Lassan fellélegezhetnek az antidepresszánsokat szedő betegek

Tanulmány készült arról, hogyan csökkenthető az antidepresszánsok ijesztő méreteket öltő használata a világban. A szerző stratégiákat mutat be, hogyan lehet hatékonyan megszabadítani az embereket a roppant kellemetlen tüneteket okozó tabletták véget nem érő szedésétől.

Az antidepresszánsok tudatmódosító szerek, melyeket főként hangulati zavarok esetén írnak fel a betegeknek. Bár a működési mechanizmusaik a mai napi nem tisztázottak, annyi bizonyos, hogy igen súlyos hozzászokást okozhatnak a használóiknak: sokan akár évtizedek óta képtelenek megszabadulni tőlük.

Egy frissen megjelent tanulmány több olyan stratégiát is bemutat, melyekkel a receptek kiállítói segíthetik a betegeket az antidepresszánsokról való leszokásban. A tanulmány felhívja a figyelmet annak fontosságára is, hogy tovább kutassák az antidepresszánsok megvonási tüneteit, illetve hogy megvizsgálják a már meglévő leszokási stratégiák működőképességét.

A tanulmány írója, Tony Kendrick, a Southampton Egyetem professzora a következőket írta:

„A felmérések alapján az antidepresszánsokat szedők 30-50%-ának nincs bizonyítható oka arra, hogy tovább szedje a szereket, viszont abbahagyásuk gyakran problémát jelent a visszaeséstől és az elvonási tünetektől való félelem miatt…”

Tisztán látható, hogy az antidepresszánsok használatát csökkenteni kell, ha megvizsgáljuk az elmúlt 30 évben felírt receptek rohamosan növekvő számát. Ennek az emelkedésnek az az oka, hogy egyre hosszabbra nyúlnak a kezelések, illetve egyre több ideig szedik az emberek az antidepresszánsokat – ez az időtartam tízévente megduplázódott az elmúlt három évtizedben.

A hosszú távú antidepresszáns-használat gyakorisága azért is aggasztó, mert ennek arányában növekszik a mellékhatások kockázata is: testsúlygyarapodás, alvási zavarok, szexuális diszfunkció, az ellenállóképesség csökkenése, illetve az érzelmek teljes eltompulása. Az idősek számára ez a veszély még jelentősebb, mert a kor előrehaladtával egyre erősebbek lehetnek az antidepresszáns mellékhatások. A 65 éves kor felettiek az antidepresszánsok hatására fokozottan ki vannak téve azok negatív hatásainak: rohamok, elhalálozás, elesés, stroke, gyomor-bél vérzés, és más egészségügyi problémák.

Mindemellett pedig minél tovább szed valaki antidepresszánsokat, annál valószínűbb, hogy súlyos elvonási tünetekkel kell szembenéznie, ha abbahagyja a szedésüket. Az elvonási tünetek hasonlíthatnak az eredeti problémához, például a depressziós tünetekhez. Emiatt a beteg azt hiheti, hogy depressziója tért vissza, így ismét elkezdheti szedni a tablettákat. A háziorvosok is gyakran megerősítik ezt a gyanút, és újra felírják az antidepresszánsokat ahelyett, hogy hagynák elmúlni az elvonási tüneteket.

Mivel félnek az elvonási tünetektől vagy a visszaeséstől, és a háziorvosoktól sem kapnak segítséget a leszokásban, a betegek gyakran inkább beletörődnek, hogy egész életükben szedniük kell az antidepresszánsokat.

Kendrick arra ösztönzi a receptek felíróit, hogy ne adjanak antidepresszánsokat az enyhe depresszióra vagy szorongásra panaszkodó betegeknek. Emellett felhívja a háziorvosok figyelmét arra, hogy ne terjesszenek valótlan információkat az antidepresszánsokról, nevezetesen, hogy azok a szerotonin hiányát hivatottak helyreállítani az agyban. Ez egyrészt sosem nyert tudományos bizonyítást az agykutatás részéről, másrészt egyúttal azt hiteti el az emberekkel, hogy életük végéig szedniük kell a tablettákat, hogy „helyreállítsák” ezt az egyensúlyzavart.

A kémiai egyensúlyzavar mítosza, az antidepresszánsokkal kapcsolatos egyéb tévhitek mellett, igen elterjedt a népszerű weboldalakon. Ez aggodalomra ad okot, mivel az emberek azt hihetik, hogy a szerotoninhiányuk miatt kell antidepresszánsokat szedniük.

A gyógyszergyártó cégek szintén valótlan adatokat terjesztenek az antidepresszánsokról. Emiatt lekerült a figyelem az antidepresszánsok jelentős placebo-hatásáról (rövid távú hatásuk 88%-ban tulajdonítható placebo-hatásnak, és csak 12%-ban a tényleges kémiai hatásnak), illetve az elvonási tünetekről, melyeket gyakran a páciens betegségének tüneteivel magyaráznak.

Kendrick kiemeli, hogy a betegeket megfelelően tájékoztatni kell az antidepresszánsokkal kapcsolatban. Ismertetni kell velük, hogy csak korlátozott ideig fogják szedni a tablettákat, és időről időre újra megvizsgálják majd, hogy indokolt-e a tovább szedniük azokat. A betegeket tájékoztatni kell az antidepresszánsokkal kapcsolatos elvonási tünetekről is, hogy felelős döntést hozhassanak, elkezdik-e a kezelést vagy sem.

A szerző több különböző leszoktatási programot ismertet, melyek segítségével a betegek elkerülhetik a súlyos elvonási tünetek megjelenését. Többek között egy Angliában használt online programot is bemutat (REDUCE), amely segít az orvosoknak információkhoz jutni az antidepresszánsokról való leszoktatással kapcsolatban. Ez a program minden elérhető antidepresszánsra kiterjed, és leírja az adagok fokozatos csökkentésének módját.

Ez a tanulmány végre figyelmet irányít arra a rendkívül kétségbeejtő szituációra, melybe több millió antidepresszánst szedő ember került az elmúlt évtizedek során. Ma már a depresszión kívül rengeteg más életbeli problémára is felírják az antidepresszánsokat – így lehetséges, hogy csak Magyarországon 8 milliárd forintot meghaladó forgalmat generáltak a tavalyi évben. Éppen itt volt az ideje lépéseket tenni arra, hogy visszafordítsuk ezt a tendenciát, és hatékony segítséget nyújtsunk azoknak, akik minden reményt elvesztettek az antidepresszánsoktól való megszabadulással kapcsolatban.