mCsupán másfél napra volt szükség ahhoz, hogy a 21 éves, életerős fiú megalázó körülmények között életét veszítse a pszichiátria zárt osztályán. Hiába bizonyosodott be a rendőrségi nyomozás során, hogy a kórház pszichiáterének felelőssége van a halálesetben, a bíróság büntetlen előéletére hivatkozva mégsem ítélte el, és most a kórház is kihátrál a család kártérítési igénye elől. A megdöbbent és felháborodott család a pert fontolgatja.

D. Árpádot édesanyja a fiú rosszulléte miatt vitte a városi kórházba még 2015 áprilisában. Ott megfigyelésre a pszichiátriai osztályra fektették be, de édesanyja kikötötte: a zárt osztályra nem tehetik át. A másnapi látogatáskor a család mégis a zárt osztályon találta meg Árpádot: önkívületi állapotban, bepelenkázva, lekötözve – a családját sem ismerte meg. Az édesanya rémült kérdésére, hogy mit művelnek a fiával, a személyzet megnyugtatta: ez a kezelés szokványos menete, másnapra minden rendben lesz. Másnap kora reggel az anya hívást kapott a kórházból: a fia meghalt.

Hosszú, és a család számára gyötrelmes jogi procedúra kezdődött. Az ÁNTSZ vizsgálata szerint a legvalószínűbb, hogy a fiúnál úgynevezett neuroleptikus malignus szindróma (NMS) lépett fel, amely kizárólag bizonyos pszichiátriai szerek mellékhatásaként alakul ki – a fiúnak éppen ilyen szert adagoltak a pszichiátrián. Az életveszélyes állapot orvosi konzíliumot, illetve intenzív osztályos kezelést igényelt volna, ezt azonban a kezelő pszichiáter elmulasztotta kezdeményezni.

A rendőrségi nyomozás többszöri nekifutásra végül megállapította, hogy a pszichiáternő többszörösen szakmai szabályszegést követett el, ami alkalmas foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megállapítására. Ennek ellenére az ügyészség először úgy döntött, hogy mivel az elkövető idős korú és büntetlen előéletű, a vádemelést egy évre elhalasztja, és ha az egy év alatt a pszichiáternő újabb bűncselekményt nem követ el, az eljárást megszünteti. Újabb panaszok benyújtására volt szükség, hogy a család kierőltesse a vádemelést az ügyészségtől. Ám amikor ez megtörtént, a bíróság úgy döntött: nem szabnak ki börtönbüntetést, csupán azért, mert a pszichiáternő idős és büntetlen előéletű. Történt ez annak ellenére, hogy a Fejér Megyei Ügyészség előzőleg így fogalmazott: „A gyanúsított a felelősségét és az annak alapjául szolgáló tényeket mindvégig vitatta, a cselekmény miatti őszinte megbánásának nem adott hangot, ehhez képest nincs alap azt feltételezni, hogy az ügyészi intézkedés kedvező irányba mozdítaná a gyanúsított magatartását. Minderre kizárólag a bírósági eljárás lefolytatása és joghátrány alkalmazása esetén van esély.” Így a pszichiáternő megúszni látszik a felelősségre vonást a kezelése alatt állt fiú halálával kapcsolatban.

Mindezek után a kórház, amely korábban már hajlott rá, hogy a családnak kártérítést fizessen, most visszakozik, és semmilyen megegyezésre nem hajlandó, mondván: nem történt semmi.

A haláleset óta a család gyakorlatilag szétesett, az anya azóta is engesztelhetetlen egyetlen fia értelmetlen elvesztése miatt. Bár a hazai jogi lehetőségeket nagyrészt kimerítették, azért két irányba még tehetnek lépéseket: kártérítési pert indíthatnak a kórház ellen, illetve európai szintű jogi fórumokhoz folyamodhatnak igazságszolgáltatásért. A család jogi szakértői ezek lehetőségeit most vizsgálják.

Az édesanya addig is szeretne minél szélesebb nyilvánosságot adni szívszorító történetüknek, ezért várja a média jelentkezését.