Büntetésként alkalmazott elektrosokk, pokoli fájdalmakkal járó injekciók és szexuális bántalmazás jellemezte az új-zélandi Lake Alice pszichiátriai kórház fiatalkorú lakóinak napjait, az elkövetők pedig évtizedekig büntetlenül maradtak – derül ki az új-zélandi királyi vizsgálóbizottság honlapjáról. A Bizottság most a törvény erejével hozza napfényre a 70-es évek óta sötét homályba burkolózó szörnyűségeket.
Összesen negyven tanút hallgat meg két hét leforgása alatt az Új-Zéland kormánya által életre hívott „Gondozásban elkövetett visszaélések királyi vizsgálóbizottsága” a Lake Alice pszichiátriai kórházban történt embertelenségeket feltáró bírósági tárgyalássorozatban. Az első számú vádlott egy ma már 92 éves pszichiáter, Dr. Selwyn Leeks, az intézmény egykori vezetője. A tanúk között szerepelnek többek között a kórház egykori páciensei, akik túlélték a válogatott kegyetlenséggel végrehajtott kínzásokat, illetve az intézmény volt dolgozói is, akik közül – bevallásuk szerint – néhányan nem is tudtak a szemük előtt zajló barbarizmusról.
A civilizációtól távol épült, isten háta mögötti pszichiátriai kórházban Dr. Leeks rémuralma alatt fiúgyerekek százai éltek rettegésben éveken át. A pszichiáter a tanúvallomások egyre bővülő sorai szerint büntetőeszközként alkalmazta az elektrosokk-kezeléseket: érzéstelenítés nélkül sokkolta a gyerekek fejét, végtagjait, és néha még a nemi szerveiket is. Egyes beszámolók szerint Leeks a gyerekeket is kényszerítette, hogy feltekerjék az elektrosokk-készülék feszültségszabályozó tárcsáját, míg egy másik társuk eközben elszenvedte a letaglózó erejű áramütéseket. “Emlékszem a rémületre annak a fiúnak az arcán, aki ezt kapta. Úgy nézett ki, mintha sikoltozna, de egy hang sem jött ki a száján” – hangzott el az egyik túlélő beszámolójában.
Leeksnek szintén bevett szokása volt, hogy egy paraldehid nevű szert injekciózott a gyerekek fenekébe, ami pokolian kínzó fájdalmakat okozott nekik: “Az injekció először nagyon hideg érzés volt, de aztán forró, égető savvá változott.” – mondta az egyik tanú. A túlélők közül többen arról is beszámoltak, hogy a kórház dolgozói szexuálisan is bántalmazták a bent lakó fiúkat, melynek Leeks is aktív résztvevője volt.
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi szervezete (amely a pszichiátriákon történő jogtalanságok feltárására specializálta tevékenységét) hosszú éveken át látta el újabb és újabb bizonyítékokkal a vizsgálóbizottságot annak érdekében, hogy a kórházban megfordult közel 300 fiatal fiút ért felfoghatatlan kegyetlenségek ne maradjanak büntetlenül – fáradságos munkájuk pedig végül nem volt hiábavaló.
Az első számú vádlott, Dr. Selwyn Leeks még a 70-es évek végén Ausztráliába költözött, ügyvédjével a Bizottság (Royal Commission of Inquiry into Abuse in Care) már felvette a kapcsolatot.
A 2021. június 14-én kezdődött tárgyalások jelenleg is zajlanak.