Pszichiátriai szerek tették tönkre a gyermeket

Szülei válását követően a 7 éves B. R-nek magatartási problémái adódtak. Emiatt a gyermek a nevelési tanácsadó javaslatára ambuláns pszichiátriai kezelésre került, ahol többféle pszichiátriai szert kezdtek szedetni vele. Ötéves pszichiátriai kezelés után a gyermek diagnózisa már magában foglalta a figyelemzavart és az enyhe értelmi fogyatékosságot is, ez utóbbit „markáns viselkedésromlás jeleivel”. Az édesanya kérésére az alapítvány panaszt nyújtott be a regionális ÁNTSZ-hez, azt kifogásolva, hogy a gyermek állapota a kezelések alatt folyamatosan romlott. A panasz „kivizsgálását” követő elutasító levélből kiderült, hogy az elutasítás a vizsgálatra felkért gyermekpszichiáter szakfelügyelő állásfoglalásán alapult, amelyben a következő voltak olvashatóak:

– „A gyermekpszichiátria gyógyszerrel egy gyermeket mindig a szülő informálása és beleegyezése után lát el. Bizonyára így történt ez a vizsgált esetben is.” (utólagos kiemelés)

– „… a zárójelentéseken erre vonatkozó adatokat nem találtam, ám annak lehetősége nem zárható ki, hogy a vizsgálatok megtörténtek…” (utólagos kiemelés)

Az ÁNTSZ egy másik regionális intézetéhez ugyanebben az ügyben benyújtott panasz kivizsgálására szintén az ottani regionális gyermekpszichiátriai szakfelügyelőt kérték fel. A szakértői véleményben – amely alapján a panaszt úgyszintén elutasították – a következők találhatóak: „Az életkor korlátozás a pszichiátriai szernél csak nemrég kerülhetett be az alkalmazási előiratba, 2002-ben még biztos nem volt feltüntetve, különben a gyermek pszichiátria nem alkalmazná már több évtizede a gyógyszert.” Alapítványunk szakértője válaszlevelében megküldte az említett pszichiátriai szer 1999-es alkalmazási előiratát, amelyben már szerepelt, hogy a szer nem adható 14 éves kor alatt. „Nincs olyan gyógyszer, amellyel a szakmai tapasztalatok szerint az ilyen betegség jól kezelhető, ezért érthető, hogy hasonló esetekben… több gyógyszer kerül egymás után kipróbálásra, abban a reményben, hogy valamelyik használni fog.” (utólagos kiemelés)

Fotó: Designed by Freepik