Tébolymarketing 8. Fejezet: A tudatmódosító gyógyszerezés és a média érdekházassága

1997-ben a gyógyszergyártó cégek nyomást gyakoroltak az amerikai Kongresszusra, hogy engedélyezzék a tudatmódosító szerek televíziós reklámozását. Ez pedig hirdetések áradata előtt nyitotta meg a kaput. Míg az erre fordított összeg 1996-ban 595 millió dollár volt, addig mára ugyanez az összeg 4,7 milliárdra nőtt.

Az Egyesült Államokban a gyógyszergyárak fogyasztói reklámokra fordított költségeinek az 50%-át a televíziós gyógyszerhirdetések teszik ki.

Így hát nem meglepő, hogy a médiaóriások nem akarnak beleharapni a kenyéradó gazda kezébe.

Így voltak képesek a pszichiáterek és a gyógyszergyárak felhasználni minden csatornát, amelyre csak befolyást tudtak gyakorolni, hogy rendületlenül hangoztassák üzenetüket: „Ön beteg, mi rendelkezünk a megoldással, és kérdezze meg kezelőorvosát.”

De nem elégszenek meg csupán a médiakampányokkal.

Ezért a következő megoldandó feladatuk: Hogyan tudnánk még ennél is több embert rávenni arra, hogy pszichiátriai szereket szedjen, úgy, hogy befolyásunk továbbra is rejtett maradjon?

Jogsértést tapasztalt pszichiátriai kezelések során?

Írja le nekünk, és segítünk!

 

Miben számíthat a segítségünkre?

A pszichiátriai intézményekben történő egyéni visszaélések, emberi jogi sérelmek, betegjogok megsértése esetén nyújtunk segítséget a sértetteknek, s ez számos esetben vezetett már a visszaélést elkövető pszichiáter vagy intézmény jogos elmarasztalásához.

Ha a sértettet:

  • jogtalanul, alapos indok hiányában szállították be és/vagy tartják bent akarata ellenére a pszichiátrián
  • bizonyíthatóan károsodás érte a pszichiátriai kezelése következtében (túlgyógyszerezés, elektrosokk, stb.)
  • megkérdőjelezhető okokra hivatkozva helyezték gondnokság alá és fosztották meg jogaitól
  • indokolatlanul bélyegezték meg pszichiátriai diagnózissal, ami miatt hátrányos helyzetbe került
  • bántalmazták vagy zaklatták a pszichiátriai kezelése alatt

Az alábbi felületen közvetlenül is leírhatja nekünk panaszát vagy kérdését, melyet általában egy munkanapon belül megválaszolunk Önnek.