man on couch 1080x704Lehengerlően sokféle módon keseríthetik meg az emberek életét azok a tudatmódosító szerek, melyeket például depresszióra írnak fel egyes fehér köpenyt viselő jóakaróink. Nem másról van szó, mint a sokat emlegetett antidepresszánsokról. Ha pedig mellékhatásként a szexuális teljesítőképesség veszik oda, akár örökre, azzal senki sem áll ki dicsekedni.

A szerek jól ismert mellékhatásként előfordulhat némi émelygés, alvási nehézség vagy éppen túlzott fáradtság, testsúlygyarapodás, hasmenés, vagy akár szorongás, nyugtalanság, remegés is. Ezekre általánosan jellemző, hogy a szerek elhagyásával (feltéve persze, hogy nem okoznak azonnal elvonási tüneteket) maguktól elmúlnak. Van azonban egy sokkal kellemetlenebb jelenség is, melyet orvosi nyelven ekképp jelölnek meg: szexuális diszfunkció.

Mit is jelent ez tulajdonképpen?

Nők és férfiak esetében is jelentheti a libidó csökkenését vagy teljes elvesztését, tehát a szexuális érdeklődés hiányát. Emellett az együttlétekben szerepet játszó szerveink érzéketlenné válhatnak, akár olyannyira, hogy az érintett abszolút képtelenné válik élvezni az intim pillanatokat. Nemcsak hogy sokkal inkább zavarba ejtő ez az állapot, mint az általános rosszullétek, de van egy roppant ijesztő jellemvonása is: hajlamos maradandóvá válni.

A Psychology Today nevű szaklap egy olyan vizsgálat eredményeiről számolt be, mely szerint az antidepresszánsok okozta szexuális zavaroktól szenvedő betegek 81%-a a tabletták abbahagyása után 6 hónappal még semmilyen javulást nem érzékelt a tüneteiket illetően. Egy korábbi, 2001-es tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a manapság oly népszerű SSRI-antidepresszánsok (legnagyobb arányban ezeket írják fel hazánkban is) 58-73%-os bizonyossággal okoznak szexuális problémákat azok használóinak. Ez az arány kétségkívül roppant hervasztó, hiszen az arányból kiindulva az a kevésbé valószínű, hogy valaki megússza libidócsökkenés, vagy a nemzőszervek tartós érzéketlensége nélkül. És ugyan ringathatjuk magunkat abba a naiv hitbe, hogy ez már egy régi tanulmány, napjainkban bizonyára már korszerűbb szereket használnak – ezzel kapcsolatban sem tudunk megnyugtató hírekkel szolgálni, mivel a tanulmányban vizsgált szerek országunkban jelenleg is az antidepresszáns forgalom gerincét képezik, számszerűsítve pedig forgalmuk ötmilliárd forint feletti éves forgalmat tesz ki.

Az Európai Gyógyszerhatóság (EMA – European Medicines Agency) éppen a tavalyi év júliusában adott ki egy tájékoztatót arra vonatkozólag, milyen figyelmeztetéseket volna indokolt feltüntetni a gyógyszeres dobozokon. Az EMA javaslata szerint rá kellene írni a dobozokra, hogy az SSRI/SNRI típusú antidepresszánsok szexuális diszfunkciót okozhatnak – továbbá jelentések érkeztek olyan esetekről, akiknél a szer abbahagyása után is hosszú ideig fennmaradtak a tünetek.

2018 áprilisában egy állampolgári petíciót adtak be az amerikai FDA-nak, mely igen hosszasan taglalta, miért volna szükségszerű kötelezővé tenni, hogy feltüntessék a szexuális diszfunkció veszélyét az antidepresszánsok dobozain. A petíció benyújtója tanulmányok és egyedi esetek felsorolásával támasztotta alá érveit, olyan esetekkel, akik akár két hét antidepresszáns szedés után súlyos tünetekre panaszkodtak, melyek egészen a petíció elkészültéig nem múltak el – ez több esetben 10-20 évet is jelentett.

Arról ugyan nincs pontos adatunk, hogy Magyarországon hányan szenvednek ettől a megalázó jelenségtől, egyet azonban biztosan tudunk: azok az emberek, akiknek antidepresszáns-kúrát javasolnak, távolról sincsenek megfelelően tájékoztatva a szer veszélyeiről. Hiszen némileg kisarkítva a dolgot, egy ilyen „tájékoztatás” olyan volna, mintha azt mondanánk a páciensnek: „Dobjunk fel egy érmét; ha fej, akkor továbbra is működni fog a varázspálca, ha írás, akkor nem. Nos, kezdhetjük a kezelést?”

Ahelyett, hogy az antidepresszáns javítana az illető életminőségén, gyakorlatilag szó szerint hátrányos helyzetűvé teheti őt, akár élete végéig. Egy fiatal vagy középkorú ember életét túlzás nélkül tönkre teheti; párkapcsolat, családalapítás: ilyen célok már elérhetetlenné válnak. Ha korábban nem volt elég életbeli oka a depresszióra, most már bőséggel rendelkezésére áll, a kezelés pedig jó eséllyel erre is egy újabb tabletta lesz...