Az 1940-es években a vezető pszichiáterek kijelentették, hogy szándékukban áll beszivárogni a jog területére és megvalósítani azt, amit így jelöltek ki: „a helyes és helytelen fogalmának újraértelmezése, majd végül eltörlése”.

Ez a jelentés részleteiben vizsgálja meg az igazságszolgáltatási rendszer ellen az elmúlt hat évtizedben – nem csak bűnözők által – folytatott kíméletlen támadást. A bíróságainkban létezik egy rejtett befolyás, amely – miközben harsányan bizonygatja hozzáértését és segítô szándékát – elárulta legmélyebb értékeinket és nyakunkra szabadított egy mind több közpénzért fenntartott, nagy iramban gyarapodó börtönpopulációt. Ez a befolyás a pszichiátria és a pszichológia…Valamikor az volt az elképzelés, hogy mindenki felelős a saját tetteiért. Ez az elképzelés úgy kihalt, mint a dinoszauruszok. Vegyük a kiváló T. Brook Howard, Virgina állambeli ügyvéd esetét, mint nagyon hétköznapi forgatókönyvet. Ügyfele bevallotta, hogy elrabolt egy 30 éves nőt, túszként fogva tartotta kilenc órán át, és eközben többször megerőszakolta.Howard mély meggyőződéssel magyarázta el a bírónak és az esküdtszéknek, hogy amit az áldozat tapasztalt – az emberrablás, a pszichés kínzás és a többszöri nemi erőszak – nem az ügyfele hibája. Ügyfele soha nem akarta azt tenni, amit tett – egyszerűen csak képtelen volt megállni. „Ellenállhatatlan késztetést” érzett, és mivel „késztetése” áldozata, ezért nem felelős a tetteiért.Egy pszichiáternek az „ördög késztetett rá, hogy ez tegyem” tanúvallomása alapjánaz erőszaktévőt felmentették…

Ha a bűnözők el tudják kerülni a  tetteik következményeit, akkor visszaélés az igazságszolgáltatás alapelveivel, és ezzel elpusztítják a társadalom egyetlen önvédelmi eszközét. És ez a lényege annak, ahogy az igazságszolgáltatást elferdítik.


További ingyenes kiadványainkat inenn éri el