Támogassa Ön is alapítványunk munkáját adója 1%-ával! Adószámunk: 18282704-1-13

Nem létezik bizonyíték a pszichiátriai kezelések sikerességére

Nincsenek elérhető adatok arra vonatkozóan, hogy a modern pszichiátriai kezelések sikeresen végződnének, derült ki egy, a napokban publikált szakmai cikkből.

A JAMA Psychiatry című neves pszichiátriai szaklapban megjelent szemléletformáló cikkben a kutatók felfedik, hogy a pszichiátria nem képes bizonyítani a páciensek állapotának javulását az idő múlásával.

“…a legtöbb pszichiátriai szolgáltatás esetében nem léteznek [a sikerességi arányt mutató] klinikai jelentési rendszerek. Ez minden pszichiátriai kezelésre vonatkozik, beleértve a farmakoterápiát [gyógyszeres], a pszichoterápiát és a neuromodulációt” – Írják a szerzők.

A “sikeres eredmények” mérésének egyik módja annak felmérése, hogy a jelenlegi kezelések hatékonyabbak-e, mint azok korábbi megfelelői. Az egészségügy más területein láthatunk erre vonatkozó tényeket. A cikk szerzői, Freedland és Zorumski ezt írják: “A kardiológusok, onkológusok és más szakorvosok rámutathatnak a sikerességi arányok időbeli tendenciáira a különböző klinikailag fontos eredmények tekintetében, hogy megerősítsék, hogy a jelenlegi kezelések hatékonyabbak, mint a 20 vagy 30 évvel ezelőtt rendelkezésre állók”. Megjegyzik azonban, hogy “hasonló adatokat nehéz találni a pszichiátriai rendellenességek esetében”.

Pedig az emberek éppen ezekre a dolgokra kíváncsiak: tudni akarják, hogy egy orvosi kezelés “sikeres eredményekhez” vezet, és hogy az eredmények idővel javultak. “A súlyos betegségben szenvedő pácienseket érdekli, hogy milyen esélyeik vannak a sikeres kezelési eredményekre. Azt is elvárják, hogy hatékonyabb kezeléseket kapjanak, mint amilyenek a szüleik vagy nagyszüleik számára elérhetőek voltak, és remélik, hogy gyermekeik és unokáik számára még hatékonyabb kezelések lesznek elérhetőek” – írják a szerzők.

Ezt az értékelést a pszichiátriára alkalmazva a következő kérdést tennénk fel: jobbak-e ma a mentális egészségügyi eredmények – az antidepresszánsok és az elektrosokk korszakában –, mint mondjuk az inzulinkóma-terápia és a lobotómia korában? Freedland és Zorumski szerint hiányoznak a “sikeres eredményekre” vonatkozó adatok, amelyek választ adhatnának erre a kérdésre. Rámutatnak, hogy a pszichiátriának ki kellene dolgoznia ilyen méréseket, az új pszichiátriai kezelések “sikerességi arányára” összpontosítva a meglévő kezelésekhez képest.

A két szerző nem mélyül el a jelenleg is elérhető eredményadatokban, amelyek a pszichiátriai ellátás közegészségügyi kudarcáról árulkodnak. Ezekből azt láthatjuk, hogy az Egyesült Államokban romlik a mentális egészség, különösen a fiatalok körében. Friss felmérések szerint például a tizenéves lányok 57%-a érzi magát “tartósan szomorúnak és reménytelennek”, 30%-uk pedig “komolyan fontolgatja az öngyilkossági kísérletet”. Egy tavalyi tanulmány szerint pedig 1987 és 2007 között, szintén az USA-ban, négyszeresére nőtt a depresszió miatt kezelésben részesülők száma – és azóta is emelkedik. A depresszió előfordulási gyakorisága azonban vagy változatlan maradt, vagy akár növekedett is ez idő alatt. Kétséges tehát egy olyan terápia eredményessége, melynek szolgáltatása többszörösére nőtt a társadalomban, mégsincs kevesebb “beteg”.

Bár pszichiáterek nyilatkozataiból rendszerint azt hallhatjuk, hogy “ma már hatékonyan képesek gyógyítani a mentális rendellenességeket”, valamilyen okból erre mégsem találunk kézzelfogható bizonyítékot. Ugyanez látható a depresszió kezelését illetően: az antidepresszánsokra a mai napig hatékony gyógymódként tekintenek, azonban egy tavaly az USA-ban készült, nagyon átfogó vizsgálat szerint az antidepresszánsok mindössze 2 ponttal értek el nagyobb állapotjavulást az 52 pontos skálán a placebóhoz viszonyítva, egy 37 évet lefedő időszakban.

Valóban célszerű volna létrehozni olyan statisztikai mutatókat, melyek egyértelműen mutatnák, hogy a mai mentális egészségügyi kezelések bármennyire is több haszonnal járnak-e, mint ártalommal. Mert a jelenleg elérhető számok sajnos arra utalnak, hogy nem. 

Fotó: Freepik