Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

Ellátás helyett szedálás

elderly wheelchairEgy idős hölgyet rendőri segítséggel mentett ki a családja a gondozóotthonból, ahol ellátásban és higiéniában nem, szedálásban viszont bőséggel volt része az ott töltött három hónap alatt. Az igazgatónő szerint az erős tudatmódosító szerekre azért volt szükség, mert a néni túl sokat beszélt.

Erőforrások hiányára hivatkozva sok panaszt hallani manapság az egészségügyi ellátásról, különösképpen a pszichiátriai betegellátást illetően. Azt hihetné az ember, hogy egy magánkézben lévő idősgondozóház, ahol 160 ezer forint havi költség ellenében laknak az ellátottak, biztosan nincs ebben a kényszeredett helyzetben.

Az idős hölgy idén februárban költözött be a gondozóházba abban a reményben, hogy itt vigyáznak majd rá és gondoskodnak róla, míg fel nem épül a stroke-ból. Sajnos azonban a dolgok nem egészen a terv szerint alakultak. Röviddel bekerülését követően az otthon dolgozói úgy találták, hogy a néni túl sokat beszél, így arra a döntésre jutottak, hogy jobb lesz, ha ezentúl erős pszichiátriai szerekkel tartják őt „könnyen kezelhető” állapotban. Családtagjai, akik napi szinten látogatták a hölgyet, természetesen nem voltak elragadtatva ettől a döntéstől, mivel egy idő után már szó szerint kommunikálni sem tudtak vele. Ezzel azonban közel sem értek véget a kellemetlen meglepetések

A magánintézményi ellátás „előnyei”

A 160 ezer forintos havidíj ellenében az idős hölgynek napi ötszöri étkezést, szakszerű ellátást és napi rendszerességű mentálhigiénés foglalkozást kellett volna kapnia. Az öt étkezésből végül csak három lett, melynek minősége abból is kiviláglik, hogy a hölgy három hónap alatt több kilót lefogyott.

Egy korábban ott dolgozó nővér elmondása szerint az ebédet egy étteremből rendelték, épp annyi adagot, ahányan a gondozottak voltak. Itt jön azonban a trükk: az egyszemélyes adagokat összeöntötték, majd újra szétosztották, ám ezúttal már az igazgatónőnek és a dolgozóknak is jutott egy-egy tállal. Roppant gazdaságos megoldásnak vélhették ezt, hiszen így a gondozottak látták vendégül ebédre az összes dolgozót nap mint nap. A reggelit és a vacsorát pedig a gondozók készítették el, olyan “fejedelmi” fogásokat, mint a virsli vagy a bundáskenyér.

Ami a szakszerű ellátást illeti, a három hónap leforgása alatt egyetlen orvos sem jutott az idős hölgy közelébe, de ez talán el is törpülne amellett, ahogyan a higiéniát biztosították számára az otthonban. Ha ugyanis lánya nem járt volna be hozzá rendszeresen, és nem fürdette volna meg őt, a tisztálkodás lehetőségéről gyakorlatilag le is mondhatott volna. Sajnos a korlátozások bevezetésével a lánya már nem juthatott be hozzá, így amikor végül sikerült hazavinnie édesanyját az otthonból, hólyagos kiütéseket talált a testén, melyek egyértelműen a higiénia hiányára utaltak.

Különösen említésre méltó, ahogyan az otthonban a mentálhigiénés foglalkozásokat megoldották. Az idős ellátottakat – hogy ne csak szobájuk falait kelljen nézniük naphosszat – napközben kitelepítették egy közös helyiségbe, ahol lehetőségük volt TV-t nézni. Ha a foglalkozások címén napi 12 óra televíziózás lett volna feltüntetve a megállapodásban, a hölgy családja kicsi eséllyel választotta volna ezt az otthont. Mindemellett talán elvárható lett volna, hogy néhanapján kivigyék a lakókat egy rövid időre a levegőre, mégis be kellett érniük a TV-ben látott képsorokkal.

A járvány miatti korlátozások előtt rendszeresen kezelte az idős hölgyet egy gyógytornász – ezért persze minden alkalommal elkértek 4000 forintot –, amikor azonban bevezették a karantént, egyúttal ennek is vége szakadt. Mivel a nő egy korábbi stroke miatt kerekesszékhez volt kötve, rendszeresen mozgatni kellett volna a lábát, gyógytornász hiányában azonban ez is a fürdetés és a foglalkozások sorsára jutott.

A zárójelenet, amely önmagában is megér egy misét

Az idős hölgy saját kerekesszékében érkezett az otthonba, amikor pedig családja végül kiszabadította onnan, egy másik ütött-kopott tolókocsiban engedték útjára. Öltözék gyanánt ráadták valaki más pulóverét, lábbelinek pedig egy 46-os férfimamuszt. Távozásakor be kellett érniük ennyivel, mert a hölgy ruháinak egy részét – amelyek úgy tűnik, teljesen elvesztek – hirtelen nem tudták előkeríteni, csakúgy, mint a személyi igazolványát és a kórházi zárójelentést sem.

Később a hölgy saját tolószékét sikeresen megtalálták és visszaszolgáltatták a személyi igazolvánnyal együtt, a hiányzó ruhák és a zárójelentés holléte viszont örök rejtély maradt.

Ilyen sorsot senki sem szánna a szüleinek

Talán egy állami fenntartású gondozóotthonnal szemben elnézőbb volna az ember, hiszen az ottani erőforrások köztudottan korlátozottak, egy magánotthonban azonban, ahol a napi törlesztési díj egy horvátországi motel árával vetekszik, ennél alighanem nagyságrendekkel többet várnánk el.

Külön érdekesség, hogy a szóban forgó gondozóotthont korábban egy másik alapítvány működtette. A megyei Kormányhivatal Gyámügyi Főosztálya pénzbírságot szabott ki az alapítványra – negyedmillió forintot – és eljárást indított a szolgáltatás beszüntetésére, így az az alapítvány már hivatalosan nem működik. A gondozóházat jelenleg üzemeltető KFT-nek az ügyvezetője egy különös véletlen folytán az előző alapítványnak is kuratóriumi tagja volt.

Vajon ki szeretné olyan otthonban elhelyezni a szüleit, ahol rutinszerűen pszichiátriai szerekkel csendesítik le őket? Nagyon is észszerű lépés volna minden olyan bentlakásos intézményt alaposan kivizsgálni, ahol ekképp járnak el a gondozottakkal. Az idősekkel rendkívül könnyű visszaélni – miután becsülettel végigdolgozták az életüket, a nemtörődömségnél és a tudattompító szereknél jóval többet érdemelnek.

Pszichiáterek: egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet

psych argueEgy közelmúltban megjelent tanulmány szembeállította a pszichiáterek nézőpontjait az elmebajról, az eredmény pedig kifejezetten meglepő. A tizenkét megszólaltatott pszichiáter talán nem esne egymás torkának, de bizonyosan nehéz dolguk lenne, ha szakmájukat illetően közös nevezőre próbálnának jutni.

Egy friss tanulmány, melyet a The International Journal of Social Psychiatry (A Közösségi Pszichiátria Nemzetközi Folyóirata) nevű szaklapban publikáltak, azt elemezte ki, hogy az Egyesült Királyságban praktizáló pszichiáterek hogyan értelmezik a pszichózist, vagyis az „elmebajt”. Három domináns álláspontot azonosítottak a pszichiáterek között: a biológiai értelmezést, egy kritikus hozzáállást, amely a közösségi összefüggésekre fókuszál, illetve egy ambivalens nézőpontot, ami kissé mindkét irányban érdekelt.

Tizenkét egyént interjúvoltak meg: négy frissen végzett pszichiátert, akik „betanuló” szinten voltak, nyolcan pedig már „képzettek” voltak. Mindannyian lediplomáztak, és legalább hat hónapja foglalkoztak zavart elméjű emberekkel.

A szerzők három különböző nézőpontot azonosítottak a meginterjúvolt pszichiátereknél. Négy pszichiáter ambivalens (egyidejűleg két irányban érvényes) nézőpontot képviselt a pszichózist és a biológiai modellt illetően, az ő hozzáállásukat a genetikai nézetek és a kritikus csoportok állásfoglalásai is alakították. Bár szkeptikusak voltak az uralkodó nézőpontot illetően, mégsem tartoztak a kritikusok közé, illetve nem foglaltak állást egy nézőpont mellett.

Szóval egészen sok idő töltök ilyen buta nyomtatványok kitöltögetésével (nevet), amik egyáltalán nem válnak a beteg hasznára. És időt vesznek el a betegtől, sőt, szólnak érvek amellett is, hogy néhány dolog, amit csinálunk, nem próbálja szolgálni a pszichózisban szenvedők érdekeit, néhány inkább a rendszert hivatott szolgálni, és eközben akár hátrányos is lehet a betegekre nézve.”

Öt interjúalanyt biológiai pszichiáterként azonosítottak. Az ő csoportjuk nem volt hajlandó elismerni semmilyen alternatív értelmezést a pszichózisról, vagy egyszerűen haszontalannak tartották azokat, mivel elköteleződtek a testi kiváltó okok és kezelések mellett. Az elbeszéléseik olyan dolgokra fókuszálódtak, mint az orvosi képzésük iránti tiszteletük, illetve idősebb kollégáik iránymutatása. Jellemzően nem akartak személyes véleményt nyilvánítani, kivéve egyiküket, aki így nyilatkozott:

Annak egyértelműségétől, hogy mit is kezelsz, hogyan kezeled, és mit várhatsz ettől a jövőben, a legtöbb általános felnőtt pszichiáter azt mondaná, [ezek miatt] bármelyik nap pszichózist kaphatok.”

Három egyént kategorizáltak a pszichiáterek harmadik csoportjába, a kritikus pszichiáterekébe. Ők voltak a leginkább nyitottak saját tapasztalataikat illetően, illetve ők már „komplikációkról és bizonytalanságokról” is beszéltek a pszichózis értelmezésével kapcsolatban. Egyikük így nyilatkozott:

Ha elmész egy összejövetelre, és bejelented, hogy te egy pszichiáter vagy, majd az emberek körülötted hirtelen kiabálni kezdenek, mivel nem örülnek annak, amit a pszichiáterek művelnek, tudod, igazán érzéketlennek kell lenned ahhoz, hogy ne akard megérteni, mi is ez az egész.”

Ahogyan a tanulmányból is kiderül, jelentősen elkülönült nézőpontok alakultak ki a pszichiátrián belül. Nehéz volna még egy olyan területet találni az egészségügyben, ahol ennyire megoszlanak a nézőpontok, ám ez valójában nem meglepő. A többi orvosi terület ugyanis jellemzően rendelkezik egyértelmű diagnosztikai eszközökkel, képalkotó eljárásokkal, laborvizsgálatokkal, melyek kétséget kizáróan egy irányba tudják állítani a szakértők meggyőződéseit.

A pszichiátriában mindez hiányzik, a diagnózisokat mind a mai napig ellenőrzőlistákba rendezett tünetek alapján alkotják meg, így nem ritka, hogy három pszichiáter három különböző diagnózist állít fel egy betegről annak panaszai alapján. Ezek után pedig tudatmódosító szereket próbálnak ki a betegeken, annak reményében, hogy az agy feltételezett hibás működését épp a megfelelő módon fogják majd megváltoztatni.

Bár a biológiai pszichiáterek minden erejükkel próbálják elkerülni, hogy bizonytalannak tűnjenek az emberek szemében, valójában a megfigyeléseken és feltételezéseken túl semmire sem tudják alapozni a bizonyosságukat. Ezzel a kizárólag biológiai megközelítéssel részükről szóba sem kerülhet az, hogy a tüneteket lelki tényezők okozzák, melyek megoldása a közösségben rejlik. Sajnos mindeközben a tudatmódosító szerekkel, és az olyan módszerekkel, mint az elektrosokk, rengeteg tényleges kárt tudnak okozni a betegeknek anélkül, hogy bármilyen javulás mutatkozna náluk.

Nagyon is itt volna az ideje, hogy engedve a kritikus nézőpontoknak, újragondolják az „elmebaj” értelmezését, és a betegek igényeit figyelembe véve próbálják meg kezelni a problémákat.

Forrás: https://www.madinamerica.com/2020/07/prominent-uk-psychiatrists-divided-understand-psychosis/

Amikor túlzásba viszik a gondoskodást

Ashok Bharucha psychiatrist psychsearch.net psych psychs psychiatry psychiatric psychiatrists psychsearchRács mögé került egy pennsylvania-i pszichiáter, miután szexuális aktust kezdeményezett egy férfi páciensével. Még hotelszobájába is meginvitálta betegét, méghozzá nem is akárhogyan: ruhái nélkül látta volna vendégül a férfit.

Az 53 éves Ashok Bharucha mostanra a County Centre börtön vendégszeretetét élvezi, mivel nemrégiben kissé túl közel próbált kerülni egy gyanútlan férfi pácienséhez.

A férfi januárban lett a pszichiáter betege, így a koronavírus miatt ez az első személyes találkozásaik egyike volt – nem tudhatta hát, mire számítson a pszichiátertől. Ashok Bharucha először megölelte és arcon csókolta a férfit, aki azt gondolván, hogy ez hozzátartozik a doktor népi szokásaihoz, nem tette szóvá a történteket. Fél óra múlva azonban – mesélte a beteg –, a pszichiáter tovább folytatta a testi közeledést felé, végül pedig szexuális együttlétet kísérelt meg vele, a férfi nem kis meglepetésére.

Dr. Bharucha azt is betege tudtára adta a találkozás alkalmával, hogy szívesen látná őt hotelszobájában, már amennyiben ádámkosztümben érkezik.
A rendőrség házkutatási parancsért folyamodott, hogy lefoglalhassák Dr. Bharucha telefonját, melyről rendszeresen üzeneteket küldözgetett a férfinak. A páciens emellett távolságtartási végzést is szerzett volt kezelőorvosával szemben.

A pszichiáter azóta börtönben tölti a napjait óvadék nélkül, első meghallgatása július elején esedékes.

Nem ez a páciens az első, akit szexuális visszaélés ért a pszichiátrián, bár tény, hogy elsősorban a női páciensek vannak kitéve ennek a veszélynek. A betegek könnyen azt gondolhatják, hogy a szexuális közeledés a kezeléshez tartozik. Egy jogvédő szervezethez többen fordultak már segítségért Magyarországon is hasonló esetekben: a pszichiáter a terápia részeként fogadtatta el a beteggel azon tetteit, melyek valójában a szexuális zaklatás kategóriájába estek.

 

Forrás: https://wjactv.com/news/local/police-state-college-psychiatrist-accused-of-sexually-assaulting-patient

Orvosbőrbe bújt drogdíler

doc gives pillsVád alá helyeztek egy, a Pennsylvania-i Lancesterben praktizáló pszichiátert, mivel egyebek mellett több mint 70 receptet állított ki egy páciensének anélkül, hogy találkozott volna vele. A tabletták hatóanyaga egy jól ismert partydroggal azonos, nem csoda hát, ha a pszichiáter népszerű lett betegei körében.

A közelmúltban emeltek vádat az amerikai pszichiáter, Bassam El-Borno ellen, mivel a bizonyítékok szerint sok esetben úgy írta fel a pszichiátriai szereket betegeinek, hogy személyesen nem is találkozott velük.
A főállamügyész közleménye szerint 70-nél is több receptet állított ki az egyik, általa sosem látott páciensének. Méghozzá nem is csupán egy nyugtatószert, hanem az Adderallt, melynek hatóanyaga, az amfetamin, a hazánkban is aktívan használt utcadrog. A dolog iróniája, hogy ezt a tablettát a hiperaktivitás kezelésére írják fel, mégis rendkívül gyakran használják rekreációs célokra (drogként), illetve teljesítményfokozásra, akárcsak a speed-et.

Bassam El Borno psychiatrist psychsearch.net psych psychs psychiatry psychiatric psychiatrists

El-Borno még viccelődött is egyik betegével, saját magát „drogdílernek”, pácienseit pedig „drogfüggőknek” nevezve – mellyel nem is állhatott volna közelebb a valósághoz. A társadalombiztosítók felé természetesen minden egyes meg nem történt vizsgálatot elszámolt. Talán mindezek után nem is meglepő, hogy a pszichiátert hiába próbálták meg elérni, egyetlen működő telefonszámot sem találtak hozzá.

Az ügyészség az óvadékot 25 000 dollárban állapította meg.

„Megfékeztük ezt az orvost attól, hogy folyamatosan veszélyes és függőséget okozó szereket írjon fel, és ezzel megnyertünk egy csatát, de ezzel nem értünk a munkánk végére” – mondta John Shapiro főügyész. „Az irodám tovább folytatja azon egyének felelősségre vonását, akik kockára teszik mások életét a profitért, bárhol bukkanjunk is rájuk.”

Az eset ugyan az Egyesült Államokban történt, ám ez messze nem ad okot a megnyugvásra. Bár az Adderall hazánkban nem engedélyezett, nálunk is megvan rá az alternatíva: a metilfenidát. A pszichiáterek Magyarországon is gyermekek ezreinek írják fel ezt a szert a hiperaktivitás tüneteinek elnyomására. A metilfenidátot ugyanúgy szigorúan ellenőrzött hatóanyagként kezelik, mint az amfetamint, és a súlyos függőséget okozó szerek közé sorolják, ahová a kokain is tartozik.

Segítséget kért, rémálmot kapott helyette

hands on faceA fiatal Fejér megyei férfi 2 éve életbeli problémái megoldására kért segítséget a pszichiátriától. Mikor a kapott szerektől otthonában rosszul lett, egyszeriben a zárt osztályon találta magát lekötözve, legyógyszerezve – élete legrosszabb két hete vette kezdetét. A férfi azóta is küzd azért, hogy fogva tartóit felelősségre vonják.
A húszas éveiben járó férfi feje fölött összesűrűsödtek a felhők, ezért 2018 őszén úgy döntött, pszichiáterhez fordul. Panaszait meghallgatva a pszichiáter szorongásoldó és antipszichotikus (pl. skizofrénia tüneteire alkalmazott) szereket írt fel neki, melyeket ő jóhiszeműen azonmód el is kezdett szedni.

A sorsfordító pillanat

Alig több mint két hét után a férfi egy reggel – szülei megdöbbenésére – elájult, rángatózni kezdett és furcsán beszélt, így szülei nem láttak más megoldást, mint hogy bevigyék őt a helyi kórházba. Mivel hirtelen kialakult tünetei egyértelműen visszavezethetőek azokra a szerekre, melyeket hetekkel azelőtt kezdett szedni, gyors segítséget kaphatott volna egy jó szándékú szakembertől. Sajnos azonban a férfi nem volt ilyen szerencsés. Mivel már megfordult pszichiáternél, a kezelőorvos úgy döntött, a férfinek a pszichiátrián a helye, így röviddel ezután át is szállították az elmeosztályra – ahol kéretlen vendégeskedését azonnal egy injekcióval kezdte meg.

A szemfényvesztés

Bekerülésének másnapján került sok az ilyenkor esedékes bírói szemlére, amely a kezelés indokoltságát hivatott felmérni, és annak szükségessége esetén elrendelni azt. Itt kelhettek volna védelmére a férfi szülei – akiket erre korábban ő maghatalmazott –, ha ugyan bárki értesítette volna őket a meghallgatásról. Meglepő módon azonban sem a kórház, sem a bíróság nem tudatta velük az eljárás időpontját. Sőt, a szemléről készült jegyzőkönyvben azt rögzítették, hogy a férfi – erősen legyógyszerezett állapotban – lemond fellebbezési jogáról, holott esze ágában sem volt heteket bent tölteni a pszichiátrián. Mind az ügygondnokot, akinek feladata lett volna tájékoztatni a férfit az eljárásról és a jogairól, mind pedig a szakértőt, akinek meg kellett volna vizsgálnia a férfit és korábbi dokumentációit, roppant szokatlan módon csak az eljárás napjának reggelén rendelték ki, a rájuk bízott feladatok elvégzésére így esélyük sem volt. Becsületből azért jelen voltak, de szabályszerű eljárásnak ezek után a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető az, ami történt.

Az oly szükségesnek ítélt „kezelés”

A „meghallgatás” után tehát eldőlt, indokoltnak találták a kényszerkezelést. A férfi a következő két hetet a zárt osztályon töltötte, folyamatosan legyógyszerezve, és többször lekötözve – mivel nem rejtette véka alá, hogy haza akar menni. Bár a kényszerkezelés csakis akkor lett volna indokolt, ha ön- vagy közveszélyes, a kezelésnek szánt eljárás mégsem volt több, mint erős pszichiátriai szerek alkalmazása, két héten át. Se egy teszt, se egy vizsgálat, vagy bármi, ami a férfi állapotának javulásához hozzájárulhatott volna. Vajon milyen pozitív eredményt vártak a kórház orvosai ettől a „kezeléstől”?

Az igazságszolgáltatás

Mikor szülei többszöri közbenjárására végül szabadon engedték a férfit, másnap egy jogvédő szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány segítségével fellebbezést nyújtott be a másodfokú bíróság felé. Ezt azonban rövid úton elutasították, hiszen a jegyzőkönyv szerint ő is, és ügygondnoka is lemondott a fellebbezés jogáról. Hogy a lemondás tényleg megtörtént-e vagy sem, csakis a szemlén készült hangfelvételből derülhetett volna ki. Ám mire oda jutott a dolog, hogy többszöri kérés után végre kiadták volna az anyagot, a bíróság közölte: a hanganyag megsemmisítésre került.

Az előbbiek mintájára érték az elutasítások az Ítélőtábla és a Kúria részéről is, így az Ombudsmani hivatalhoz fordultak segítségért.. Sajnos azonban, mint ahogy az Alapvető Jogok Biztosának válaszából kiderült, ő maga nem vizsgálhatja a bíróság tevékenységét. Ezt azonban még hozzátette válaszához:

"Nem lehet ugyanakkor figyelmen kívül hagyni a bírósági eljárás során tapasztalt alapjogi kihatásait, így bár az egyes ügyekben a hatásköri szabályok nem teszik lehetővé az eljárásomat, a probléma átfogó vizsgálatát hivatalból indított vizsgálat keretében tettem meg."
„A jelen beadványban vázoltak alapján hivatalból vizsgálatot indítottam a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés esetén a cselekvőképtelen állapot és a hatékony jogorvoslathoz való jog érvényesülésének összefüggéseivel kapcsolatban."

Ki lehet biztonságban egy ilyen rendszerben?

Ahogyan egy egyszerű segítségkéréstől valaki hetek leforgása alatt eljuthat a zárt osztályig, valósággal hihetetlen. Ha mindezt egy filmben látja az ember, közben valószínűleg azzal nyugtatja magát, ez csak egy történet, vele ilyen sohasem eshetne meg. A gyakorlatban azonban nagyon is láthatunk rá példákat, így kétségkívül itt lenne az ideje, hogy kiemelt figyelmet kapjon a kényszerkezelések kivizsgálása. Elvégre az igazságszolgáltatáson kívül a pszichiátria az egyetlen terület, ami törvényekre és jogszabályokra hivatkozva foszthatja meg az embereket a szabadságuktól – méghozzá anélkül, hogy bármilyen bűnt elkövettek volna.

A fiatalember a jogvédő szervezet segítségével most a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordul további jogorvoslatért.

 

 

 

 

Sokkoló hírek a sokkolásról

cropped truthaboutect logo v4Nyolcvan éven át vezettek nagyfeszültségű áramot az emberek agyába anélkül, hogy valaha tudományosan bizonyították volna annak hatékonyságát – derül ki egy friss felülvizsgálatból, amely azt is feltárta: 35 éve nem végeztek kutatást az elektrosokk hatékonyságával kapcsolatban. A kutatók most az elektrosokk beszüntetését szorgalmazzák.

A legtöbben ugyanarra gondolunk az elektrosokk szó hallantán: elmegyógyintézetek alagsoraiban várják a lekötözött betegek, hogy elektródákat illesszenek a halántékukhoz, majd rákapcsolják az áramot. Ma már nem tűnik ilyen drámainak a művelet, mint ahogyan ezt a „Száll a kakukk fészkére” című filmben bemutatták: jelenünkben altatásban és izomlazítókkal végzik, így az erőteljes görcsroham apró lábujjmozdulatokká szelídül. Valójában ehhez olyannyira lebénítják a test izomzatát, hogy maga a légzés is leáll, gépekkel tartják életben a beavatkozás alanyát. Ez persze nem jelenti azt, hogy a páciens agya nem reagálna a magasfeszültségre, az bizony – EKG mutatókkal jól követhető módon – ugyanúgy átéli az epilepsziás nagyrohamot akár 30 percen keresztül, hiszen pontosan ez az eljárás célja.

Mindezt átgondolva súlyos kétségek merülhetnek fel bárkiben afelől, hogy vajon hogyan származhat ebből bármiféle előnye annak, akin ezt az eljárást végrehajtják. A pszichiáterek szerint mégis ez a leghatékonyabb „gyógymódja” a súlyos depressziónak, ha már a tabletták kudarcot vallottak. Hogyan lehet tehát az, hogy az elektrokonvulzív terápiának (ECT) nevezett gyakorlat hatékonyságát 1985 óta senki sem vizsgálta meg újra?

Egy új felülvizsgálat, amely az Etikus Humánpszichológia és Pszichiátria című kiadványban jelent meg, újraértékeli azokat a tanulmányokat, amelyek az ECT-terápia és placebo-terápia hatását hasonlítják össze depresszió kezelése során. Az elemzés áttekinti a csupán öt olyan elérhető tanulmányt, amelyek szerint az ECT hatékony kezelés lehet ezekben az esetekben.

A publikáció szerzői rámutatnak arra, hogy nincs minőséginek tekinthető tudományos kutatás, ami alátámasztaná az ECT alkalmazását, és azt indítványozzák, hogy függesszék fel az ECT-t, amíg alapos vizsgálatok nem történnek ezen a téren. John Read, a vezető szerző, az East London Egyetem klinikai pszichológia professzora a következőre mutat rá:

„Az agykárosodás magas kockázatának fényében, az ECT esetében a meggyőző bizonyítékok hiánya azt jelzi, hogy az előnyök és kockázatok aránya olyan döbbenetes, hogy az ECT-nek nincs helye a bizonyítékokra alapuló orvoslásban.”

A felülvizsgálatban a szerzők megvizsgáltak 11 tanulmányt, amely összehasonlította az ECT hatásait a placebó-csoport eredményeivel, valamint 5 meta-analízist (korábbi tanulmányokat kielemző vizsgálat), amelyek ezeket a tanulmányokat értékelik. A felmérésük szerint a tanulmányok szerzői jelentős elfogultságot mutattak az eredmények értékelése során, a kutatás végrehajtása és prezentálása során. Egy 24-es skálán a cikkek tudományos értékelése 12.3-as átlagértéket kapott az áttekintést végző szakértők szerint.

Első ránézésre az elérhető kutatási adatok nagyon régiek, a legkevésbé régi is 1985-ben készült az Egyesült Királyságban. A legfrissebb tanulmány, amely az ECT hatásait placebó-csoporttal összehasonlítva vizsgálja az USA-ban, 57 évvel ezelőtti. Azóta sem az egyik, sem a másik országban nem készítettek hasonló jellegű kutatást. Egy sajtóközleményben Read professzor megállapítja:

“Ez a tudományos kutatási anyag a legalacsonyabb minőségű, amit 40 éves pályafutásom során láttam.”

A felülvizsgálat társszerzője, Dr. Irving Kirsch szerint:
„Különösen aggasztó az a tény, hogy a placebóval összehasonlítva nem találtak kifejezett hosszú távú előnyöket. A klinikai vizsgálati adatok alapján az ECT-t nem kellene alkalmazni depressziós egyéneknél.”

Ami az eddig leírtakra úgymond felteszi a koronát: az elektrosokk-kezeléseket a mai napig aktívan használják, igen, hazánkban is. Ha megkérdeznénk véletlenszerűen járókelőket az utcán, bizonyosan sokan vélekednének úgy, hogy ezt már régen betiltották, nálunk ilyet nyilván nem csinálnak már, maga az ötlet is abszurd. Ennek ellenére több magyar kórházban is jelen van az elektrosokk, sőt mi több, egy ECT-ről szóló nemzetközi konferenciának is éppen egy magyar orvosi klinika adott helyet tavaly ősszel. E konferencia az elektrosokkal kapcsolatos stigmák legyőzését volt hivatott megvitatni – mely stigmák a fentiek fényében nagyon is megalapozottak.

Amellett, hogy maradandó memóriakárosodást (a beteg akár hosszú időszakokat is teljesen elveszíthet az életéből, beleértve a tanulmányait is) és agykárosodást képes okozni, nem létezik tudományos bizonyíték a hatékonyságára. A jelek szerint meg sem kísérelték bizonyítani létjogosultságát, mivel egészen egyszerűen nem volt rá szükség – eddig legalábbis nem – mivel az engedélyező hatóságok (FDA, EMA), ki tudja miért, zöld utat adtak az eljárás alkalmazásának.

Egy olyan világban, ahol a lelki problémákat az agyba vezetett nagyfeszültségű árammal próbálják orvosolni, vajon mennyire érezheti biztonságban magát az ember? A felülvizsgálat szerzőjének nagyon is helyénvaló tehát a nézőpontja:

“Tekintettel a tartós memóriavesztés magas kockázatára és a kis mértékű mortalitási [halálozási] kockázatra, és mivel hosszú ideje nem sikerült kellőképpen bizonyítani, hogy az ECT működik-e vagy sem, a használatát azonnal fel kellene függeszteni.”

 

Eredeti cikk
https://www.madinamerica.com/2020/06/new-review-finds-lack-evidence-support-ect/