Így lehet megszabadulni az antidepresszánsoktól

Kutatók egy mindenki számára alkalmazható tervet dolgoztak ki arra, hogy sikeres legyen a leszokás az antidepresszánsokról. Hiánypótló újítás ez, hiszen Magyarországon is több százezer ember szed ilyen szereket, ám ahhoz nem kapnak hatékony segítséget, hogy meg is szabadulhassanak tőlük.

Amerikai kutatók idén januárban publikálták azt a tanulmányt, amely egy konkrét, bárki számára alkalmazható antidepresszáns-leszokási tervet is bemutat. Jó okuk volt arra, hogy kidolgozzanak erre egy megoldást, hiszen a leszokás az antidepresszánsokról meglepően nehéz feladatot jelenthet: ha nem elég körültekintő módon csökkentik a szer adagjait, egészen bénító és ijesztő tüneteket élhetnek át a páciensek. Ezek pedig nemcsak kudarcélményt jelentenek számukra, de nagyon gyakran összetévesztik a „betegség kiújulásának tüneteivel” is, és újra visszaállítják a tabletták szedését.

A kutatók szerint „sok ember súlyos elvonási tüneteket (pl. szorongás/pánik és ingerlékenység) tapasztal, amikor megpróbálják abbahagyni ezeket a szereket. A súlyos elvonási tünetek gyakoriságát intenzíven vitatják, de az interneten található több ezer személyes beszámoló alapján nem kétséges, hogy az antidepresszánsok abbahagyása rendkívül bénító lehet.” „Az adagok fokozatos csökkentése megelőzheti az elvonási tüneteket, amelyek lehetnek fizikaiak, mint például émelygés vagy »agyi áramütés-érzés«; illetve mentális jellegűek, mint az ingerlékenység, szorongás, álmatlanság” –írják a szerzők.

A jelenlegi tanulmányban James Phelps MD és munkatársai az elmúlt hét év adatait elemezték 7,583 olyan páciensről, akik abbahagyták az antidepresszánsok szedését. Az adatokat azoknál a betegeknél vették figyelembe, akiknek legalább 6 hónapig ugyanazt az antidepresszánst írták fel, mielőtt abbahagyták a gyógyszeres kezelést.  A vizsgált eredmények alapján kidolgoztak egy olyan módszert, amely alapján szinte bárki képes lehet abbahagyni az antidepresszánsok szedését. A legelső lépésben például 12%-os adagcsökkentést javasolnak, ezzel az indokkal: „Ennek a lépésnek jól kell sikerülnie. Ha az első lépés túl kemény, lehet, hogy inkább fel akarja adni, tovább szedni az antidepresszánst. Ez tovább nehezítheti a későbbi abbahagyást.”

Hozzáteszik azonban: „Még ezzel az óvatos megközelítéssel is, néhány betegnek súlyos elvonási tünetei lesznek. Nekik szükségük lehet a sokak által, súlyos elvonási tünetekkel küzdő betegeknél használt módszerre, az adagok csökkentésére az előző havi adag mindössze 10%-ával. Ez több évig is eltarthat, de szükségesnek bizonyult betegek ezreinél.”

Nemcsak megszabadulni nehéz tőlük, de a tudomány is ellenük szól

Az antidepresszáns szerek működését ez idáig úgy magyarázták, hogy helyreállítanak egy ún. „kémiai egyensúlyhiányt”, amelyet a depresszió és más pszichiátriai diagnózisok kiváltó okának tartottak. Tavaly júliusban azonban Joanna Moncrieff pszichiáterprofesszor és csapata egy nagyon átfogó vizsgálat során derített fényt arra, hogy a depresszió semmilyen igazolt módon nem köthető az agy kémiai folyamataihoz, így az évtizedek óta tartó és világszerte elterjedt „gyógyszeres terápiák” voltaképp alaptalanná váltak. Sajnos ennek ellenére ma is az él a köztudatban, hogy a depressziót az agy hibás működése váltja ki, melyet „gyógyszerekkel” kell ellensúlyozni.

 Szintén tavaly nyáron készült el egy 1279, antidepresszánst szedő személyt nyomon követő kutatás, amely mindössze 24%-os hatékonyságot állapított meg a tablettákról. A fennmaradó 75%, bár semmilyen javulást nem tapasztalt, olyan jól ismert mellékhatásokból azért bőséggel kijutott nekik, mint a testsúlygyarapodás, a szexuális zavarok és az érzelmi bénultság.

A páciensek, mielőtt szedni kezdenek egy antidepresszánst, jellemzően sem a fenti tanulmányokról, sem a várható, olykor életeket derékba törő mellékhatásokról és elvonási tünetekről nem értesülnek. Ez az új módszer várhatóan rengeteg ember számára jelent majd megoldást, illetve sok jó szándékú orvosnak nyújt hatékony eszközt, hogy segítsen pácienseinek megszabadulni az erős függést okozó tablettáktól.