Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

Frankfurti gyilkos és combinós gyilkos: a hasonlóság kísérteties

Részletek: Készült: 2019. augusztus 05. hétfő, 15:20

A frankfurti vasútállomáson lökött a vonat alá egy édesanyát és nyolcéves fiát egy Eritreából Svájcba áttelepült férfi hétfőn. Az anya megúszta, de a fiút halálra gázolta a beérkező vonat. Az indíték ismeretlen, a férfi „példás hátterű” bevándorló volt. Ám az ügy kísérteties párhuzamot mutat a 2014-es, Budapesten történt combinós gyilkossággal.

Újabb tragédia, amelyre látszólag nincs magyarázat. Az afrikai, ortodox keresztény férfi 2006-ban érkezett Svájcba, menedékjogot kapott, és a hatóságok szerint azóta példásan integrálódott a társadalomba. Most mégis embert ölt. Miért?

A társadalom gyászol, a hatóságok pedig ismét – mint hasonló esetekben általában – biztonsági szigorításokat fontolgatnak. Ám a híradásokban feltűnik valami, ami nagyon is magyarázhatja az értelmetlenül erőszakos cselekményt, és ami furcsa hasonlóságot mutat a néhány évvel ezelőtti combinós gyilkossághoz.

Az Associated Press híradása szerint az eritreai férfi az utóbbi időben pszichiátriai kezelés alatt állt. Ha pedig pszichiátriai kezelés, akkor szinte biztosra vehető az is, hogy a férfi pszichiátriai szereket szedett. Ezekről pedig régóta jól ismert tény, hogy bizonyos típusaik kifejezetten kiválthatják az erőszakos viselkedést mellékhatásként. Olyannyira, hogy az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA kötelezően elrendelte, hogy bizonyos antidepresszánsok dobozán ezt a veszélyt vastag fekete keretben kell feltüntetni – mint a cigarettásdobozok oldalán.

Kísértetiesen hasonló volt a helyzet a 2014-ben történt combinós gyilkosság esetében is. Az elkövető, A. Áron, akit több napos pszichiátriai kezelés után engedtek ki a János kórházból, kiengedése másnapján a Margit híd budai hídfőjének villamosmegállójában a beérkező villamos alá rúgott egy idős asszonyt, aki belehalt a sérüléseibe. Itt is pszichiátriai kezelés volt a tragédia közvetlen előzménye.

Az is kiderült: nem a frankfurti volt az első ilyen eset Németországban. A Hirado.hu információi szerint január végén Nürnbergben három fiatalt löktek a vonat elé, ketten közülük meghaltak. Márciusban Berlinben egy 34 éves férfit egy ismeretlen támadó a sínek közé lökött; a férfinak eltört a nyakcsigolyája. Másfél hete Duisburg közelében egy támadó egy 34 éves nőt lökött a sínekre, aki belehalt sérüléseibe.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű emberjogi szervezet hazai csoportja szerint mostanra már túl sok brutális, értelmetlen gyilkosság köthető a mellékhatásként erőszakot okozó pszichiátriai szerek szedéséhez, ezért éppen itt lenne az ideje, hogy az ilyen esetekben a kezelő pszichiáter felelősségét is megvizsgálják.

Nem vállalja a kórház a felelősséget a 21 éves fiú haláláért

Részletek: Készült: 2019. július 26. péntek, 15:31

Csupán másfél napra volt szükség ahhoz, hogy a 21 éves, életerős fiú megalázó körülmények között életét veszítse a pszichiátria zárt osztályán. Hiába bizonyosodott be a rendőrségi nyomozás során, hogy a kórház pszichiáterének felelőssége van a halálesetben, a bíróság büntetlen előéletére hivatkozva mégsem ítélte el, és most a kórház is kihátrál a család kártérítési igénye elől. A megdöbbent és felháborodott család a pert fontolgatja.

D. Árpádot édesanyja a fiú rosszulléte miatt vitte a városi kórházba még 2015 áprilisában. Ott megfigyelésre a pszichiátriai osztályra fektették be, de édesanyja kikötötte: a zárt osztályra nem tehetik át. A másnapi látogatáskor a család mégis a zárt osztályon találta meg Árpádot: önkívületi állapotban, bepelenkázva, lekötözve – a családját sem ismerte meg. Az édesanya rémült kérdésére, hogy mit művelnek a fiával, a személyzet megnyugtatta: ez a kezelés szokványos menete, másnapra minden rendben lesz. Másnap kora reggel az anya hívást kapott a kórházból: a fia meghalt.

Hosszú, és a család számára gyötrelmes jogi procedúra kezdődött. Az ÁNTSZ vizsgálata szerint a legvalószínűbb, hogy a fiúnál úgynevezett neuroleptikus malignus szindróma (NMS) lépett fel, amely kizárólag bizonyos pszichiátriai szerek mellékhatásaként alakul ki – a fiúnak éppen ilyen szert adagoltak a pszichiátrián. Az életveszélyes állapot orvosi konzíliumot, illetve intenzív osztályos kezelést igényelt volna, ezt azonban a kezelő pszichiáter elmulasztotta kezdeményezni.

A rendőrségi nyomozás többszöri nekifutásra végül megállapította, hogy a pszichiáternő többszörösen szakmai szabályszegést követett el, ami alkalmas foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megállapítására. Ennek ellenére az ügyészség először úgy döntött, hogy mivel az elkövető idős korú és büntetlen előéletű, a vádemelést egy évre elhalasztja, és ha az egy év alatt a pszichiáternő újabb bűncselekményt nem követ el, az eljárást megszünteti. Újabb panaszok benyújtására volt szükség, hogy a család kierőltesse a vádemelést az ügyészségtől. Ám amikor ez megtörtént, a bíróság úgy döntött: nem szabnak ki börtönbüntetést, csupán azért, mert a pszichiáternő idős és büntetlen előéletű. Történt ez annak ellenére, hogy a Fejér Megyei Ügyészség előzőleg így fogalmazott: „A gyanúsított a felelősségét és az annak alapjául szolgáló tényeket mindvégig vitatta, a cselekmény miatti őszinte megbánásának nem adott hangot, ehhez képest nincs alap azt feltételezni, hogy az ügyészi intézkedés kedvező irányba mozdítaná a gyanúsított magatartását. Minderre kizárólag a bírósági eljárás lefolytatása és joghátrány alkalmazása esetén van esély.” Így a pszichiáternő megúszni látszik a felelősségre vonást a kezelése alatt állt fiú halálával kapcsolatban.

Mindezek után a kórház, amely korábban már hajlott rá, hogy a családnak kártérítést fizessen, most visszakozik, és semmilyen megegyezésre nem hajlandó, mondván: nem történt semmi.

A haláleset óta a család gyakorlatilag szétesett, az anya azóta is engesztelhetetlen egyetlen fia értelmetlen elvesztése miatt. Bár a hazai jogi lehetőségeket nagyrészt kimerítették, azért két irányba még tehetnek lépéseket: kártérítési pert indíthatnak a kórház ellen, illetve európai szintű jogi fórumokhoz folyamodhatnak igazságszolgáltatásért. A család jogi szakértői ezek lehetőségeit most vizsgálják.

Az édesanya addig is szeretne minél szélesebb nyilvánosságot adni szívszorító történetüknek, ezért várja a média jelentkezését.

"A derű az élők halhatatlansága" Ernest Hemingway születésének 120. évfordulóján

Részletek: Készült: 2019. július 22. hétfő, 09:36

„Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha” - írta Hemingway Az öreg halász és a tengerben, mégis, 1961. július 2-án önkezével vetett véget életének. A Nobel-díjas és Pulitzer-díjas író a halála előtt kapott pszichiátriai elektrosokk-kezeléseket maga is felelősnek tartotta azért az állapotért, amelyből már nem látta a kiutat. Bár Hemingwayt a 20. század közepén tették tönkre elektrosokkal, kevesen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy elektrosokkot a mai napig végeznek, méghozzá százezerszám minden évben.

Ha Hemingway ma élne, valószínűleg heves vitát folytatna azokkal a pszichiáterekkel, akik őt tartották „az elmebajban szenvedő nagy írók” példaképének. Miután bekerült egy pszichiátriai intézetbe, ruhájától és méltóságától megfosztva, 20 alkalommal elektrosokkolták. Hetekkel később ezt közölte bizalmasan: „Amit ezek a sokk-doktorok nem tudnak, az az, hogy kik is azok az írók… Minden pszichiáterrel el kéne végeztetniük egy írói tanfolyamot, hogy tudják, mi az, hogy író… mi értelme van tönkre tenni az elmémet és kitörölni az emlékezetemet, ami a szellemi tőkém, és hogy munkaképtelenné tesznek? A kezelés kitűnő volt, de a pácienst elvesztettük…”

1961 júliusában, alig pár nappal azután, hogy kiengedték a Mayo pszichiátriai klinikáról, Hemingway vadászpuskájával főbe lőtte magát.

Bár a legtöbben talán úgy hiszik, hogy a Száll a kakukk fészkére című film után, amelyben a Jack Nicholson által játszott főhőst zombivá teszik a pszichiátriai intézetben, az elektrosokkot brutális volta miatt már sehol a világon nem használják, ez sajnos távolról sincs így. Annak ellenére, hogy vezető pszichiáterek is elismerik: nem tudják, hogyan „működik” az elektrosokk, és annak ellenére, hogy veszélyes, sokszor visszafordíthatatlan mellékhatásai jól ismertek, még ma is jelentős számban elektrosokkolnak embereket szerte a világon. Az Egyesült Államokban például a becslések szerint évente több mint 100 000 elektrosokkot adnak, ennek felét 60 év felettieknek.

A pszichiáterek rendszerint azzal érvelnek, hogy az elektrosokk alkalmazása az eltelt évtizedekben sokkal humánusabb lett: ma már altatásban, izomlazító beadása mellett adják, így a páciens nem érzékel belőle semmit (legalábbis az eljárás során), az izomlazító pedig megakadályozza, hogy a nagyfeszültségű áram következtében létrejövő rettenetes görcs miatt a páciensnek eltörjenek a csontjai vagy leharapja a nyelvét. Azonban hiába szépítettek a külsőségeken: a páciens agyát láthatatlanul átégető elektromos áram ma is ugyanolyan pusztító, mint amilyen mindig is volt.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány – amely a pszichiátria területén történő jogsértések feltárásával foglalkozik – a mai napig találkozik olyan esetekkel, akiket az elektrosokk-kezelés tett tönkre. Ilyen esetekben bár jogi kompenzáció vagy kártérítés kieszközölhető, az okozott kárt ez már nem hozza helyre, ezért lenne rendkívül fontos, hogy az egészségkárosodást okozó pszichiátriai kezelések – így például a Hemingway szellemi tőkéjét elpusztító elektrosokk – végre kikerüljenek a gyakorlatból.

A világhírű író bár elpusztította önmagát, legyőzni mégsem lehetett – halhatatlan életműve napjaink kultúráját éppúgy gazdagítja, mint az utánunk jövő generációkét.

A pszichiátria diagnózisai használhatatlanok – állítják a kutatók

Részletek: Készült: 2019. július 09. kedd, 16:57

psych diagnose freepik Egy új tanulmány, melyet a Psychiatry Research nevű pszichiátriai szaklapban publikáltak, arra a következtetésre jutott, hogy a pszichiátria diagnózisai tudományosan használhatatlanok az egyes mentális rendellenességek azonosítására.

A Liverpool Egyetem kutatói által vezetett tanulmány részletes elemzést tartalmazott a széles körben használt Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv (DSM) legújabb kiadásának öt kulcsfejezetéről: skizofrénia, bipoláris zavar, depresszív zavarok, szorongási zavarok, traumával kapcsolatos zavarok. Az olyan diagnosztikai kézikönyveket, mint a DSM, azért hozták létre, hogy közös diagnosztikai nyelvet biztosítsanak a mentális egészségügy szakértői számára, és elérhetővé tegyenek egy meghatározott listát a mentális problémákról, a tünetekkel együtt.

A kutatás fő eredményei ezek voltak:

Minden pszichiátriai diagnózist egyénileg eltérő döntéshozatali szabályok alapján állítanak fel.
Hatalmas az átfedés az egyes diagnózisokhoz tartozó tünetek között.
Szinte minden diagnózis elrejti a trauma és a kedvezőtlen események szerepét.
A diagnózisok igen keveset árulnak el az egyéni betegekről és a nekik szükséges kezelésről.

A szerzők arra a megállapításra jutottak, hogy a diagnosztikai címkék egy „hamis kategória-rendszert” képviselnek.

A vezető kutató, Dr. Kate Allesopp a Liverpool Egyetemről azt mondta: „Habár a diagnosztikai címkék látszólag magyarázatul szolgálnak, tudományosan értelmetlenek, és előítéleteket, stigmákat kreálhatnak. Remélem, ezek az eredmények arra bátorítják majd a mentális egészségügy szakértőit, hogy a diagnózisokon túl vegyék tekintetbe a mentális problémák más magyarázatait is, mint a traumákat és más kedvezőtlen életbeli eseményeket."

Peter Kinderman professzor a Liverpool Egyetemről azt mondta: „Ez a tanulmány még több bizonyítékkal szolgál arra, hogy a pszichiátriai diagnózisok biológiai megközelítése nem felel meg a célnak. A diagnózisok, melyeket gyakran és kritikátlanul állítanak be »valódi betegségekként«, valójában következetlen, zavaros és ellentmondásos, nagyrészt önkényes kritériumok alapján születnek. A diagnosztikai rendszer tévesen feltételezi, hogy minden probléma mentális zavarokból ered, és erősen támaszkodik szubjektív véleményekre azzal kapcsolatban, mi számít normálisnak.”

John Read professzor, a Kelet-London Egyetemről ezt mondta: „Talán eljött az ideje, hogy többé ne tegyünk úgy, mintha az orvosi hangzatú címkék bármivel is hozzájárulnának, hogy megértsük az emberi problémák összetett kiváltó okait, vagy hogy milyen segítségre van szükségünk az ilyen problémák esetén."

Eredeti cikk: https://neurosciencenews.com/meaningless-psychiatric-diagnosis-14434/

Kép: Designed by Pressfoto / Freepik

Szociológust kényszerítettek a zárt osztályra – tanulmányt írt róla

Részletek: Készült: 2019. július 08. hétfő, 13:47

Parkinson-kórjának tüneteit értelmezhették félre a mentősök, amikor a mozgásképtelenné vált nőt tavaly októberben az egyik kiemelt budapesti pszichiátriára vitték. Ott sok választása már nem volt: kénytelen volt hat napot akarata ellenére a zárt osztályon tölteni. Viszont szociológusként kitűnő és igen tanulságos írást készített a pszichiátrián uralkodó állapotokról, amelyeknek maga is szenvedő alanya volt.

„2005 óta szenvedek Parkinson-betegségben, ez azzal jár, hogy mozgásom néha lelassul, néha teljesen mozgásképtelen, bénult vagyok, főleg olyan esetekben, ha nem jutok időben a gyógyszereimhez”, írta a nő előzményképpen arról, hogyan is indult kálváriája. Ez történt tavaly októberben is, amikor mozgásképtelen állapota miatt családja kihívta a mentőket.

A mentősök jelezték: a pszichiátriára fogják szállítani. A nő tiltakozott: néhány nappal korábban a neurológiai klinikán volt gyógyszerbeállításon, ha valahova vinni akarják, mondta a mentősöknek, akkor inkább oda vigyék. A mentősök ezt „fertőző hasmenésjárvány” indokával utasították el, a pszichiátriai osztály felé robogva pedig azt tanácsolták neki: jobban teszi, ha odabent együttműködő lesz, mert ha nagyon tiltakozik, csak ront a saját helyzetén.

Történt mindez annak ellenére, hogy a hatályos egészségügyi törvény egyértelműen kimondja: csak az vihető akarata ellenére a pszichiátriára, akiről orvos állapította meg, hogy közvetlenül ön- vagy közveszélyes állapotú. A szociológusnő nem hogy nem veszélyeztetett senkit, de mozogni sem nagyon tudott, ráadásul orvos sem vizsgálta meg a beszállítása előtt.

A pszichiátrián egy nyomtatványt tettek elé, hogy írja alá, hozzájárul a kezeléséhez. A nő ezt megtagadta, de úgy tűnt, ez nem zavart senkit. „Nem baj, enélkül is bent tarthatjuk”, közölte a felvételt ügyintéző dolgozó.

„Kérdeztem, mi fog itt történni velem”, írta utóbb készített tanulmányában a szociológusnő. „Egyelőre semmit nem mondhattak, majd ha lesz szakorvosom, az eldönti. Hogy mikor lesz? Hát, sajnos négynapos ünnep kezdete van, mindenki szabadságon. Majd ha visszajöttek, kiderül. Így tudtam meg, hogy legalább négy napig ezen a helyen kell lennem, elzárva a külvilágtól, mobiltelefon, tablet, laptop, minden nélkül, még az emailjeimet sem olvashattam el.” Kénytelen volt hát több napi pszichiátriai osztályos kényszertartózkodásra berendezkedni.

Eközben volt ideje megfigyeléseket tenni, nem csupán a kórházról, de a személyzetről is. „Furcsaságukat megjelenésükkel is hangsúlyozzák”, írta. „A férfiak többsége hosszú, hátul lófarokba font hajviselettel jár, akinek a szakálla is hosszú, az csomóra kötve viseli. A nők közt egy idősebb, őrmester típusú szerzet férfiasan rövidre vágott ősz hajat hord. Egy fiatalabb, tenyeres-talpas nővér pedig oldalt és hátul kopaszra felnyírt feje tetején, taréjhoz hasonló hosszú tinccsel kiegészített frizurát, hozzá vastag keretes szemüveget visel. Ha pedig még ki is bontja néha a tarajt, egészen megrázó látványt nyújt. Nem könnyen felejthető jelenség. Sok a tetovált, a piercinges vagy más divatkreációkkal egyénivé tett figura is. Összességében Meseország jellegű az osztály, ahol megjelenésüket elsőre akár a betegek iránti tolerancia, vagy a felvidításukra való törekvés jelének is vélhetnénk, miközben viselkedésük mindennek nevezhető, csak türelmesnek nem.”

Utóbbiról bővebben is ír: „[A]z előtérben száguldó fehér köpenyeseket semmi nem állítja meg. Ez a siető léptű szaladás a folyosón az ápolók védekező stratégiája, ne lehessen lelassítani, megszólítani őket. Valaki megpróbálta: – Doktornő kérem! – Nem vagyok doktor! – felelte a fehér köpönyeges, és amire ezt végigmondta, már sikeresen hallótávolságon kívülre helyezte magát. Holott a szerencsétlen beteg valószínűleg nem a foglalkozását akarta megkérdezni. És még csak azt sem mondhatom, hogy elítéltem őket ezért a távolságtartó viselkedésért, hiszen, ha csak egyszer is megállnának válaszolni, talán elszabadulna a pokol. Az ápolók amúgy korlátlan hatalommal rendelkező, élet-halál urai, öblös torokhangon ordítoznak, zsidóznak, káromkodnak, valódi smasszerként viselkednek annak tudatában, hogy bármit megtehetnek, hiszen ők maguk is »áldozatok«. Hivatásuk áldozatai.”

Mindez egy mai, budapesti, kiemelt pszichiátriai osztály leírása. „Nos, valóban nem szívderítő munka, de hát ők választották. A frusztrációt pedig a betegeken vezetik le. Kápóként [főnök] viselkednek, akik érzik, hatalmuk van.”

A szociológusra az osztály pszichiáterei sem tettek sokkal jobb benyomást: „Az orvosok mások, ők itt kiemelt kaszt, nem kommunikálják kifelé gondolataikat. Vagy ha igen, akkor ferdítve, együttérzést, biztatást sugallva, miközben belül sejtelmesen mosolyognak. Szinte hisztérikusan rettegnek attól, hogy bármi olyat mondjanak, aminek tartalma van. A magasabb rangúak már fehér köpenyt sem viselnek, pedig valaha ez volt a kórházi hatalom szimbóluma, inkább civilben, sőt feketében járnak. A főorvos első látásra inkább temetkezési vállalkozóra emlékeztetett, agyonrémisztve az új betegeket.”

Törvényi előírás, hogy a pszichiátriára kényszerrel felvett beteget négy napon belül egy úgynevezett bírói szemlének kell látnia, eldöntendő, hogy beszállítása jogszerű, indokolt volt-e, vagyis állapota tényleg veszélyeztető-e.

„A negyedik napon igen nagy örömhír érkezett, hiába nincs még vége a négyes ünnepnek, megtartják a keddi szemlét. A »szemle« varázslatos szó volt, úgy ejtették ki a betegek, mint az imádságot.” „A bírósági szemlét azért várják nagyon a betegek, mert elvileg itt születhet döntés arról, hogy indokolt-e a kötelező gyógykezelésbe vétel. Habár a szemlén részt vesz egy bíró/bírósági titkár, az igazságügyi elmeorvos-szakértő, a kezelőorvos, és ügyvéd hiányában egy ügygondnok..., azért mindezeken kívül a beteg saját ügyvédje, vagy nagykorú hozzátartozója is ott lehet, és képviselheti a beteget a szemlén. Bár nehezen képzelhető el, hogy ilyen körülmények között ott, egy kórházi osztályon, pár perces szemle után majd az egyik orvos felülbírálja a másik döntését, a szemlét mégiscsak a szabadulás egyik kulcsának szokták tekinteni.”

„Én egészen biztos voltam benne, hogy kibeszélem majd magam, csak amiatt aggódtam, nehogy kimaradjak az aznapi szemléből. Hát nem maradtam ki, viszont katasztrofálisan szerepeltem. Izgatott voltam, hiszen óriási volt a tét: lehet, most azonnal kikerülök? Ügyvédet, hozzátartozót már nem volt idő keríteni, féltem és bizonytalan voltam, nem láttam át, hogy a Vésztörvényszék (magamban így neveztem őket) tagjai kik voltak, milyen szerepet viseltek a tárgyalásomon, ami mindössze néhány percig tartott. Ahogy beszélni kezdtem, rémülten vettem észre, hogy a mozgásszervi tünetek erősödni kezdenek, a kezeim egyre erősebben remegnek, próbáltam rejtegetni, de észrevették. Hamar megszületett a döntés: a történetem zavaros, a fizikai tüneteim pedig arra utalnak, hogy a gyógyszereim nincsenek jól beállítva.”

„Ekkor – tudom, hiba volt, de annyira meghökkentett, hogy egy jogász felülbírálja az ország egyik legjobb neurológusa által elrendelt [Parkinson] gyógyszeradagolást – kicsúszott a számon: a beállítás jó, csak közbejött az, hogy több mint 24 órán át megvonták a gyógyszereimet, mert nem találták meg őket. Rögtön rájöttem, hogy ezt nem kellett volna. A bizottság vezetője letette a tollat, becsukta a jegyzőkönyvet, és határozott hangon azt közölte: marad. No, ekkor tényleg elkezdtem hülyén viselkedni, elnézést kértem, és könyörögtem, kezdjük elölről az interjút.”

De nem volt apelláta – így már hivatalos bírósági döntés rendelte el a kényszerkezelést. A nő a bírói szemlét követően három napig rendszeresen hányt.

„A következő napon kiengedtek. Hirtelen, minden előzmény nélkül, fogalmam sem volt, és nincs a mai napig sem, hogy minek köszönhetően. … KISZABADULTAM!!! Nem tudom hogyan, mint ahogyan azt sem tudom, miért voltam bent. A zárójelentésben a diagnózishoz azt írták: alkalmazkodási zavarok.”

A szociológusnő, azon túl, hogy felháborodásában az ügyet széles körben nyilvánosságra hozza, személyi szabadsága megsértése miatt most aktívan keresi a jogorvoslat lehetőségét. Ennek érdekében már felvette a kapcsolatot egy emberjogi szervezettel, amely a pszichiátriákon történő jogsértések feltárására és igazságszolgáltatás elé állítására szakosodott. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű szervezet szerint a szociológusnő tanulmánya jellegzetes leírása a mai pszichiátriákon uralkodó állapotoknak.

Kép: Designed by Dragana_Gordic / Freepik

Utcai drogot depresszióra?

Részletek: Készült: 2019. július 01. hétfő, 12:34

Vészjósló irányba tart a mentális egészségügy: ahol az antidepresszánsok csődöt mondtak, a pszichiátria egy utcai drog származékát kínálja megoldásképpen a depressziós tünetek enyhítésére. Az eleve súlyos függőséget okozó pszichiátriai szerek sora így egy újabb ellentmondásos hatóanyaggal bővül, továbbra is ragaszkodva a lelki bajok kémiai szerekkel történő „kezeléséhez”.

Idén márciusban az amerikai Food and Drug Administration (Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság) új „gyógyszert” engedélyezett azok számára, akiknél nem váltak be a hagyományos antidepresszáns szerek – ez pedig a depresszióban szenvedők minimum egyharmadára igaz. Az új „csodaszer” hatóanyaga a ketamin egy változata, vagyis azé az anyagé, melyet évtizedek óta használnak rekreációs célokra a szórakozóhelyeken. Bár a ketamin eredetileg egy általános fájdalomcsillapító-érzéstelenítő szer, bizonyos hatásai miatt (testtől és a környező világtól való eltávolodás, hallucináció) utcadrogként is aktívan jelen van, és I-porként vagy Icaként is ismeretes.

Aggodalomra ad okot az a törekvés, hogy az úgynevezett „terápiarezisztens” emberek számára (vagyis akik nem reagálnak az antidepresszáns szerekre) egy utcadrog kémiai változatát – mely nagyjából kétszer olyan erős hatású, mint az eredeti szer – szánják megoldásképpen, újabb kémiai elméletekkel magyarázva az új szer hatékonyságát. Ha ránézünk erre a folyamatra, ekképp foglalhatnánk össze: ha a súlyos lelki bajokkal küzdő emberek nem lesznek jobban egy kémiai anyagtól, mely nyilvánvalóan nem oldotta meg egyetlen valós problémájukat sem, adjunk nekik drogot!

Sokan számoltak be arról, mennyivel jobban lettek az esketamintól (az új szer hatóanyaga): szinte teljesen múlni látszott a depressziójuk. Ugyan ki gondolná, hogy a drogos társadalom nem ugyanebből a célból használ újra meg újra illegális szereket? Való igaz, kábítószer hatása alatt az ember nem depressziós. Kémiailag tartja távol magától a rossz érzéseket, gondolatokat, ám amikor a hatás elmúlik, a problémák továbbra is ott lesznek. Ez a szer ráadásul különleges a maga műfajában: azt éri el, hogy az ember eltávolodik saját testétől és a valóságtól. Vagyis ahelyett, hogy venné a fáradságot, hogy lelki problémáinak valós kiváltó okait felkutassa, inkább „kémiai szabadságra megy”; eltávolodik a megoldást sürgető gondoktól.

Ez a megközelítés roppant csábító lehet, hiszen csak be kell vennünk egy újabb tablettát (esetünkben egy orr-spray kell használnunk), és máris "jobban leszünk". Azonban a „kezelés”, mellyel a gyógyszeripar ismét előállt, továbbra sem jelent megoldást semmilyen valós problémára, és ismét csak erősíti a pszichiáterek amúgy is szokványos "nyomjuk el a tüneteket" módszerét.
Nem ez az egyetlen pszichiátriai szer, amelynek egy utcai drog szolgált alapanyagául: az ADHD-ra ("figyelemhiányos hiperaktivitás zavar") világszerte leggyakrabban használt szerek szinte mindegyike az amfetamin, vagyis a speed különféle származékait tartalmazza. Vajon melyik illegális utcai drog lesz a következő, melyet a pszichiátria receptre felírható csodaszerré változtat majd?

Kép forrása: Designed by Freepik

További cikkeink...

6. oldal / 18

Első
Előző
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
Következő
Utolsó