Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

Miért adunk antidepresszánsokat a gyerekeinknek?

Bár számos tanulmány megerősítette már, hogy az antidepresszánsok mit sem érnek a gyerekeknél, mégis, akár hatéveseknek is felírhatják őket. A gyerekeket is mentálisan megterhelő járványügyi intézkedések, és a virtuális gyógyszerfelírás pedig csak még égetőbbé teszi ezt a helyzetet: a szülőknek most nagyon résen kell lenniük, milyen utat választanak gyermekeik lelki problémáinak megoldására.

boy taking pill 800x450 Ugyan ki hibáztathatná azokat a gyerekeket, akiket lelkileg is megviselnek a járványügyi megszorítások és intézkedések, mint például a kötelező iskolai maszkviselés vagy az otthon tanulás. Egy ismert magyar gyermekpszichiáter, Pászthy Bea még a járványhelyzet előtt úgy véleményezte a helyzetet, hogy a magyar gyerekek 20-25%-a küzd valamilyen mentális problémával. Bár ez legjobb esetben is csak egy nagyvonalú becslés lehet, hiszen erről valós adatot legfeljebb az ország összes gyermekének megkérdezésével szerezhetnénk, a pszichiátria nézőpontjából ez az arány várhatóan csak tovább romlott a COVID-19 megjelenése óta.

A gyerekekre a szokottnál jóval nagyobb nyomás nehezedik, ami mentálisan is hatással van rájuk – akár a felnőttekre –, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy betegek lennének. Mégis, ha két hétnél tovább fennállnak bizonyos tünetek, mint például a nyomott hangulat, örömtelenség vagy megváltozott alvási szokások, akkor akár a háziorvos is gyanakodhat mentális rendellenességre (depresszióra), és pszichiáterhez irányíthatja a gyermeket. A dolog pedig itt kezd igazán érdekessé válni.

A legutóbb bevezetett eljárásrend szerint ma már kerülni kell a személyes találkozásokat a szakorvosokkal is, tehát az úgynevezett „telemedicina” kerül bevezetésre, ahol csak lehet. Ez mindössze annyit jelent, hogy mind a diagnózis felállítása (ami a valóságban jóval kiterjedtebb folyamat lenne, mint egy egyszerű beszélgetés a gyermekkel), mind a gyógyszerek felírása, mind pedig a beszélgetésen alapuló terápiák telefonon, illetve a virtuális térben történnek.

Alighanem joggal merülhet fel kétség bárkiben afelől, hogy egy videobeszélgetésen keresztül történő „viselkedésterápia” jelentősebb hatást váltana ki egy lelki válságban lévő gyermekből. Ha pedig a beszélgetésterápia nem bizonyul hatásosnak, akkor a pszichiáter indokoltnak ítélheti az antidepresszáns kezelést, már akár egy 6 éves gyermek esetében is. Így történhet meg ma az az abszurd helyzet, hogy egy 6 éves kisfiú, aki életében először tapasztalja meg a modern oktatási rendszer örömeit, megfűszerezve a maszkviseléssel, fertőtlenítéssel és távolságtartással, és minderre – nagyon is várható módon – érzelmi reakciókat mutat, végül antidepresszánsok szedésére kényszerül.

A telemedinica így látható módon eleve nem enged teret annak, hogy a gyermeket fizikailag kivizsgálják, kizárva egy esetleges testi problémát, ami a mentális tünetek okozója lehet, egyenes utat biztosítva a pszichiátriai szerekkel történő kezelésnek.

A napokban jelent meg egy vezércikk a Frontiers in Psychiatry nevű szaklapban a Zürich Egyetem egyik vezető kutatójának tollából, melyben összegzett néhány idén publikált tanulmányt a gyermekeknek adott antidepresszánsok témájában. Michael P. Hengartner cikkében rámutatott, hogy az említett tanulmányok szinte egyöntetűen demonstrálták a gyerekeknek adott antidepresszáns szerek hatástalanságát a depresszió kezelésében. Ezekben a tanulmányokban a szerek hatását placebóval (olyan tabletta, ami nem tartalmaz aktív hatóanyagot) mérték össze, amely gyerekeknél olykor még hatásosabbnak is bizonyult az antidepresszánsoknál, vagy klinikailag jelentéktelen mértékben maradtak el az antidepresszánsoktól.

Ellenben mind a régi, mind az új típusú antidepresszánsokkal kapcsolatban ismert tény, hogy a fiataloknál öngyilkossági gondolatokat és késztetéseket okozhatnak – erről a gyógyszeres dobozokon olvasható hatóságilag kiadott figyelmeztetések is tájékoztatják a betegeket.

A cikk szerzője azt írja, hogy a nemzetközi statisztikák szerint az elmúlt 15 évben nagyságrendekkel megnőtt a gyerekeknek felírt antidepresszánsok száma, dacára annak, hogy gyakorlatilag nincs igazolható pozitív hatásuk a gyermekkori depresszió kezelésében.

Magyarországon a közepes vagy súlyos depresszióval diagnosztizált gyermekek számára a szakmai protokoll egyetlenegy antidepresszáns hatóanyagot (amely hazánkban többféle néven is forgalomban van) engedélyez felírni abban az esetben, ha a beszélgetésen alapuló terápiák nem érnek el javulást. Ez a hatóanyag a fluoxetin, melyet Prozac néven ismert meg a világ 1987-ben, ma már számos más márkanéven is hozzáférhető. A szer első megjelenése óta rengeteg vizsgálat és tanulmány foglalkozott azokkal az – olykor maradandó – mellékhatásokkal, amiket rövid és hosszú távon okozhat, és amelyek közül nem hiányzik a hallucináció, a hangulatváltozás, az agresszió, vagy az öngyilkossági késztetés sem. Nem is beszélve a szexuális diszfunkcióról, ami számos dokumentált esetben a tabletták elhagyása után sem múlt el – önmagában bőségesen elég lehet egy fiatal élet derékba töréséhez az, ha képtelenné válik bármiféle szexuális aktivitásra.

A fluoxetin alkalmazási előirata külön kitér arra, hogy a 18 éves kor alattiaknál nagyobb arányban okoz öngyilkossági gondolatokat és agresszív viselkedést. Ezekről elsőre talán azt gondolná egy szülő, hogy ha esetleg véletlenül előfordulna ilyen a gyereknél, akkor majd csökkentik az adagot, és minden rendben lesz. Holott a valóságban egy ilyen reakció nagyon könnyen zárt intézménybe is juttathatja a gyermeket, ahol már jó eséllyel nem fogja „megúszni” antidepresszánsokkal – itt már kényszerűen megismerkedhet a pszichotikus állapotokra felírt, jóval erősebb pszichiátriai szerekkel is.

A gyerekekre vonatkozó szakmai protokoll azt írja, hogy az antidepresszáns kezelés hangulatingadozást is kiválthat (ami eleve a szer egy ismert mellékhatása), ami alapján azt feltételezik, hogy a gyermek eddig fel nem fedett „bipoláris zavarban” szenved – így a fluoxetin mellé egy „hangulatstabilizáló” szert is alkalmazni kell, ez pedig Magyarországon egyedül a lítium lehet. Más szóval tehát, ha a gyermek a neki felírt tudatmódosító szertől feszült, nyugtalan vagy szorongó lesz, netán öngyilkos késztetései lesznek, akkor indokolttá válik egy másik pszichiátriai szer felírása is – méghozzá egy olyan szeré, ami hosszú távon testsúlygyarapodást, esetleg cukorbetegséget, vagy akár maradandó idegkárosodást okozhat, ha túl magas koncentrációt ér el a vérben.

A legszörnyűbb dolog az, hogy egy két hete fennálló lelki válság elindíthat egy gyermeket egy olyan úton, ami akár évtizedeken át tartó pszichiátriai szerek szedéséhez és ismétlődő pszichiátriai beutalásokhoz vezet – hiszen a pszichiátriai betegek körében ez a forgatókönyv aligha nevezhető ritkának.

A szigorú valóság az, hogy ilyen tudatmódosító szereket ma anélkül is felírhatnak egy hatéves gyermeknek, hogy azt bármiféle testi kivizsgálás megelőzte volna, vagy bármilyen tudományos módon igazolnák egy „mentális rendellenesség” meglétét, amit csak ilyen szerekkel lehetséges kezelni. Valójában arra is csak időről időre változó elméletek léteznek, hogy egyáltalán hogyan fejtik ki a hatásukat az antidepresszánsok, valódi tudományos magyarázattal még ma sem rendelkezünk erről.

Tényleges megoldást csakis az jelenthetne egy gyermek lelki problémáira, ha mindenekelőtt egy általános testi kivizsgálást végeznének, kizárva bármiféle kóros vagy hiányállapotot, ami mentális tüneteket okozhatna. A testi okok kizárása után pedig ténylegesen meghallgatnánk, mi az, ami a gyermek lelkét nyomja, és törődéssel, odaadással átsegítenénk őt a nehéz időszakokon, és nem szabadítanánk rá a fejlődésben lévő idegrendszerükre számos veszéllyel fenyegető tudatmódosító szereket.

Távolból elnyomott egészség

pexels karolina grabowska 4046996Egyre csak nő a figyelem a világjárvány mentális egészségre gyakorolt hatásain, miközben elsiklunk egy igen lényeges dolog felett: a lelki problémák „kezelésére” szánt pszichiátriai szerek teszik igazán veszélyessé a fertőzéseket. Ráadásul minderre csillagászati összegek mennek el minden hónapban a társadalombiztosításból.

A legújabb felmérések szerint az emberek több mint fele észlelt magán valamilyen pszichológiai rendellenességet a korlátozások ideje alatt, ami valljuk be, nem okoz nagy meglepetést. Legtöbbünk életére ezek az új körülmények nem csak hogy hatással voltak, de fenekestül fordították fel, szó szerint elvesztettük stabil pontjainkat.

Ami viszont már aggasztóbb: a megkérdezettek 70%-a elismeri, hogy bárki, akár ők maguk is szenvedhetnek ilyen mentális zavarokban.

Miért kellene emiatt aggódnunk?

A krízishelyzetekre adott emberi reakcióink, érzelmi válaszaink könnyen egybevághatnak azokkal a tünetekkel, amelyek alapján a pszichiátriai zavarokat diagnosztizálják. Amennyiben például valaki két hétnél tovább érez nyomott hangulatot és örömtelenséget, máris beleeshet a depresszió kategóriájába. Tehát a járványhelyzet miatti lelki válságával lehet, hogy egyúttal megváltotta a jegyét az antidepresszáns nevű körhintára is, amiről leszállni nagyságrendekkel nehezebb, mint fel. Bár az OPAI főigazgatója, Németh Attila többször bizonygatta már, hogy ezek a szerek nem okoznak függőséget, mégis nemzetközi figyelem került erre a témára az elmúlt években: az angliai Royal College of Psychiatry is elismerte, hogy a betegek súlyos elvonási tüneteket élhetnek át, melyek hetekig, hónapokig eltartanak. Ám meglepően kevesen tudják ezt azok közül, akik egy pszichiáter tanácsára szedni kezdik ezeket a tablettákat. Itt azonban nincs vége a történetnek – valójában itt kezdődik csak igazán.

A napokban látott napvilágot a The Global Burden of Disease (A Betegségek Globális Terhe) című tanulmány, amely a The Lancet című orvostudományi folyóiratban jelent meg, és amely a globálisan elterjedt krónikus betegségek hatását elemezte a koronavírus világjárvány kapcsán.

A folyóirat főszerkesztője így nyilatkozott a tanulmány kapcsán: Az olyan krónikus állapotok, mint a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, az elhízás és a magas koleszterinszint, amelyekben több millióan szenvednek világszerte, kritikus szerepet játszottak abban, hogy mostanra több mint egymillió fölé emelkedett az új koronavírus okozta Covid–19–betegség halálos áldozatainak a száma”adta hírül az MTI.

Aligha szállhatunk vitába ezzel a gondolattal, hiszen tudjuk, hogy sokkal jobban ki volt téve a fertőzés veszélyeinek az, aki eleve krónikus betegséggel küzdött – és szintúgy tudjuk, hogy jelen társadalmunkban a krónikus betegségek nem tekinthetőek ritka jelenségnek.

Ami igazán sötétre színezi az összképet, az a WHO által kiadott jelentés, amely szerint a mentális betegek 10–20 évvel rövidebb ideig élnek, mint az átlag populáció. Ennek a konkrét okait többféle nézőpontból is megközelítették, de van néhány adat, ami mellett nem mehetünk el behunyt szemmel. A WHO szerint a pszichiátriai betegek 2–3–szor nagyobb arányban haláloznak el, mint az átlag populáció. A súlyos mentális zavarokkal küzdők 50%–ára jellemző, hogy túlsúlyosak, és 2–4–szeres gyakorisággal halnak meg cukorbetegség következtében.

Az olyan fertőző betegségek pedig, mint például az influenza, 4–8–szor gyakrabban halálos kimenetelűek az ő esetükben.

Bizony jókora szemellenzőt kell felvennünk ahhoz, hogy ezeket a statisztikákat ne akarjuk összefüggésbe hozni a mentális zavarok kezeléseként használt pszichiátriai szerekkel. Mit ír ezekről a WHO?

Az SMD–re (súlyos mentális zavarok) alkalmazott szerek az SMD–s személyek fizikai egészségére is hatással lehetnek. Az antipszichotikus szerek fejtik ki a legnagyobb negatív hatást a fizikai egészségre, ezeket követik a hangulatstabilizáló szerek, a triciklikus antidepresszánsok és az új típusú antidepresszánsok.”  Majd pedig:A sokak számára a kezelés alapját képező antipszichotikus szerek összefüggenek olyan jól ismert mellékhatásokkal, mint az elhízás, a glükóz intolerancia (cukorbetegség előtti állapot) és a diszlipidémia (eltérés a vérzsírok mennyiségében).

A jelentésből kiderül továbbá, hogy az antidepresszáns és a hangulatstabilizáló szerek szintén jellemzően okoznak testsúlygyarapodást, illetve májkárosodást.

Talán mindannyian emlékszünk még az első valóságshow–győztesre, BB Évire, milyen változásokon ment keresztül (gyakorlatilag a felismerhetetlenségig elhízott, ma már nem is hasonlít régi önmagára), miután megkezdték a pszichiátriai szerekkel folytatott kezelését: naiv feltételezés volna azt hinni, hogy mindez a véletlen műve.

Nos, ha a WHO álláspontja szerint a pszichiátriai szerek éppen azon állapotokat idézik elő, amelyek nagyságrendekkel veszélyesebbé teszik a koronavírushoz hasonló fertőzéseket, vajon miért ez az elsődleges "kezelési" módja minden lelki eredetű betegségnek?

A fertőzésveszély miatt ma sokkal kevesebben jelennek meg személyesen a rendelőkben, hogy tablettákat írassanak fel, nincs ez másképp a pszichiátriával sem. Azonban, ahogy Bitter István pszichiáter ezt egy korábbi interjúban kifejtette, „a telemedicina bevezetése jól vizsgázott: telefonon és videohíváson keresztül tudtunk értekezni a betegekkel, a felhőn keresztül a patikában elérhetővé váltak a receptek”. Így lehetséges, hogy bár az emberek kerülik a személyes találkozókat, a gyógyszerfelírások mostanra távdiagnózisok révén is létrejöhetnek, a gyógyszertárakban pedig már ott várja őket a digitálisan megírt recept – a gyógyszereladásokon tehát abszolút nem lehet észrevenni a változást.

Mit jelent ez számokban?

Átlagosan 300 ezer doboz antidepresszáns talál gazdára Magyarországon minden egyes hónapban, ami körülbelül 600 millió forintra rúg az összforgalomban. Az antipszichotikus szerek esetében pedig ez az érték megközelíti a másfélmilliárd forintot. Havonta.

Míg ezekkel a szerekkel senkinek a problémái nem oldódnak meg, helyette valósággal olajat önthetnek a tűzre: mellékhatásaikkal fokozzák a fertőzések súlyosságát, és mivel hozzászokást és súlyos elvonási tüneteket válthatnak ki, a páciensek már nem tudják „csak úgy” önszántukból abbahagyni a szedésüket. A rájuk költött szédületes összegeket pedig jó eséllyel költhetnénk a mentális egészségügy olyan irányú fejlesztésére, ami tényleges segítséget nyújthatna a jelenlegi álmegoldások helyett.

Családi vitától a börtönkórházig – egy életveszélybe torkolló kényszerkezelés

handcuffs 964722 640A nő sosem hitte volna, hogy a pszichiátriai börtönkórházban fog kikötni a balesettel végződő nézeteltérés után – a sors mégis éveket hozott számára a rémálomba illő helyszínen. Szerencsére lánya nem adta fel érte a harcot, és egy jogvédő szervezet segítségével végül kiszabadította édesanyját a börtönkórházból, ahol kis híján életét vesztette.

A 60 év körüli, budapesti nő egy nap összeveszett az anyjával. A veszekedés elmérgesült, dulakodni kezdtek, az idős anya elesett, és eltört a karja. A szomszédjuk kihívta a rendőrséget és a mentőket, a rendőrök pedig, a helyzetet látva, feljelentést tettek a nő ellen súlyos testi sértés miatt. Mivel a nő immár gyanúsított volt büntetőügyben, az ügyvédje azt javasolta: feküdjön be a pszichiátriára, akkor – pszichiátriai kórtörténettel – elmeállapotra hivatkozva nem fogják elítélni súlyos testi sértésért. A nő így is tett: befeküdt egy pszichiátriai osztályra.

Csakhogy onnan már nem volt kiút. A nőt hamarosan átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), abba az országos, hírhedt börtönkórházba, amit kifejezetten a zavart elméjű, elmebeteg bűnelkövetők számára tartanak fent. A kapu bezárult mögötte.

Időközben elindult és lezajlott a büntetőper is, és bár az idős édesanya kérte, ne ítéljék el a lányát, végül is ő csak elesett – a nőt súlyos testi sértés elkövetése miatt határozatlan idejű pszichiátriai kényszerkezelésre ítélték az IMEI-ben.

A börtönkórház zárt falai mögött a nő állapota hamar romlásnak indult. Nem csupán azért, mert folyamatosan tömték tudatmódosító szerekkel, hanem azért is, mert meglévő testi betegségeinek kezelésével érdemben senki nem foglalkozott. A nő hamarosan stroke-ot kapott, de nem vitték át másik kórházba, hogy a súlyos állapotot megfelelően ellássák.

A nő lánya kétségbeesetten vette fel a kapcsolatot az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvánnyal, hogy megtudja, hogyan lehetne édesanyját kimenteni válságos helyzetéből – tekintettel arra, hogy az ügyvéd sem tudta kihozni őt az intézetből. Az alapítvány kikérte a teljes orvosi dokumentációt az IMEI-ből, alaposan áttanulmányozták és dokumentálták az ügyet, majd panasszal fordultak a hivatalos hatóságokhoz, kérve az ügy teljes kivizsgálását a nő drámai állapotromlása miatt, ami a halálával fenyegetett.

Végül az ügyet kivizsgálták, megállapították a szabálysértéseket, és a megfelelő elmarasztalást megtették. Hogy pontosan mit, az sajnos – az ügy és az intézet jellege miatt – nem került nyilvánosságra, legalábbis egyelőre.

Az ügy lezárultával, érdekes módon, a nő állapota hamarosan javulni kezdett – mint később kiderült, elsősorban azért, mert a folyamatos tudattompító szedálást csökkenteni kezdték. A lány az alapítvány segítségével nyomás alá helyezte az intézetet, követelve, hogy a nőt helyezzék át máshová, el az IMEI-ből. A nyomás addig fokozódott, hogy néhány nappal ezelőtt a nőt véglegesen kiengedték a börtönkórházból. Egy idősotthonban talált magának lakhelyet, hiszen – bár a közvetlen életveszélytől megmenekült – testi állapota annyira leromlott, hogy önálló életvitelre sajnos már nem képes.

Az alapítvány szerint nagy szükség lenne rá, hogy az elmeegészségügy alapos átalakításon menjen át; a jogvédők szerint nem új pszichiátriai intézeteket kellene építeni, hanem olyan ellátórendszert kialakítani, amely – a jelenlegivel ellentétben – valóban képes arra, hogy helyreállítsa emberek mentális egészségét.

A koronavírus miatt tovább nőtt a kiszolgáltatottság a pszichiátrián

korhazi folyosoEddig sem volt túl rózsás a helyzete azoknak, akik kényszerrel kerültek a pszichiátriára: a törvény által biztosított jogi garanciák inkább csak papíron léteztek. Amióta viszont a kényszerbeszállítások jogi ellenőrzését is online intézik, a kiszolgáltatottság csak tovább nőtt – a képernyőn bejelentkező hatóság előtt a betegnek szinte esélye sincs, hogy tisztázza magát. Egy jogvédő szervezet emiatt panasszal fordult az Ombudsmani hivatalhoz.

Van egy terület az egészségügyben, ahol – ha csak átmenetileg is – de megfoszthatják az embert a szabadságától és egyéb jogaitól. Míg egy bűntett vádlottja szabadon megvédheti becsületét a bíróságon, a mentális betegnek bélyegzett személy gyakran futószalagon kerülhet zárt intézménybe, ahol további sorsa csak a kezelőorvosán múlik. A legtöbben talán úgy gondolják, hogy ilyesmi csak a filmekben történhet, sajnos azonban a gyakorlatban is megeshet nap mint nap.

A kényszerrel pszichiátriára vitt személy számára a törvény biztosít egy eljárást, ami elméletben lehetőséget nyújt jogainak megvédésére: ez az úgynevezett bírói szemle. Ennek során a helyi bíróság képviselője, néhány más szakértő társaságában ítélkezik, jogos volt-e a kényszerbeszállítás.

Sokan meglepődnének azon, milyen könnyen kerülhet valaki ilyen helyzetbe. Olykor elég, ha valaki dührohamot kap, és mérgében falhoz vág egy hamutartót, vagy épp a régebb óta szedett pszichiátriai szerek mellékhatásai/elvonási tünetei miatt válik ijesztővé a viselkedése. Nem egy példa volt rá, hogy egy háziorvos vagy pszichiáter által látatlanban megírt sürgősségi beutaló juttatott be valakit a pszichiátriára.

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy miként is védheti meg jogait valaki, akit akarata ellenére szállítottak be, azt feltételezve róla, hogy veszélyt jelent magára vagy másokra nézve. Mivel főhősünk szinte biztosan nem lesz elragadtatva a beszállításától, borítékolható, hogy ellenállást tanúsít majd, így fecskendővel szolgálják fel neki a bevezető szolgáltatást: egy erős antipszichotikus szert, amitől öntudatlan állapotba kerül. A papírforma szerint innentől számítva 24 órán belül a kórház értesíti a helyi bíróságot, majd 72 órán belül megtörténik a bírói meghallgatás. A bíróság a kiértesítést követően - a törvény szerint - haladéktalanul kirendel egy független elmeszakértőt, aki megvizsgálja a személyt, és részletes leírást készít az állapotáról. Jogos kérdés azonban, hogy mennyire mérhető fel egy olyan személy mentális státusza, aki a szedálástól öntudatlanul, vagy legalábbis beszédre vagy gondolkodásra alig képes állapotban fekszik egy kórházi ágyon.

A COVID-19 előtt egy bíró személyesen jelent meg a kórházban 72 órán belül, és levezette a páciens meghallgatását, egy elkülönített helyiségben, ahol jelen volt a független szakértő, és a személy jogi pártfogója is. Bár a ceremónia – a beteg állapota miatt – az eddigiekben is gyakorta a kórteremben zajlott, a szoba többi betegének társaságában, ez a járványhelyzet óta most még cifrábban alakul.

Mint tudjuk, a fertőzések megelőzése miatt az egészségügyi ellátórendszerben bevezetésre került a távgyógyítás, az orvos videón keresztül beszélget a beteggel, majd elektronikusan írja fel számára a gyógyszereket. Nincs ez másképpen a bírói szemlék esetében sem: a bíró már nem jelenik meg személyesen a kórházban, mindössze egy monitor képernyőjén. Így méri fel, hogy a valószínűleg továbbra is erősen legyógyszerezett beteg számára indokolt-e a kényszerkezelés, megfosszák-e a szabadságától és akarata ellenére gyógyszerezzék-e a következő négy hétben, illetve olykor – persze csakis a saját érdekében – az ágyához is kötözzék.

Szürreálisan hangzik vagy sem, az eljárás ma ezen minta alapján zajlik a pszichiátriákon. A betegnek, aki az osztály vendégszeretetéből adódóan eleve kiszolgáltatott helyzetben van, most egy kamerán keresztül kell „táv-meggyőznie” egy bírót arról, hogy nem veszélyes a környezetére, és alkalmas rá, hogy visszatérjen a családjához.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, a mentális egészségügy visszásságait feltáró civil szervezet a beadvánnyal fordult az Alapvető Jogok Biztosához. A beadványban megjelölte azokat a pontokat, melyeknek meg kellene valósulniuk, hogy az e-tárgyalás megfelelő szerepet tölthessen be a pszichiátriai betegek nem peres eljárásában, és a bíró megalapozott döntést hozhasson az ügyekben.

E pontok között szerepel, hogy a beteget nem nyugtatózzák le, így a tárgyalás ideje alatt sem mozgásában, sem beszédkészségében nincs korlátozva. Mikor a pszichiátriai intézet értesíti a bíróságot a beszállításról, az összes szükséges dokumentumot is mellékeli: a körülményeket részletező orvosi beutalót, a mentők beszállítási jegyzőkönyvét, a beteg felvételét végző szakorvos, kezelőorvos laikus számára is jól érthetően megfogalmazott, részletes véleményét, és annak rögzítését, hogy felvételkor a beteg milyen konkrét viselkedése utalt a közvetlen veszélyeztető magatartásra. A képviseletet ellátó személy a bírói meghallgatás előtt elektronikus eszközön keresztül ténylegesen felveszi a beteggel a kapcsolatot, és időt szán arra, hogy tájékoztassa, illetve tájékozódjon a beteg állapotáról, az igazságügyi szakértő pedig személyesen vizsgálja meg a beteget és lelkiismeretes, tényszerű leírást ad a betegről.

Remélhetőleg a beadvány nyomán pozitív változások történnek a pszichiátriákon.

Tablettákon felnövő ifjúság

Akár több ezer gyermek szedhet Magyarországon olyan tudatmódosító szereket, amelyeket “figyelemhiányos hiperaktivitásra” (ADHD) írnak fel. Ezekkel tesszük ma engedelmessé a gyerekeket, akik nem viselik jól a rájuk erőltetett szabályokat. De vajon mi, felnőttek, hogyan éreznénk magunkat ma az ő helyükben?

children with chalk

Míg egy felnőtt maga döntheti el, hogy aláveti-e magát egy gyógyszeres kezelésnek, vagy sem, addig egy gyermeknek ez a lehetőség nem adatik meg. Hibáztathatunk-e egy tizenéves gyereket azért, mert nincs megelégedve a ráerőszakolt szabályokkal és kötelezettségekkel, és mindennek hangot is ad?

Adva van nekünk egy oktatási rendszer, amely egy bizonyos módon működik. Megkövetel egy viselkedési formát, amitől nem tanácsos eltérni: majdhogynem feltétlen engedelmességet a gyermekek részéről. Mindeközben pedig elvárjuk tőlük, hogy olyan adatokat, információkat próbáljanak elsajátítani, amik jó eséllyel cseppet sem keltik fel az érdeklődésüket.

A mai trendek szerint azok a „normális” gyerekek, akik hajlandóbbak az engedelmességre, akik megadják magukat a rájuk kényszerített szabályoknak. Akik zavaróan viselkednek, izegnek-mozognak, bajt kevernek, nem figyelnek oda a tanórákon, nos, korábban ők voltak az ördögfiókák, a rosszcsontok. Folyton kikaptak, büntetésben voltak, mindig ők voltak a hibásak mindenért. Ma már azt mondják rájuk, nem ők tehetnek róla, hiszen betegek.

Persze sokféle megközelítés létezik az úgynevezett „hiperaktív” gyerekek kezelésére, ezek mégis túl gyakran mutatnak előbb vagy utóbb a „gyógyszerezés” irányába. Ez az a pont, ahol a felnőttek tulajdonképpen lemondanak a gyermekről, vagyis arról, hogy tudatmódosító szerek nélkül képes lesz megállni a helyét a modern világban. Súlyos döntés ez, még akkor is, ha természetes dolognak tűnik, hiszen az orvos megnyugtat: a tabletták veszélytelenek, segítenek majd a gyermeknek nyugodtan végigülni az órákat, és odafigyelni a tananyagra.

Tegyük a szívünkre a kezünket egy pillanatra, és gondoljunk bele úgy igazán: mi vajon hogyan viselnénk el mindazt, amit a gyerekekre kényszerítünk nap mint nap? Az iskolák bezárása alatt számtalan szülőnek kéretlenül ugyan, de lehetősége nyílt alaposan megízlelni, mi mindent kell megtanulnia a mai fiatalságnak. Szívesen cserélnénk velük? Hányan érezzük úgy, hogy „nincs az az isten, hogy én ezt megtanuljam”? Nos mégis azt a gyermeket tartjuk ma normálisnak, aki szó nélkül engedelmeskedik, sőt, jó eredményeket ér el.

Egy felnőtt esetében erénynek tartjuk azt, ha kiáll magáért, ha hangot ad az egyet nem értésének. Előnyt kovácsolhat abból, ha „hiperaktív”, hiszen már eldöntheti, mire akarja összpontosítani a figyelmét, mibe akar energiát fektetni, megteheti, hogy a szíve után megy. Mikor pedig ünnepelt művésszé, világbajnok sportolóvá, vagy sikeres vállalkozóvá válik, az emberek példaképként tekintenek rá.

Ha egy gyermek viselkedik így, a jutalma nagy valószínűséggel egy tudatmódosító szer lesz.

Talán úgy tűnhet, hogy a gondolatmenet kissé ki van sarkítva, ám vessünk csak egy pillantást arra, hogy milyen hatásai vannak e szereknek amellett, hogy engedelmessé teszik a gyerekeket. A hangulatingadozás, személyiségváltozás, szorongás, depresszió, alvászavar, ingerlékenység indítja a sort, ezek a leggyakoribb mellékhatásai a hazánkban használt két „ADHD-gyógyszernek” – csak néhányat kiemelve a felsorolásból. A folytatás sem éppen megnyugtató, hiszen a lényeg csak itt tűnik fel: öngyilkossági gondolatok, hallucinációk, illetve akarattól független beszéd vagy testmozgások. A hosszú távú használatuk igazoltan visszafoghatja a testi növekedést, és elváltozásokat okoz az agy szerkezetében – ez utóbbit kutatás támasztja alá.

A különös igazából az, hogy valami mást várunk egy olyan szertől, ami szinte azonos reakciót visz végbe az agyban, mint a kokain – pedig az egyik szer, a metilfenidát, határozottan ilyen mintát követ. A mellékhatások legtöbbjére majd további pszichiátriai szereket írhatnak fel, nem kevésbé rémisztő mellékhatásokkal, így a betegségtudat innentől egész hátralévő életüket végigkísérheti.

Lawrence Kelmenson amerikai pszichiáter, aki 32 éve foglalkozik felnőttekkel és gyerekekkel, a következőket írta:

Az ADHD megteremtése lehetővé tette, hogy napi szinten stimulánsokat adjanak bármely gyereknek és felnőttnek, akinek nehezére esik figyelni az unalmas feladatokra (ami minden gyerekre és felnőttre igaz). Habár nem okoz eufóriát és függőséget a gyerekeken alkalmazva, a kezelt gyerekek sohasem válnak felnőtté, mivel ahelyett, hogy a szüleik és az iskolák felnevelnék őket, a gyermekpszichiáterek gyógyszerezik őket…”

A tizenéveseknek leggyakrabban felírt gyógyszer ma a speed.”

A valóságban tehát nemcsak „normálissá gyógyszerezzük” a gyermekeinket, ennél sokkal „többet” teszünk. Megtanítjuk számukra, hogy betegek, és tudatmódosító szerek nélkül nem tudnak boldogulni az életben. Arra oktatjuk őket, hogy a társadalom pszichiátriai szerek hatása alatt fogadja el őket, és hogy ez teljesen rendben van.

Számos alternatíva létezik arra, hogy elkerülhessük mindezt. Tegyük meg, amit kell, hogy a gyermekeink teljes életet élhessenek.

 

Fotó: Designed by Freepik

Hét évet tölthet rácsok mögött a szexuális ragadozó pszichiáter

Gavin MeanyHosszú börtönévek várnak arra a minnesotai pszichiáterre, aki éveken át szexuálisan zaklatta egy női páciensét. A nő vallomása szerint a pszichiáter „túlgyógyszerezett szexuális bábuként” használta őt.

A 39 éves Galvin Meany-t múlt héten szerdán találta bűnösnek a Dakota megyei bíróság szexuális bűntettek vádjában, melyeket egy női páciense sérelmére követett el. A nő eredetileg étkezési rendellenességek miatt kereste fel a pszichiátert, illetve egy fiatal korában elszenvedett szexuális trauma miatt. Eleinte a kezelései professzionálisnak tűntek, Meany azonban egyszer csak elkezdett személyes és szexuális témájú kérdéseket feszegetni. Itt azonban nem álltak meg a dolgok: arra hivatkozva, hogy önsértés nyomait keresi, tapogatni és simogatni kezdte a nő testét. A későbbi találkozások alkalmával pedig a pszichiáter már a szexuális aktus kezdeményezésétől sem riadt vissza, amikor a férfi felesége és gyermekei nem voltak a városban.

A nő szerint Meany megváltoztatta a gyógyszereit minden alkalommal, amikor nyomott volt a hangulata, hogy ismét boldoggá tegyen… Most már látom, hogy tényleg csak egy túlgyógyszerezett szexuális bábu voltam a szükségleteihez, hetente hívott be időpontokra, hogy kielégítsem, hogy megerőszakoljon, újra meg újra. Mindössze ennyit értem.”

Az ítélethozatalkor a nő írásos nyilatkozatot olvasott fel: Úgy érzem, elvesztettem önmagamat. … A becsületem, a méltóságom elveszett, nincs többé. Ezt már nem kapom vissza. Egy bíró ítélete nem adhatja ezeket vissza, nekem nem, soha többé.”

A pszichiáter minimum öt évet tölt majd börtönben, ezután pedig bírósági felügyelet alatt tölti élete hátralévő részét.

Kétségtelen, hogy nem nehéz szexuális zaklatás áldozatául esni egy pszichiáter kezei között. A páciens, akit rendszerint már maga alá gyűrt az élet, emiatt a szokásosnál jóval kiszolgáltatottabb és sebezhetőbb, segítséget vár lelki bajára, gyakran feltétlen bizalommal fordulva a pszichiáter felé. Mindezt csak tetézi a pszichiátriai diagnózisok teljes szubjektivitása, amit a pszichiáter könnyen kihasználhat, hogy páciense panaszát vagy a zaklatás miatti felháborodását annak "mentális zavarára" fogja. Nemzetközi adatok szerint egy nő nagyobb eséllyel lesz nemi erőszak áldozata egy pszichiáter rendelőjében, mint éjszaka egy parkban, és egy magyar jogvédő szervezet adatai szerint ilyen esetekre bőven akadt már példa Magyarországon is.


Eredeti hír:

https://www.startribune.com/71-2-year-sentence-for-twin-cities-psychiatrist-who-repeatedly-sexually-assaulted-patient/572369412/?refresh=true