Különös esetre derült fény egy Nógrád megyei pszichiátriai otthonból: az intézet egyik gondozónője két ápoltat egy padhoz, illetve fához kötözött. A megalázó eljárás miatt vizsgálat indult, és mivel a személyi szabadság ilyenfajta korlátozása tilos, a gondozónőt végül kitették az intézetből.
A gondozónő a vizsgálat során azzal védekezett, hogy az ápoltak javát akarta, akik agresszíven viselkedtek, mert nem mehettek a közös kirándulásra. „Megoldásképpen” egyiküket a padhoz, a másikat egy, az udvaron álló fához kötözte. A „megoldás” azonban túllőtt a célon: olyan kiszolgáltatott embereken, mint a pszichiátriai otthonokban gondozott ápoltak, kifejezetten tilos ilyesfajta önkényes és megalázó korlátozást alkalmazni.
Az esetet egy bentlakó hozzátartozója jelentette annak a jogvédő szervezetnek, akik a pszichiátriákon történő jogsértések elleni fellépéssel foglalkoznak. A megyei kormányhivatal vizsgálatának végeztével az önkényeskedő gondozónőt eltávolították az intézetből.
– A lekötözés, a korlátozás a pszichiátriákon sajnos egyáltalán nem elszigetelt jelenség, a tapasztalat azt mutatja, hogy ez szinte mindennapos része napjaink pszichiátriai rendszerének – kommentálta az esetet a jogvédő szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány. – Amíg a pszichiátriai személyzet képzése arra fókuszál, hogy hogyan kell „szakszerűen” lekötözni, fizikailag vagy kémiailag korlátozni a kezeltek személyi szabadságát – ahelyett, hogy arra képeznék őket, hogyan lehet jó szóval, határozott fellépéssel jobb belátásra bírni az ápoltakat –, addig semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a pszichiátriákon a személyi szabadság megsértése szinte mindennapos jelenség.