A zárt osztály rosszabb, mint a börtön

Több embertől hallottam, hogy a zártosztály rosszabb mint a börtön. Nem csak azért, mert ilyen esetben se tárgyalás, se védőügyvéd, se bűn, hanem azért is, mert amig egy egészséges idegrendszerű elitélt fel tudja magát találni a börtönben, addig a zártosztályokon mindenféle tudatmódosító drogokkal “kiütik” az embert. Magatehetetlenné válik. Senkivel és semmivel szemben nem tudja megvédeni magát. Ráadásul, ha valakinek a gondolkodását ilyen-olyan tudatmódosító szerekkel megzavarják, akkor a bírósági szemlén is minimum feszült, ingerült lesz. Ami egy kivülálló ember számára úgy fog tünni, hogy az illető pszichésen beteg. Sajnos még a hozzátartozók számára is. Még egy dolog miatt rosszabb. Amígy egy bűncselekményt alaposan bizonyítani kell, addig a pszichiátereknek semmit nem kell bizonyítani. Elég ha úgy döntenek, hogy valaki közveszélyes, és már is vihetik, akár karhatalommal is a pszichiátriára. Mindenkit megillet az ún. ártatlanság vélelme. Tehát nem a vádlotnak kell bizonyítani, hogy ártatlan, hanem az ügyészségnek, ha bűnös. Ugyanennek az elvnek kellene működnie a pszichiátriákon is és mindenhol. Nem a betegnek kell bizonyítania, hogy nincs szügség kezelésre, hanem a pszichiátereknek kellene bizonyítania az ellenkezőjét. Jelenleg egy pszichiáter önhatalmúlag bezárathat egy lelkibeteget. Nem kell bizonyítania ennek a szükségességét. Elég egy szubjektív vélemény, amit szakvéleménynek is lehet aztán nevezni és le van tudva a dolog. Az, hogy egy szakvéleményt megkérdőjelezhetetlen ténynek fogad el mindenki, az elég dilemmás. Megfoszthatják az embert hónapokig a szabadságától egy szubjektív feltételezés miatt és nincs másodfok, meg feljebbviteli tárgyalás. A döntéshozói és a végrehajtói hatalom ugyan azoknál van. Ez nem túl szerencsés. Gondolom senki nem szeretne olyan társadalomban élni, ahol csak rámutatnak bárkire, hogy “agresszív” és már viszik is… A törvények mindenkire vonatkoznak. Egy pszichés beteg is ugyan olyan értékes mit egy pszichiáter, vagy bárki más. A különbözőség pedig nem betegség, hanem az emberi természet szépsége…

– egy Facebook követőnk bejegyzése