Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

gyor demo 1 smallBékés tüntetés volt január 26-án, szombaton Győr belvárosában a Magyar Pszichiátriai Társaság vándorgyűlése ellen. A tüntetők többek között azt állították, hogy a pszichiátria diagnózisai még ma is szubjektívek, és károsak.

A demonstrálók szerint pszichiátriai  kezelések nem hoznak valódi gyógyulást, ennek ellenére az ágazat óriási pénzekhez jut a gyógyszeriparral történt összefonódásának köszönhetően – a jelenlegi konferenciát is nyolc gyógyszergyár szponzorálja hangsúlyozták.

A tüntetők a pszichiátriai vándorgyűlésnek helyet adó Széchenyi István Egyetem elé vonultak, ahol beszédek hangzottak el a tüntetés témájával kapcsolatban. A rendezvényt szervező civil szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány elnöke elmondta: közel negyedszázada foglalkoznak a pszichiátriákon történő jogsérelmek feltárásával, és a napvilágra került esetekből azt szűrték le,  hogy a manapság alkalmazott pszichiátriai kezelések valódi gyógyulást nem jelentenek, és az erős tudattompító gyógyszerezés sokszor csak megnehezíti a talpra állást. Dobos János azt is elmondta: álságosnak tartják a pszichiátriai vándorgyűlés témáját – Mentális egészség az idős korban -, mert tapasztalataik szerint ha idős emberek kerülnek a pszichiátriára, az erős gyógyszerezés miatt sok esetben borítékolni lehet gyors állapotromlásukat és korai halálukat.

Dr. Lenkei György orvos – saját tapasztalatából – arról beszélt, hogy a mai pszichiátriai kezelések és szubjektív diagnózisok hogyan tehetik tönkre a páciensek, és különösen az idősek életét.

A rendezvény végén a résztvevők írásos formában akarták átadni üzenetüket a Pszichiátriai Társaság vezetőségének, amelyben felhívják a figyelmüket, hogy a jelenlegi gyakorlat megváltoztatása nem kis mértékben az ő felelősségük, ám a pszichiáterek  nem voltak hajlandóak átvenni a dokumentumot.