Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

A koronavírus miatt tovább nőtt a kiszolgáltatottság a pszichiátrián

korhazi folyosoEddig sem volt túl rózsás a helyzete azoknak, akik kényszerrel kerültek a pszichiátriára: a törvény által biztosított jogi garanciák inkább csak papíron léteztek. Amióta viszont a kényszerbeszállítások jogi ellenőrzését is online intézik, a kiszolgáltatottság csak tovább nőtt – a képernyőn bejelentkező hatóság előtt a betegnek szinte esélye sincs, hogy tisztázza magát. Egy jogvédő szervezet emiatt panasszal fordult az Ombudsmani hivatalhoz.

Van egy terület az egészségügyben, ahol – ha csak átmenetileg is – de megfoszthatják az embert a szabadságától és egyéb jogaitól. Míg egy bűntett vádlottja szabadon megvédheti becsületét a bíróságon, a mentális betegnek bélyegzett személy gyakran futószalagon kerülhet zárt intézménybe, ahol további sorsa csak a kezelőorvosán múlik. A legtöbben talán úgy gondolják, hogy ilyesmi csak a filmekben történhet, sajnos azonban a gyakorlatban is megeshet nap mint nap.

A kényszerrel pszichiátriára vitt személy számára a törvény biztosít egy eljárást, ami elméletben lehetőséget nyújt jogainak megvédésére: ez az úgynevezett bírói szemle. Ennek során a helyi bíróság képviselője, néhány más szakértő társaságában ítélkezik, jogos volt-e a kényszerbeszállítás.

Sokan meglepődnének azon, milyen könnyen kerülhet valaki ilyen helyzetbe. Olykor elég, ha valaki dührohamot kap, és mérgében falhoz vág egy hamutartót, vagy épp a régebb óta szedett pszichiátriai szerek mellékhatásai/elvonási tünetei miatt válik ijesztővé a viselkedése. Nem egy példa volt rá, hogy egy háziorvos vagy pszichiáter által látatlanban megírt sürgősségi beutaló juttatott be valakit a pszichiátriára.

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy miként is védheti meg jogait valaki, akit akarata ellenére szállítottak be, azt feltételezve róla, hogy veszélyt jelent magára vagy másokra nézve. Mivel főhősünk szinte biztosan nem lesz elragadtatva a beszállításától, borítékolható, hogy ellenállást tanúsít majd, így fecskendővel szolgálják fel neki a bevezető szolgáltatást: egy erős antipszichotikus szert, amitől öntudatlan állapotba kerül. A papírforma szerint innentől számítva 24 órán belül a kórház értesíti a helyi bíróságot, majd 72 órán belül megtörténik a bírói meghallgatás. A bíróság a kiértesítést követően - a törvény szerint - haladéktalanul kirendel egy független elmeszakértőt, aki megvizsgálja a személyt, és részletes leírást készít az állapotáról. Jogos kérdés azonban, hogy mennyire mérhető fel egy olyan személy mentális státusza, aki a szedálástól öntudatlanul, vagy legalábbis beszédre vagy gondolkodásra alig képes állapotban fekszik egy kórházi ágyon.

A COVID-19 előtt egy bíró személyesen jelent meg a kórházban 72 órán belül, és levezette a páciens meghallgatását, egy elkülönített helyiségben, ahol jelen volt a független szakértő, és a személy jogi pártfogója is. Bár a ceremónia – a beteg állapota miatt – az eddigiekben is gyakorta a kórteremben zajlott, a szoba többi betegének társaságában, ez a járványhelyzet óta most még cifrábban alakul.

Mint tudjuk, a fertőzések megelőzése miatt az egészségügyi ellátórendszerben bevezetésre került a távgyógyítás, az orvos videón keresztül beszélget a beteggel, majd elektronikusan írja fel számára a gyógyszereket. Nincs ez másképpen a bírói szemlék esetében sem: a bíró már nem jelenik meg személyesen a kórházban, mindössze egy monitor képernyőjén. Így méri fel, hogy a valószínűleg továbbra is erősen legyógyszerezett beteg számára indokolt-e a kényszerkezelés, megfosszák-e a szabadságától és akarata ellenére gyógyszerezzék-e a következő négy hétben, illetve olykor – persze csakis a saját érdekében – az ágyához is kötözzék.

Szürreálisan hangzik vagy sem, az eljárás ma ezen minta alapján zajlik a pszichiátriákon. A betegnek, aki az osztály vendégszeretetéből adódóan eleve kiszolgáltatott helyzetben van, most egy kamerán keresztül kell „táv-meggyőznie” egy bírót arról, hogy nem veszélyes a környezetére, és alkalmas rá, hogy visszatérjen a családjához.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, a mentális egészségügy visszásságait feltáró civil szervezet a beadvánnyal fordult az Alapvető Jogok Biztosához. A beadványban megjelölte azokat a pontokat, melyeknek meg kellene valósulniuk, hogy az e-tárgyalás megfelelő szerepet tölthessen be a pszichiátriai betegek nem peres eljárásában, és a bíró megalapozott döntést hozhasson az ügyekben.

E pontok között szerepel, hogy a beteget nem nyugtatózzák le, így a tárgyalás ideje alatt sem mozgásában, sem beszédkészségében nincs korlátozva. Mikor a pszichiátriai intézet értesíti a bíróságot a beszállításról, az összes szükséges dokumentumot is mellékeli: a körülményeket részletező orvosi beutalót, a mentők beszállítási jegyzőkönyvét, a beteg felvételét végző szakorvos, kezelőorvos laikus számára is jól érthetően megfogalmazott, részletes véleményét, és annak rögzítését, hogy felvételkor a beteg milyen konkrét viselkedése utalt a közvetlen veszélyeztető magatartásra. A képviseletet ellátó személy a bírói meghallgatás előtt elektronikus eszközön keresztül ténylegesen felveszi a beteggel a kapcsolatot, és időt szán arra, hogy tájékoztassa, illetve tájékozódjon a beteg állapotáról, az igazságügyi szakértő pedig személyesen vizsgálja meg a beteget és lelkiismeretes, tényszerű leírást ad a betegről.

Remélhetőleg a beadvány nyomán pozitív változások történnek a pszichiátriákon.

Tablettákon felnövő ifjúság

Akár több ezer gyermek szedhet Magyarországon olyan tudatmódosító szereket, amelyeket “figyelemhiányos hiperaktivitásra” (ADHD) írnak fel. Ezekkel tesszük ma engedelmessé a gyerekeket, akik nem viselik jól a rájuk erőltetett szabályokat. De vajon mi, felnőttek, hogyan éreznénk magunkat ma az ő helyükben?

children with chalk

Míg egy felnőtt maga döntheti el, hogy aláveti-e magát egy gyógyszeres kezelésnek, vagy sem, addig egy gyermeknek ez a lehetőség nem adatik meg. Hibáztathatunk-e egy tizenéves gyereket azért, mert nincs megelégedve a ráerőszakolt szabályokkal és kötelezettségekkel, és mindennek hangot is ad?

Adva van nekünk egy oktatási rendszer, amely egy bizonyos módon működik. Megkövetel egy viselkedési formát, amitől nem tanácsos eltérni: majdhogynem feltétlen engedelmességet a gyermekek részéről. Mindeközben pedig elvárjuk tőlük, hogy olyan adatokat, információkat próbáljanak elsajátítani, amik jó eséllyel cseppet sem keltik fel az érdeklődésüket.

A mai trendek szerint azok a „normális” gyerekek, akik hajlandóbbak az engedelmességre, akik megadják magukat a rájuk kényszerített szabályoknak. Akik zavaróan viselkednek, izegnek-mozognak, bajt kevernek, nem figyelnek oda a tanórákon, nos, korábban ők voltak az ördögfiókák, a rosszcsontok. Folyton kikaptak, büntetésben voltak, mindig ők voltak a hibásak mindenért. Ma már azt mondják rájuk, nem ők tehetnek róla, hiszen betegek.

Persze sokféle megközelítés létezik az úgynevezett „hiperaktív” gyerekek kezelésére, ezek mégis túl gyakran mutatnak előbb vagy utóbb a „gyógyszerezés” irányába. Ez az a pont, ahol a felnőttek tulajdonképpen lemondanak a gyermekről, vagyis arról, hogy tudatmódosító szerek nélkül képes lesz megállni a helyét a modern világban. Súlyos döntés ez, még akkor is, ha természetes dolognak tűnik, hiszen az orvos megnyugtat: a tabletták veszélytelenek, segítenek majd a gyermeknek nyugodtan végigülni az órákat, és odafigyelni a tananyagra.

Tegyük a szívünkre a kezünket egy pillanatra, és gondoljunk bele úgy igazán: mi vajon hogyan viselnénk el mindazt, amit a gyerekekre kényszerítünk nap mint nap? Az iskolák bezárása alatt számtalan szülőnek kéretlenül ugyan, de lehetősége nyílt alaposan megízlelni, mi mindent kell megtanulnia a mai fiatalságnak. Szívesen cserélnénk velük? Hányan érezzük úgy, hogy „nincs az az isten, hogy én ezt megtanuljam”? Nos mégis azt a gyermeket tartjuk ma normálisnak, aki szó nélkül engedelmeskedik, sőt, jó eredményeket ér el.

Egy felnőtt esetében erénynek tartjuk azt, ha kiáll magáért, ha hangot ad az egyet nem értésének. Előnyt kovácsolhat abból, ha „hiperaktív”, hiszen már eldöntheti, mire akarja összpontosítani a figyelmét, mibe akar energiát fektetni, megteheti, hogy a szíve után megy. Mikor pedig ünnepelt művésszé, világbajnok sportolóvá, vagy sikeres vállalkozóvá válik, az emberek példaképként tekintenek rá.

Ha egy gyermek viselkedik így, a jutalma nagy valószínűséggel egy tudatmódosító szer lesz.

Talán úgy tűnhet, hogy a gondolatmenet kissé ki van sarkítva, ám vessünk csak egy pillantást arra, hogy milyen hatásai vannak e szereknek amellett, hogy engedelmessé teszik a gyerekeket. A hangulatingadozás, személyiségváltozás, szorongás, depresszió, alvászavar, ingerlékenység indítja a sort, ezek a leggyakoribb mellékhatásai a hazánkban használt két „ADHD-gyógyszernek” – csak néhányat kiemelve a felsorolásból. A folytatás sem éppen megnyugtató, hiszen a lényeg csak itt tűnik fel: öngyilkossági gondolatok, hallucinációk, illetve akarattól független beszéd vagy testmozgások. A hosszú távú használatuk igazoltan visszafoghatja a testi növekedést, és elváltozásokat okoz az agy szerkezetében – ez utóbbit kutatás támasztja alá.

A különös igazából az, hogy valami mást várunk egy olyan szertől, ami szinte azonos reakciót visz végbe az agyban, mint a kokain – pedig az egyik szer, a metilfenidát, határozottan ilyen mintát követ. A mellékhatások legtöbbjére majd további pszichiátriai szereket írhatnak fel, nem kevésbé rémisztő mellékhatásokkal, így a betegségtudat innentől egész hátralévő életüket végigkísérheti.

Lawrence Kelmenson amerikai pszichiáter, aki 32 éve foglalkozik felnőttekkel és gyerekekkel, a következőket írta:

Az ADHD megteremtése lehetővé tette, hogy napi szinten stimulánsokat adjanak bármely gyereknek és felnőttnek, akinek nehezére esik figyelni az unalmas feladatokra (ami minden gyerekre és felnőttre igaz). Habár nem okoz eufóriát és függőséget a gyerekeken alkalmazva, a kezelt gyerekek sohasem válnak felnőtté, mivel ahelyett, hogy a szüleik és az iskolák felnevelnék őket, a gyermekpszichiáterek gyógyszerezik őket…”

A tizenéveseknek leggyakrabban felírt gyógyszer ma a speed.”

A valóságban tehát nemcsak „normálissá gyógyszerezzük” a gyermekeinket, ennél sokkal „többet” teszünk. Megtanítjuk számukra, hogy betegek, és tudatmódosító szerek nélkül nem tudnak boldogulni az életben. Arra oktatjuk őket, hogy a társadalom pszichiátriai szerek hatása alatt fogadja el őket, és hogy ez teljesen rendben van.

Számos alternatíva létezik arra, hogy elkerülhessük mindezt. Tegyük meg, amit kell, hogy a gyermekeink teljes életet élhessenek.

 

Fotó: Designed by Freepik

Hét évet tölthet rácsok mögött a szexuális ragadozó pszichiáter

Gavin MeanyHosszú börtönévek várnak arra a minnesotai pszichiáterre, aki éveken át szexuálisan zaklatta egy női páciensét. A nő vallomása szerint a pszichiáter „túlgyógyszerezett szexuális bábuként” használta őt.

A 39 éves Galvin Meany-t múlt héten szerdán találta bűnösnek a Dakota megyei bíróság szexuális bűntettek vádjában, melyeket egy női páciense sérelmére követett el. A nő eredetileg étkezési rendellenességek miatt kereste fel a pszichiátert, illetve egy fiatal korában elszenvedett szexuális trauma miatt. Eleinte a kezelései professzionálisnak tűntek, Meany azonban egyszer csak elkezdett személyes és szexuális témájú kérdéseket feszegetni. Itt azonban nem álltak meg a dolgok: arra hivatkozva, hogy önsértés nyomait keresi, tapogatni és simogatni kezdte a nő testét. A későbbi találkozások alkalmával pedig a pszichiáter már a szexuális aktus kezdeményezésétől sem riadt vissza, amikor a férfi felesége és gyermekei nem voltak a városban.

A nő szerint Meany megváltoztatta a gyógyszereit minden alkalommal, amikor nyomott volt a hangulata, hogy ismét boldoggá tegyen… Most már látom, hogy tényleg csak egy túlgyógyszerezett szexuális bábu voltam a szükségleteihez, hetente hívott be időpontokra, hogy kielégítsem, hogy megerőszakoljon, újra meg újra. Mindössze ennyit értem.”

Az ítélethozatalkor a nő írásos nyilatkozatot olvasott fel: Úgy érzem, elvesztettem önmagamat. … A becsületem, a méltóságom elveszett, nincs többé. Ezt már nem kapom vissza. Egy bíró ítélete nem adhatja ezeket vissza, nekem nem, soha többé.”

A pszichiáter minimum öt évet tölt majd börtönben, ezután pedig bírósági felügyelet alatt tölti élete hátralévő részét.

Kétségtelen, hogy nem nehéz szexuális zaklatás áldozatául esni egy pszichiáter kezei között. A páciens, akit rendszerint már maga alá gyűrt az élet, emiatt a szokásosnál jóval kiszolgáltatottabb és sebezhetőbb, segítséget vár lelki bajára, gyakran feltétlen bizalommal fordulva a pszichiáter felé. Mindezt csak tetézi a pszichiátriai diagnózisok teljes szubjektivitása, amit a pszichiáter könnyen kihasználhat, hogy páciense panaszát vagy a zaklatás miatti felháborodását annak "mentális zavarára" fogja. Nemzetközi adatok szerint egy nő nagyobb eséllyel lesz nemi erőszak áldozata egy pszichiáter rendelőjében, mint éjszaka egy parkban, és egy magyar jogvédő szervezet adatai szerint ilyen esetekre bőven akadt már példa Magyarországon is.


Eredeti hír:

https://www.startribune.com/71-2-year-sentence-for-twin-cities-psychiatrist-who-repeatedly-sexually-assaulted-patient/572369412/?refresh=true

Elkerülhető lett volna a családi tragédia?

bloody handsEjtették a vádakat és kényszergyógykezelésre ítélték a férfit, aki tavaly brutális kegyetlenséggel végzett feleségével Tárnokon. Épp a tragikus esetet megelőző napon írtak fel neki egy új pszichiátriai szert – talán most is békében élhetnének mindketten, ha tabletták helyett valódi segítséget kap.

törvényszék tudósítása szerint a férfi még 2010-ben kapott pszichiátriai diagnózist: bipoláris zavar, vagy más néven mániás depresszió. Ettől fogva pszichiátriai szereket szedett, rendszertelenül. 2019 szeptemberére olyannyira rosszabbodott az állapota, hogy munkaképtelenné vált, pszichiátere pedig felírt számára egy másik tudatmódosító szert. Mivel ettől csak még rosszabb lett a helyzet, egy hónappal később ismét visszamentek a pszichiáterhez, aki az egyre kétségbeejtőbb helyzetet egy újabb tablettával “oldotta meg”.

Másnap reggel a férfi már hallucinált, az ördög hangját vélte hallani. Ennek hatására döntött úgy, hogy egy késsel többször sebet ejt feleségén, majd pedig különféle embertelen módszerekkel szabályosan kivégezte őt. Ezután beült az autójába, és elvezetett a rendőrkapitányságra, ahol bejelentette, hogy megölte a feleségét.

Hogyan juthatott idáig a történet?

2010-ben, amikor a férfinél először jelentkeztek mentális problémák, egész egyszerűen ráhelyezték őt a pszichiátria futószalagjára: tudatmódosító szereket írtak fel neki. A „bipoláris zavar” diagnózisával felírhatóak antidepresszáns és antipszichotikus szerek is, ezek mindegyike okozhat hallucinációt, elmezavart, agresszív magatartást, holott éppen ezeket volnának hivatottak „gyógyítani”. 

Pszichiátriai körökben szokványosnak mondható, ha valakit tíz éven át (vagy akár egy egész életen át) gyógyszereznek, mivel a szerek elhagyásával a tünetek visszatérhetnek, sőt, mivel a szerek hozzászokást okozhatnak, súlyos elvonási tünetekkel is járhat az elhagyásuk. Ezek a történetek azonban a legritkább esetben végződnek boldogan, nem is példázhatná ezt jobban a Tárnokon történt tragédia.

Tabletták nélkül nem menne?

Mindeközben szó sincs arról, hogy tudatmódosító szerek nélkül ne lehetne gyógyítani a mentális zavarokat. Ahogyan a múltban is létezett pszichiátriai intézmény, ahol törődéssel és gondoskodással hozták jobb állapotba a betegeket, Norvégiában ma is működik teljesen gyógyszermentes intézmény, ahol nem mellesleg a pszichiátriai szerekről való leszokásban is hatékonyan segítenek az embereknek.

Bár a pszichiáterek általában rossz véleménnyel vannak a tudatmódosító szereket nélkülöző megközelítésről – a gyógyszergyártókról már nem is beszélve –, van néhány dolog, amihez szemernyi kétség sem fér. A beszélgetésen alapuló terápiáktól – amelyeket a norvég intézményekben is alkalmaznak – senki sem válik függővé, nem okoz bénító és életeket romba döntő mellékhatásokat, és legfőképpen, ezek miatt senki sem fog hallucinálni és lemészárolni a családtagjait.

Milliárdokért kínozzák az embereket

woman taking pill 800x459A gyógyszermentes pszichiátriai kezelés akár jobb eredményeket produkálhat, mint ha gyógyszerekkel tömik a pácienseket – erre a következtetésre jutott egy, a BMC Psychiatry című folyóiratban megjelent friss tanulmány. A kutatók egy norvég kezdeményezést vettek górcső alá, amely azt vizsgálta: előnyére szolgál-e a pácienseknek, ha választást kínálnak nekik a terápiában, beleértve a gyógyszermentes verziót is. Mindeközben Magyarországon milliárdokat költünk ezekre a tudatmódosító szerekre, úgy, hogy szedésük sokszor erővel van a páciensekre kényszerítve.

A közhiedelemben sokféle elképzelés élhet arról, hogy mit lehet tenni egy zavart elméjű emberrel. Legtöbben talán egy zárt osztályt gondolnának megfelelő helynek számukra, ahol vagy helyrehozzák őket valamiféle „gyógyszerekkel”, vagy ott töltik életük hátralévő részét.

A gyakorlat nem áll túl messze ettől a képtől. Sokan valóban nem szabadulnak ki az ellátórendszerből, még akkor sem, ha nem egy zárt intézmény falai között töltik napjaikat, hanem szabadon élhetnek saját otthonukban. Az viszont szinte borítékolható, hogy folyamatosan szedniük kell egy bizonyos típusú pszichiátriai szert: az antipszichotikumokat. Ez szolgálhat magyarázatul arra, hogy miért fizetett ki a társadalombiztosító közel 17 milliárd forintot az antipszichotikus szerekre a tavalyi évben Magyarországon – ez nagyságrendileg 100 ezer ember teljes évi adagjának felel meg.

Talán még így is rendben volna a dolog, ha ezek a szerek tényleg segítenének a „skizofréneken”, meggyógyítanák őket, vagy legalább teljes életet tudnának élni. Azonban bármilyen lelkesen is hangoztatják ezt a pszichiáterek, a valós helyzet eléggé messze áll ettől.

Gondolhatnánk, hogy az antipszichotikus szerek gondosan fejlesztett hatóanyagok, és kíméletesen rendbe teszik a betegek idegrendszerét. Ez volna talán az ideális kép. Ám a valóság sokkal inkább az, hogy ezek a kemikáliák nemes egyszerűséggel elnyomják az agy vegyi folyamatait, egyfajta „kémiai kényszerzubbonyként”, így egyebek között a pszichotikus tüneteket is képesek minimalizálni.

A mentális egészségügyben ma jóformán kizárólag tudatmódosító szerekkel és elzárással „kezelik” a pszichotikus tüneteket, gyakran akár a páciensek élete végéig. Ám még ennél is elkeserítőbb, hogy az esetek jelentős hányadában ezt akaratuk ellenére teszik az emberekkel. Az efféle kényszerkezelések pedig számos esetben rémálomszerű élményeket okoznak az ellátottaknak.

Mindezt az teszi igazán tragikussá, hogy valójában egyáltalán nem volna szükség ilyen eszközökre a „gyógyításhoz”. Erre élő bizonyítékul szolgálnak azok a Norvégiában működő pszichiátriai intézmények, ahol a betegnek megadják a döntési szabadságot: választhat a tudatmódosító szerek és a gyógyszermentes pszichoterápia között. Ez a megközelítés végre szakít azokkal az elnyomó gyakorlatokkal, hogy a „kezelés” érdekében figyelmen kívül hagyják a betegek emberi jogait.

A BMC Psychiatry nevű folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint ezzel a módszerrel jelentősen hatékonyabban kezelhetőek a pszichotikus állapotok, sőt, az eredmények végre túlmutatnak a tünetek enyhítésén.

A tanulmány írói felmérést végeztek az ellátottak körében, és egyöntetűen pozitív visszajelzéseket kaptak azok között, akik maguk választhatták meg, milyen kezelésben akarnak részesülni. Nem is csoda, hiszen ezáltal a betegek megőrizhetik emberi méltóságukat, és gyakorolhatják emberi jogaikat, ami már önmagában is elősegítheti a javulást.

Az első ilyen intézményeket a norvég Egészségügyi Minisztérium utasítására hozták létre annak szellemében, hogy a betegek szabadon eldönthessék, akarnak-e antipszichotikus szereket szedni, vagy a gyógyszermentes terápiákat vennék inkább igénybe. Ugyanakkor egy ilyen intézményben az ellátottaknak arra is lehetősége nyílik, hogy a régóta szedett pszichiátriai szereket szakértői segítséggel elhagyhassák. Ezzel pedig egy olyan hiánypótló szerepet töltöttek be, ami rengeteg, mentális problémákkal küzdő ember életét mentheti meg.

A Medical Online nevű szaklap korábban ismertetett egy 2014-es tanulmányt, amely az antipszichotikumok hosszú távú hatásait vizsgálta. Kevesen gondolnák, hogy ezek a szerek amellett, hogy elnyomják a pszichotikus tüneteket (hallucináció, paranoid téveszmék stb.), rendkívül kellemetlen, olykor visszafordíthatatlan mellékhatásokat is okoznak. Egy ismert amerikai pszichiáter, Dr. David Healy szerint ezek a szerek „a legkellemetlenebb élményeket képesek okozni, amiket egy ember átélhet.”

Ebbe beletartoznak a kényszeres mozgások, izomgörcsök, az arc izmainak irányíthatatlan rángásai, amelyek olykor a szerek elhagyása után sem múlnak el. Az efféle mellékhatások miatt ezek a szerek ahelyett, hogy megelőznék az öngyilkosságokat, egyenesen belehajszolhatják a betegeket saját életük kioltásába. Healy kutatásai szerint a skizofrének körében 100 évvel ezelőtt nem volt több az öngyilkosság a társadalmi átlagnál, napjainkban viszont minden tizedik skizofrén megöli magát. Ráadásul az eredmények szerint azok, akik abbahagyják a pszichiátriai szerek szedését, kétszer nagyobb eséllyel nyerik vissza korábbi képességeiket, mint azok, akik tovább szedik a szereket.

Kérdés, hogy vajon kinek éri meg évi 17 milliárd forintot költeni olyan módszerekre, melyek mérhetetlen kínok között tarthatják hazánk lakosságának 1%-át, miközben élő példákat láthatunk arra, hogy a mentális zavarok tudatmódosító szerek nélkül is hatékonyak kezelhetőek. Tablettákkal és injekciókkal az emberek jó eséllyel életük végéig a rendszer rabjai maradnak. A beszélgetéseken alapuló módszerek segítségével viszont visszatérhetnének régi életükhöz, és újra a társadalom hasznos tagjai lehetnének.

Hosszú távon nem tűnik kétségesnek, melyik megoldás hozná a legtöbb hasznot a közösség számára. A norvég példa alapján nem elérhetetlen egy olyan mentális egészségügyi rendszer, ahol senkinek sem kell tartania igazságtalan kényszerítésektől és megaláztatástól.

 

Fotó: Designed by Freepik

Kijutni a pszichiátria csapdájából

CCHR landscapeHa azt mondjuk: pszichiátria, sokféle dolog juthat az eszünkbe, de ha követjük a médiahíreket, egy dolog bizony gyakran bukkan fel ennek kapcsán: híradások arról, hogyan sérülnek a pszichiátriai kezeltek jogai ezeken az osztályokon, időnként elég durván. Szerencsére működik egy olyan civil szervezet Magyarországon, amely kifejezetten ezen a területen látja el azok jogvédelmét, akik kelepcébe kerültek vagy akiknek megsértették a jogait egy pszichiátriai osztályon vagy intézetben. A szervezet szakértőjével, Hídvégi Klárával beszélgettünk arról: milyen jogsértésekkel találkoznak munkájuk során, és hogyan tud segíteni az alapítvány.

Miért van egyáltalán szükség a pszichiátriai betegek jogi védelmére?

Nagyon jó kérdés, nem mindenki feltételezné, hogy jogi problémák akadhatnak ebben az ellátórendszerben. Van egy dolog, amiben a pszichiátria élesen elkülönül az egészségügy többi részétől. Nevezetesen az, hogy itt egy orvos véleménye elég lehet ahhoz, hogy valakit bezárjanak és megfosszanak a jogaitól – még ha csak átmenetileg is. Nem is beszélve arról, hogy a pszichiáter belátása szerint kezdeményezhet gondnoksági eljárást, így pedig szintén könnyen jogfosztottá válhat akár egy egészséges felnőtt ember is.

Hogyan lehetséges ez?

Nos, ez az a pont, ahol a különbség leginkább megmutatkozik: a diagnózis felállításának módja. Más orvosi területeken mérhetőfizikai elváltozásokatvagy vizsgálatok eredményeit veszik alapul a kórképek megállapításához, a pszichiátriában viszont ilyesmi nem áll rendelkezésre. A pszichiáter kérdéseket tesz fel a személynek, illetve hozzátartozóinak, és a válaszok, reakciók alapján dönti el, hogy fennállhat-e egy “mentális rendellenesség”.

A jogszabályok szerint ha a pszichiáter úgy gondolja, hogy az egyén veszélyt jelenthet a környezetére vagy saját magára nézve, kényszerkezelést írhat elő. Ez a folyamat majdnem pontosan úgy zajlik le, mint mikor egy körözött bűnözőt visz be a rendőrség. Megjelenik a mentő, akár rendőri kísérettel, és közlik a „beteggel”, hogy velük mehet önként, vagy alkalmazhatnak kényszerintézkedést. Mivel ilyen helyzetben az ember gyakran nehezen tudja megőrizni a hidegvérét, várhatóanellenállást tanúsít, amit szintén a „betegsége” tüneteként fognak kezelni. Ez csak egy példa a sok közül, amiről a legtöbben azt gondolnák, hogy csak a filmekben fordulhat elő, holott a jogszabályok a gyakorlatban is lehetővé teszik.

Az úgynevezett bírói szemle, aminek a kényszerbeszállítást követő három napon belül meg kell történnie – itt állapítják meg, hogy indokolt-e a kényszerkezelés –, sajnos nem jelent valódi jogvédelmet a beszállítottak számára. Ezek a szemlék gyakorlatilag futószalagon mennek, az eredmény szinte előre borítékolható.

Hogyan történik a kapcsolatfelvétel az alapítvánnyal?

Jellemzőentelefonon vagy e-mailen keresztül keresnek meg minket a sértettek, de olykor előfordul egy-egy kézzel írott levél is. Első lépésként mindig megpróbáljuk kideríteni, hogy történt-e egy tényleges jogsértés vagy szabálysértés, ami jogi értelemben megfogható. Ez azért nagyon fontos, mert a pszichiátria működési formája lehetővé tesz olyan visszásságokat, amelyek a sértett számára rendkívül kellemetlen vagy megalázó helyzeteket teremtenek, jogilag mégis „rendben vannak”.

Ha a sértett elmondása alapján feltételezhető egy tényleges jogsértés, megkérjük – ha eddig nem tette meg – hogy írásban is juttassa el nekünk panaszát, mivel jogi lépéseket csakis így tudunk elindítani. Szintén szükségünk lesz egy aláírt meghatalmazásra, hogy a sértett nevében írhassunk bejelentést vagy panaszt az illetékes hatóságok vagy felettes szervezetek felé.

Ezekkel párhuzamosanösszegyűjtünk minden orvosi dokumentációt, amelyek igazolhatják a jogszabályok vagy előírásokmegsértését. Nagyon gyakran derül ki ezekből például, hogy a betegnek olyan szereket írtak fel, melyeket egy időben veszélyes használni, vagy egy ismert testi állapot, krónikus betegség miatt nem szabadott volna felírni. Az sem ritka, hogy egy bizonyos diagnózis felállításához szükséges vizsgálatok mindegyikét (sőt, ennél többet is) kiszámlázzák a társadalombiztosító felé, a valóságban azonban nem végzik el őket.

Kiknek tudtok segíteni, és kiknek nem?

Ez egy fontos kérdés, mert tényleg előfordul olyan, akinek nem tudunk segíteni. Ahhoz, hogy léphessünk valaki ügyében, szükségünk van az együttműködésére. Sokan várják el tőlünk, hogy egész egyszerűen menjünk ki a helyszínre, hallgassunk meg és írjunk le minden panaszt, és járjunk el a sértett helyett minden hivatalnál. Erre egész egyszerűen nincs kapacitásunk. Arra mindenképpen szükségünk van, hogy a sértettnek legyen szándéka megtenni alap dolgokat: kitölteni egy meghatalmazást, eljuttatni dokumentumokat, és konkrétan leírni, hogy mi történt. Emellett, mivel jogi szervezet vagyunk, csak jogi segítséget tudunk nyújtani. Orvosi kéréssel például nem tudunk foglalkozni, ahogyan rendészeti kérdésekkel sem: ha valakit zaklat a szomszédja, azt mi is a rendőrséghez továbbítjuk.

Ha valaki önként egyezik bele a kényszerkezelésbe, vagy aktívan tesz azért, hogy beszállítsák, azzal sajnos szabályszerűen járnak el, és ilyenkor nemigen tudunk érdemben jogilag fellépni. Ez annyit jelent, hogy ha egy személy tényleg veszélyes viselkedést tanúsít, otthon szétveri a lakást, vagy hozzávág valakihez egy fél kilós hamutartót, sajnos megfelel a jelenlegi jogszabályoknak, ha zárt osztályra szállítják és begyógyszerezik, mert az ilyen esetek kimerítik az ön- vagy közveszélyesség fogalmát. Az öngyilkossági kísérlet ugyanide tartozik, ebben az esetben is indokoltnak tekintik a kényszerkezelést.

Szintén nehezítő körülmény, ha a sértett zavart elmeállapotú, sajnos így nehéz együttműködni vele. Ilyenkor a megoldás az lehet, ha egy egészséges hozzátartozó hajlandó képviselni őt, mint ahogy ez az idős betegek esetében is történni szokott, akiket gondozóotthonokban értek jogi sérelmek.

Hogyan tudod megállapítani, hogy történt-e jogsértés egy bizonyos esetben?

Egymásnak ellentmondó adatokat keresek, illetve olyan részleteket, amelyek valamiért nem stimmelnek, vagy gyanúsak. Ezután átnézem az ehhez kapcsolódó jogszabályokat, és ellenőrzöm, hogy ezek alapján minden jogszerűen történt-e, vagy sem. Utóbbi esetben máris van egy jogilag megfogható dolog, amire maga az orvosi dokumentum a bizonyíték.

Milyen jogi lépések tehetők meg, ha ténylegesen találszjogsértést?

Miután találtam egy vagy több ellentmondásos adatot, ami ellenkezik a jogszabályokkal vagy szakmai protokollokkal, panaszokat nyújtok be az illetékes hatóságoknak, vagy az adott kórház felettes szerveinek, fenntartójának. Hivatalos panaszhoz mindig csatolni kell a sértett írásos meghatalmazását, valamint az odavágó orvosi vagy egyéb dokumentációt, illetve megjelölni a megsértett jogszabályokat. A panaszaink vagy bejelentéseink hatására általában kivizsgálás vagy nyomozás indul, aminek a haladását folyamatosan nyomon követjük, illetve ellátom a hatóságokat további adatokkal, ha szükséges.

Kik szoktak hozzátok fordulni?

Az elmúlt 25 év során elképzelhetetlenül sokféle esettel találkoztunk, nehéz volna pár szóban összefoglalni. Van, hogy maga a sértett keres fel minket, akivel embertelenül bántak egy pszichiátriai osztályon, vagy egészségkárosodás érte a kapott pszichiátriai szerektől, esetleg éppen beszállították akarata ellenére, és tanácsot kér, hogy most mi tévő legyen. Máskor egy hozzátartozó jelentkezik hasonló okok miatt, de olyan is megesett, hogy egy intézmény dolgozója fordult hozzánk, hogy elpanaszolja az elrettentő állapotokat, amiket nap mint nap tapasztal. Nem egyszer halálesetekkel is megkeresnek, amiből egyre több a hirtelen szívhalál fiataloknál is, sajnos ezt a pszichiátriai szerek mellékhatásai okozhatják.

Persze az is igen gyakori, hogy teljesen más jellegű panasszal állnak elő, aminek semmi köze a pszichiátriához vagy a mentális egészségügyhöz általában. Ilyenkor lehetőség szerint elirányítjuk őket ahhoz a hivatalhoz vagy hatósághoz, aholesélyük lehet, hogy segítséget kapjanak.

Ugyanide tartoznak a kártérítési perek is, ezekben az ügyekben már nem tudjuk képviselni a panaszosokat.

Ha jogi lépéseket kell tennetek, akár ügyvédi segítséggel, van-e ennek költsége a sértett számára?

Nincs, a segítségünk a rászorulók számára mindig ingyenes.