Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

hospital hallway2019. február végén bezárták a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáját. A hivatalos indoklás szerint szakemberhiány miatt; ám az osztály működését az elmúlt években számos alkalommal övezte komoly botrány. Tekintsük át, miről vált hírhedtté a Merényi pszichiátriája, ami szintén időszerűvé tehette a bezárását.

  • 2015 elején az Ombudsmani Hivatal munkatársai rajtaütésszerű vizsgálatot végeztek a Merényi pszichiátriáján, ahol elborzasztó higiéniás és emberi jogi körülményeket tártak fel. A júliusban napvilágot látott jelentés szerint szennyvíz folyt egy pelenkával eldugaszolt vécéből; a személyzet törölközőket tett az ajtókba, megelőzendő a szennyvíz beáramlását a kórtermekbe, de ez nem járt sikerrel. A mennyezet több helyen is beázott, a vécékben és fürdőhelyiségekben alapvető tisztálkodási szerek hiányoztak, az egyik beteget a radiátorhoz kötözték.

  • 2015. októberben szintén ugyanezen az osztályon egy páciens az ágya vasrácsával agyonvert egy másik férfit, aki ráadásul – mint kiderült – tévedésből került az osztályra. A személyzet ebből mit sem észlelt.

  • Csupán néhány nappal a fenti eset után újabb ügy került nyilvánosságra ugyanonnan: egy férfi kiugrott a zárt osztály második emeletéről.

  • 2015. novemberben az osztályt átmenetileg bezárták, hogy „megoldásképpen” 40 millió forintból felújítsák – nem mintha ez megoldást jelentett volna a nemtörődömségre és a megalázó bánásmódra. A felújítás után az osztályt 2016. márciusban újra megnyitották.

  • 2016 nyarán egy fiatal lány a neki felírt pszichiátriai szerektől rosszul lett, így a Merényi pszichiátriai osztályán kért segítséget. Bent maradni azonban nem akart, ezért leszedálták és a zárt osztályra tették.

  • 2017 augusztusában már arról szóltak a hírek, hogy a nemrégiben felújított osztályon az álmennyezet fölött patkányok szaladgálnak; egy helyen az álmennyezet le is szakadt, és egy patkány az egyik ápolónő elé esett; az osztályon patkányvizelet orrfacsaró bűze terjeng.

Már 2015-ös vizsgálatakor az Ombudsman is azt javasolta, hogy ezt a pszichiátriai osztályt zárják be, mert alkalmatlan egészségügyi ellátás biztosítására. Ha késéssel is, ha más indoklással is, de erre idén februárban végül sor került.

A pszichiátriai osztályokkal, intézetekkel kapcsolatban viszonylag rendszeresen kerülnek napvilágra botrányok, hírek jogsértésekről, megalázó bánásmódról. Ez nem véletlen; sajnos úgy tűnik, napjaink pszichiátriai ellátásának rendszeres velejárója a kényszerítés, az akarat ellenére adott kezelés. Pedig van rá példa a világból, hogyan lehetne egy elmeosztályt a kezeltek megelégedettségére és jó eredményekkel működtetni. Az alábbi 15 perces film egy ilyen intézetet mutat be:

https://www.youtube.com/watch?v=jCBBsGr18_k