Támogassa Ön is alapítványunk munkáját adója 1%-ával! Adószámunk: 18282704-1-13

Megbüntették az etikátlan gondozóotthont

Feketén dolgoztatott ápolók és ok nélkül szedált ellátottak – ezek kerültek napvilágra egy Hajdú-Bihar megyei gondozóotthonról, ahol egy hozzátartozó bejelentése alapján kivizsgálást kezdeményezett egy emberi jogi szervezet. A megyei kormányhivatal vizsgálata törvénysértést állapított meg, ám úgy tűnik, a feltárt problémák csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Többek között indokolatlan túlgyógyszerezés, leszedálás miatt tett panaszt egy jogvédő szervezetnél tavaly az a nő, akinek idős édesanyja egy Hajdú-Bihar megyei gondozóotthonba került – a tervek szerint itt segítettek volna neki felépülni egy korábban elszenvedett stroke-ból. A nőt azonban lánya elmondása szerint erős pszichiátriai szerekkel tömték, ha a dolgozók úgy látták, hogy „túl sokat beszél”.

Miközben az alapítvány kivizsgálta az eset körülményeit, arra is fény derült, hogy egy korábban ott dolgozó nővért feketén foglalkoztattak az otthonban, így egy teljes munkanapját például ki sem fizették. A nővér szerint ráadásul nem ő volt az egyetlen, akivel így jártak el, számos más ott dolgozó is bejelentés nélkül végzett munkát az otthonban. A jogvédők így az egyéb visszásságok mellett erről is bejelentést tettek a helyi kormányhivatal felé. A napokban érkezett meg a kivizsgálás eredménye, amelyből kiderült: a vizsgálat is megállapította a törvénysértés tényét, és ki is szabták az annak megfelelő bírságot.

Az ügyet feltáró emberjogi szervezet szerint a volt nővér által panaszoltak – így például az ápoltak szedálása, csak azért, hogy „ne legyen gond velük” – nemhogy nem egyediek, de sok helyen mindennaposak. A magánkézben lévő gondozóház, ahol ráadásul igen borsos árat kérnek el az elégségesnek sem mondható ellátásért cserébe, sajnos közel sem az egyetlen, ahol hasonló állapotok uralkodnak.

Az alapítványt az elmúlt évtizedek alatt aggasztóan sok hasonló eset kapcsán keresték fel sértettek, a pandémia miatt pedig a korábbinál is nehezebb helyzetben lehetnek most a gondozóházak lakói.