Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

Három kivégzés, egy öngyilkosság, nulla felelősségre vonás

• Nyomtatás
• E-mail

Részletek

Készült: 2019. december 21. szombat, 15:56

 Öt hét leforgása alatt két brutális gyilkosság írható a mentális egészségügy számlájára, derült ki a média híreiből. Hasonló esetek az elmúlt évtizedek alatt is szép számmal fordultak elő, érdemi változás mégsem történt: továbbra sem vonják felelősségre azt, aki tehet róla.

A közelmúltban két tragikus eset is történt, ahol a mentális egészségügy szakértőinek döntései tettek lehetővé kegyetlen gyilkosságokat. Mindkét esetben úgy ítélték meg, hogy a későbbi elkövető veszélytelen, nyugodtan mehet a társadalomba. Egyikük három évvel ezelőtt megtámadta alvó feleségét egy kalapáccsal, és olyan erővel ütötte, hogy a a kalapács nyele is eltört. Két és fél év börtön után a férfit kiengedték jó magaviselet miatt, majd egy igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a férfi most már veszélytelen, sőt mi több, szerető családapa. Az első alkalommal, amikor lehetősége nyílt rá, puszta kézzel ölte meg fogadott lányát és saját fiát, mielőtt felakasztotta magát.
A másik férfi tíz éve szedett egy skizofréniára adott pszichiátriai szert, majd pszichiátere döntésére elkezdett egy másik szert szedni a régi helyett. Nem sokkal később brutálisan megölte a feleségét saját otthonukban, pedig az emberek elmondása alapján nagyon szerették egymást. A férfi pszichiáterében a jelek szerint fel sem merült a lehetőség, hogy az idegrendszerre ilyen erőteljesen ható szerek hirtelen megváltoztatása bármi bajt okozhat majd.

Ilyen esetek után a szakértők arra hivatkoznak, hogy ezek a mentális betegek sajnos kiszámíthatatlanok, nem lehet biztosan tudni, mit fognak tenni, ha közösségbe mennek. Honnan is tudhatnák, hiszen a mentális egészségügyben használt diagnózisokat semmilyen kézzelfogható módon nem lehet kimutatni, sem tesztekkel, sem laborvizsgálatokkal. Az e területtel foglalkozó pszichiáterek és igazságügyi elmeszakértők merőben szubjektív megítéléseit mégis elég komolyan veszik ahhoz, hogy ezekre alapozva döntsenek emberek szabadságáról vagy éppen beszámíthatóságáról.

Ezen két eset közel sem egyedülálló. A múltban számtalanszor fordult már elő, hogy gyógyultnak nyilvánított beteg gyilkolt, vagy pszichiátriai szerek mellékhatásai, illetve elvonási tünetei sarkalltak valakit mészárlásra.

Ha alaposan megvizsgáljuk ezt a területet, nagyon is ijesztő, sőt kétségbeejtő, hogy az ilyen "eredményeket" felmutatni képes szakértőknek hatalmukban áll az embert mentális betegnek nyilvánítani és minden jogától megfosztani, vagy éppen gyilkosokat gyógyultnak nyilvánítani.

Fotó: Designed by Racool_studio / Freepik

Még ma is bántalmazzák az időseket

• Nyomtatás
• E-mail

Részletek

Készült: 2019. december 16. hétfő, 16:02

Súlyos bántalmazásra utaló nyomokat talált unokahúga egy idős hölgy testén, akit nem sokkal azelőtt szállítottak be egy budapesti kórház pszichiátriájára – többek között egy vérző vállsérülést is, melyet az ápolók ellátatlanul hagytak.

Október második felében történt, hogy az idős asszonyt megkérdőjelezhető okokból egy budapesti kórház pszichiátriai osztályára szállították. Amikor unokahúga tudomást szerzett az esetről, azonnal felkereste a kórházat, hogy személyesen bizonyosodjon meg a hölgy hogyléte felől. Szeretett nagynénje azonban közel sem olyan állapotban volt, ami elvárható lett volna egy kórház fekvőbeteg osztályán. Testszerte ütésnyomokat talált rajta, köztük egy ellátatlanul hagyott bedagadt zúzódással, melyet friss vérnyomok tarkítottak. A nagynéni eszméletlenül feküdt, mivel felvételekor igen erős pszichiátriai szereket tartalmazó injekciót kapott. Mint utóbb kiderült, egyetlen vizsgálat vagy röntgenfelvétel sem készült a sérülésekről, holott ez nagyon is indokolt lett volna: a hölgy vállán két héttel a kórházból való elbocsátása után is még gyógyulófélben lévő seb volt, amit azóta is fájlalt.

A hölgy unokahúga több ízben próbált felvilágosítást kérni a kórház dolgozóitól, hogy mégis mi történt nagynénjével a pszichiátrián, megadta saját elérhetőségeit is, hogy őt – mint egyetlen elérhető rokonát – értesítsék, mégis megtagadtak tőle szinte minden információt. Ahogyan az sejthető is, cseppet sem a véletlen műve volt, hogy a kórház dolgozói ekképp álltak a hölgyhöz és unokahúgához; korábban is megesett már velük hasonló incidens ebben az intézményben.

Két évvel ezelőtt az akkori élettársa vitette be ugyanazon kórház pszichiátriájára, szorongásos tünetek miatt. Amellett, hogy az ekkor kapott erős pszichiátriai szerek hatására jelentősen leromlott az egészségi állapota, fizikai bántalmazás is érte, melynek körülményeit a kórház sohasem vizsgáltatta ki. Az asszony unokahúga ezek okán feljelentést is tett, mellyel ugyan érdemi eredményt nem tudott elérni, sikerült azonban kivívnia a kórház dolgozóinak ellenszenvét.

A hölgy a tavalyi évben a területi ideggondozó rendelésén kapott beutalót a pszichiátriai rehabilitációra „felerősítés” címén, ahová ezután mentők szállították be, lánya kíséretében. Mivel azonban korábban az asszony unokahúga már tett egyszer feljelentést a kórház ellen, nem voltak hajlandóak felvenni a rehabilitációs osztályra, ehelyett azonnal a zárt osztályon helyezték el. Bár ez ellen ő és a lánya is tiltakoztak, az asszonyt nem engedték haza, ott kellett maradnia a pszichiátria zárt osztályán. Ott tartózkodása alatt ismét jelentős állapotromlás ment végbe rajta, ráadásul olyasmi történt, amire rémálmaikban sem gondoltak volna: a kórház gondnoksági eljárást kezdeményezett az asszony ellen. Ha unokahúga nem kezd el harcolni az asszonyért, a nőt minden maradék rendelkezési jogától is megfosztották volna.

A legutóbbi eset után az asszony unokahúga megpróbált feljelentést is tenni a rendőrségen, amikor azonban meghallották, hogy pszichiátriai betegről van szó, senki sem volt hajlandó felvenni a nő panaszát, mondván, hogy "ezek a betegek gyakran tesznek kárt saját magukban".

Ideje megkongatni a vészharangot egy olyan elmeegészségügyi rendszerrel kapcsolatban, ahol a betegek ilyen szinten ki vannak szolgáltatva a bántalmazásoknak és más emberi jogi sérelmeknek.

Fotó:Designed by pressfoto / Freepik

Életeket tesznek tönkre a tabletták

• Nyomtatás
• E-mail

Részletek

Készült: 2019. december 02. hétfő, 17:51

A legtöbben úgy tekintenek rájuk, mint hatékony átmeneti megoldásra: segíthetnek elnyomni a fájdalmat, megkönnyíthetik az elalvást, enyhíthetik a lelki eredetű kínokat – gondolják az emberek. Azt azonban kevesebben tudják, hogy olyan csapdába ejthetnek minket, melyből szinte lehetetlen kijutni, számtalan ember élete futott zátonyra már emiatt.

A különféle tabletták, kapszulák és egyéb készítmények olyannyira életünk részévé váltak, hogy szinte alig akad élethelyzet, amire ne találnánk valamilyen kémiai megoldást a gyógyszertárakban. Hogy hogyan is működnek, milyen változásokat idéznek elő testünkben, szinte senki sem tudja, hiszen egy átlagember aligha tűnődne el ilyesmin – elvégre mobiltelefonjaink működését sem értjük, mégis hűségesen kiszolgálnak minket életünk minden percében. Ha ránk tör a fejfájás, reflexszerűen nyúlunk a fájdalomcsillapítóért. Egy kósza pillanatig sem morfondírozunk rajta, hogy vajon miért kezdett épp most hasogatni fejünk, lényeg, hogy a szertől hamarosan elmúlik. Ugyanezen mintázat szerint kezdtek beépülni mindennapjainkba a nyugtató és hangulatjavító szerek is, melyekről szintén nem nagyon tudjuk, milyen közvetlen hatást váltanak ki. Mivel orvos írja fel őket receptre, így szinte vakon bízunk benne, hogy különösebb kompromisszum nélkül segítenek enyhíteni mentális terheinken, amolyan lelki fájdalomcsillapítóként. De mi történik valójában, amikor valaki elkezd ilyen szereket szedni?

A pszichiátriai szerek – melyek közé a nyugtató, a hangulatjavító, és az antidepresszáns szerek is tartoznak – a központi idegrendszerre, vagyis az agyra fejtenek ki erőteljes hatásokat, befolyásolják a kémiai úton történő kommunikációt. Egyszerűbben fogalmazva ráerőszakolják az agyra, hogy egy bizonyos módon működjön, és hagyja figyelmen kívül az akár jelenleg is fennálló gondokat. Senkit nem ér meglepetésként, hogy egy hirtelen bekövetkezett veszteség, egy családi konfliktus, vagy épp egy pénzügyi válsághelyzet lelkileg is erőteljes megterheléssel jár. Annak az ára viszont, hogy az agy – ilyenkor nagyon is normális – kémiai reakcióinak megálljt parancsoljunk, jóval túlmutat a fájdalomcsillapítókén.

A pszichiátriai szerek hatóanyagai által kiváltott hatások dacára az idegrendszer mégis megpróbálja fenntartani az egyensúlyát, így egy bizonyos idő után az új „normális” működéshez már folyamatosan szüksége lesz ezekre a szerekre. Ez a folyamat okozza azt a jelenséget, hogy körülbelül minden második embernél, aki hosszabb ideig szed pszichiátriai tudatmódosító szereket, különösen súlyos függőség alakul ki. Ez azt is jelentheti, hogy ha néhány órával később veszi be a szokásos tablettát, egészen bénító tünetek törhetnek rá: szorongás, izzadás, remegés, zavartság, vagy akár szabályos pánikroham – ha pedig az emberek ilyesfajta tüneteket látnak valakin, bizony hajlamosak mentőt hívni. Nem okoz különösebb fejtörést kitalálni, hogy a mentősök egy ilyen állapotban lévő embert hová fognak elsőként szállítani: egyenesen a pszichiátriára. Ott pedig, miután felvették őt sürgősséggel az osztályra, csak a szerencséjén múlik, hogy elhiszik-e neki a történetét, vagy azon nyomban elkezdik a pszichotikus tünetekre megszokott kezelést – ami pedig további pszichiátriai szereket jelent, immár egy hivatalos diagnózis kíséretében.
Azt hihetnénk, hogy ezeket a szereket csak súlyos esetekben írják fel az embereknek, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy akár olyan hétköznapi dolgokra is rendszerint írnak róluk receptet, mint az alvási nehézségek, a testi fájdalmak, vagy egy elhúzódó betegségből adódó aggodalom.

Egy jogvédő szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért több olyan esettel is találkozott Magyarországon, amikor pszichiátriai szerek okozta elvonási tünetek juttattak valakit a pszichiátriára. Éppen a közelmúltban történt meg, hogy egy érettségi előtt álló fiatalember, aki nem tudta bevenni évek óta szedett tablettáit, az emiatt fellépő elvonási tünetek okán kénytelen volt felkeresni a közeli kórház sürgősségi osztályát. Bár a fiatalember felismerte a problémát, és jelezte is azt az őt vizsgáló orvosoknak, közben mégis olyan tüneteket produkált, melyek láttán indokoltnak látták őt – akarata ellenére – a pszichiátriai osztályra helyezni. Egyetlen szerencséje az volt, hogy egy utolsó hívást engedélyeztek a számára mielőtt elvették volna a telefonját, így jelezhette családjának hollétét, akik nem sokkal később ki is hozták őt a pszichiátriáról.

Belegondolni is szörnyű, hányan járhatnak ma is ebben a cipőben Magyarországon. Amellett, hogy ezek az esetek nagyon is indokolttá teszik a pszichiátriai szerek felírásának korlátozását, a legkézenfekvőbb megoldás kétségkívül az lenne, ha a betegek minden esetben valódi felvilágosítást kapnának a gyógyszeres kezelések veszélyeiről. Ha ténylegesen tudatában lennének a kezelés hosszú távú kimenetelének, csakis akkor hozhatnának felelős döntést jövőjüket illetően.

Halállal végződött a kényszerkezelés

• Nyomtatás
• E-mail

Részletek

Készült: 2019. november 25. hétfő, 18:07

Hat napon át kényszergyógyszerezték a férfit a pszichiátrián, melynek indokoltsága erősen kétséges volt. Kezelése a hetedik napon váratlan fordulatot vett egy új diagnózis kíséretében: hirtelen halál.

Egy hétfő délelőtt a férfi arra lett figyelmes, hogy mentősök és rendőrök gyülekeznek a háza előtt. Érte jöttek, hogy bevigyék őt a pszichiátriára. A férfi – nagyon is érthető módon – zaklatottá vált, eleinte nem akarta beengedni hívatlan vendégeit, de végül a karhatalom nyomására engednie kellett. Mivel esze ágában sem volt egyetérteni azzal, hogy őt a pszichiátriára vigyék, minden erejével ellenállt az intézkedéseknek, így a rendőrök megbilincselték, és erővel szállították el saját otthonából.
A kórházba érve zaklatottsága mit sem enyhült, tovább küzdött az ellen, hogy elvegyék a szabadságát, az ápolók lekötözték és leinjekciózták, sikeresen megtörve ezzel a férfi ellenállását. Hat napon át tartották a pszichiátriai osztályon, olyan tudatmódosító szereket adagolva neki, melyeket ismert testi betegségei miatt sosem kaphatott volna, és mivel a kezdetektől fogva pszichiátriai betegként kezelték, így sem EKG, sem laborvizsgálatot nem végeztek rajta a szerek beadása előtt. A hetedik napon kora reggel szobatársa a földön fekve talált rá, már nem lélegzett, ki tudja mióta. Röviddel a szobatárs jelzése után megpróbálták újraéleszteni a férfit, sikertelenül.

A férfi beutalásának körülményei szinte a múlt századot idézik: személyesen senki sem vizsgálta meg őt, mindössze a szomszédban lakó nő elmondása alapján írt sürgősségi beutalót a település háziorvosa – ennyi pont elég volt, hogy karhatalom segítségével, bilincsben vigyenek el egy embert saját otthonából. Az elhunyt férfi testvére keresett fel egy jogvédő szervezetet, akiknek elmondta: sohasem volt veszélyeztető sem magára, sem másokra nézve, egyáltalán nem érti, hogyan vihették őt karhatalommal a pszichiátriára. Az erőszakkal történő beszállításról a férfi testvérét nem is értesítették, a nő, miután nem találta a férfit sem otthon, sem máshol, betelefonált a kórházba. Ekkorra azonban a kórház dolgozója már csak halálhírét adhatta a nő tudtára, nem kis megrökönyödésére. A jogvédőkkel a nő azt is közölte, testvére már korábban is volt pszichiátrián, és az ott kapott szerektől látványosan leromlott az egészségi állapota.

Mind annak módja, ahogyan a férfit a pszichiátriára szállították, mind pedig a vizsgálatokat nélkülöző pszichiátriai szerekkel történő kezelése – mely jó eséllyel vezethetett a férfi halálához – olyan elrettentő képet fest korunk mentális egészségügyéről, melyet aligha feltételezne bárki is, hogy hazánkban valaha megtörténhet. Nem, amíg a hasonló esetek napvilágra nem kerülnek.

Nem maradnak büntetlenül a mentális egészségügy pénzügyi csalásai

• Nyomtatás
• E-mail

Részletek

Készült: 2019. november 04. hétfő, 16:19

A teljes körű kivizsgálás érdekében a NEAK (korábban OEP) helyszíni ellenőrzést rendelt el azon a pszichiátriai szakambulancián, ahol korábban meg nem történt kezelések elszámlázását fedezte fel egy jogvédő szervezet.

A nő, aki korábban panasszal fordult az alapítványhoz, elmondta, hogy az ambuláns lapjain éveken át olyan kezeléseket látott felsorolva, melyekben ő emlékei szerint soha nem részesült. Tovább súlyosbítja a dolgot, hogy bizonyos vizsgálatokra elsődlegesen szükség lett volna, hogy szokásos havi pszichiátriai injekcióját – melyet a vizsgálatok hiánya ellenére ugyanúgy megkapott – beadhassák. Így azonban semmilyen érdemleges módon nem bizonyosodtak meg róla, hogy még mindig indokolt ennek a különösen erős pszichiátriai szert tartalmazó olajos oldatnak a beadása, mely egy hónapon át kering a nő ereiben, folyamatos bénító hatást gyakorolva az idegrendszerére.

Az alapítvány bejelentése nyomán a NEAK főosztályvezetője elrendelte, hogy helyszíni ellenőrzést tartsanak a szakambulancián, ahová a nő kontrollvizsgálatokra járt. Miután gondosan feltárták az összes jelentőséggel bíró körülményt, haladéktalanul meg is tették a szükséges intézkedéseket. Az ilyen esetekben kirótt büntetés szokásosan a hamisan kiszámlázott összegek másfélszeresének visszavonása.

Ugyan maga a pénzügyi csalás ténye is jócskán okot adhat a felháborodásra, elvégre a jelen körülményeket figyelembe véve egészségügyünk költségvetésébe aligha fér bele bármiféle túlszámlázás, sokkal inkább figyelmet igényelne a folyamatos pénzügyi visszaélések lehetőségének kezelése. Vannak ugyanis olyan havonta elszámolható "vizsgálati formák", melyeket még maga a beteg sem tud értelmezni – főként úgy nem, ha valójában sohasem vett még részt hasonló vizsgálaton. Ilyen például ez is:

„Az ép és a károsodott funkciók struktúrájának [neuropszichológiai] feltérképezése, ezek kölcsönhatásának elemzése, szubsztitúciós és reorganizációs lehetőségek feltárása és megtervezése.”

Mivel szakmailag akár indokoltnak is tűnhet egy ilyen vizsgálat - hiszen talán még maguk a pszichiáterek sem értik, mit is takar a fenti mondat -, így rendszeres ellenőrzések hiányában mindennaposak lehetnek a hasonló túlszámlázások. Tekintetbe véve, hogy a pszichiátriai betegek gyakran évtizedeken át járnak folyamatos kontrollkezelésekre, melyek a nagyon nehezen körülhatárolható (és tényleges fizikai vizsgálatokkal kimutathatatlan) mentális tünetek elnyomására irányulnak, kérdéses, hogy ez a tendencia valaha is csökkenni fog-e.

Valódi és végleges megoldást az jelentene, ha a mentális egészségügyben, ahogyan a gyógyító tevékenységek különféle területein, ténylegesen kimutatható betegségek okait kutatnák és gyógyítanák meg.