Egyre csak nő a figyelem a világjárvány mentális egészségre gyakorolt hatásain, miközben elsiklunk egy igen lényeges dolog felett: a lelki problémák „kezelésére” szánt pszichiátriai szerek teszik igazán veszélyessé a fertőzéseket. Ráadásul minderre csillagászati összegek mennek el minden hónapban a társadalombiztosításból.

A legújabb felmérések szerint az emberek több mint fele észlelt magán valamilyen pszichológiai rendellenességet a korlátozások ideje alatt, ami valljuk be, nem okoz nagy meglepetést. Legtöbbünk életére ezek az új körülmények nem csak hogy hatással voltak, de fenekestül fordították fel, szó szerint elvesztettük stabil pontjainkat.
Ami viszont már aggasztóbb: a megkérdezettek 70%-a elismeri, hogy bárki, akár ők maguk is szenvedhetnek ilyen mentális zavarokban.
Miért kellene emiatt aggódnunk?
A krízishelyzetekre adott emberi reakcióink, érzelmi válaszaink könnyen egybevághatnak azokkal a tünetekkel, amelyek alapján a pszichiátriai zavarokat diagnosztizálják. Amennyiben például valaki két hétnél tovább érez nyomott hangulatot és örömtelenséget, máris beleeshet a depresszió kategóriájába. Tehát a járványhelyzet miatti lelki válságával lehet, hogy egyúttal megváltotta a jegyét az antidepresszáns nevű körhintára is, amiről leszállni nagyságrendekkel nehezebb, mint fel. Bár az OPAI főigazgatója, Németh Attila többször bizonygatta már, hogy ezek a szerek nem okoznak függőséget, mégis nemzetközi figyelem került erre a témára az elmúlt években: az angliai Royal College of Psychiatry is elismerte, hogy a betegek súlyos elvonási tüneteket élhetnek át, melyek hetekig, hónapokig eltartanak. Ám meglepően kevesen tudják ezt azok közül, akik egy pszichiáter tanácsára szedni kezdik ezeket a tablettákat. Itt azonban nincs vége a történetnek – valójában itt kezdődik csak igazán.
A napokban látott napvilágot a The Global Burden of Disease (A Betegségek Globális Terhe) című tanulmány, amely a The Lancet című orvostudományi folyóiratban jelent meg, és amely a globálisan elterjedt krónikus betegségek hatását elemezte a koronavírus világjárvány kapcsán.
A folyóirat főszerkesztője így nyilatkozott a tanulmány kapcsán: „Az olyan krónikus állapotok, mint a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, az elhízás és a magas koleszterinszint, amelyekben több millióan szenvednek világszerte, kritikus szerepet játszottak abban, hogy mostanra több mint egymillió fölé emelkedett az új koronavírus okozta Covid–19–betegség halálos áldozatainak a száma” – adta hírül az MTI.
Aligha szállhatunk vitába ezzel a gondolattal, hiszen tudjuk, hogy sokkal jobban ki volt téve a fertőzés veszélyeinek az, aki eleve krónikus betegséggel küzdött – és szintúgy tudjuk, hogy jelen társadalmunkban a krónikus betegségek nem tekinthetőek ritka jelenségnek.
Ami igazán sötétre színezi az összképet, az a WHO által kiadott jelentés, amely szerint a mentális betegek 10–20 évvel rövidebb ideig élnek, mint az átlag populáció. Ennek a konkrét okait többféle nézőpontból is megközelítették, de van néhány adat, ami mellett nem mehetünk el behunyt szemmel. A WHO szerint a pszichiátriai betegek 2–3–szor nagyobb arányban haláloznak el, mint az átlag populáció. A súlyos mentális zavarokkal küzdők 50%–ára jellemző, hogy túlsúlyosak, és 2–4–szeres gyakorisággal halnak meg cukorbetegség következtében.
Az olyan fertőző betegségek pedig, mint például az influenza, 4–8–szor gyakrabban halálos kimenetelűek az ő esetükben.
Bizony jókora szemellenzőt kell felvennünk ahhoz, hogy ezeket a statisztikákat ne akarjuk összefüggésbe hozni a mentális zavarok kezeléseként használt pszichiátriai szerekkel. Mit ír ezekről a WHO?
„Az SMD–re (súlyos mentális zavarok) alkalmazott szerek az SMD–s személyek fizikai egészségére is hatással lehetnek. Az antipszichotikus szerek fejtik ki a legnagyobb negatív hatást a fizikai egészségre, ezeket követik a hangulatstabilizáló szerek, a triciklikus antidepresszánsok és az új típusú antidepresszánsok.” Majd pedig: „A sokak számára a kezelés alapját képező antipszichotikus szerek összefüggenek olyan jól ismert mellékhatásokkal, mint az elhízás, a glükóz intolerancia (cukorbetegség előtti állapot) és a diszlipidémia (eltérés a vérzsírok mennyiségében).
A jelentésből kiderül továbbá, hogy az antidepresszáns és a hangulatstabilizáló szerek szintén jellemzően okoznak testsúlygyarapodást, illetve májkárosodást.
Talán mindannyian emlékszünk még az első valóságshow–győztesre, BB Évire, milyen változásokon ment keresztül (gyakorlatilag a felismerhetetlenségig elhízott, ma már nem is hasonlít régi önmagára), miután megkezdték a pszichiátriai szerekkel folytatott kezelését: naiv feltételezés volna azt hinni, hogy mindez a véletlen műve.
Nos, ha a WHO álláspontja szerint a pszichiátriai szerek éppen azon állapotokat idézik elő, amelyek nagyságrendekkel veszélyesebbé teszik a koronavírushoz hasonló fertőzéseket, vajon miért ez az elsődleges “kezelési” módja minden lelki eredetű betegségnek?
A fertőzésveszély miatt ma sokkal kevesebben jelennek meg személyesen a rendelőkben, hogy tablettákat írassanak fel, nincs ez másképp a pszichiátriával sem. Azonban, ahogy Bitter István pszichiáter ezt egy korábbi interjúban kifejtette, „a telemedicina bevezetése jól vizsgázott: telefonon és videohíváson keresztül tudtunk értekezni a betegekkel, a felhőn keresztül a patikában elérhetővé váltak a receptek”. Így lehetséges, hogy bár az emberek kerülik a személyes találkozókat, a gyógyszerfelírások mostanra távdiagnózisok révén is létrejöhetnek, a gyógyszertárakban pedig már ott várja őket a digitálisan megírt recept – a gyógyszereladásokon tehát abszolút nem lehet észrevenni a változást.
Mit jelent ez számokban?
Átlagosan 300 ezer doboz antidepresszáns talál gazdára Magyarországon minden egyes hónapban, ami körülbelül 600 millió forintra rúg az összforgalomban. Az antipszichotikus szerek esetében pedig ez az érték megközelíti a másfélmilliárd forintot. Havonta.
Míg ezekkel a szerekkel senkinek a problémái nem oldódnak meg, helyette valósággal olajat önthetnek a tűzre: mellékhatásaikkal fokozzák a fertőzések súlyosságát, és mivel hozzászokást és súlyos elvonási tüneteket válthatnak ki, a páciensek már nem tudják „csak úgy” önszántukból abbahagyni a szedésüket. A rájuk költött szédületes összegeket pedig jó eséllyel költhetnénk a mentális egészségügy olyan irányú fejlesztésére, ami tényleges segítséget nyújthatna a jelenlegi álmegoldások helyett.