Ha azt mondjuk: pszichiátria, sokféle dolog juthat az eszünkbe, de ha követjük a médiahíreket, egy dolog bizony gyakran bukkan fel ennek kapcsán: híradások arról, hogyan sérülnek a pszichiátriai kezeltek jogai ezeken az osztályokon, időnként elég durván. Szerencsére működik egy olyan civil szervezet Magyarországon, amely kifejezetten ezen a területen látja el azok jogvédelmét, akik kelepcébe kerültek vagy akiknek megsértették a jogait egy pszichiátriai osztályon vagy intézetben. A szervezet szakértőjével, Hídvégi Klárával beszélgettünk arról: milyen jogsértésekkel találkoznak munkájuk során, és hogyan tud segíteni az alapítvány.
Miért van egyáltalán szükség a pszichiátriai betegek jogi védelmére?
Nagyon jó kérdés, nem mindenki feltételezné, hogy jogi problémák akadhatnak ebben az ellátórendszerben. Van egy dolog, amiben a pszichiátria élesen elkülönül az egészségügy többi részétől. Nevezetesen az, hogy itt egy orvos véleménye elég lehet hozzá, hogy valakit bezárjanak és megfosszanak a jogaitól – még ha csak átmenetileg is. Nem is beszélve arról, hogy a pszichiáter belátása szerint kezdeményezhet gondnoksági eljárást, így pedig szintén könnyen jogfosztottá válhat akár egy egészséges felnőtt ember is.
Hogyan lehetséges ez?
Nos, ez az a pont, ahol a különbség leginkább megmutatkozik: a diagnózis felállításának módja. Más orvosi területeken mérhető fizikai elváltozásokat vagy vizsgálatok eredményeit veszik alapul a kórképek megállapításához, a pszichiátriában viszont ilyesmi nem áll rendelkezésre. A pszichiáter kérdéseket tesz fel a személynek, illetve hozzátartozóinak, és a válaszok, reakciók alapján dönti el, hogy fennállhat-e egy “mentális rendellenesség”.
A jogszabályok szerint ha a pszichiáter úgy gondolja, hogy az egyén veszélyt jelenthet a környezetére vagy saját magára nézve, kényszerkezelést írhat elő. Ez a folyamat majdnem pontosan úgy zajlik le, mint mikor egy körözött bűnözőt visz be a rendőrség. Megjelenik a mentő, akár rendőri kísérettel, és közlik a „beteggel”, hogy velük mehet önként, vagy alkalmazhatnak kényszerintézkedést. Mivel ilyen helyzetben az ember gyakran nehezen tudja megőrizni a hidegvérét, várhatóan ellenállást tanúsít, amit szintén a „betegsége” tüneteként fognak kezelni. Ez csak egy példa a sok közül, amiről a legtöbben azt gondolnák, hogy csak a filmekben fordulhat elő, holott a jogszabályok a gyakorlatban is lehetővé teszik.
Az úgynevezett bírói szemle, aminek a kényszerbeszállítást követő három napon belül meg kell történnie – itt állapítják meg, hogy indokolt-e a kényszerkezelés –, sajnos nem jelent valódi jogvédelmet a beszállítottak számára. Ezek a szemlék gyakorlatilag futószalagon mennek, az eredmény szinte előre borítékolható.
Hogyan történik a kapcsolatfelvétel az alapítvánnyal?
Jellemzően telefonon vagy e-mailen keresztül keresnek meg minket a sértettek, de olykor előfordul egy-egy kézzel írott levél is. Első lépésként mindig megpróbáljuk kideríteni, hogy történt-e egy tényleges jogsértés vagy szabálysértés, ami jogi értelemben megfogható. Ez azért nagyon fontos, mert a pszichiátria működési formája lehetővé tesz olyan visszásságokat, amelyek a sértett számára rendkívül kellemetlen vagy megalázó helyzeteket teremtenek, jogilag mégis „rendben vannak”.
Ha a sértett elmondása alapján feltételezhető egy tényleges jogsértés, megkérjük – ha eddig nem tette meg – hogy írásban is juttassa el nekünk panaszát, mivel jogi lépéseket csakis így tudunk elindítani. Szintén szükségünk lesz egy aláírt meghatalmazásra, hogy a sértett nevében írhassunk bejelentést vagy panaszt az illetékes hatóságok vagy felettes szervezetek felé.
Ezekkel párhuzamosan összegyűjtünk minden orvosi dokumentációt, amelyek igazolhatják a jogszabályok vagy előírások megsértését. Nagyon gyakran derül ki ezekből például, hogy a betegnek olyan szereket írtak fel, melyeket egy időben veszélyes használni, vagy egy ismert testi állapot, krónikus betegség miatt nem szabadott volna felírni. Az sem ritka, hogy egy bizonyos diagnózis felállításához szükséges vizsgálatok mindegyikét (sőt, ennél többet is) kiszámlázzák a társadalombiztosító felé, a valóságban azonban nem végzik el őket.
Kiknek tudtok segíteni, és kiknek nem?
Ez egy fontos kérdés, mert tényleg előfordul olyan, akinek nem tudunk segíteni. Ahhoz, hogy léphessünk valaki ügyében, szükségünk van az együttműködésére. Sokan várják el tőlünk, hogy egész egyszerűen menjünk ki a helyszínre, hallgassunk meg és írjunk le minden panaszt, és járjunk el a sértett helyett minden hivatalnál. Erre egész egyszerűen nincs kapacitásunk. Arra mindenképpen szükségünk van, hogy a sértettnek legyen szándéka megtenni alap dolgokat: kitölteni egy meghatalmazást, eljuttatni dokumentumokat, és konkrétan leírni, hogy mi történt. Emellett, mivel jogi szervezet vagyunk, csak jogi segítséget tudunk nyújtani. Orvosi kéréssel például nem tudunk foglalkozni, ahogyan rendészeti kérdésekkel sem: ha valakit zaklat a szomszédja, azt mi is a rendőrséghez továbbítjuk.
Ha valaki önként egyezik bele a kényszerkezelésbe, vagy aktívan tesz azért, hogy beszállítsák, azzal sajnos szabályszerűen járnak el, és ilyenkor nemigen tudunk érdemben jogilag fellépni. Ez annyit jelent, hogy ha egy személy tényleg veszélyes viselkedést tanúsít, otthon szétveri a lakást, vagy hozzávág valakihez egy fél kilós hamutartót, sajnos megfelel a jelenlegi jogszabályoknak, ha zárt osztályra szállítják és begyógyszerezik, mert az ilyen esetek kimerítik az ön- vagy közveszélyesség fogalmát. Az öngyilkossági kísérlet ugyanide tartozik, ebben az esetben is indokoltnak tekintik a kényszerkezelést.
Szintén nehezítő körülmény, ha a sértett zavart elmeállapotú, sajnos így nehéz együttműködni vele. Ilyenkor a megoldás az lehet, ha egy egészséges hozzátartozó hajlandó képviselni őt, mint ahogy ez az idős betegek esetében is történni szokott, akiket gondozóotthonokban értek jogi sérelmek.
Hogyan tudod megállapítani, hogy történt-e jogsértés egy bizonyos esetben?
Egymásnak ellentmondó adatokat keresek, illetve olyan részleteket, amelyek valamiért nem stimmelnek, vagy gyanúsak. Ezután átnézem az ehhez kapcsolódó jogszabályokat, és ellenőrzöm, hogy ezek alapján minden jogszerűen történt-e, vagy sem. Utóbbi esetben máris van egy jogilag megfogható dolog, amire maga az orvosi dokumentum a bizonyíték.
Milyen jogi lépések tehetők meg, ha ténylegesen találsz jogsértést?
Miután találtam egy vagy több ellentmondásos adatot, ami ellenkezik a jogszabályokkal vagy szakmai protokollokkal, panaszokat nyújtok be az illetékes hatóságoknak, vagy az adott kórház felettes szerveinek, fenntartójának. Hivatalos panaszhoz mindig csatolni kell a sértett írásos meghatalmazását, valamint az odavágó orvosi vagy egyéb dokumentációt, illetve megjelölni a megsértett jogszabályokat. A panaszaink vagy bejelentéseink hatására általában kivizsgálás vagy nyomozás indul, aminek a haladását folyamatosan nyomon követjük, illetve ellátom a hatóságokat további adatokkal, ha szükséges.
Kik szoktak hozzátok fordulni?
Az elmúlt 25 év során elképzelhetetlenül sokféle esettel találkoztunk, nehéz volna pár szóban összefoglalni. Van, hogy maga a sértett keres fel minket, akivel embertelenül bántak egy pszichiátriai osztályon, vagy egészségkárosodás érte a kapott pszichiátriai szerektől, esetleg éppen beszállították akarata ellenére, és tanácsot kér, hogy most mi tévő legyen. Máskor egy hozzátartozó jelentkezik hasonló okok miatt, de olyan is megesett, hogy egy intézmény dolgozója fordult hozzánk, hogy elpanaszolja az elrettentő állapotokat, amiket nap mint nap tapasztal. Nem egyszer halálesetekkel is megkeresnek, amiből egyre több a hirtelen szívhalál fiataloknál is, sajnos ezt a pszichiátriai szerek mellékhatásai okozhatják.
Persze az is igen gyakori, hogy teljesen más jellegű panasszal állnak elő, aminek semmi köze a pszichiátriához vagy a mentális egészségügyhöz. Ilyenkor lehetőség szerint elirányítjuk őket ahhoz a hivatalhoz vagy hatósághoz, ahol esélyük lehet, hogy segítséget kapjanak.
Ugyanide tartoznak a kártérítési perek is, ezekben az ügyekben már nem tudjuk képviselni a panaszosokat.
Ha jogi lépéseket kell tennetek, akár ügyvédi segítséggel, van-e ennek költsége a sértett számára?
Nincs, a segítségünk a rászorulók számára mindig ingyenes.
