Megdöbbentő - de nem meglepő - hirek a pszichiátriáról

Orvosbőrbe bújt drogdíler

• Nyomtatás
• E-mail

Vád alá helyeztek egy, a Pennsylvania-i Lancesterben praktizáló pszichiátert, mivel egyebek mellett több mint 70 receptet állított ki egy páciensének anélkül, hogy találkozott volna vele. A tabletták hatóanyaga egy jól ismert partydroggal azonos, nem csoda hát, ha a pszichiáter népszerű lett betegei körében.

A közelmúltban emeltek vádat az amerikai pszichiáter, Bassam El-Borno ellen, mivel a bizonyítékok szerint sok esetben úgy írta fel a pszichiátriai szereket betegeinek, hogy személyesen nem is találkozott velük.
A főállamügyész közleménye szerint 70-nél is több receptet állított ki az egyik, általa sosem látott páciensének. Méghozzá nem is csupán egy nyugtatószert, hanem az Adderallt, melynek hatóanyaga, az amfetamin, a hazánkban is aktívan használt utcadrog. A dolog iróniája, hogy ezt a tablettát a hiperaktivitás kezelésére írják fel, mégis rendkívül gyakran használják rekreációs célokra (drogként), illetve teljesítményfokozásra, akárcsak a speed-et.

El-Borno még viccelődött is egyik betegével, saját magát „drogdílernek”, pácienseit pedig „drogfüggőknek” nevezve – mellyel nem is állhatott volna közelebb a valósághoz. A társadalombiztosítók felé természetesen minden egyes meg nem történt vizsgálatot elszámolt. Talán mindezek után nem is meglepő, hogy a pszichiátert hiába próbálták meg elérni, egyetlen működő telefonszámot sem találtak hozzá.

Az ügyészség az óvadékot 25 000 dollárban állapította meg.

„Megfékeztük ezt az orvost attól, hogy folyamatosan veszélyes és függőséget okozó szereket írjon fel, és ezzel megnyertünk egy csatát, de ezzel nem értünk a munkánk végére” – mondta John Shapiro főügyész. „Az irodám tovább folytatja azon egyének felelősségre vonását, akik kockára teszik mások életét a profitért, bárhol bukkanjunk is rájuk.”

Az eset ugyan az Egyesült Államokban történt, ám ez messze nem ad okot a megnyugvásra. Bár az Adderall hazánkban nem engedélyezett, nálunk is megvan rá az alternatíva: a metilfenidát. A pszichiáterek Magyarországon is gyermekek ezreinek írják fel ezt a szert a hiperaktivitás tüneteinek elnyomására. A metilfenidátot ugyanúgy szigorúan ellenőrzött hatóanyagként kezelik, mint az amfetamint, és a súlyos függőséget okozó szerek közé sorolják, ahová a kokain is tartozik.

4-ből 1 magyar legyen gyógyszerfüggő?!

• Nyomtatás
• E-mail

A pszichiáterek minden negyedik magyart pszichiátriai diagnózissal látnának el – derült ki a médiahírekből a napokban. Az ENSZ különleges referense szerint viszont éppen annak jött el az ideje, hogy megbélyegzés és gyógyszerezés helyett végre tényleges segítséget nyújtsunk a krízishelyzetben.

Nem meglepő módon, sokkal többen keresték fel a mentális egészségügy intézményeit a kilátástalan helyzetbe került emberek közül az elmúlt hónapok során. Jelentősen megmutatkozott ez a jelenség a gyógyszerek forgalmain is, hiszen márciusban kiugró mennyiségekben keltek el – számtalan más vényköteles gyógyszer mellett – a pszichiátriai szerek is. Példának okáért az antidepresszánsok eladási mutatói a februári 630 millió forintról márciusra 860 millióra emelkedtek – ami 36%-os emelkedést jelent.

Ahogy a magyar Pszichiátriai Társaság alelnöke, Szendi István is megerősítette, ennek a feltűnően magas értéknek az oka az volt, hogy két-három hónapra előre ellátták a gondozottakat pszichiátriai szerekkel. Ilyenformán azt gondolhatnánk, hogy a következő hónapban lényegesen kevesebb szer felírása volna indokolt, áprilisban mégis a szokott forgalmakat generálták a pszichiátriai szerek. Amennyiben a pszichiátriai szakma további törekvéseket tervez arra vonatkozólag, hogy minden negyedik magyar lakost rákapcsoljon az ellátórendszerre – még ha a kapacitásuk jelen pillanatban nem is elégséges ehhez –, ezek az amúgy is szédületes számok tovább száguldhatnak a csillagászati nagyságrendek felé.

Az ENSZ egészségügyi különbiztosa, Dainius Pūras professzor a közelmúltban adott interjújában éppen ezzel kapcsolatban fejtette ki aggodalmát:

„Nem értek egyet azzal, hogy a jelenlegi járvány alatt gyarapodnának a »mentális betegségek«. Többen fognak viszont szorongani, többen lesznek szomorúak, többen szenvednek majd a bizonytalanságtól és kiszámíthatatlanságtól. Miért nevezzük mindezeket mentális betegségnek?”

Dainius Pūras, aki maga is pszichiáter, többször rámutatott már egy igen aggasztó tendenciára: a mentális egészségügyi ellátórendszer jelenleg az életbeli problémákat betegséggé nyilvánítja, hogy lehetővé tegye a tudatmódosító szerekkel történő kezelésüket, miközben az emberi jogaiktól, szabadságuktól is megfosztja a gondozottakat.

„A mentális betegség azt feltételezi, hogy az agyban történt valami baj, tehát orvosokra van szükség, hogy rendbe hozzák. Ezzel újra megerősítjük a túlmedikalizálás és a hatalmi játszmák ördögi körét” – mondta az ENSZ különbiztosa.

Pūras amellett, hogy erős kritikával illeti a pszichiátriát, a megoldást jelentő irányt is egyértelműen kijelöli:

„Itt van az ideje, hogy újragondoljuk a mentális egészségügyet. Ezt a területet nem démonizálni vagy hibáztatni kellene, a pszichiátriát fel kell szabadítanunk az idejétmúlt megközelítések alól. Ha jobb mentális egészséget akarunk, meg kell néznünk, mi történik a családokban, iskolákban, munkahelyeken, közösségekben és a társadalmunkban. Toleránsak vagyunk? Védelmezzük az emberi jogok alapelveit? Ha a válasz igen, akkor jó mentális egészségre számíthatunk.

Ha ezeket az alapelveket követjük, akkor létezik kiút a krízisből a mentális egészségügyi ellátás és a pszichiátria számára.”

Egy nemzetközi jogvédő szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért magyarországi csoportja Dainius Pūras álláspontját megerősítve arra hívja fel a figyelmet, hogy a bajba jutott emberek tudatmódosító szerezése legjobb esetben is egy gyógyszerfüggő társadalom megteremtését eredményezheti. Ha valóban segíteni akarunk az embereken, felejtsük el végre, hogy kimutathatatlan agyi rendellenességeket próbálunk tünetmentesíteni. Állítsuk helyre az emberi jogokat a társadalom legjelentősebb területein, és roppant tehertől szabadíthatjuk meg az egészségügyi ellátórendszert.

Segítséget kért, rémálmot kapott helyette

• Nyomtatás
• E-mail

A fiatal Fejér megyei férfi 2 éve életbeli problémái megoldására kért segítséget a pszichiátriától. Mikor a kapott szerektől otthonában rosszul lett, egyszeriben a zárt osztályon találta magát lekötözve, legyógyszerezve – élete legrosszabb két hete vette kezdetét. A férfi azóta is küzd azért, hogy fogva tartóit felelősségre vonják.
A húszas éveiben járó férfi feje fölött összesűrűsödtek a felhők, ezért 2018 őszén úgy döntött, pszichiáterhez fordul. Panaszait meghallgatva a pszichiáter szorongásoldó és antipszichotikus (pl. skizofrénia tüneteire alkalmazott) szereket írt fel neki, melyeket ő jóhiszeműen azonmód el is kezdett szedni.

A sorsfordító pillanat

Alig több mint két hét után a férfi egy reggel – szülei megdöbbenésére – elájult, rángatózni kezdett és furcsán beszélt, így szülei nem láttak más megoldást, mint hogy bevigyék őt a helyi kórházba. Mivel hirtelen kialakult tünetei egyértelműen visszavezethetőek azokra a szerekre, melyeket hetekkel azelőtt kezdett szedni, gyors segítséget kaphatott volna egy jó szándékú szakembertől. Sajnos azonban a férfi nem volt ilyen szerencsés. Mivel már megfordult pszichiáternél, a kezelőorvos úgy döntött, a férfinek a pszichiátrián a helye, így röviddel ezután át is szállították az elmeosztályra – ahol kéretlen vendégeskedését azonnal egy injekcióval kezdte meg.

A szemfényvesztés

Bekerülésének másnapján került sok az ilyenkor esedékes bírói szemlére, amely a kezelés indokoltságát hivatott felmérni, és annak szükségessége esetén elrendelni azt. Itt kelhettek volna védelmére a férfi szülei – akiket erre korábban ő maghatalmazott –, ha ugyan bárki értesítette volna őket a meghallgatásról. Meglepő módon azonban sem a kórház, sem a bíróság nem tudatta velük az eljárás időpontját. Sőt, a szemléről készült jegyzőkönyvben azt rögzítették, hogy a férfi – erősen legyógyszerezett állapotban – lemond fellebbezési jogáról, holott esze ágában sem volt heteket bent tölteni a pszichiátrián. Mind az ügygondnokot, akinek feladata lett volna tájékoztatni a férfit az eljárásról és a jogairól, mind pedig a szakértőt, akinek meg kellett volna vizsgálnia a férfit és korábbi dokumentációit, roppant szokatlan módon csak az eljárás napjának reggelén rendelték ki, a rájuk bízott feladatok elvégzésére így esélyük sem volt. Becsületből azért jelen voltak, de szabályszerű eljárásnak ezek után a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető az, ami történt.

Az oly szükségesnek ítélt „kezelés”

A „meghallgatás” után tehát eldőlt, indokoltnak találták a kényszerkezelést. A férfi a következő két hetet a zárt osztályon töltötte, folyamatosan legyógyszerezve, és többször lekötözve – mivel nem rejtette véka alá, hogy haza akar menni. Bár a kényszerkezelés csakis akkor lett volna indokolt, ha ön- vagy közveszélyes, a kezelésnek szánt eljárás mégsem volt több, mint erős pszichiátriai szerek alkalmazása, két héten át. Se egy teszt, se egy vizsgálat, vagy bármi, ami a férfi állapotának javulásához hozzájárulhatott volna. Vajon milyen pozitív eredményt vártak a kórház orvosai ettől a „kezeléstől”?

Az igazságszolgáltatás

Mikor szülei többszöri közbenjárására végül szabadon engedték a férfit, másnap egy jogvédő szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány segítségével fellebbezést nyújtott be a másodfokú bíróság felé. Ezt azonban rövid úton elutasították, hiszen a jegyzőkönyv szerint ő is, és ügygondnoka is lemondott a fellebbezés jogáról. Hogy a lemondás tényleg megtörtént-e vagy sem, csakis a szemlén készült hangfelvételből derülhetett volna ki. Ám mire oda jutott a dolog, hogy többszöri kérés után végre kiadták volna az anyagot, a bíróság közölte: a hanganyag megsemmisítésre került.

Az előbbiek mintájára érték az elutasítások az Ítélőtábla és a Kúria részéről is, így az Ombudsmani hivatalhoz fordultak segítségért.. Sajnos azonban, mint ahogy az Alapvető Jogok Biztosának válaszából kiderült, ő maga nem vizsgálhatja a bíróság tevékenységét. Ezt azonban még hozzátette válaszához:

"Nem lehet ugyanakkor figyelmen kívül hagyni a bírósági eljárás során tapasztalt alapjogi kihatásait, így bár az egyes ügyekben a hatásköri szabályok nem teszik lehetővé az eljárásomat, a probléma átfogó vizsgálatát hivatalból indított vizsgálat keretében tettem meg."
„A jelen beadványban vázoltak alapján hivatalból vizsgálatot indítottam a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés esetén a cselekvőképtelen állapot és a hatékony jogorvoslathoz való jog érvényesülésének összefüggéseivel kapcsolatban."

Ki lehet biztonságban egy ilyen rendszerben?

Ahogyan egy egyszerű segítségkéréstől valaki hetek leforgása alatt eljuthat a zárt osztályig, valósággal hihetetlen. Ha mindezt egy filmben látja az ember, közben valószínűleg azzal nyugtatja magát, ez csak egy történet, vele ilyen sohasem eshetne meg. A gyakorlatban azonban nagyon is láthatunk rá példákat, így kétségkívül itt lenne az ideje, hogy kiemelt figyelmet kapjon a kényszerkezelések kivizsgálása. Elvégre az igazságszolgáltatáson kívül a pszichiátria az egyetlen terület, ami törvényekre és jogszabályokra hivatkozva foszthatja meg az embereket a szabadságuktól – méghozzá anélkül, hogy bármilyen bűnt elkövettek volna.

A fiatalember a jogvédő szervezet segítségével most a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordul további jogorvoslatért.

Veszélyben a gyermekeink mentális egészsége

• Nyomtatás
• E-mail

 Az iskola és a társadalmi nyomás húzza le a fiatalok mentális állapotát, derül ki a WHO által közzé tett felmérésből. Megoldást viszont aligha jelentene az, ha gyógyszerfüggővé tennénk a jövő generációját.

Az ellátórendszerben a mentális problémák esetén döntően a pszichiátriai szerek jelentik a „választ”, joggal aggódhatunk tehát, hogy gyermekeink egyre romló mentális állapotára utaló jelek egy kémiai lavinát indíthatnak el. Nem ez volna ez első ilyen eset a történelemben, hiszen gondoljunk csak bele, mi történt, amikor elkezdett elterjedni az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar) diagnózisa a kilencvenes évek elején: szó szerint az egekbe szökött a hiperaktivitás kezelésére felírt stimuláns szerek forgalma. Ez a tendencia pedig máig is folyamatosan nő. Vajon mennyire hiányzik a világnak egy újabb, a fiatalokat megcélzó gyógyszerhullám?

Az aggasztó előjelek

Egy nagyszabású felmérés szerint Európában a 11 és 15 év közötti gyermekek mentális egészsége észrevehetően leromlott az elmúlt évek során. A megkérdezett gyerekeket 2014 és 2018 között követték nyomon, a vizsgálatot pedig tovább folytatják, a COVID-19 hatásainak felmérése céljából.

„Az Európa szerte egyre több fiú és lány gyermek számol be rossz mentális állapotokról – nyomott hangulat, idegesség vagy ingerlékenység –, ez pedig mindannyiunk számára aggasztó jelenség” – mondta Dr. Hans Henri P. Kluge, a WHO Európai Régiójának Igazgatója egy állásfoglalásában.
„Ahogyan erre a növekvő problémára reagálunk, az generációkon át visszhangozni fog.”

A felmérés arra mutatott rá, hogy minden negyedik serdülő korú idegességre, ingerlékenységre panaszkodik, és legalább egyszer egy héten nehezen alszik el. Emellett az országok egyharmadában egyre több serdülő jelentette, hogy nyomás alatt érzi magát az iskola miatt, és egyre csökken azok száma is, akik azt jelzik vissza, hogy szeretnek iskolába járni. A legtöbb országban az életkor előrehaladtával romlanak az iskolával kapcsolatos tapasztalatok.
A jelentésben szintén kiemelték, hogy jelentős különbségek fedezhetőek fel az egyes országokban felmért mentális jóllétet illetően. Ezek okaként a kulturális, politikai és a gazdasági tényezőket jelölték meg.

Aligha lehet kétséges bárki számára, hogy ezt az állapotot kezelni kell, hiszen a jövő generációja múlik a jelenbeli döntéseinken. Ennek megközelítése azonban lényegesen nagyobb gondosságot igényelne a szokottnál.
Az elsődleges kezelési mód a mentális nehézségekre a pszichiátria részéről továbbra is tudatmódosító szerek felírását jelenti, ez alól pedig sajnos a gyerekek sem kivételek. Félő tehát, hogy a szakma a fiatalabb korosztály egyre romló mentális állapotát hasonló törekvések útján kísérli meg helyreállítani.

Gyógyszereken élő társadalom

Hazánkban jelenleg is mérhetetlen mennyiségben értékesítik a különféle pszichiátriai szereket, csak az antidepresszánsok hatszázmillió forint forgalmat hoztak a gyógyszergyártó cégeknek idén áprilisban.

Különösen aggasztóvá teszi ezt a mutatót, hogy a szakirodalom szerint csak a betegek mintegy fele tapasztal bármiféle javulást az említett szerektől, a 18 éven aluliak esetében pedig gyakorlatilag hatástalanok. Bár ez utóbbi kijelentés csak félig tekinthető valósnak, hiszen ez csak a pozitív hatásokra értendők: a nem kívánt eredmények rendre megjelennek a fiatalkorúaknál is, melyek közül kiemelt figyelmet igényelnek az öngyilkossági késztetések. Ha mindezt hozzáadjuk ahhoz a tényhez, hogy az antidepresszánsok és az egyéb tudatmódosító szerek nem arra hivatottak, hogy meggyógyítsanak egy vélt vagy valós rendellenességet, csak a tüneteket nyomják el, abszolút logikátlannak és indokolatlannak tűnik a gyerekek mentális állapotát ezekkel kezelni.

Ami tényleg kezelné a helyzetet

Az országonként eltérő eredményekben szerepet játszó – politikai, társadalmi és gazdasági – tényezők kétségkívül azok, melyek nagy hatással vannak a fiatal korosztály mentális egészségére. Ezek tehát a kulcsszerepet betöltő összetevők, melyek javítására volna érdemes a figyelmünket és az erőforrásainkat fordítani, élhetőbbé téve a környezetet a gyerekek számára.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy felelőtlenség volna ezeket a szőnyeg alá söpörve kitartani a hatástalannak – sőt, kártékonynak – bizonyuló tabletták mellett.

Bizonyosan nem egy tudatmódosító szereken nevelkedett társadalomnak szeretnénk megágyazni, javítsuk hát azokat a tényezőket, amelyek a tényleges problémát okozzák.

Sokkoló hírek a sokkolásról

• Nyomtatás
• E-mail

Nyolcvan éven át vezettek nagyfeszültségű áramot az emberek agyába anélkül, hogy valaha tudományosan bizonyították volna annak hatékonyságát – derül ki egy friss felülvizsgálatból, amely azt is feltárta: 35 éve nem végeztek kutatást az elektrosokk hatékonyságával kapcsolatban. A kutatók most az elektrosokk beszüntetését szorgalmazzák.

A legtöbben ugyanarra gondolunk az elektrosokk szó hallantán: elmegyógyintézetek alagsoraiban várják a lekötözött betegek, hogy elektródákat illesszenek a halántékukhoz, majd rákapcsolják az áramot. Ma már nem tűnik ilyen drámainak a művelet, mint ahogyan ezt a „Száll a kakukk fészkére” című filmben bemutatták: jelenünkben altatásban és izomlazítókkal végzik, így az erőteljes görcsroham apró lábujjmozdulatokká szelídül. Valójában ehhez olyannyira lebénítják a test izomzatát, hogy maga a légzés is leáll, gépekkel tartják életben a beavatkozás alanyát. Ez persze nem jelenti azt, hogy a páciens agya nem reagálna a magasfeszültségre, az bizony – EKG mutatókkal jól követhető módon – ugyanúgy átéli az epilepsziás nagyrohamot akár 30 percen keresztül, hiszen pontosan ez az eljárás célja.

Mindezt átgondolva súlyos kétségek merülhetnek fel bárkiben afelől, hogy vajon hogyan származhat ebből bármiféle előnye annak, akin ezt az eljárást végrehajtják. A pszichiáterek szerint mégis ez a leghatékonyabb „gyógymódja” a súlyos depressziónak, ha már a tabletták kudarcot vallottak. Hogyan lehet tehát az, hogy az elektrokonvulzív terápiának (ECT) nevezett gyakorlat hatékonyságát 1985 óta senki sem vizsgálta meg újra?

Egy új felülvizsgálat, amely az Etikus Humánpszichológia és Pszichiátria című kiadványban jelent meg, újraértékeli azokat a tanulmányokat, amelyek az ECT-terápia és placebo-terápia hatását hasonlítják össze depresszió kezelése során. Az elemzés áttekinti a csupán öt olyan elérhető tanulmányt, amelyek szerint az ECT hatékony kezelés lehet ezekben az esetekben.

A publikáció szerzői rámutatnak arra, hogy nincs minőséginek tekinthető tudományos kutatás, ami alátámasztaná az ECT alkalmazását, és azt indítványozzák, hogy függesszék fel az ECT-t, amíg alapos vizsgálatok nem történnek ezen a téren. John Read, a vezető szerző, az East London Egyetem klinikai pszichológia professzora a következőre mutat rá:

„Az agykárosodás magas kockázatának fényében, az ECT esetében a meggyőző bizonyítékok hiánya azt jelzi, hogy az előnyök és kockázatok aránya olyan döbbenetes, hogy az ECT-nek nincs helye a bizonyítékokra alapuló orvoslásban.”

A felülvizsgálatban a szerzők megvizsgáltak 11 tanulmányt, amely összehasonlította az ECT hatásait a placebó-csoport eredményeivel, valamint 5 meta-analízist (korábbi tanulmányokat kielemző vizsgálat), amelyek ezeket a tanulmányokat értékelik. A felmérésük szerint a tanulmányok szerzői jelentős elfogultságot mutattak az eredmények értékelése során, a kutatás végrehajtása és prezentálása során. Egy 24-es skálán a cikkek tudományos értékelése 12.3-as átlagértéket kapott az áttekintést végző szakértők szerint.

Első ránézésre az elérhető kutatási adatok nagyon régiek, a legkevésbé régi is 1985-ben készült az Egyesült Királyságban. A legfrissebb tanulmány, amely az ECT hatásait placebó-csoporttal összehasonlítva vizsgálja az USA-ban, 57 évvel ezelőtti. Azóta sem az egyik, sem a másik országban nem készítettek hasonló jellegű kutatást. Egy sajtóközleményben Read professzor megállapítja:

“Ez a tudományos kutatási anyag a legalacsonyabb minőségű, amit 40 éves pályafutásom során láttam.”

A felülvizsgálat társszerzője, Dr. Irving Kirsch szerint:
„Különösen aggasztó az a tény, hogy a placebóval összehasonlítva nem találtak kifejezett hosszú távú előnyöket. A klinikai vizsgálati adatok alapján az ECT-t nem kellene alkalmazni depressziós egyéneknél.”

Ami az eddig leírtakra úgymond felteszi a koronát: az elektrosokk-kezeléseket a mai napig aktívan használják, igen, hazánkban is. Ha megkérdeznénk véletlenszerűen járókelőket az utcán, bizonyosan sokan vélekednének úgy, hogy ezt már régen betiltották, nálunk ilyet nyilván nem csinálnak már, maga az ötlet is abszurd. Ennek ellenére több magyar kórházban is jelen van az elektrosokk, sőt mi több, egy ECT-ről szóló nemzetközi konferenciának is éppen egy magyar orvosi klinika adott helyet tavaly ősszel. E konferencia az elektrosokkal kapcsolatos stigmák legyőzését volt hivatott megvitatni – mely stigmák a fentiek fényében nagyon is megalapozottak.

Amellett, hogy maradandó memóriakárosodást (a beteg akár hosszú időszakokat is teljesen elveszíthet az életéből, beleértve a tanulmányait is) és agykárosodást képes okozni, nem létezik tudományos bizonyíték a hatékonyságára. A jelek szerint meg sem kísérelték bizonyítani létjogosultságát, mivel egészen egyszerűen nem volt rá szükség – eddig legalábbis nem – mivel az engedélyező hatóságok (FDA, EMA), ki tudja miért, zöld utat adtak az eljárás alkalmazásának.

Egy olyan világban, ahol a lelki problémákat az agyba vezetett nagyfeszültségű árammal próbálják orvosolni, vajon mennyire érezheti biztonságban magát az ember? A felülvizsgálat szerzőjének nagyon is helyénvaló tehát a nézőpontja:

“Tekintettel a tartós memóriavesztés magas kockázatára és a kis mértékű mortalitási [halálozási] kockázatra, és mivel hosszú ideje nem sikerült kellőképpen bizonyítani, hogy az ECT működik-e vagy sem, a használatát azonnal fel kellene függeszteni.”

Eredeti cikk
https://www.madinamerica.com/2020/06/new-review-finds-lack-evidence-support-ect/

Kétszer annyian halnak meg ettől a pszichiátriai szertől

• Nyomtatás
• E-mail

Fegyelmezőeszközként használt pszichiátriai szerek és megrövidített életek: a kórházakban és idősek otthonaiban meglepően gyakran választják ezeket a szereket valódi gondozás helyett. Éppen a napokban került nyilvánosságra egy szívszorító történet, ahol hasonlóképpen bántak el egy idős hölggyel.

A WHO jelentéséből már korábban kiderült, hogy a pszichiátriai betegek akár húsz évvel rövidebb ideig élnek, köszönhetően a nekik felírt pszichiátriai szerek káros hatásainak. Az igazság azonban az, hogy ez a hatás közel sem csak a pszichiátriai betegeket érinti. A pszichotikus állapotokra alkalmazott idegbénító szereket, az antipszichotikumokat igen széles körben alkalmazzák a nem pszichiátriai betegek körében is – például az idősek otthonaiban lakóknál, ha túl mozgékonyak, vagy egyéb okokból kifolyólag okoznak nehézséget az intézmény dolgozóinak.

Éppen a napokban látott napvilágot egy cikk a Magyar Hírlapban, melyben egy, a Pesti úti Idősek Otthonában elhunyt idős hölgy fia számolt be ugyanerről a helyzetről. Édesanyját – bár ő határozottan kérte, hogy ne tegyék – mégis pszichiátriai szerekkel tömték. A férfi egy másik lapnak tett nyilatkozata szerint édesanyjának azért adták a rengeteg tudatmódosító szert, hogy ne kelljen törődni vele. Az otthonban azt állították róla, hogy demenciában és érelmeszesedésben szenvedett, fia szerint azonban egyik sem volt igaz.

„Ezzel a mesével próbálták alátámasztani, hogy miért kapta azt a rengeteg nyugtatót, amitől folyamatosan kába volt.”
„Biztosan tudom, hogy az édesanyámnak nem volt ezekre szüksége! A zárójelentés szerint anyám idegrendszere ép volt, neurológiai eltérést sem tapasztaltak a kórházban, ez alátámasztja, hogy nem voltak pszichés betegségei. Az egyetlen ok, amiért ezeket kaphatta, hogy ne kérjen és ne tegyen szóvá semmit, magyarán, ne kelljen vele törődni.”


Az időseket tizedelő tabletták

Számos tanulmány felmérte már az antipszichotikumok hatását a nem pszichiátriai betegek halálozási arányára nézve. Ilyenek az idősek, a demens betegek, a Parkinson-kórban szenvedők, a krónikus tüdőbetegek, az általános kórházi páciensek, a serdülők és a gyermekek. Nagy általánosságban a kutatók jelentései arról tanúskodnak, hogy az antipszichotikus szerek növelik a halálozási arányt.
Íme egy összefoglaló a tanulmányok legfontosabb eredményeiről:

• Egy 2018-ban készült meta-analízis (korábbi kutatások eredményeit kiértékelő elemzés) szerint az antipszichotikumok megkétszerezik a halálozási arányt a demenciával diagnosztizált betegek között. „Újabb keletű tanulmányok több országból is megerősítették, hogy antipszichotikus szereket nem szabadna felírni demens betegek részére, mivel jelentősen megnövelik a rohamok és a bármilyen okból adódó halálozás kockázatát.” – írták a szerzők.
  
  
• Egy 2016-ban készült, 15 000 Parkinson-kórral kezelt háborús veteránt vizsgáló tanulmány szerint azok között, akiket antipszichotikumokkal kezeltek, 2,35-ször nagyobb volt a hat hónapon belüli halálozási arány.
  
• Egy 2009-es tanulmányban, amelyben 27 500 Medicaid (az alacsony keresettel rendelkezők számára fenntartott egészségbiztosítási program az USA-ban) résztvevőt vizsgáltak, azt találták, hogy a nem-pszichiátriai betegek, akiket antipszichotikumokkal kezeltek, kétszer olyan gyakran haltak meg szívbetegségben, mint a szereket nem használó résztvevők.
  
• Egy 2019-ben készült tanulmány 190 000 gyermeket és serdülőt követett nyomon 5-24 éves korig. Az eredmények alapján a bármilyen okból származó halálozás mértéke közel kétszerese azok körében, akiket antipszichotikumokkal kezeltek.
  
  

Egy 2018-ban készült vizsgálatban ausztrál kutatók összefoglalták a fentieket: az antipszichotikumok növelik a halálozási mutatókat minden betegcsoportban. A vizsgálatban az alábbi hét pontot fogalmazták meg:

1) A bármilyen okból származó halálozás viszonylagos kockázata közel kétszeresére nő az antipszichotikumokat szedő betegeknél.
2) A megemelkedett halálozási kockázat a kezelés első 180 napjában a legmagasabb.
3) A halálozás kockázatának mértéke a dózis nagyságától függ, és a dózis emelésével növekszik.
4) Kevés különbség van a tipikus (régebbi típusú) és az atipikus (újabb típusú) antipszichotikumok között a kockázatokat tekintve.
5) A halálozás kockázatának mértéke jelentős, és hasonlóan magas minden használó esetében, ideértve a demens és a nem demens betegeket is.
6) Az antipszichotikumok felírásának és használatának jelenlegi gyakorlatát jobban kellene korlátozni, és szigorúbban kellene felügyelnie az egészségügyi hatóságoknak.
7) Erősen bátorítani kellene az orvosokat arra, hogy ne írjanak fel antipszichotikumokat, és néhányat, mint például a haloperidolt, a korlátozott gyógyszerek közé kellene sorolni, és neurotoxikus (idegméreg) szerként kellene kezelni.

A haloperidol nevű antipszichotikus szert, amelyet a fenti tanulmányban idegméregként jelöltek meg, és amely 1967 óta van forgalomban, nem mellesleghazánkban is aktívan alkalmazzák. Márciusban, vagyis egyetlen hónap alatt, nem kevesebb mint 10 millió forint forgalmat generált a gyógyszeriparnak. (Forrás: NEAK)

Kétségkívül indokolt volna végre felülvizsgálni ezeknek a szereknek az alkalmazási területeit: fegyelmezőeszközként történő használatuk aligha tekinthető orvosilag indokoltnak. A károk, amiket okozni képesek, ezzel szemben jócskán túlmutatnak azokon az „előnyökön”, melyek egyáltalán szóba kerülhetnek.