Ötödik bejegyzés//
…nagyon úgy tűnt, sokan élvezték, talán mind a mai napig élvezik is a pszichiáterek és szakgolgozók a poziciójukból adódó hatalmukat. Ha valaki a munkáját végzi örömmel, ezzel nics gond. Ha pedig valakinek a segítségnyujtás a hivatása, az lelkiismeretesen dolgozik. Csak ezzel meg a gond, hogy gyógyító munka…illetve az ezt igazoló gyógyulások nem folytak, nem következtek be. Tehát főleg ridegtartású betegellátás és nagy mennyiségű adminisztrativ munka zajlott. Ez nem hivatás. A korábban említett főorvos aszony (osztályvezető) számtalan bízonyítékát szolgáltatta, hogy élvezi a hatalmát és az ezzel járó kiváltságokat, valami önigazoló, és beteges jelleggel…de az is tény, sokaknak tudott segíteni, hatalmát felhasználva. De minden szakember egyet értett abban és ezt súlykolták mindenkibe, betegekbe, hozátartozókba, hogy a pszichés betegség gyógyíthatatlan. Tehát nem is törekedhettek gyógyító jellegre… Ha valaki rosszul érzi magát és ez az egész fizikumát megviseli, annak megváltás mondjuk egy hangulatjavító. Nem megoldás semmire, de drogként tud funkcionálni. “Feldobja az embert”, elterelve a figyelmét a gondokról. Pláne, hogy a világtól elzárva, minden feladat, teher nélkül kórházban van, és ha mást nem, sokat aludhat. De mint az illegális drokoknál: csak egyre nagyobb mennyiségben, és mellékhatásokkal tud működni. Utólag súlyos elvonási tünetekkel..az antipszichotikumok talán ennél rosszabbak, mert nem “dobják fel az embert”. Az agyban végbemenő folyamatokra kívánnak befolyással lenni ilyenekkel az orvosok, de teljes ködben. Kísérketezve. Mindig ezen ment a hercehúrca a zártosztályon, hogy ki meddig maradjon gyógyszerbeállítás céljával. Ami idő alatt mindenkinél több gyógyszert, és gyógyszerkonbinációt próbáltak ki. Rajtam az elektromos sokkolót is kipróbálták..már maga az alapötlet is sokkoló. Áramot vezetni a betegek agyába, gyógyító szándékkal. Gyógyulások a kezelések alatt tehát nem következtek be, de ha valakinek stabil( kérdés ez mit jelenthet) volt az állapota, kvázi mindegy hogy érzi magát, de képes funkcionálni, akkor a mondjuk két hónapos kezelés után már csak egy-két hetet kellett eltöltenie a zártosztályon. Elméletileg. Ugyan is nem volt akkoriban olyan “betegtársam”, beteg ismerősöm se, aki hosszabb, de inkább rövidebb idő elteltével ne került volna visssza gyógyszer át- vagy beállításra. Ezt nálam minimum hússzor eljátszották….Gyógyszer-beállítás. Megtalálni mitől érzem magam nem jól, hanem mint utólag kiderült elfogadható szinten. (Nincs szint. Állapot esetleg..) Sok, nem élőlények számára kitalált szó ragadt rám is. Szint, reziduális, doxazma, felmérés, erőkifejtés, nagyvizit, lámpaoltás, hasadt,…stb. Szóval nálam is ment a gyógyszerbeállítás. Jó betegnek számítottam eleinte, mert udvarias, elfogadó, becsületes lelkiismeretes beteg voltam. Amikot hallottam, hogy van az osztályon elektromos-sokkezelés, enyhe töprengés után kértem, hogy alkalmazzák rajtam is ezt a terápiát. Mert annak mondták. Nagyon meg akartam gyógyulni, csak azt nem tudtam milyen betegségből…
Folyt. Köv…
