Kilencedik bejegyzés//
….nem marad választása az embernek egy abszolut kiszolgáltatott helyzetben, mint a lázadás. Lázadozgatás, ami korán se egyenlő az agresszióval vagy a szervezett gerillaháborúval… Túlzás egyébként háborút emlegetni ilyen helyzetben, de küzdelmet talán nem. Küzdelem egyik napot túlélni a másik után és ha már az ember nem lát kiutat, marad a teljes önfeladás, amivel az ember mindent felad, még a saját maga által kontrollált gondolatait is, vagy lázad, tiltakozik az ellen a rendszer ellen, amiben mindenki elég rosszul érezte magát előbb vagy utóbb. Pláne úgy, hogy sokan azzal az ígérettel feküdtek be a pszichiátriai osztályra, hogy valami olyasmi fog történni, ami gyökeresen megváltoztatja, jobbá, esetleg csak elfogadhatóbbá teszi az életét. Mert az azért igaz, hogy sok ember küszködik lelki gondokkal, sérülésekkel vagy állandósult rossz idegi vagy közérzeti állapottal. Na és persze ténylegesen vannak olyan emberek, akiknek mentális gondjaik vannak. Ezek sokszor téveszmékkel vagy hallucinációkkal járnak együtt. Pszichózisok, amiket minden jel szerint minden ember megél élete során hosszabb-rövidebb ideig. Van aki többször, van aki néhányszor. Valamilyen természetes reakció, vagy folyamat, talán védekezés. Olyasmi, mint a rémálom. Mindenki megél egyet-kettőt. Elméletileg, vagy a tudományos állítások szerint nincs semmi funkciója, illetve nem tudni mi az. De találgatni, elméleteket gyártani bárki tud. Én is elméleti fizikus vagyok, meg író, meg csillagász és asztronauta..stb. Bámulom a csillagokat, írok már elég kis korom óta és a nevemhez fűződik számos elmélet a fizika szakterületén. Pl. a „fungációs-elmélet”, amely kimondja, hogy a fungák fungálnak, de a diffungák diffungálnak. Szóval sok elmélet születik, amit bizonyos kísérletekkel ténnyé is lehet tenni. Igy működik (mert máshogy nem tud) az orvostudomány is és az orvostudomályok „királynőjének” tartott pszichiátriai tudományok is. Nem vonom kétségbe sok ember segítő szándékát semmilyen tudományágban, de azt se immár, hogy sokszor a tudományos kísérletek személyes kíváncsiságokat vagy ambíciókat szolgálnak. Rajtam a pszcichiátriákon történő kalandozásaim során hát meg se tudom becsülni milyen sok gyógyszert kipróbáltak. És gyógyszerkombinációkat is. Tíz, húsz nem tudom, de rengeteget. Dokumentálva vannak. Zárójelentések garmadáin. Antipszichotikum nyugtatóval. Antipszichotikum nyugtatóval és altatóval. Feszültség oldó és az antipszichotikum és a mellékhatások kiküszöbölésére adott egyéb gyógyszerek. Vagy két féle antipszichotikum, mellékhatások elleni gyógyszer altatóval…felsorolnom is nehéz lenne. Szedtem szedegedtem a gyógyszereket. És mintha kísérleti jelleggel adták volna őket. Korabban másokon kikísérletezett vagy épp hogy rajtam tesztelt konbinációkkal. Elméletekre, feltételezésekre, vagy eléggé felületes szinte semmire ki nem terjedő az emberi agyra vonatkozó megfigyelésekre alapozva. És némely gyógyszerrel még sikereket is lehet elérni. Az ember gondjait nyilván nem oldják meg, de manipulatív jelleggel, kijátszva az természet dolgait működnek azok a mechanizmusok, amelyek minden jel szerint módosítani tudják az agyban végbemenő biokémiai folyamatokat. Pont mint a kávé, nikotin, alkohol, fájdalomcsillapító és egyéb szerek. Vagy hatóanyagok. De hát akkor mi a gond ezekkel a pszichés betegségekre adott gyógyszerekkel, merülhet fel ezek után a kérdés? Hát tulajdonképpen a mellékhatásuk mellett a fő hatásuk. Aki nem szedett ilyen gyógyszereket, az nem érti mik ezek a hatások érzések vagy tudatmódosulások. Amelyek maguk generálják sok esetben azokat a torz érzéseket, amik szintén tudnak olyan rossz érzést kiváltani, mint a hallucinációk. Na nekem olyanok egy jó darabig nem voltak. De később kiderült semmi sem lehetetlen. Sokan mondják minden fejben dől el, és az antipszichotikumok is ott hatnak… Eleinte nem is értettem miért szerepel a paranoid kifejezés a diagnózisaimban. De azt se, hogy milyen valótlan, nem valóságos hangokat vagy képeket érzékelek én, amiről nem is tudok. A lázadásom ebben nyilvánult meg. Vitába száltam „szakemberekkel”, hogy talán téves diagnózist állítottak fel. Egyik alkalommal olvastam a kórteremben egy cikket az ilyen típusú félrekezelésekről. A kezelőorvosom épp ügyeletben volt este fele. Sikerül leszólítanom a folyosón és kértem, hogy beszéljünk. Azt gondolhatta szerintem, hogy panaszkodni akarok, milyen rosszul érzem magam. Fogadott is nagyon hamar az orvosi szobában. Máskor mindig sok dolga volt. Most időt szentelt rám. Kb. fél percet. Harminc másodpercet. Leültetett az orvosi szobában és megkérdezte mi a probléma. Felvetettem. „Doktornő nem lehet, hogy engem a gyógyszerek tettek skizofrénné?”… Eddig tartott a harminc másodperc. A doktornőn minha átsuhant volna valami mély gondterheltség aztán felállt és magamra hagyott az orvosi szobában. Eleinte azt hittem, hogy még vissza jön, csak eszébe jutott valami dolga ezért ment ki. Vártam talán két percet és kiindultam az orvosi szobából keresztül a nővérszobán. Ott már az egyik férfi ápoló készített egy nyugtató (szedáló) injekciót. Közölte, hogy ne menjek még a szobámba, mert kapni fogok egy kis „szurit”, mint ahogy a gyerekeknek adják a védőoltást. Egyből lesesett, hogy a kis doktornő rendelte el. Tiltakozásnak ott helye már nincs. Ezt pontosan tudtam. „Legalább jobban fogok aludni.” Közöltem viccesre véve a figurát…
Folyt. Köv..