Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

Mégsem volt jogos a kismama kényszerkezelése

Igazat adott a bíróság annak az édesanyának, akit akarata ellenére zártak a pszichiátriai osztályra. Az anya magánéleti problémák miatt fordult pszichiáterhez, ám a kórházban szinte azonnal elvették tőle gyermekét, és a nőt veszélyeztető állapotra hivatkozva leinjekciózták. A másodfokú bíróság úgy találta: nem volt alapja a kényszer alkalmazásának, a nőt fölöslegesen fosztották meg szabadságától.

woman covering her face 1080819 freepikAz Angliában élő, középkorú édesanyának tavaly romlott meg a viszonya a párjával, olyannyira, hogy kapcsolatuk meg is szakadt. A nő ezután egyéves kisfiával hazautazott Magyarországra a családjához, ám párkapcsolati problémája erősen rányomta bélyegét lelkiállapotára: viselkedése zaklatottá vált. Ekkor testvére tanácsára pszichiáter segítségét kérték, aki írt is neki egy beutalót egy úgynevezett baba-mama programba, ahol lehetősége nyílt volna nap mint nap látni gyermekét. A kórházban azonban, állítása szerint, rögtön a betegfelvételt követően szinte azonnal elvették tőle a kisfiút, mondván, hogy a nő veszélyeztető magatartást tanúsít, és kényszerkezelésre lesz szüksége - mindezt úgy, hogy az egészségügyi törvény szerint csak akkor lehet valakit a pszichiátriára kényszeríteni, ha közvetlenül és súlyosan ön- vagy közveszélyes, amire pedig a nő esetében semmiféle bizonyíték nem volt. A kisfiú hiába sírt, édesanyját már nem engedték a közelébe, ehelyett, a nő elmondása szerint, négy ápoló az ágyához kísérte, és nyugtató injekciót adtak be neki. Hogy mire alapozták a nő veszélyeztető magatartását, valójában egyetlen dokumentumból sem derül ki – és a probléma éppen itt mutatkozik meg. Veszélyeztetőnek tekintik azt, akit a jelen lévő pszichiáter annak nevez. Mivel ez idáig nem kellett soha megindokolnia döntését, így erre még csak kísérletet sem tett.

Három nappal ezután került sor az ún. bírói szemlére, amely azt hivatott eldönteni, jogszerű-e a pszichiátriai kényszerkezelés. Az ott hozott "szakértői vélemény" jóváhagyta a kényszerítést, pusztán ezzel az indokkal: „a kérelmezett nyugtalan, felgyorsult, paranoid tartalmak kerülnek nála felszínre aktuális (reális) élethelyzeti problémákkal, bizonytalanság, lakhatás, kapcsolatok krízise témában”. Az anyukának egy egész hónapot kellett a pszichiátrián töltenie, ez idő alatt pedig mindössze egyszer sikerült találkoznia gyermekével. Eközben pedig olyan tudatmódosító szereket kapott, amelyek miatt nem is szoptathatta volna kisfiát.

A nő mélységesen megalázónak és igazságtalannak érezte a vele történteket, ezért fellebbezést nyújtott be a helyi törvényszéken, mint másodfokú bíróságon, a bírói szemle korábbi döntése ellen. Ez nem is bizonyult hiábavalónak. A törvényszék nem találta elégségesnek azt az indoklást, amely alapján egy hónapra megfosztották őt a szabadságától. Indoklásában a törvényszék kifejtette:

„A veszélyeztető magatartás megvalósulásának ténybeli megalapozását azonban sem a kérelem, sem a szakértői vélemény, sem a bíróság végzése nem tartalmazza. Önmagában az, hogy a kérelmezett szorong, nyugtalan, ellenséges, feszült, nem elégséges ahhoz, hogy a veszélyeztető magatartás törvényben meghatározott feltételeinek fennállása megállapítható legyen. A veszélyeztető magatartás megvalósulásának ténybeli megalapozása hiányzik, és ilyen következtetés a kérelmezett meghallgatásából sem vonható le okszerűen és közvetlenül.”

A törvényszék megállapítása élesen ráirányítja a figyelmet döntésének kiemelt fontosságára: „A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy a kötelező pszichiátriai gyógykezelés elrendelése a polgári ügyekben eljáró bíróság egyik legsúlyosabb, személyi szabadságot korlátozó intézkedése.” Ennél kifejezőbben nem is fogalmazhattak volna, hiszen az egészségügy egyetlen más területén sem fordulhat elő, hogy az érintettet akarata ellenére ragadják ki mindennapi életéből és zárják be bizonytalan időre. Ilyen intézkedést a pszichiátrián kívül kizárólag a büntetőjogban tehetnek meg, ahol azonban a gyanúsítottnak lehetősége van érveket felhozni mentségére, vagy bizonyítani ártatlanságát. Egy pszichiátriai betegnek kikiáltott személy ezzel szemben azonmód jogfosztottá válhat, amint egy pszichiáter megkérdőjelezi mentális állapotát.

Az Alapvető Jogok Biztosa 2019-ben – már nem először – nagyító alá vette a pszichiátriai kényszerkezelések gyakorlatát. A kivizsgálás ez alkalommal sem talált megnyugtató eredményeket: Az elrendelő bírósági végzés az érintett önrendelkezésének, személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását megvalósító kényszerintézkedést tartalmaz. A jogszerűtlen, illetve aránytalan intézkedés következményei jóvátehetetlenek, a megelőzés biztosítása kulcsfontosságú lenne.”

A másodfokú bíróság, úgy tűnik, ezúttal figyelembe vette az ombudsman ajánlásait, és részleteiben vizsgálta a szabadságkorlátozás indokoltságát. Az eset remélhetőleg kedvező hatást gyakorol a mentális egészségügy önkényességekkel sűrűn átszőtt területére: csökkenhet annak veszélye, hogy ködös magyarázatokra alapozva váljanak emberek a zárt osztályok lakóivá.

 

Fokozott vírusveszélynek teszik ki az időseket

old man looking az pill2Az idősek otthonainak lakói koruknál fogva fokozottan ki vannak téve a koronavírus fertőzésveszélyének, mégis olyan pszichiátriai szereket szedetnek velük, melyek a kutatók szerint káros hatással lehetnek immunrendszerükre, így lecsökkentve a vírussal szembeni védettségüket. Erre hívja fel most a figyelmet egy jogvédő szervezet, amely szerint fontos lenne felülvizsgálni az időseknek adagolt pszichiátriai szerek indokoltságát.

A szervezet (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért CCHR) szerint világszerte jellemző, hogy az otthonokban élő időseknél túlzott mértékben alkalmaznak antipszichotikus szereket (, mindössze azért, hogy a személyzet számára könnyebb legyen kezelni őket – és nincs ez másként Magyarországon sem. A New England Egyetem kutatói nemrégiben publikáltak egy tanulmányt, melyben a talált eredmények alapján kifejtik, hogy az egyik leggyakrabban alkalmazott antipszichotikum amely hazánkban is az egyik legtöbbször felírt ilyen szer jelentősen elnyomhatja az idősek immunrendszerét. Klinikai jelentések rendszeresen arra mutattak rá, hogy az ilyen szerekkel kezelt idős páciensek fogékonyabbak a fertőzésekre. Mindeddig nem volt magyarázat a jelenségre, ezért fogtak bele az ilyen irányú kutatásokba.

A kutatók azt írják, hogy az eleve legyengült immunrendszerű idősebb betegeknél erősen mérlegelni kell az ilyen pszichiátriai szerek felírását az úgynevezett indikáción túli esetekben (vagyis amikor a szert nem a hivatalos diagnózis alapján írják fel), mint a demencia vagy az álmatlanság, mivel az ilyen kórképekben jelentősen hiányosak a hatékonyságukat igazoló bizonyítékok.

A jogvédő szervezet jónéhány olyan magyarországi esettel is találkozott, ahol indokolatlanul alkalmaztak antipszichotikus szereket szociális otthonokban élő idős embereken. Az alábbi két eset például a közelmúltban történt:

2018-ban egy idős asszony szociális otthonba került, miután lánya pszichiátriai kivizsgálásra vitte. Korábban, míg saját házában élt, el tudta látni magát, másik lánya rendszeresen látogatta. A pszichiátrián, mivel nem viselte jól, hogy kiszakították saját lakhelyéből, antipszichotikus szert írtak fel neki, amit az otthonban is folyamatosan adagoltak tovább. Kilenc hónap múlva annyira leromlott az állapota, hogy elhalálozott.

2017-ben egy idősek otthonában élő férfit nyugtalanság miatt pszichiátriára szállítottak, ahol antipszichotikumot állítottak be neki, méghozzá az indokolt adag több mint négyszeresét. Bár a férfi egészségi állapota egyre romlott, súlyos fertőzések alakultak ki nála, a szert mégis csak bő két hónap után állították le, mikor már alig tudott kommunikálni a külvilággal. Néhány hónappal ezután a kialakult fertőzések okozták a halálát.

Figyelembe véve, hogy éppen az idősebb korosztályban a legnagyobb a halálozási arány a COVID-19 fertőzöttek között, a jogvédő szervezet felhívja a nyilvánosság figyelmét, hogy kiemelt fontosságú lenne felülvizsgálni az olyan szerek alkalmazását, melyek a jelenleginél is nagyobb veszélynek teszik ki őket.

Betiltották az elektromos sokkolót

45420Az amerikai gyógyszerhatóság március elején betiltotta annak az elektromos sokkolóeszköznek a használatát, amivel főként fogyatékos embereket büntettek „viselkedésterápia” címszóval. A hatóságnak több mint 20 évbe telt, mire erre a döntésre eljutott – hogy mikor születik ugyanilyen döntés a sokkal nagyobb áramot használó és így sokkal nagyobb kárt okozó elektrosokk-gépekkel kapcsolatban, arról egyelőre nincs hír.
 Az „averziós terápiának” is nevezett viselkedéskontroll-módszer lényege, hogy a nemkívánatos viselkedést valamilyen kellemetlen vagy fájdalmas tapasztalathoz kötik, például elektromos áramütéshez, arra tett erőfeszítésként, hogy a pácienst e viselkedéstől „megszabadítsák”. A dolog etikai-erkölcsi oldalán túl az amerikai élelmezésügyi és gyógyszerhatóság (FDA) úgy találta, hogy az elmúlt 20 év során bebizonyosodott: az erre a célra használt elektromos stimuláló eszközök – más komoly kockázatok mellett – fájdalmat, égési sérüléseket, traumát, szöveti károsodást okoznak, így megérett az idő a betiltásukra.
 Az elektromos stimuláló eszközök (ESD) használata során a karra, a lábra vagy a hasra elektródákat csatolnak, amelyek 60 voltos és 15 milliamperes áramütést bocsátanak a páciens testébe, két másodperces lökésekkel – néha akár naponta 77 alkalommal. Az FDA szerint a kutatók úgy gondolták, hogy a fájdalom vagy rossz közérzet a „hatékonyság” jele. Ez az indoklás éppoly abszurd, mint azt mondani, hogy a szokványos elektrosokk során az árammal kiváltott epilepsziás nagyroham „hatékony” kezelés a mentális zavarokra.
 Annál is inkább, hiszen az ESD-eszköz 60 voltjával és 15 milliamperével szemben az elektrosokk (ECT) során akár 460 voltot és mintegy 900 milliampert használnak. Míg a 10 milliamperes vagy afölötti erősségű áram fájdalmas sokkot válthat ki, a 100 és 200 milliamper közötti áram már halálos is lehet.
 Ennek ellenére az elektrosokk, amelynek során pszichiáterek az áramot a páciens fejébe vezetik, továbbra is használatban van szerte a világon, és évente több mint egymillió alkalommal hajtják végre. Bár a legtöbben nem hinnék, az elektrosokkot Magyarországon is használják, ám hogy milyen mértékben, arról alig érhető el adat. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű jogvédő szervezet, amely a pszichiátriákon történő jogsértések feltárásával foglalkozik, több mint 10 éve beszerzett adatai szerint Magyarországon évente több száz embert elektrosokkolnak, ám ennél frissebb adatokat a jogvédőknek nem sikerült beszerezniük, többszöri próbálkozás ellenére sem. Úgy tűnik, a hivatalos szervek kerülik a válaszadást azzal kapcsolatban, hogy napjainkban hány embert tesznek ki hazánkban ennek az ellentmondásos eljárásnak.
 A szervezet szívből reméli, hogy az FDA mostani döntése az első lépés volt afelé, hogy ez az idejétmúlt és káros eszköz, az elektrosokk, végre a múlt süllyesztőjébe kerüljön.
 
Forrás: https://www.cchrint.org/2020/03/09/fda-took-25-years-to-ban-painful-behavioral-shock-device/ 
 

Amikor végleg búcsút mond a libidó

man on couch 1080x704Lehengerlően sokféle módon keseríthetik meg az emberek életét azok a tudatmódosító szerek, melyeket például depresszióra írnak fel egyes fehér köpenyt viselő jóakaróink. Nem másról van szó, mint a sokat emlegetett antidepresszánsokról. Ha pedig mellékhatásként a szexuális teljesítőképesség veszik oda, akár örökre, azzal senki sem áll ki dicsekedni.

A szerek jól ismert mellékhatásként előfordulhat némi émelygés, alvási nehézség vagy éppen túlzott fáradtság, testsúlygyarapodás, hasmenés, vagy akár szorongás, nyugtalanság, remegés is. Ezekre általánosan jellemző, hogy a szerek elhagyásával (feltéve persze, hogy nem okoznak azonnal elvonási tüneteket) maguktól elmúlnak. Van azonban egy sokkal kellemetlenebb jelenség is, melyet orvosi nyelven ekképp jelölnek meg: szexuális diszfunkció.

Mit is jelent ez tulajdonképpen?

Nők és férfiak esetében is jelentheti a libidó csökkenését vagy teljes elvesztését, tehát a szexuális érdeklődés hiányát. Emellett az együttlétekben szerepet játszó szerveink érzéketlenné válhatnak, akár olyannyira, hogy az érintett abszolút képtelenné válik élvezni az intim pillanatokat. Nemcsak hogy sokkal inkább zavarba ejtő ez az állapot, mint az általános rosszullétek, de van egy roppant ijesztő jellemvonása is: hajlamos maradandóvá válni.

A Psychology Today nevű szaklap egy olyan vizsgálat eredményeiről számolt be, mely szerint az antidepresszánsok okozta szexuális zavaroktól szenvedő betegek 81%-a a tabletták abbahagyása után 6 hónappal még semmilyen javulást nem érzékelt a tüneteiket illetően. Egy korábbi, 2001-es tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a manapság oly népszerű SSRI-antidepresszánsok (legnagyobb arányban ezeket írják fel hazánkban is) 58-73%-os bizonyossággal okoznak szexuális problémákat azok használóinak. Ez az arány kétségkívül roppant hervasztó, hiszen az arányból kiindulva az a kevésbé valószínű, hogy valaki megússza libidócsökkenés, vagy a nemzőszervek tartós érzéketlensége nélkül. És ugyan ringathatjuk magunkat abba a naiv hitbe, hogy ez már egy régi tanulmány, napjainkban bizonyára már korszerűbb szereket használnak – ezzel kapcsolatban sem tudunk megnyugtató hírekkel szolgálni, mivel a tanulmányban vizsgált szerek országunkban jelenleg is az antidepresszáns forgalom gerincét képezik, számszerűsítve pedig forgalmuk ötmilliárd forint feletti éves forgalmat tesz ki.

Az Európai Gyógyszerhatóság (EMA – European Medicines Agency) éppen a tavalyi év júliusában adott ki egy tájékoztatót arra vonatkozólag, milyen figyelmeztetéseket volna indokolt feltüntetni a gyógyszeres dobozokon. Az EMA javaslata szerint rá kellene írni a dobozokra, hogy az SSRI/SNRI típusú antidepresszánsok szexuális diszfunkciót okozhatnak – továbbá jelentések érkeztek olyan esetekről, akiknél a szer abbahagyása után is hosszú ideig fennmaradtak a tünetek.

2018 áprilisában egy állampolgári petíciót adtak be az amerikai FDA-nak, mely igen hosszasan taglalta, miért volna szükségszerű kötelezővé tenni, hogy feltüntessék a szexuális diszfunkció veszélyét az antidepresszánsok dobozain. A petíció benyújtója tanulmányok és egyedi esetek felsorolásával támasztotta alá érveit, olyan esetekkel, akik akár két hét antidepresszáns szedés után súlyos tünetekre panaszkodtak, melyek egészen a petíció elkészültéig nem múltak el – ez több esetben 10-20 évet is jelentett.

Arról ugyan nincs pontos adatunk, hogy Magyarországon hányan szenvednek ettől a megalázó jelenségtől, egyet azonban biztosan tudunk: azok az emberek, akiknek antidepresszáns-kúrát javasolnak, távolról sincsenek megfelelően tájékoztatva a szer veszélyeiről. Hiszen némileg kisarkítva a dolgot, egy ilyen „tájékoztatás” olyan volna, mintha azt mondanánk a páciensnek: „Dobjunk fel egy érmét; ha fej, akkor továbbra is működni fog a varázspálca, ha írás, akkor nem. Nos, kezdhetjük a kezelést?”

Ahelyett, hogy az antidepresszáns javítana az illető életminőségén, gyakorlatilag szó szerint hátrányos helyzetűvé teheti őt, akár élete végéig. Egy fiatal vagy középkorú ember életét túlzás nélkül tönkre teheti; párkapcsolat, családalapítás: ilyen célok már elérhetetlenné válnak. Ha korábban nem volt elég életbeli oka a depresszióra, most már bőséggel rendelkezésére áll, a kezelés pedig jó eséllyel erre is egy újabb tabletta lesz...

Bíróság előtt a hallucináló édesanya

woman drivingA napokban állt a Győri Törvényszék előtt az édesanya, aki hallucinációi miatt autójával frontálisan ütközött, miközben óvodáskorú kisfia a hátsó ülésen utazott. Egy látomástól vezérelve balra tekerte a kormányt, így a szembejövő autóba rohantak – csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszták. Fontos kérdés azonban: az anyának felírt pszichiátriai szerek megelőzhették volna, vagy éppen okozták a hallucinációkat? A per márciusban folytatódik.

A TV2 híradója szerint a középkorú nő éppen szüleitől tartott hazafelé gépkocsijával, amikor az a gondolata támadt, hogy a hátsó gyerekülésben utazó kisfia valamiféle isteni lény, ezért követnie kell az utasításait. Elmondása szerint a visszapillantó tükörben lett figyelmes rá, hogy fiú enyhén balra biccent a fejével, melyet isteni jelként értékelt. Meg is kérdezte gyermekétől: „Menjünk balra?” Az akkor óvodáskorú fiú ösztönösen igennel felelt, ezzel fel is tette az i-re a pontot: a következő pillanatban 120 km/órával csapódtak bele a szembejövő sávban közlekedő autóba. A másik sofőr szerencsére idejében észlelte a közeledő veszélyt, sikerült eléggé lelassítania a kocsiját, hogy a sorsdöntő találkozásnak ne kelljen halállal végződnie. Könnyebb sérülésekkel megúszták az esetet mindannyian, az anyát azóta pszichiátrián kezelik.

Továbbra is kérdés azonban, hogy az anyának felírt pszichiátriai szerek milyen szerepet játszottak a kis híján tragédiába torkolló esetben.
Az édesanyát korábban depresszióval diagnosztizálták, melyre „nyugtatókat és hangulatjavítókat” kapott, melyeket a TV2 tudósítása szerint „nem szedett rendszeresen”. Könnyen arra a következtetésre juthatnánk, hogy a hébe-hóba szedett pszichiátriai szerek juttatták a nőt ebbe az állapotba, és ha rendesen szedte volna a szereket, nem lett volna semmi baj. Kevéssé ismert tény, hogy a depresszióra alkalmazott szerek egyik mellékhatása a hallucináció és az öngyilkosságra való késztetés is, emellett a nyugtatószerek is okozhatnak hallucinációkat. Amikor tehát a nő depresszióra jellemző tünetei miatt kért segítséget, lelki problémáit kémiai anyagokkal próbálták megoldani – ez általános jelenség ma a mentális egészségügyben. Most, hogy élete talán éppen a kapott szerek miatt vett tragikus fordulatot, korábbi depressziója immár új diagnózisokkal is bővülhetett, lehetővé téve, hogy még több pszichiátriai szert írhassanak fel a nőnek – sőt, ezúttal szigorúan kontrollálják azok szedését.

A valódi sorsfordulat tehát nem az autópályán, hanem annál jóval korábban, egy orvosi rendelőben következhetett be. Mi történt volna, ha annak idején tudatmódosító szerek helyett valódi segítséget kap depressziós tüneteire? Ha valaki tényleg meghallgatta volna a problémáit ahelyett, hogy agyi működési zavart feltételez, melyet kémiailag kell helyreállítani? Alighanem mind az ő, mind pedig gyermeke – akinek az eset óta szintén pszichiáterhez kell járnia – élete normális lehetett volna. Ám szomorú tapasztalat, hogy ha az ember egyszer elindul ezen a lejtőn, az eredmény szinte már akkor borítékolható: a rendszer soha többé nem ereszti el.

A hallucináló anya pere márciusban folytatódik a bíróságon.

Lelki bajokra zárt osztály

Male taking pill freepikA húszas éveiben járó férfi durva rosszullétét éppen a lelki problémáira kapott szerek okozhatták, ám amikor segítségért fordult a kórházhoz, ahol a gyógyszereket kapta, a dolgok rémisztő fordulatot vettek. Médiahírekből gyakorta értesülünk a mentális egészségüggyel összefüggő, olykor tragikusan végződő esetekről, melyek roppant aggasztó képet festenek erről a rendszerről.

A fiatalember magánéleti gondok miatt kereste fel a helyi pszichiátriát 2018-ban, ahonnan nem is kellett üres kézzel távoznia: miután beszámolt a közelmúlt eseményeiről, melyek kellőképp felforgatták az életét, erős tudatmódosító szereket kapott megoldás gyanánt. Mivel ezelőtt sohasem szedett ilyen szereket, mellbevágó élmény volt számára, amikor néhány hét múlva váratlanul rosszul lett a konyhában. Elájult, s miután magához tért, zavarosan kezdett beszélni, szemlátomást hallucinációi voltak. Szülei nem láttak más megoldást, mint hogy bevigyék őt a kórház sürgősségi osztályára. Itt azonban, amikor látták, hogy a fiú korábban már pszichiátriai kezelésben részesült, meg sem kísérelték kivizsgálni, vajon nem a mostanában szedett pszichiátriai szerek okozzák-e a tüneteit – azonnal továbbküldték a pszichiátriára. A szülők legnagyobb döbbenetére az ügyeletes pszichiáter késlekedés nélkül leinjekcióztatta és a zárt osztályra helyeztette – a szülők pedig tehetetlenül álltak a kialakult helyzet előtt, mintha csak egy ijesztő film szereplői lennének.

Bár szülei elmondása szerint ez idáig fiuk teljesen egészséges volt, most mégis megrendítő hirtelenséggel vették el a szabadságát és tették jóformán magatehetetlenné a tudatmódosító szerekkel: az eddig ragyogó szemű, életvidám fiatalember most lelkileg megtörve, üres tekintettel, gyakran az ágyához kötözve feküdt a pszichiátrián. Két hetes bent tartózkodása alatt rendszeresen látogatták fiukat, így az is feltűnt nekik, hogy fiuk arca egészen pirossá vált, elpattant hajszálerek tarkították, ami magas vérnyomásra utalhat. Egy alkalommal vizes ruhát is kért az arcára, annyira égett – a szülők szerint a pszichiátriai személyzet ezt teljesen figyelmen kívül hagyta. Ehelyett, mintha csak kísérletezgetnének a fiatalemberen, gyógyszereit többször megváltoztatták, hátha a következőre jobban reagál majd.

Amikor két hét után a kezelőorvos úgy találta, javult az állapota, a szülők kérésére hazaengedték a fiatalembert. A szülők, mivel a fiukkal történtek után rettenetesen fel voltak háborodva, felkerestek egy jogvédő szervezetet, akik segítségével kivizsgálást rendeltek el a kórházban történteket illetően. Mivel orvosi körökben köztudott dolog, hogy a fiúnak korábban felírt szerek ájulást, egyensúlyzavart, hallucinációt, szokatlan magatartást is okozhatnak, kiváltképp indokolt lett volna feltételezni, hogy a sürgősségi osztályra kerülésekor észlelhető tünetekért a pszichiátriai szerek mellékhatásai a felelősek. Egy vérnyomásmérésen és vérvételen kívül mégsem végeztek el semmilyen érdemi vizsgálatot, mielőtt eldöntötték, hogy mindezt egy "pszichiátriai betegség" okozza.

A kivizsgálás végül arra jutott, hogy bár a kórház több adminisztrációs dologban sem látta el megfelelően a feladatát, a fiú kezelését illetően mégiscsak szakszerűen járt el. Bármennyire is valószínűtlennek tűnik tehát, a mentális egészségügy ma ezt a mintát látszik követni: egy ember, aki lelki problémával fordul pszichiáterhez, egy beszélgetés után receptre felírt tudatmódosító szereket kap, amelyek döbbenetes mellékhatásokat okozhatnak. Amikor az említett mellékhatások ténylegesen megmutatják magukat (legalábbis teljes joggal feltételezhető, hogy azok), ennek tényével abszolút nem törődve, a "mentális betegség" súlyosbodásának könyvelik el a tüneteket, a beteg pedig azonmód meg is nyerte a zárt osztály messze földön híres vendégszeretetét.

Az egyik kérdés: van-e valódi létjogosultsága egy olyan elmeegészségügyi rendszernek, ahol a szabályosan kivitelezett, "szakszerű kezelések" eredménye a fentihez hasonló esetek rendszeres előfordulása. A másik kérdés: nem kellene-e ezt a rendszert inkább felváltani valami olyannal, ami valódi eredményeket képes produkálni. Lenne rá mód – csak szándék kérdése a dolog.