Amikor a tizenéves fiú alhasi fájdalmakra, gyengeségre panaszkodott, és testsúlya is kórosan lecsökkent, beutalták a közeli kórház gyermekgyógyászati osztályára, hogy kivizsgálják. Emésztőrendszeri problémára utaló eredmények születtek, így a gyermek kapott egy savlekötő tablettát, majd hazaengedték azzal, hogy ha a tünetek nem múlnak és nem kezdi visszanyerni testsúlyát, a gyermekpszichiátriára kap legközelebb beutalót. Röviddel ezután folyamatos fájdalom és haspuffadás miatt újra bekerült a gyermekgyógyászati osztályra, ahonnan – bár tünetei egyértelműen emésztőrendszeri zavarra utaltak – pár nap múlva továbbküldték egy budapesti gyermekpszichiátriai klinikára.
Ami már az elején kiderült: a gyermek nem akart fogyókúrázni, és kimondottan soványnak látta saját magát – ennek ellenére anorexiát diagnosztizáltak nála, és a kezelést is ezirányban kapta. Csoportterápiákkal és speciális tápszerrel próbálták jobb állapotba hozni a fiút, állapota azonban továbbra sem javult. Az őt kezelő pszichiáter mindezek dacára három héten át bent tartotta a fiút a pszichiátrián, majd ezután is további ambuláns kezelésre kötelezte. Mivel az általa előírt kezelések mellett a fiú testsúlya csak tovább csökkent, ezért a pszichiáter hat héttel a fiú hazaengedése után ismét arra kötelezte a szülőket, hogy újra befektessék fiukat a gyermekpszichiátriai osztályra, ezúttal is közel három hétre – erről az időszakról mellesleg semmilyen dokumentációt nem adtak ki a szülőknek.
Miután újra kiengedték a fiút, egy hétre rá súlyos influenza döntötte le a lábáról. Az ügyeletes orvos azt javasolta, fektessék be őt a kórházba, mert a kiszáradás veszélye is fennállhat. A szülők felkeresték a fiukat kezelő pszichiátert, hogy segítséget kérjenek, tőle azonban mindössze azt a választ kapták, hogy míg a gyerek influenzás, nem tudnak foglalkozni vele, be kell vinniük a helyileg illetékes kórházba. Azt ellenben kikötötte a szülőknek, hogy miután a fiú meggyógyult, vigyék vissza hozzá a pszichiátriára további kezelésre.
A kórházi tájékoztatóból értesültek a szülők arról, mit is jelent, ha valaki anorexiás. Mivel ebbe a diagnózisba az is bele kell tartozzon, hogy a gyermek testképzavar miatt nem hajlandó enni, gasztroenterológiai vizsgálatot kértek – hiszen az ő fiuk nagyon is tudatosan próbált több táplálékot bevinni, mégsem tudta visszanyerni egészséges testsúlyát. A pszichiáter ezt a vizsgálatot nem csak hogy megtagadta, de azzal is megfenyegette a szülőket, hogy családvédelmi eljárással kiemelteti a gyermeket a családból, ha nem hajlandóak őt visszavinni hozzá.
A fiú szülei sikeresen elérték, hogy gyermeküket felvették a helyi kórház gyermekgyógyászati osztályára, ahol átfogó vizsgálatok után megállapították, hogy nyelőcső, gyomor és nyombél gyulladása van. Ottani kezelőorvosa azonnal megkezdte erre a szakszerű kezelést, mellyel gyakorlatilag megmentette az életét. Mivel immár a valós betegségére kapta a kezelést, a gyereknek sikerült 10 kilót híznia, állapota egyre javult, sőt, már edzésekre is járt.
Mivel a szülők ezek után természetesen nem voltak hajlandóak visszavinni gyermeküket a pszichiátriára, a fiút korábban kezelő pszichiáter betartotta fenyegetését: gyermekvédelmi intézkedést indított a szülők ellen. A családsegítő munkatársai meg is látogatták őket otthonukban, és mivel mindent teljesen rendben találtak, nem látták okát semmilyen további intézkedésnek.
A fiú kálváriája a pszichiátrián ijesztően valóságosan mutatja be azt, hogyan gondolkodnak a pszichiáterek „betegeikről”. Tévedni persze emberi dolog, és az orvosok is nyilvánvalóan emberek. Viszont pusztán feltételezésekre alapozva (hiszen diagnózisát semmilyen vizsgálattal nem tudta alátámasztani) tudatosan megtagadni a testi kivizsgálást és ezzel veszélybe sodorni egy gyermek életét, már messze nem csak egy tévedés.
