Igazat adott a bíróság annak az édesanyának, akit akarata ellenére zártak a pszichiátriai osztályra. Az anya magánéleti problémák miatt fordult pszichiáterhez, ám a kórházban szinte azonnal elvették tőle gyermekét, és a nőt veszélyeztető állapotra hivatkozva leinjekciózták. A másodfokú bíróság úgy találta: nem volt alapja a kényszer alkalmazásának, a nőt fölöslegesen fosztották meg szabadságától.

woman covering her face 1080819 freepikAz Angliában élő, középkorú édesanyának tavaly romlott meg a viszonya a párjával, olyannyira, hogy kapcsolatuk meg is szakadt. A nő ezután egyéves kisfiával hazautazott Magyarországra a családjához, ám párkapcsolati problémája erősen rányomta bélyegét lelkiállapotára: viselkedése zaklatottá vált. Ekkor testvére tanácsára pszichiáter segítségét kérték, aki írt is neki egy beutalót egy úgynevezett baba-mama programba, ahol lehetősége nyílt volna nap mint nap látni gyermekét. A kórházban azonban, állítása szerint, rögtön a betegfelvételt követően szinte azonnal elvették tőle a kisfiút, mondván, hogy a nő veszélyeztető magatartást tanúsít, és kényszerkezelésre lesz szüksége - mindezt úgy, hogy az egészségügyi törvény szerint csak akkor lehet valakit a pszichiátriára kényszeríteni, ha közvetlenül és súlyosan ön- vagy közveszélyes, amire pedig a nő esetében semmiféle bizonyíték nem volt. A kisfiú hiába sírt, édesanyját már nem engedték a közelébe, ehelyett, a nő elmondása szerint, négy ápoló az ágyához kísérte, és nyugtató injekciót adtak be neki. Hogy mire alapozták a nő veszélyeztető magatartását, valójában egyetlen dokumentumból sem derül ki – és a probléma éppen itt mutatkozik meg. Veszélyeztetőnek tekintik azt, akit a jelen lévő pszichiáter annak nevez. Mivel ez idáig nem kellett soha megindokolnia döntését, így erre még csak kísérletet sem tett.

Három nappal ezután került sor az ún. bírói szemlére, amely azt hivatott eldönteni, jogszerű-e a pszichiátriai kényszerkezelés. Az ott hozott "szakértői vélemény" jóváhagyta a kényszerítést, pusztán ezzel az indokkal: „a kérelmezett nyugtalan, felgyorsult, paranoid tartalmak kerülnek nála felszínre aktuális (reális) élethelyzeti problémákkal, bizonytalanság, lakhatás, kapcsolatok krízise témában”. Az anyukának egy egész hónapot kellett a pszichiátrián töltenie, ez idő alatt pedig mindössze egyszer sikerült találkoznia gyermekével. Eközben pedig olyan tudatmódosító szereket kapott, amelyek miatt nem is szoptathatta volna kisfiát.

A nő mélységesen megalázónak és igazságtalannak érezte a vele történteket, ezért fellebbezést nyújtott be a helyi törvényszéken, mint másodfokú bíróságon, a bírói szemle korábbi döntése ellen. Ez nem is bizonyult hiábavalónak. A törvényszék nem találta elégségesnek azt az indoklást, amely alapján egy hónapra megfosztották őt a szabadságától. Indoklásában a törvényszék kifejtette:

„A veszélyeztető magatartás megvalósulásának ténybeli megalapozását azonban sem a kérelem, sem a szakértői vélemény, sem a bíróság végzése nem tartalmazza. Önmagában az, hogy a kérelmezett szorong, nyugtalan, ellenséges, feszült, nem elégséges ahhoz, hogy a veszélyeztető magatartás törvényben meghatározott feltételeinek fennállása megállapítható legyen. A veszélyeztető magatartás megvalósulásának ténybeli megalapozása hiányzik, és ilyen következtetés a kérelmezett meghallgatásából sem vonható le okszerűen és közvetlenül.”

A törvényszék megállapítása élesen ráirányítja a figyelmet döntésének kiemelt fontosságára: „A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy a kötelező pszichiátriai gyógykezelés elrendelése a polgári ügyekben eljáró bíróság egyik legsúlyosabb, személyi szabadságot korlátozó intézkedése.” Ennél kifejezőbben nem is fogalmazhattak volna, hiszen az egészségügy egyetlen más területén sem fordulhat elő, hogy az érintettet akarata ellenére ragadják ki mindennapi életéből és zárják be bizonytalan időre. Ilyen intézkedést a pszichiátrián kívül kizárólag a büntetőjogban tehetnek meg, ahol azonban a gyanúsítottnak lehetősége van érveket felhozni mentségére, vagy bizonyítani ártatlanságát. Egy pszichiátriai betegnek kikiáltott személy ezzel szemben azonmód jogfosztottá válhat, amint egy pszichiáter megkérdőjelezi mentális állapotát.

Az Alapvető Jogok Biztosa 2019-ben – már nem először – nagyító alá vette a pszichiátriai kényszerkezelések gyakorlatát. A kivizsgálás ez alkalommal sem talált megnyugtató eredményeket: Az elrendelő bírósági végzés az érintett önrendelkezésének, személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását megvalósító kényszerintézkedést tartalmaz. A jogszerűtlen, illetve aránytalan intézkedés következményei jóvátehetetlenek, a megelőzés biztosítása kulcsfontosságú lenne.”

A másodfokú bíróság, úgy tűnik, ezúttal figyelembe vette az ombudsman ajánlásait, és részleteiben vizsgálta a szabadságkorlátozás indokoltságát. Az eset remélhetőleg kedvező hatást gyakorol a mentális egészségügy önkényességekkel sűrűn átszőtt területére: csökkenhet annak veszélye, hogy ködös magyarázatokra alapozva váljanak emberek a zárt osztályok lakóivá.