Bár számos tanulmány megerősítette már, hogy az antidepresszánsok mit sem érnek a gyerekeknél, mégis, akár hatéveseknek is felírhatják őket. A gyerekeket is mentálisan megterhelő járványügyi intézkedések, és a virtuális gyógyszerfelírás pedig csak még égetőbbé teszi ezt a helyzetet: a szülőknek most nagyon résen kell lenniük, milyen utat választanak gyermekeik lelki problémáinak megoldására.
Ugyan ki hibáztathatná azokat a gyerekeket, akiket lelkileg is megviselnek a járványügyi megszorítások és intézkedések, mint például a kötelező iskolai maszkviselés vagy az otthon tanulás. Egy ismert magyar gyermekpszichiáter, Pászthy Bea még a járványhelyzet előtt úgy véleményezte a helyzetet, hogy a magyar gyerekek 20-25%-a küzd valamilyen mentális problémával. Bár ez legjobb esetben is csak egy nagyvonalú becslés lehet, hiszen erről valós adatot legfeljebb az ország összes gyermekének megkérdezésével szerezhetnénk, a pszichiátria nézőpontjából ez az arány várhatóan csak tovább romlott a COVID-19 megjelenése óta.
A gyerekekre a szokottnál jóval nagyobb nyomás nehezedik, ami mentálisan is hatással van rájuk – akár a felnőttekre –, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy betegek lennének. Mégis, ha két hétnél tovább fennállnak bizonyos tünetek, mint például a nyomott hangulat, örömtelenség vagy megváltozott alvási szokások, akkor akár a háziorvos is gyanakodhat mentális rendellenességre (depresszióra), és pszichiáterhez irányíthatja a gyermeket. A dolog pedig itt kezd igazán érdekessé válni.
A legutóbb bevezetett eljárásrend szerint ma már kerülni kell a személyes találkozásokat a szakorvosokkal is, tehát az úgynevezett „telemedicina” kerül bevezetésre, ahol csak lehet. Ez mindössze annyit jelent, hogy mind a diagnózis felállítása (ami a valóságban jóval kiterjedtebb folyamat lenne, mint egy egyszerű beszélgetés a gyermekkel), mind a gyógyszerek felírása, mind pedig a beszélgetésen alapuló terápiák telefonon, illetve a virtuális térben történnek.
Alighanem joggal merülhet fel kétség bárkiben afelől, hogy egy videobeszélgetésen keresztül történő „viselkedésterápia” jelentősebb hatást váltana ki egy lelki válságban lévő gyermekből. Ha pedig a beszélgetésterápia nem bizonyul hatásosnak, akkor a pszichiáter indokoltnak ítélheti az antidepresszáns kezelést, már akár egy 6 éves gyermek esetében is. Így történhet meg ma az az abszurd helyzet, hogy egy 6 éves kisfiú, aki életében először tapasztalja meg a modern oktatási rendszer örömeit, megfűszerezve a maszkviseléssel, fertőtlenítéssel és távolságtartással, és minderre – nagyon is várható módon – érzelmi reakciókat mutat, végül antidepresszánsok szedésére kényszerül. A telemedinica így látható módon eleve nem enged teret annak, hogy a gyermeket fizikailag kivizsgálják, kizárva egy esetleges testi problémát, ami a mentális tünetek okozója lehet, egyenes utat biztosítva a pszichiátriai szerekkel történő kezelésnek.
A napokban jelent meg egy vezércikk a Frontiers in Psychiatry nevű szaklapban a Zürich Egyetem egyik vezető kutatójának tollából, melyben összegzett néhány idén publikált tanulmányt a gyermekeknek adott antidepresszánsok témájában. Michael P. Hengartner cikkében rámutatott, hogy az említett tanulmányok szinte egyöntetűen demonstrálták a gyerekeknek adott antidepresszáns szerek hatástalanságát a depresszió kezelésében. Ezekben a tanulmányokban a szerek hatását placebóval (olyan tabletta, ami nem tartalmaz aktív hatóanyagot) mérték össze, amely gyerekeknél olykor még hatásosabbnak is bizonyult az antidepresszánsoknál, vagy klinikailag jelentéktelen mértékben maradtak el az antidepresszánsoktól.
Ellenben mind a régi, mind az új típusú antidepresszánsokkal kapcsolatban ismert tény, hogy a fiataloknál öngyilkossági gondolatokat és késztetéseket okozhatnak – erről a gyógyszeres dobozokon olvasható hatóságilag kiadott figyelmeztetések is tájékoztatják a betegeket.
A cikk szerzője azt írja, hogy a nemzetközi statisztikák szerint az elmúlt 15 évben nagyságrendekkel megnőtt a gyerekeknek felírt antidepresszánsok száma, dacára annak, hogy gyakorlatilag nincs igazolható pozitív hatásuk a gyermekkori depresszió kezelésében.
Magyarországon a közepes vagy súlyos depresszióval diagnosztizált gyermekek számára a szakmai protokoll egyetlenegy antidepresszáns hatóanyagot (amely hazánkban többféle néven is forgalomban van) engedélyez felírni abban az esetben, ha a beszélgetésen alapuló terápiák nem érnek el javulást. Ez a hatóanyag a fluoxetin, melyet Prozac néven ismert meg a világ 1987-ben, ma már számos más márkanéven is hozzáférhető. A szer első megjelenése óta rengeteg vizsgálat és tanulmány foglalkozott azokkal az – olykor maradandó – mellékhatásokkal, amiket rövid és hosszú távon okozhat, és amelyek közül nem hiányzik a hallucináció, a hangulatváltozás, az agresszió, vagy az öngyilkossági késztetés sem. Nem is beszélve a szexuális diszfunkcióról, ami számos dokumentált esetben a tabletták elhagyása után sem múlt el – önmagában bőségesen elég lehet egy fiatal élet derékba töréséhez az, ha képtelenné válik bármiféle szexuális aktivitásra.
A fluoxetin alkalmazási előirata külön kitér arra, hogy a 18 éves kor alattiaknál nagyobb arányban okoz öngyilkossági gondolatokat és agresszív viselkedést. Ezekről elsőre talán azt gondolná egy szülő, hogy ha esetleg véletlenül előfordulna ilyen a gyereknél, akkor majd csökkentik az adagot, és minden rendben lesz. Holott a valóságban egy ilyen reakció nagyon könnyen zárt intézménybe is juttathatja a gyermeket, ahol már jó eséllyel nem fogja „megúszni” antidepresszánsokkal – itt már kényszerűen megismerkedhet a pszichotikus állapotokra felírt, jóval erősebb pszichiátriai szerekkel is.
A gyerekekre vonatkozó szakmai protokoll azt írja, hogy az antidepresszáns kezelés hangulatingadozást is kiválthat (ami eleve a szer egy ismert mellékhatása), ami alapján azt feltételezik, hogy a gyermek eddig fel nem fedett „bipoláris zavarban” szenved – így a fluoxetin mellé egy „hangulatstabilizáló” szert is alkalmazni kell, ez pedig Magyarországon egyedül a lítium lehet. Más szóval tehát, ha a gyermek a neki felírt tudatmódosító szertől feszült, nyugtalan vagy szorongó lesz, netán öngyilkos késztetései lesznek, akkor indokolttá válik egy másik pszichiátriai szer felírása is – méghozzá egy olyan szeré, ami hosszú távon testsúlygyarapodást, esetleg cukorbetegséget, vagy akár maradandó idegkárosodást okozhat, ha túl magas koncentrációt ér el a vérben.
A legszörnyűbb dolog az, hogy egy két hete fennálló lelki válság elindíthat egy gyermeket egy olyan úton, ami akár évtizedeken át tartó pszichiátriai szerek szedéséhez és ismétlődő pszichiátriai beutalásokhoz vezet – hiszen a pszichiátriai betegek körében ez a forgatókönyv aligha nevezhető ritkának.
A szigorú valóság az, hogy ilyen tudatmódosító szereket ma anélkül is felírhatnak egy hatéves gyermeknek, hogy azt bármiféle testi kivizsgálás megelőzte volna, vagy bármilyen tudományos módon igazolnák egy „mentális rendellenesség” meglétét, amit csak ilyen szerekkel lehetséges kezelni. Valójában arra is csak időről időre változó elméletek léteznek, hogy egyáltalán hogyan fejtik ki a hatásukat az antidepresszánsok, valódi tudományos magyarázattal még ma sem rendelkezünk erről.
Tényleges megoldást csakis az jelenthetne egy gyermek lelki problémáira, ha mindenekelőtt egy általános testi kivizsgálást végeznének, kizárva bármiféle kóros vagy hiányállapotot, ami mentális tüneteket okozhatna. A testi okok kizárása után pedig ténylegesen meghallgatnánk, mi az, ami a gyermek lelkét nyomja, és törődéssel, odaadással átsegítenénk őt a nehéz időszakokon, és nem szabadítanánk rá a fejlődésben lévő idegrendszerükre számos veszéllyel fenyegető tudatmódosító szereket.
