Megdöbbentő - de nem meglepő - hirek a pszichiátriáról

Nem maradnak büntetlenül a mentális egészségügy pénzügyi csalásai

A teljes körű kivizsgálás érdekében a NEAK (korábban OEP) helyszíni ellenőrzést rendelt el azon a pszichiátriai szakambulancián, ahol korábban meg nem történt kezelések elszámlázását fedezte fel egy jogvédő szervezet.

A nő, aki korábban panasszal fordult az alapítványhoz, elmondta, hogy az ambuláns lapjain éveken át olyan kezeléseket látott felsorolva, melyekben ő emlékei szerint soha nem részesült. Tovább súlyosbítja a dolgot, hogy bizonyos vizsgálatokra elsődlegesen szükség lett volna, hogy szokásos havi pszichiátriai injekcióját – melyet a vizsgálatok hiánya ellenére ugyanúgy megkapott – beadhassák. Így azonban semmilyen érdemleges módon nem bizonyosodtak meg róla, hogy még mindig indokolt ennek a különösen erős pszichiátriai szert tartalmazó olajos oldatnak a beadása, mely egy hónapon át kering a nő ereiben, folyamatos bénító hatást gyakorolva az idegrendszerére.

Az alapítvány bejelentése nyomán a NEAK főosztályvezetője elrendelte, hogy helyszíni ellenőrzést tartsanak a szakambulancián, ahová a nő kontrollvizsgálatokra járt. Miután gondosan feltárták az összes jelentőséggel bíró körülményt, haladéktalanul meg is tették a szükséges intézkedéseket. Az ilyen esetekben kirótt büntetés szokásosan a hamisan kiszámlázott összegek másfélszeresének visszavonása.

Ugyan maga a pénzügyi csalás ténye is jócskán okot adhat a felháborodásra, elvégre a jelen körülményeket figyelembe véve egészségügyünk költségvetésébe aligha fér bele bármiféle túlszámlázás, sokkal inkább figyelmet igényelne a folyamatos pénzügyi visszaélések lehetőségének kezelése. Vannak ugyanis olyan havonta elszámolható "vizsgálati formák", melyeket még maga a beteg sem tud értelmezni – főként úgy nem, ha valójában sohasem vett még részt hasonló vizsgálaton. Ilyen például ez is:

„Az ép és a károsodott funkciók struktúrájának [neuropszichológiai] feltérképezése, ezek kölcsönhatásának elemzése, szubsztitúciós és reorganizációs lehetőségek feltárása és megtervezése.”

Mivel szakmailag akár indokoltnak is tűnhet egy ilyen vizsgálat - hiszen talán még maguk a pszichiáterek sem értik, mit is takar a fenti mondat -, így rendszeres ellenőrzések hiányában mindennaposak lehetnek a hasonló túlszámlázások. Tekintetbe véve, hogy a pszichiátriai betegek gyakran évtizedeken át járnak folyamatos kontrollkezelésekre, melyek a nagyon nehezen körülhatárolható (és tényleges fizikai vizsgálatokkal kimutathatatlan) mentális tünetek elnyomására irányulnak, kérdéses, hogy ez a tendencia valaha is csökkenni fog-e.

Valódi és végleges megoldást az jelentene, ha a mentális egészségügyben, ahogyan a gyógyító tevékenységek különféle területein, ténylegesen kimutatható betegségek okait kutatnák és gyógyítanák meg.

A lelki egészség világnapján

Október 10-én, a lelki egészség világnapján újra nagyobb figyelem kerül a mentális egészség fontosságára. A világnap egyben arra is emlékeztet, hogy a mentális egészség „hivatalos” képviselője, a pszichiátria mennyire nem képes a lelki egészség megőrzésére vagy helyreállítására. Miközben a pszichiátriai szerek forgalma emelkedik, a mentális nehézségekkel diagnosztizált emberek száma szintén nem a kedvező irányba tart.

Senki nem vitathatja a társadalom és az emberek lelki egészségének fontosságát – talán ezért is olyan tragikus, hogy a mentális egészségügy jelenleg olyan kezekben van, amelyek nem képesek a mentális egészség megteremtésére. A pszichiátria régóta a terület szakértőjének hangoztatja magát, miközben vezető pszichiáterek nyilatkoznak a mentális betegségek szinte „járványszerű terjedéséről” és az ezek megfékezéséhez szükséges pénzek és eszközök mielőbbi biztosításának fontosságáról. „A pszichiátriai betegségek egyre gyakoribbá válnak, a 21. század a pszichiátriai betegségek évszázada lesz” – ilyen és hasonló riasztó nyilatkozatok jelennek meg a médiában, az ijesztő adatok pedig rendszerint arra sarkallják a kormányokat és a döntéshozókat, hogy mielőbb biztosítsák a pszichiáterek által kért erőforrásokat.

Pedig nem nehéz látni, hogy a pszichiátriai kezelések és programok nem a mentális egészség felé vezető utat jelentik – sőt, sokszor tragédiába torkollnak.

Igen éles kontrasztot láthatunk, ha példának okáért megnézzük az antidepresszánsok eladási mutatóit az elmúlt 10 évre visszamenőleg, szembeállítva a WHO állásfoglalásával, miszerint a depresszió a munkaképtelenség vezető oka az egész világon. Magyarországon az említett időszakban az antidepresszánsok forgalma 26 ezer ápolási napnak megfelelő mennyiséggel emelkedett, amely 27%-os emelkedést és becsülhetően több mint 100 ezer új, antidepresszánst szedő beteget jelent. Szintén nem elhanyagolható adat, hogy csak az antidepresszánsok a tavalyi évben meghaladták a 8 milliárd forintnak megfelelő bevételt, a pszichiátriai szerek pedig összességében megközelítették a 40 milliárdot. Az előbb bemutatott tendencia a világ többi részén is egyértelműen megfigyelhető, ezzel szemben sehol sem látni olyan mutatókat, melyek a depressziós betegek számának csökkenését bizonygatnák. Ebből is látszik, hogy aligha tekinthetőek a pszichiátriai szerek hatékony kezelésnek.

A mentális zavarok kezelésére szorgalmazott pszichiátriai megoldások döntő többségben nem állnak másból, mint tudatmódosító szerek alkalmazásából. Ezek elnyomják ugyan az egyén vagy a környezete számára kellemetlen mentális tüneteket, ám ennek szinte semmi köze nincs ahhoz a mentális egészséghez, amiről ez a világnap szól. A mentális egészségügyi kezeléseket annak alapján szükséges megítélni, hogy milyen mértékben javítják és erősítik az egyént, felelősségérzetét és mentális jóllétét. Mindehhez napjaink gyógyszerközpontú pszichiátriai kezeléseinek semmi köze. Akármennyire is fontos a társadalom és a benne élő egyének mentális egészsége, úgy tűnik, hogy a mai pszichiátriai programokkal, módszerekkel ez nem megvalósítható. Olyan programoknak kellene támogatást nyújtani, amelyek valóban az emberek lelki egészségét szolgálják.

Fotó: Designed by Freepik

Ennyi év után még ma is elektrosokkolnak embereket

A legtöbben úgy hiszik, mai modern társadalmunkban már régen nem használják az elektrosokknak nevezett pszichiátriai kezelést. Valószínűleg ez azért van, mert már maga az elektrosokk gondolata is annyira gyűlöletes, hogy az emberek egyszerűen képtelenek elhinni annak tényét, hogy még ma is alkalmazhatják. Az elektrosokk – vagy ahogy ma nevezik: elektrokonvulzív terápia (ECT) – gyakorlatilag az egyik legbrutálisabb „kezelés”, amit valaha egyéneken alkalmaztak mentális egészségügyi ellátás címén. Mégis, manapság mintegy 1,4 millió emberen használják világszerte minden évben, melybe beletartoznak gyermekek és terhes kismamák is.

shock doc 1080x680

Míg a pszichiáterek megpróbálják velünk elhitetni, hogy a modern elektrosokk kevésbé brutális, mint annak idején (melyet élethűen mutattak be a Száll a kakukk fészkére című filmben), amikor a betegek még csonttöréseket szenvedtek a heves izomrángások miatt, a ma alkalmazott ECT feszültsége és áramerőssége jóval magasabb, mint a kezdetekkor.Az ECT eljárása során akár 460 volt feszültségű áramot is átvezethetnek az ember agyán, hogy epilepsziás nagyrohamot váltsanak ki vele, egy olyan típusú görcsrohamot, amely eszméletvesztést és nagyon erős izomrángásokat okoz – ezen tüneteket pedig altató és izomrelaxáns (izomlazító) szerekkel fedik el. Az egyesült államokbeli FDA (Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság) egyetlenegyszer sem kért az ECT biztonságosságát vagy hatásosságát igazoló klinikai tanulmányokat, annak ellenére, hogy már több mint 80 éve használatban van.

Az egyetlen oka annak, hogy a betegek nem szenvednek súlyos csonttöréseket, az eljárás előtt történő izomrelaxánsok adagolása. Az izomrelaxánsok miatt az eljárás kevésbé brutálisnak tűnhet, de valójában nem az. A leggyakrabban alkalmazott izomrelaxánsok mellékhatásai között szerepel a szívroham, légzőszervi bénulás és a potenciálisan életveszélyes allergiás reakciók. Mivel az alkalmazott izomrelaxáns, a szukcinilkolin a szívet kivéve minden más izmot megbénít a testben, így az eljárás alatt lélegeztetőgépnek kell életben tartania a beteg testét. Ennek ellenére a fogak és a nyelv sérüléseit megakadályozó felszerelés használata továbbra is szükséges.

Egy 2017-ben levezetett kutatás elhanyagolható vagy egyáltalán semmilyen bizonyítékot nem talált arra, hogy az ECT hatásosabb lenne, mint a placebo, sem a depresszió, sem pedig az öngyilkosság megelőzésének esetében. Dr John Read és Chelsea Arnold átnézte a 2010 előtti 70 év során született tanulmányokat, melyek közül mindössze négyet találtak, amelyek hosszú távon vizsgálták az ECT hatásait. A négyből egyik sem támasztotta alá a placebóval szembeni hatásosságát. Ezzel szemben, a memória és a szellemi képességek ECT-kezelést követő jelentős romlásáról számoltak be azok a tanulmányok, melyek a felhasználók tapasztalatait vizsgálták. Úgy találták, hogy a résztvevők 51-79%-ánál memóriavesztés tünetei jelentkeztek. A memóriakárosodásokat gyakran jelölték meg „hosszan tartó vagy maradandó”-ként, függően az alkalmazott kezelések számától és az elektródák elhelyezésétől.

Később a kutatók a 2010-től 2016-ig született tanulmányokat is átvizsgálták, melyek közül mindössze egyetlenegy irányult az eljárás hatásosságának felmérésére, azonban még ez az egy sem tudott eredményt felmutatni. „Annak folyamatos kudarca, hogy bármilyen bizonyítékot felmutassanak, sokkal kevésbé volna aggasztó, ha nem állna rendelkezésünkre hatalmas mennyiségű bizonyíték a betegek jelentős részét érintő hosszútávú memóriavesztésről” – írták a kutatók.

Kutatásuk eredményeit a szerzők így összegezték: „Még mindig nincs semmilyen bizonyíték, hogy az ECT hatékonyabb lenne a placebónál a depresszió kezelésében vagy az öngyilkosság megelőzésében.” „Mivel a maradandó memóriakárosodás magas kockázatát bőven alátámasztják dokumentumok, az ECT előnyeinek és hátrányainak aránya annyira gyenge, hogy sem tudományosan, sem pedig etikailag nem igazolható a használata.” „Azon egyre csökkenő számú pszichiáterek, akik továbbra is használják ezt az idejétmúlt, hatástalan és veszélyes eljárást, egyszerűen nem fogadják el a klinikai munkájuk bizonyíték-alapú megközelítését.”

Dr. Gazdag Gábor magyar pszichiáter 2004-es értekezése szerint az áram dózisának csökkentése és az elektródák bizonyos elhelyezési formái kevesebb memóriakárosodással járnak, ám ezzel a hatásosság mértéke is csökken. Az e mögött álló, soha ki nem mondott gondolat tehát ez lenne: minél nagyobb agykárosodást sikerül elérni, annál hatásosabbnak tekintik a „kezelést”. Végül is találhatunk ebben némi logikát: ha a beteg nem emlékszik saját életére, akkor a gondjaira sem fog. Az ezzel együtt járó teljesen új keletű problémák, ideértve a memória károsodásából adódó jelentős intelligencia-csökkenést a szakemberek nézőpontjából nyilvánvalóan egyfajta járulékos veszteségnek tekinthetőek.

Gazdag egy korábbi interjúban elmondta: Magyarországon egyre kevesebbszer alkalmazzák az ECT-t, mivel jóval költségesebb a gyógyszeres kezeléseknél. Egy szabványos készülék ára 5-10 millió forint között van, és mivel egy aneszteziológusnak az egész eljárás alatt monitoroznia kell az életfunkciókat, így további műszerekre is szükség van.

Annak ellenére, hogy egyetlen valamirevaló tanulmány sem erősítette meg az ECT hatásosságát az elmúlt 80 évben, ezzel szemben egyértelmű bizonyítékok vannak az általa okozott memóriavesztésre és agykárosodásra, az elektrosokk-kezelést mégis mind a mai napig alkalmazzák Magyarországon, budapesti és vidéki intézményekben is.

Megmenekülhet a fiú a felesleges gyógyszerezéstől

Megoldódni látszik a kilencéves kisfiú esete, akit kis híján elszakítottak édesanyjától, mert az anya nem egyezett bele, hogy fia pszichiátriai szer hatása alatt töltse a tanévet – eljárásbeli hiba hozott kedvező fordulatot.

Koppány, az átlagosnál jóval intelligensebb kisfiú kálváriája úgy tűnik, megnyugtató módon végződik. A kisfiú korábbi családi konfliktusait nehezen viselte, ebből adódóan magatartási problémák jelentkeztek nála, nehéznek bizonyult a gyermekközösségbe való beilleszkedés. Ezek után sajnos ő sem kerülhette el azt, ami rengeteg életrevaló gyermekkel történik Magyarországon: hiperaktivitással diagnosztizálták, és egy pszichiátriai szert javasoltak a tünetek elnyomására. Az édesanya azonban – miután alaposan tájékozódott a szert illetően – ellenezte, hogy Koppány egészségét ilyen kockázatnak tegyék ki: tény, hogy a szóban forgó tabletták hatóanyaga az amfetaminból (hétköznapi nevén: speed) származik, és egy kategóriában szerepel a súlyos függőséget okozó drogokkal. Vitaminokkal, homeopátiás készítményekkel és az édesanya kitartó gondoskodásával nagyon jó eredményeket értek el Koppánnyal az ellentmondásos tabletták nélkül, majd több szakvélemény is megerősítette, hogy nincs szüksége pszichiátriai szerekre. Sajnos azonban a rendszer mégis közbeszólt.

Egy, az iskolában dolgozó tanár feljelentése nyomán a Gyámhivatal eljárást kezdeményezett az édesanya ellen. Mondván, hogy veszélyezteti a gyermeket azzal, hogy megtagadja a serkentőszert tartalmazó tabletták adását, az ügy odáig fajult, hogy kilátásba került a gyermek családból való kiemelése. Az édesanya ezt peres úton támadta meg a bíróságon, hiszen a legutóbbi szakvélemények mind őt igazolták: Koppánynak nincs szüksége potenciálisan függőséget okozó serkentőszerekre, hogy egészségesen fejlődhessen.

A legutóbbi tárgyalás alkalmával kiderült: a Gyámhivatal jogi hibát vétett, amikor a gyermek kiemeléséről szóló határozatot hozta, így azt a bíróság semmisnek nyilvánította. A hivatalnak – amennyiben továbbra is kitartana korábbi álláspontja mellett – új eljárást kell kezdeményeznie, melyben már kénytelen lesz figyelembe venni az elmúlt időszakban készült vizsgálati eredményeket is.

Koppány édesanyjának a hosszú ideje húzódó megpróbáltatások során egyszer sem fordult meg fejében, hogy feladja a gyermekéért vívott harcot, kitartása pedig úgy látszik, végre meghozta gyümölcsét. Az édesanyát segítő jogvédő szervezet felhívja a figyelmet: az eset közel sem példa nélkül álló, túlzottan is sokszor írnak fel rutinból amfetamin-jellegű pszichiátriai szereket általános iskolás gyermekeknek, holott gondoskodással és természetes megoldásokkal is lehetséges kedvező eredményeket elérni.

Ez a társadalmi célú hirdetés Koppányról és édesanyjáról készült:
https://youtu.be/cb5m1K7J8LU

Fotó: Designed by bristekjegor / Freepik

Durva elváltozást okozott egy gyakran használt pszichiátriai szer

Súlyos összeget kell kifizetnie egy gyógyszergyártó cégnek, mivel az általuk gyártott pszichiátriai szer hatására egy fiatal férfinak női mellei nőttek. Bár hasonló eset jó néhányszor előfordult már a múltban, a gyógyszerbirodalomnak mégis megéri, hogy az egészségre potenciálisan veszélyes termékeivel továbbra is ellássa a világot.

A Johnson & Johnson elleni per eredményeképpen a mamutvállalatnak összesen nyolcmilliárd dollárt kell kifizetnie, hasonló esetek pedig a múltban is történtek már. A fiatal férfinél a szer hatására egy gynecomastia nevű gyógyíthatatlan redellenesség alakult ki, ami azt jelenti, hogy mellkasán női mellszövet fejlődött ki, melyet csak műtéti úton lehet eltávolítani.

A risperidone nevű hatóanyag egy úgynevezett antipszichotikum (pszichotikus állapotokra előírt szer), melyet a pszichiáterek számtalan, az előírástól eltérő esetben is felírnak gyanútlan pácienseiknek, akiket csak részben vagy egyáltalán nem tájékoztatnak a szer veszélyeiről. Rámutatva a nagyságrendekre: Magyarországon a tavalyi évben 1,7 milliárd forint értékben adtak el risperidone tartalmú pszichiátriai szereket, ami körülbelül 13500 ember napi adagját fedezi az év minden napjára.

Szó sincs róla, hogy a gyógyszergyártó cég, vagy a pszichiáter, aki a recepteket írja, ne lenne tudatában a szer nem kívánt hatásainak, elvégre már 1993 óta forgalomban van. A helyzet sokkal inkább az, hogy a cég számára egy-egy elveszített per mindössze járulékos veszteséget jelent ahhoz képest, hogy milyen meghökkentő bevételeket generálnak az általuk forgalmazott pszichiátriai szerekkel minden egyes évben. Ami pedig a pszichiátereket illeti, egy jogvédő szervezet megfigyelése szerint a legritkább esetben veszik tekintetbe, hogy az általuk felírt szer milyen maradandó elváltozásokat okozhat a beteg testében.

Azt állítani, hogy a fiatalemberrel történt eset csupán egy ritka mellékhatás következménye, roppant módon alulértékeli a valós helyzetet. A szerek közvetlen és egyértelmű hatása ugyanis az, hogy az erőteljesen befolyásolják agy és a test kémiai folyamatait, melynek nyilvánvalóan lesznek következményei is.

Forrás:https://www.bbc.com/news/business-49982237?

A szorongás és a depresszió tünetek, nem pedig betegségek

A következő cikket Gregg Henriques, Ph.D. klinikai szakpszichológus jelentette meg a Psychology Today nevű szaklapban.

Nagyon gyakori eset, amikor először találkozom egy kliensemmel, aki mentális gondokkal küzd, hogy szorongásról vagy depresszióról panaszkodik. Íme egy tipikus beszélgetés:

Én: Tehát megosztaná velem, hogy miért jött ma el hozzám?

Kliens: Nos, mostanában nem érzem jól magam. Előfordul, hogy rossz a hangulatom, és nem tudom lerázni magamról. Nem akarom depressziósnak érezni magam.

Én: Mi az, amitől depressziósnak érzi magát?

Kliens: Nem tudom. Igazából semmi. Ez csak úgy a semmiből jön. És csak azt kívánom, hogy bárcsak ne érezném így magam.

Ezután elkezdem összeszedni az adatokat az életükkel kapcsolatban, és szinte mindig előkerülnek a depresszió (vagy szorongás) okai. A leggyakoribb történet a következő (ezek az összetevők általában fél-egy óra alatt körvonalazódnak – az érthetőség kedvéért felgyorsítva egy főiskolai tanuló kontextusába helyeztem):

Én: Szóval meséljen nekem arról, hogy mi történik. Milyen az élete itt a főiskolán?

Kliens: Bejárok az órákra, de valójában nem igazán érdekel az, amit csinálok. De nyilvánvalóan szükségem van főiskolai végzettségre, ha jó állást akarok szerezni. Van néhány srác, akivel együtt lógok néha, de ők nem igazán tudják, hogy mi történik velem, és nekem nincs kedvem beszélni velük erről. Mostanában, mivel nyomottnak érzem magam, ki sem jövök a szobámból.

Én: És mi a helyzet a párkapcsolatok terén?

Kliens: Az előző félévben összejöttem valakivel. De jelenleg nincs párkapcsolatom.

Én: Egyáltalán?

Kliens: Egyáltalán.

Én: Beszéljen nekem a szüleivel való kapcsolatáról.

Kliens: Az rendben van, azt hiszem. Néha beszélek velük.

Én: Tudnak róla, hogy hogy érzed magad?

Kliens: Nem. A jegyeimmel törődnek, nem akarom őket még a hangulatommal is terhelni.

Én: Milyen volt a kapcsolatotok amíg felnőttél?

Kliens: Jó volt, azt hiszem. Elváltak, mikor én 12 éves voltam. Anyám elhagyta apámat, én pedig elköltöztem vele és a barátjával – aki most a nevelőapám.

Én: Vele milyen a kapcsolatod?

Kliens: Nem jó. Ő egy barom.

Én: Rossz hatással volt ez az édesanyáddal való kapcsolatodra?

Kliens: Nem tudom, sohasem beszéltünk róla.

Az egyik dolog, amit az emberek a legkevésbé értenek, amikor szorongásról vagy depresszióról van szó, az a probléma gyökerének az érzésekkel való kapcsolata. Társadalmunk hajlamos összekeverni ezeket a dolgokat, és túlzottan is gyakran az érzéseket címkézi problémának. Gondoljunk erre a következőképpen. Ha eltöröd a kezed és elmész a sürgősségi ellátóba, nem fogod azt mondani, hogy „fáj a karom-rendellenességben” szenvedek. A fájdalom annak a jele, hogy van egy probléma. Vagy ha sokáig odakint vagy kabát nélkül és nagyon elkezdesz fázni, nem mondod azt, hogy „fázási-rendellenességem” van. Vagy ha már jó hosszú ideje nem ettél és igazán éhes vagy, akkor nem „éhség-rendellenességed” van. A fájdalom, a hideg és az éhség érzete annak a jelzései, hogy az alapvető szükségleteid, mint a testi épséged, a meleg és az étel nem elégségesek. Az érzések nem maguk a problémák.
A negatív érzések, mint a depresszió és a szorongás ugyanígy működnek. A depresszió és a szorongás az esetek túlnyomó többségében arra utaló érzelmi jelzések, hogy az egyén pszichológiai egészsége nem ideális, és emberi kapcsolatai nem kielégítőek. Valóban, amikor depressziót vagy szorongást látok, az első dolog, amit megnézek, az az emberi kapcsolatok értéke. Mint nagymértékben társas lényeknek, az embereknek értékes kapcsolatokra van szükségük a következő területeken:

1. Család
2. Társak, barátok
3. Párkapcsolatok
4. Társadalmi kapcsolatok

Szintén számít még saját magukkal való kapcsolatuk, illetve annak mértéke, hogy mennyire büszkék saját magukra és mennyire képesek elfogadni önmagukat. Életbevágó, hogy elismerjen és értékeljen minket a családunk, a barátaink, a társunk, és hogy valamilyen ismert és értékes módon kell hozzájárulnunk a társadalomhoz. És szintén életbevágó, hogy tiszteljük és megértsük saját magunkat.

Most nézzünk újra vissza az előbbi beszélgetésre. Azonnal látható, hogy a kliensünk alacsonyan van az összes felsorolt tartományban. Elidegenedve érzi magát a családjától, nincsenek közeli barátai, nincs párkapcsolata, és nem lát egy egyértelmű módot arra, hogy értékesen hozzájáruljon a társadalomhoz. És ötlete sincs arról, hogyan gondoljon pozitívan önmagára.

A depresszió annak a módja, ahogyan érzelmi rendszerünk jelzi számunkra, hogy a dolgok nem működnek rendesen, és emberi kapcsolataink nem elégségesek. Ha alacsonyan vagy ezeken a kulcsterületeken, a család, a barátok, a párkapcsolat, a csoportok és saját magaddal való kapcsolatod területein, a depresszió érzése ebben az összefüggésben pontosan olyan, mint fájdalmat érezni egy törött kar miatt, fázni kint a hidegben, vagy éhséget érezni 24 étkezés nélkül töltött óra után.

Társadalmunk jelenlegi felépítéséből adódóan a depresszió gyakran nem segít abban, hogy újraindítsuk a rendszert és igénybe vegyük a többi ember segítségét, hanem ehelyett még jobban elszigetelődünk, ami egy csúnya, gonosz lefelé vezető spirált eredményez, még kevesebbet vagyunk hajlandóak tenni, magunk ellen fordulunk, ezáltal pedig még depressziósabbak leszünk. Így tehát a depressziós tünetek gyakran tényleg hozzájárulnak a problémához és az emberek tényleg szenvednek a negatív érzelmi szindrómáktól, a különösen negatív hangulat pedig egyértelműen része a problémának.

De azt mindenekelőtt mindenki számára tisztává kell tenni, hogy a szorongás és a depresszió a pszichoszociális szükségletek és fenyegetések tünetei. Semmiképpen sem szabad ezeket idegen érzésekként kezelni, melyeket meg kell szüntetni vagy helyre kell hozni – pont úgy, ahogyan nem kezelnénk egy törött karból származó fájdalmat, kihűlést vagy éhséget egy tablettával ahelyett, hogy ténylegesen rendbe hoznánk a törött karját, meleg helyre vinnénk vagy enni adnánk az egyénnek.

Eredeti cikk: https://www.psychologytoday.com/us/blog/theory-knowledge/201603/anxiety-and-depression-are-symptoms-not-diseases