Az én gyerekem ne szedjen drogokat!

Vajon melyik szülő venné jó néven, ha gyermekéről kiderülne, hogy amfetamint (speedet) vagy kokaint használ? Ezekről a szerekről köztudott, hogy illegális drogok, és igen súlyos függőséget okoznak.

Kevésbé ismert tény, hogy azon szerek egyike, melyeket a „hiperaktívnak” bélyegzett gyermekek tüneteinek elnyomására írnak fel a gyermekpszichiáterek, majdnem pontosan ugyanolyan hatással van az agyra, mint a kokain. Bár az eufória érzése a tabletta formájában történő bevitel miatt elmarad, fecskendővel beadva közel ugyanolyan hatás érhető el, mint a kokainnal. Kutatások szerint ráadásul az ADHD „gyógyszere” e tekintetben erősebb is a kokainnál, feleakkora mennyiséggel érhető el ugyanaz a hatás.

Valahányszor felírják ezt a szert egy gyermeknek, azt megelőzően jellemzően nem készül semmilyen tényleges testi vizsgálat, ami igazolná annak szükségességét vagy biztonságosságát. Tény ugyan, hogy a kokaint használók sem vizsgáltatják ki magukat, mielőtt beadják az első adagot, az orvoslásban viszont ez kétségtelenül egy minimum elvárás lenne – főként arra való tekintettel, hogy jelen esetben gyermekekről van szó.

Mivel a társadalomban egyre inkább elfogadottá válik, hogy a különleges vagy nehezen kezelhető gyermekek tüneteit pszichiátriai szerekkel tartsák kordában, a szülők gyakran meg sem kérdezik, mit tartalmaznak ezek a tabletták. Nem kérnek tényleges orvosi kivizsgálást, amely bizonyítaná a feltételezett “agyi rendellenességet”, melyet ez a stimuláns hatású szer volna hivatott korrigálni. De ugyan miért is volnának a szülők ilyen gyanakvóak? Elvégre az orvos mondta, hogy ez a legjobb megoldás…
Hogyan nézne ki jelen esetben a valódi tájékozott beleegyezés, amelyre egyébként minden beteg jogosult?

A pszichiáter e szavakat intézné a szülőkhöz:

„Nézze kedves anyuka/apuka! A gyermek agyi rendellenességét nem tudom semmilyen kézzel fogható módon bebizonyítani, és egy olyan szert javasolok a számára, amit egy kategóriába sorolnak a speeddel és a kokainnal, mely utóbbi anyag szinte teljesen ugyanúgy hat az idegrendszerre, mint a kilátásba helyezett tabletták. Mivel a feltételezett agyi rendellenességet ez az utcadrogokra kísértetiesen hasonlító szer nem tudja meggyógyítani, csupán átmenetileg korrigálni – tehát a tüneteket elnyomni –, így a gyermekük viselkedése csak addig lesz közelebb a társadalmilag elfogadhatóhoz, míg a szer hatása alatt van. Kutatások szerint 12 hónap használat után az idegrendszer elkezdi ellensúlyozni a szer hatását, így abból egyrészt egyre nagyobb adagokra lehet szükség, másrészt a szer nélkül a figyelemhiányos tünetek látványosan fokozódhatnak – bár ez nem túl népszerű álláspont a pszichiáterek körében, de normális esetben ezt neveznénk függőségnek.
Gyermekük tüneteit emellett rengeteg dolog kiválthatja, eddig fel nem fedett testi vagy lelki tényezők egyaránt, de az én véleményem az, hogy agyi rendellenessége van, és kell neki ez a szer, hogy ő is hasonlóan tudjon viselkedni, mint a többi gyerek. Hiszen kétségkívül az a legfontosabb, hogy az ember része lehessen a társadalomnak, és ne okozzon gondot senkinek azzal, hogy különleges.
Természetesen előfordulhatnak mellékhatások is, mint a testsúlycsökkenés, alvászavarok, öngyilkossági gondolatok, vagy pszichotikus viselkedés. Megnyugtatásul jelezném, hogy ma már ezen tünetek mindegyikének kezelésére rendelkezésünkre állnak további pszichiátriai szerek.”

Ily módon a szülők meghozhatnák azt a felelős döntést, ami igen erőteljesen fogja befolyásolni gyermekül egészségét és jövőjét. Ha akarják, még ez után is dönthetnek úgy, hogy átmenetileg a tabletta jelenti a legkevesebb rosszat, ahogyan egy halálos betegség esetében is dönthetnek a kockázatosabb kezelés mellett. Ám ezt a döntést csakis úgy hozhatják meg, ha minden adatnak birtokában vannak, nem csak azoknak, melyekre a pszichiáter szerint szükségük van.