5 év “kezelés”, 15 “gyógyszer”, nulla tényleges segítség

Egy olvasónk, aki névtelen kívánt maradni, megosztotta velünk saját tapasztalatait a pszichiátriai kezelésekkel kapcsolatban. Annak reményében tette ezt, hogy az ő példájából okulva mások elkerülhessék mindazt, amin ő már nem tud változtatni.

2015 nyarán kerestem fel a helyi pszichiátriai rendelőt, a háziorvosom tanácsára. Szorongásos tünetek és ritka pánikroham miatt. Ekkor kezdődött a bő 5 éves kalandom a pszichiátrián. 5 éven keresztül kb 15 féle gyógyszert próbáltak ki rajtam, amiből csak a nyugtató volt hatásos, és talán 1-2 alvásban segítő másik gyógyszer, de ezek is depressziót váltottak ki mellékhatásként. Amit persze hamar be is vezettek a papírjaimba, hogy depressziós vagyok, előtte nem voltam soha.

Nyilvánvaló számomra, hogy párkapcsolati nehézségek és az akkori párom rideg cserbenhagyása vezetett ahhoz, hogy rosszul éreztem magam 2015-ben.

Ezután elkezdtek sorra néhány havonta új antidepresszánst felírni. Elenyésző pozitív hatás mellett súlyos negatív mellékhatásokat tapasztaltam, mint éjszakai izzadás, még erősebb szorongás, álmatlanság, szívdobogás, öngyilkos gondolatok, később súlyos depresszió.

Az állami ellátásban 3 pszichológusnál jártam, egynél pár alkalommal, aki mindenért engem hibáztatott, semmi empátia nem volt benne, és még el is aludt az üléseken rendszeresen. Ezt másoknál is csinálta, akikkel volt alkalmam beszélni.

A másik 2 pszichológusnál már volt tapasztalatom, ahogy elkezdtek lekezelően, engem hibáztatva viselkedni, illetve az ülés közepén felállt és kiment, mert neki dolga van, nem is kerestem őket többet.

Úgy döntöttem, hogy felkeresek egy magán pszichológust. Ő alátámasztotta, hogy az állami rendeléseken dolgozó pszichológusok ilyenek.

Hozzá jártam 8 hónapig, 300 ezer Ft-ba került, hol segített, hol nem. A végeredmény utólag szerintem annyi, hogy kicsit változott a gondolkodásom, ő mindenképp jól keresett. Holott az első alkalommal megígérte, hogy tud segíteni, 8 hónap után, mikor mondtam, hogy elakadtunk és sehova se haladunk, közölte, hogy ez a terápia évekig tarthat, és hogy ő erről többször szólt. Persze ez hazugság, egyszer sem tette, a szemembe hazudott, számlát sosem adott, arról is hazudott a végén, teljesen hülyének nézett.

Erre 6 hónapra a sok csalódás miatt úgy összecsaptak a hullámok felettem, hogy begyógyszereztem magam. Be is zártak ennek hála 2 hétre a zártosztályra. Mert hát egy elkeseredett, szomorú embernek mi is tehetne jobbat, minthogy bezárják és elveszik a szabadságát is.

Tudom, hogy erre ez az eljárás, és úgy ahogy törvényes is. Bár jött egy bíró akinek hiába mondtam, hogy nem akarok ott lenni, addig szugeráltak a pszichiáterek, mondhatom hogy befolyásoltak, míg elérzékenyültem, és ennyi elég is volt nekik, hogy ott tartsanak.

2 hét után, ami egy örökkévalósággal felér, ha valaki volt már bezárva, csak a koronavírus járvány kitörése miatt engedtek ki. Persze a kezelőorvosom várta a 2x-i hálapénzt, és erősen éreztette is ezt, hogy várja a családomat mielőtt kiengedne.

Úgy engedtek ki, hogy 5 percnél nem többet beszéltem összesen a 2 hét alatt orvossal, pszichológussal egyáltalán nem találkoztam, pedig szerettem volna.

Ez után már 6 féle pszichiátriai betegséget ragasztottak rám. A 2015-ös pánikzavarból lett bipoláris zavar, szorongásos zavar, labilis személyiségzavar, depressziós epizód, és nem-meghatározott alvászavar.

Kérdezem én, hogy lehet, hogy hatványozódnak a problémák 5 év „segítség” után…

Éveken keresztül olvastam ezekben a témákban, tudom mi a bipoláris zavar, soha nem mutattam jeleit, egy orvos beírta, azóta ott van, vele 1 percet beszéltem életemben. Senki meg sem kérdőjelezte, hogy ez valós-e. Akkor több orvos is látott, az ő általuk kiadott papíron nem volt rajta. Később mégis ott ragadt az ambuláns lapokon.

Egyszer összecsaptak a hullámok, és már érzelmileg labilis személyiségzavaros és bipoláris is „vagyok”.

Már félek tőle, hogy ha visszamennék az orvoshoz, rámbélyegezné, hogy nem vagyok tudatában a betegségem súlyosságának, és be is zárat, mert nem vagyok „hajlandó” meggyógyulni a 15 féle mérgüktől.

Minden gyógyszer betegtájékoztatójára rá van írva, hogy nem ismert a gyógyszer hatásmechanizmusa. Fogalmuk nincs hogy működik, csak hogy valamit csinál az agy kémiájával, és lövöldöznek a vak világba, hogy vagy bejön vagy nem, és sorra 15 féle gyógyszer, ha nem működik akkor kombinálnak 3-at random módon.

Beszéltem a kórházi kényszerkezelés idején az ottani betegekkel, mindenki csak menekülni akart, bánta aki önként ment be, az is aki bárhogy bejutott. Senki se gyógyult meg, mindenkinek „megtanították”, hogy hetekig hazudni kell, különben sose mennek ki onnan.

Az orvosok olyan lekezelően beszélnek a betegekkel, mintha valami kártékony rágcsálók lennénk. A nővérek hol milyen hangulatban voltak, egyszer megpofozott az egyik mert nem tetszett neki valami.

A kórházi körülmények olyanok mint egy háború után. Telefonálni nem lehet kifelé, csak ha kintről keresnek.

Ezen csalódások után már nem szívesen megyek vissza pszichiáter orvoshoz, 5 év alatt ennyit tudtak bizonyítani, hogy jobb ha távol marad, akinek egy csepp esze van.

Láttam bent 150 kilóra elhízott beszélni alig tudó embert, kicsit megismertem, rendesnek tűnt, a gyógyszerekkel tönkretették a testét és az agyát is. Mint egy zombi, olyan lassú, bevizel, csorog a nyála, úgy él már szegény.

Már elhagytam a gyógyszereket önszántamból. Rájöttem, hogy egyszerűen a változatos étrend, vitaminok, sport, természet jobb hatással van rám, mint a gyógyszernek nevezett mérgeik összessége.