Az elmúlt hetekben a legújabban kitalált “mentális betegségektől” volt hangos az internetes média: hivatalosan is bejegyzett betegség lesz a játékfüggőség, vagyis a gaming zavar, a nemi identitászavarról pedig úgy „döntöttek”, kitörlik a betegségek közül.
Sokan talán ezeket a híreket megmosolyogtató érdekességként könyvelik el, és nem gondolkodnak el rajta, vajon hogyan válhatnak egyes emberi szokások vagy érzések egyik napról a másikra “mentális betegséggé”, vagy milyen hatással lesz ez hosszú távon az életünkre.
Viszonylag ritkán hallani arról, hogy ténylegesen kimutatható, valódi testi betegségek be- vagy kikerülnének a betegségek osztályozási rendszeréből. Ez nem meglepő, hiszen a valódi orvosi állapotok objektív eszközökkel kimutathatóak. Más a helyzet azonban a „mentális betegségekkel”, amelyekről – mivel ezeket nem lehet vizsgálatokkal, műszerekkel kimutatni – a terület szakértőinek véleménye alapján döntenek. Ezek a „szakértők” pedig kétségkívül pszichiáterek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott Betegségek Nemzetközi Osztályozása (ICD) elérkezett a tizenegyedik kiadásához, amely a játékfüggőség mellett olyan állapotokat is “mentális betegségnek” bélyegez és egyéni azonosító kóddal lát el, mint az elhúzódó gyász vagy a kényszeres szexuális viselkedés. Vagyis ezentúl írásba lesz foglalva, hogy egy ember mennyi időt tölthet el gyásszal, vagy mennyire lehet aktív szexuálisan ahhoz, hogy még ne számítson pszichiátriai betegnek. És persze ha már betegségről van szó, akkor velük egy időben a hozzájuk tartozó indikációk (kezelési ajánlások) is megszületnek, így a jelenleg alkalmazott pszichiátriai szereket ezentúl még szélesebb körben felírhatják a pszichiáterek – olyan tudatmódosító szereket, amelyek a kőkemény függőség kialakítása mellett elborzasztó mellékhatások egész sorát okozhatják. A tendenciának köszönhetően még kiterjedtebb lesz a „kezelések” palettája, melyek elszámolhatóak az egészségpénztár felé.
Ez az aggasztó folyamat sajnos jó ideje tart már. A “pszichiátriai rendellenességek” első, 1952-es listája még csupán 112 “zavart” tartalmazott. Ez a szám 1994-re 374-re növekedett, és azóta is emelkedik. Talán könnyű azt gondolni, hogy a “mentális betegségek” számának növekedése a tudomány fejlődésének velejárója – de ez sajnos nincs így. Ezeket a rendellenességeket ugyanis többségi szavazással hívják életre, és semmilyen tudományos vizsgálati eredmény nem támasztja alá őket – nem véletlen, hogy a diagnózisuk sem orvosi vizsgálatokkal, csupán tünetlisták alapján történik.
És hogy mindez hosszú távon hova vezethet, azt talán csak a “szép új világ” rémképét vizionáló sci-fi-írók láthatják előre…
Fotó: Designed by Freepik