Nyílt levél a világ vezető pszichiátereinek

Miután nemrégiben átfogó nemzetközi kutatás derített fényt arra, hogy a pszichiátria által széles körben reklámozott “agyi kémiai egyensúlyhiány”, mint a depresszió kiváltó oka, valójában kitaláció, amire soha nem volt bizonyíték, a mentális egészségügy globális megfigyelő szervezete, a CCHR nyílt levélben szólította fel a Pszichiátriai Világszervezetet, hogy 180 tagjának írja elő: távolítsanak el minden olyan utalást a honlapjaikról és a szakirodalomból, amely szerint a kémiai egyensúlyhiány mentális zavarokat okoz.

pszichiátriai szerek

Komoly nemzetközi médiavisszhangot keltett a közelmúltban az az Egyesült Királyságban készült tanulmány, amely úgy találta: alaptalan az az évtizedek óta hangoztatott elmélet, amely szerint az agyban található szerotonin nevű anyag, illetve annak hiánya okozza a depressziót. A pszichiátria hosszú ideje arra alapozza tudatmódosító szerekból álló kezeléseit, hogy ezt a “kémiai egyensúlyhiányt” kémiai anyagokkal kell korrigálni, ez az elmélet azonban most megdőlni látszik. Így a vezető pszichiáterek számára kényelmetlenül adódik a kérdés: erre az elméletre alapozva hány millió embert kényszerítettek tudatmódosító szerek szedésére, illetve hány milliárd (vagy százmilliárd) dollár hasznot hozott e szerek eladása az elmúlt évtizedekben.

A CCHR nevű nemzetközi jogvédő szervezet – amely régóta felemeli a szavát a fölösleges tudatmódosító gyógyszerezés ellen – képviselője most egyenesen Dr. Afzal Javednek, a Pszichiátriai Világszervezet (WPA) elnökének írt nyílt levelet, melyben felszólítja, hogy vessenek véget az évtizedek óta tartó kampányszerű félretájékoztatásnak. Bár a pszichiátriai szakma úgy vélekedik, hogy nem tőlük származnak a “kémiai egyensúlyzavarról” szóló kijelentések, mégis élénken él a köztudatban, hogy a depressziót a szerotonin nevű hírvivőanyag hiánya okozza az agyban.

Ha a betegeknek ilyen félretájékoztatást adunk, az megakadályozza őket abban, hogy felelős döntést hozzanak, és ennek eredményeképpen sok millió ember szedett antidepresszánsokat vagy más, káros mellékhatásokkal járó pszichotróp gyógyszereket, abban a tévhitben, hogy ezek »kijavítanak« valamilyen állapotot, ami egyszerűen nem is létezett. A WPA-nak hivatalos nyilatkozatot kellene kiadnia, amelyben elítéli ezt az elméletet, és felhívja a tagok figyelmét arra, hogy a betegek további tájékoztatása erről a mítoszról fogyasztói csalással kapcsolatos pereket eredményezhet” – írta Amber Rauscher, a CCHR szóvívője.

A CCHR levelében azt követelte, hogy a Pszichiátriai Világszervezet adjon ki egy állásfoglalást, amelyben felszólítja valamennyi tagját, hogy távolítsanak el honlapjaikról, folyóirataikból stb. minden olyan hivatkozást vagy utalást, amely szerint az agyban lévő kémiai egyensúlyhiány mentális zavarokat okoz.

Raucher levelében így folytatja: “A WHO-jelentés szerint a pszichiátriai kényszer évtizedek óta »fizikai és pszichés károkat, sőt halált is okoz«, és az országoknak biztosítaniuk kell, hogy a kezelés visszautasításának jogát tiszteletben tartsák.

2020-ban a WPA állásfoglalást adott ki »A kényszerítés alternatíváinak megvalósítása«
címmel, amelyben elismerte, hogy a pszichiátriában alkalmazott kényszerítés régóta vitatott és sérti a betegek jogait, beleértve a »szabadsághoz való jog; az autonómia; a kínzástól, embertelen vagy megalázó bánásmódtól való mentesség…« megsértését. Mégis, a pszichiáterek továbbra is elnézik és gyakorolják a pszichotróp gyógyszerek és más kezelések nem önkéntes alkalmazását.

A Pszichiátriai Világszervezetnek
22. világkongresszusán, amelynek témája »Pszichiátria 2022: empátia és cselekvés szükségessége«, meg kell erősítenie ezt a nyilatkozatot, és be kell számolnia arról, hogy a WPA-n és tagságán belül milyen intézkedéseket tettek a betegek kényszergyógykezelésének megszüntetése érdekében.”

A CCHR azt szeretné, hogy a WPA közölje tagjaival, ha bármilyen módon azt állítják, hogy a kémiai egyensúlyhiány lehet az emberek mentális problémáinak forrása, árt a betegeknek, és ez fogyasztóvédelmi csalásnak minősülhet. Ha a problémákkal küzdő betegeket félrevezetik azzal kapcsolatban, hogy mi okozza nehézségeiket, és azt mondják nekik, hogy pszichotróp gyógyszert kell szedniük, hogy ezt “kijavítsák”, az a kényszerítés egyik formája, és ez ellentmond a WPA 2020-as állásfoglalásának, valamint a nyilatkozat alapjául szolgáló, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek.