Megdöbbentő - de nem meglepő - hirek a pszichiátriáról

Begyógyszerezzük az országot

• Nyomtatás
• E-mail

Ahogy a koronavírus okozta felfordulás egyre fenyegetőbb árnyékot vet társadalmunkra, észrevétlenül egy másik „járvány” is kezdetét vette: a vényköteles szorongásoldóké, melyeket tonnaszámra írhatnak fel a háziorvosok a lelki válságban szenvedőknek. De felmérte-e valaha bárki is, milyen közösségi károkat okozhat, ha az emberek nyakló nélküli hozzájuthatnak az ilyen szerekhez?

„Kétszer annyi nyugtató fogy. Ezek közül is a Xanax és a Frontin a legnépszerűbb…” – olvashattuk pár napja a Metropol hasábjain. Az ismert napilap egy budapesti gyógyszertár eladóját szólaltatta meg, majd egy háziorvost is, aki bevallása szerint másfél-kétszer annyit írt fel az ilyen készítményekből az utóbbi időkben. Gondolhatnánk, hogy mindez érthető, sőt, szinte várható is volt, hiszen a körülmények egyre nagyobb nyomás alá helyezik a lakosságot.

Amiért ártalmatlannak hisszük, és kisebb-nagyobb lelki bajainkra gondolkodás nélkül bekapkodjuk ezeket a kis fehér tablettákat, az pontosan ez: mindenki szedi őket, és a háziorvos is simán felírhatja, ha panaszaink alapján indokoltnak tűnik.

Vajon azok a „betegek”, akik ilyen szorongásoldókkal próbálják átvészelni a járványügyi intézkedéseket, hallottak valaha erről?

„Ismert, hogy a benzodiazepinek (altató és nyugtató szerek hatóanyagai) alkalmazásakor a következő reakciók észlelhetőek: nyugtalanság, agitáció, ingerlékenység, agresszív viselkedés, téveszme, düh, rémálmok, hallucináció, pszichózis, nem megfelelő viselkedés és egyéb szokatlan magatartási hatások” – részlet a Frontin tabletta alkalmazási előiratából.

Gyanús, hogy a válasz nem, hiszen ha így lenne, a felhasználók aligha tennék ki magukat ilyen kockázatoknak. Persze az itt felsorolt tünetek nem általánosak, de mégis megtörténhetnek. Így következhet be az, hogy egyszerű szorongásból az ember a pszichiátria zárt osztályán köt ki. Hiszen ha az ember hallucinál, őrültségeket beszél, kárt tesz másokban vagy önmagában, aligha fog bárki is utánajárni, hogy vajon csak egy „gyógyszer” mellékhatásai mutatkoznak meg, vagy tényleg dühöngő őrülttel van dolguk – a pszichiáter szemével ennek nincs jelentősége.

Bár ezt senki sem mondta ki nyíltan, a TV2 hírműsorában mégis egyértelműen felismerhető volt a korábban említett szorongásoldó szerek egyikének doboza a májusban elhunyt Szilágyi István házában. Fia, aki végül elvette a közismert és közkedvelt színész életét, – a hírek szerint – ezeket a tablettákat szedte, rendszertelenül. Könnyen lehet, hogy a Lópici Gáspárt megformáló színművész ma is élhetne, ha az eredetileg neki felírt tabletták nem kerültek volna a fia kezébe.

De nem is kell, hogy bármelyik szélsőséges mellékhatás megjelenjen az idegileg kimerült embereknél, hiszen egy dolog mindenkinél kialakul előbb vagy utóbb: a függőség, ami szakértők szerint a heroinnal is felveszi a versenyt. A hirtelen megvonáskor újfent lehet számítani zavartságra és hallucinációra, a bénító erejű testi tünetekről már nem is beszélve.

A legnagyobb probléma, hogy e szerekhez bármiféle jól megalapozott diagnózis és szoros szakorvosi kontroll nélkül is hozzájuthatnak az emberek, hiszen a háziorvos könnyedén felírhatja, ha szorongásos tünetekre panaszkodunk. Legyen az egy buszsofőr, egy nehézgép kezelő, vagy éppen egy késő éjjel hazafelé vezető polgár, mivel ellenőrizetlenül szedhetik a szorongásoldó szereket, időzített bombaként okozhatnak tragédiákat a legváratlanabb pillanatokban.

Ezek a szerek nemcsak hogy semmilyen valódi megoldást nem nyújtanak, de ehelyett sokkal nagyobb veszélynek teszik ki a betegeket és a környezetükben élőket, mint amit az eredeti tüneteik jelentettek volna. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a pszichiátriai szerek nem fogják megoldani az emberek lelki eredetű nehézségeit, csupán kémiailag elfedik őket. A szorongástól szenvedők számára rengeteg megoldás létezik a tudatmódosító szereken kívül is, melyek nem járnak életeket romba döntő mellékhatásokkal, ne sajnáljuk hát az időt és az energiát, hogy megismertessük az emberekkel az alternatívákat, melyek a jelenlegi helyzetben is szóba jöhetnek megoldásként.

Miért adunk antidepresszánsokat a gyerekeinknek?

• Nyomtatás
• E-mail

Bár számos tanulmány megerősítette már, hogy az antidepresszánsok mit sem érnek a gyerekeknél, mégis, akár hatéveseknek is felírhatják őket. A gyerekeket is mentálisan megterhelő járványügyi intézkedések, és a virtuális gyógyszerfelírás pedig csak még égetőbbé teszi ezt a helyzetet: a szülőknek most nagyon résen kell lenniük, milyen utat választanak gyermekeik lelki problémáinak megoldására.

Ugyan ki hibáztathatná azokat a gyerekeket, akiket lelkileg is megviselnek a járványügyi megszorítások és intézkedések, mint például a kötelező iskolai maszkviselés vagy az otthon tanulás. Egy ismert magyar gyermekpszichiáter, Pászthy Bea még a járványhelyzet előtt úgy véleményezte a helyzetet, hogy a magyar gyerekek 20-25%-a küzd valamilyen mentális problémával. Bár ez legjobb esetben is csak egy nagyvonalú becslés lehet, hiszen erről valós adatot legfeljebb az ország összes gyermekének megkérdezésével szerezhetnénk, a pszichiátria nézőpontjából ez az arány várhatóan csak tovább romlott a COVID-19 megjelenése óta.

A gyerekekre a szokottnál jóval nagyobb nyomás nehezedik, ami mentálisan is hatással van rájuk – akár a felnőttekre –, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy betegek lennének. Mégis, ha két hétnél tovább fennállnak bizonyos tünetek, mint például a nyomott hangulat, örömtelenség vagy megváltozott alvási szokások, akkor akár a háziorvos is gyanakodhat mentális rendellenességre (depresszióra), és pszichiáterhez irányíthatja a gyermeket. A dolog pedig itt kezd igazán érdekessé válni.

A legutóbb bevezetett eljárásrend szerint ma már kerülni kell a személyes találkozásokat a szakorvosokkal is, tehát az úgynevezett „telemedicina” kerül bevezetésre, ahol csak lehet. Ez mindössze annyit jelent, hogy mind a diagnózis felállítása (ami a valóságban jóval kiterjedtebb folyamat lenne, mint egy egyszerű beszélgetés a gyermekkel), mind a gyógyszerek felírása, mind pedig a beszélgetésen alapuló terápiák telefonon, illetve a virtuális térben történnek.

Alighanem joggal merülhet fel kétség bárkiben afelől, hogy egy videobeszélgetésen keresztül történő „viselkedésterápia” jelentősebb hatást váltana ki egy lelki válságban lévő gyermekből. Ha pedig a beszélgetésterápia nem bizonyul hatásosnak, akkor a pszichiáter indokoltnak ítélheti az antidepresszáns kezelést, már akár egy 6 éves gyermek esetében is. Így történhet meg ma az az abszurd helyzet, hogy egy 6 éves kisfiú, aki életében először tapasztalja meg a modern oktatási rendszer örömeit, megfűszerezve a maszkviseléssel, fertőtlenítéssel és távolságtartással, és minderre – nagyon is várható módon – érzelmi reakciókat mutat, végül antidepresszánsok szedésére kényszerül.

A telemedinica így látható módon eleve nem enged teret annak, hogy a gyermeket fizikailag kivizsgálják, kizárva egy esetleges testi problémát, ami a mentális tünetek okozója lehet, egyenes utat biztosítva a pszichiátriai szerekkel történő kezelésnek.

A napokban jelent meg egy vezércikk a Frontiers in Psychiatry nevű szaklapban a Zürich Egyetem egyik vezető kutatójának tollából, melyben összegzett néhány idén publikált tanulmányt a gyermekeknek adott antidepresszánsok témájában. Michael P. Hengartner cikkében rámutatott, hogy az említett tanulmányok szinte egyöntetűen demonstrálták a gyerekeknek adott antidepresszáns szerek hatástalanságát a depresszió kezelésében. Ezekben a tanulmányokban a szerek hatását placebóval (olyan tabletta, ami nem tartalmaz aktív hatóanyagot) mérték össze, amely gyerekeknél olykor még hatásosabbnak is bizonyult az antidepresszánsoknál, vagy klinikailag jelentéktelen mértékben maradtak el az antidepresszánsoktól.

Ellenben mind a régi, mind az új típusú antidepresszánsokkal kapcsolatban ismert tény, hogy a fiataloknál öngyilkossági gondolatokat és késztetéseket okozhatnak – erről a gyógyszeres dobozokon olvasható hatóságilag kiadott figyelmeztetések is tájékoztatják a betegeket.

A cikk szerzője azt írja, hogy a nemzetközi statisztikák szerint az elmúlt 15 évben nagyságrendekkel megnőtt a gyerekeknek felírt antidepresszánsok száma, dacára annak, hogy gyakorlatilag nincs igazolható pozitív hatásuk a gyermekkori depresszió kezelésében.

Magyarországon a közepes vagy súlyos depresszióval diagnosztizált gyermekek számára a szakmai protokoll egyetlenegy antidepresszáns hatóanyagot (amely hazánkban többféle néven is forgalomban van) engedélyez felírni abban az esetben, ha a beszélgetésen alapuló terápiák nem érnek el javulást. Ez a hatóanyag a fluoxetin, melyet Prozac néven ismert meg a világ 1987-ben, ma már számos más márkanéven is hozzáférhető. A szer első megjelenése óta rengeteg vizsgálat és tanulmány foglalkozott azokkal az – olykor maradandó – mellékhatásokkal, amiket rövid és hosszú távon okozhat, és amelyek közül nem hiányzik a hallucináció, a hangulatváltozás, az agresszió, vagy az öngyilkossági késztetés sem. Nem is beszélve a szexuális diszfunkcióról, ami számos dokumentált esetben a tabletták elhagyása után sem múlt el – önmagában bőségesen elég lehet egy fiatal élet derékba töréséhez az, ha képtelenné válik bármiféle szexuális aktivitásra.

A fluoxetin alkalmazási előirata külön kitér arra, hogy a 18 éves kor alattiaknál nagyobb arányban okoz öngyilkossági gondolatokat és agresszív viselkedést. Ezekről elsőre talán azt gondolná egy szülő, hogy ha esetleg véletlenül előfordulna ilyen a gyereknél, akkor majd csökkentik az adagot, és minden rendben lesz. Holott a valóságban egy ilyen reakció nagyon könnyen zárt intézménybe is juttathatja a gyermeket, ahol már jó eséllyel nem fogja „megúszni” antidepresszánsokkal – itt már kényszerűen megismerkedhet a pszichotikus állapotokra felírt, jóval erősebb pszichiátriai szerekkel is.

A gyerekekre vonatkozó szakmai protokoll azt írja, hogy az antidepresszáns kezelés hangulatingadozást is kiválthat (ami eleve a szer egy ismert mellékhatása), ami alapján azt feltételezik, hogy a gyermek eddig fel nem fedett „bipoláris zavarban” szenved – így a fluoxetin mellé egy „hangulatstabilizáló” szert is alkalmazni kell, ez pedig Magyarországon egyedül a lítium lehet. Más szóval tehát, ha a gyermek a neki felírt tudatmódosító szertől feszült, nyugtalan vagy szorongó lesz, netán öngyilkos késztetései lesznek, akkor indokolttá válik egy másik pszichiátriai szer felírása is – méghozzá egy olyan szeré, ami hosszú távon testsúlygyarapodást, esetleg cukorbetegséget, vagy akár maradandó idegkárosodást okozhat, ha túl magas koncentrációt ér el a vérben.

A legszörnyűbb dolog az, hogy egy két hete fennálló lelki válság elindíthat egy gyermeket egy olyan úton, ami akár évtizedeken át tartó pszichiátriai szerek szedéséhez és ismétlődő pszichiátriai beutalásokhoz vezet – hiszen a pszichiátriai betegek körében ez a forgatókönyv aligha nevezhető ritkának.

A szigorú valóság az, hogy ilyen tudatmódosító szereket ma anélkül is felírhatnak egy hatéves gyermeknek, hogy azt bármiféle testi kivizsgálás megelőzte volna, vagy bármilyen tudományos módon igazolnák egy „mentális rendellenesség” meglétét, amit csak ilyen szerekkel lehetséges kezelni. Valójában arra is csak időről időre változó elméletek léteznek, hogy egyáltalán hogyan fejtik ki a hatásukat az antidepresszánsok, valódi tudományos magyarázattal még ma sem rendelkezünk erről.

Tényleges megoldást csakis az jelenthetne egy gyermek lelki problémáira, ha mindenekelőtt egy általános testi kivizsgálást végeznének, kizárva bármiféle kóros vagy hiányállapotot, ami mentális tüneteket okozhatna. A testi okok kizárása után pedig ténylegesen meghallgatnánk, mi az, ami a gyermek lelkét nyomja, és törődéssel, odaadással átsegítenénk őt a nehéz időszakokon, és nem szabadítanánk rá a fejlődésben lévő idegrendszerükre számos veszéllyel fenyegető tudatmódosító szereket.

Vannak a gyerekeknek jogaik? – A gyerekjogi világnap margójára

• Nyomtatás
• E-mail

Bár idén minden figyelmünk a világjárványra szegeződött, a november 20-i világnap kapcsán mégse feledkezzünk el szót emelni azok jogaiért, akik társadalmunk egyik legkiszolgáltatottabb rétegét alkotják, egyszersmind társadalmunk jövőjét jelentik: a gyermekekért.

Idén 30 éve, hogy Magyarország is aláírta a gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezményt, amelyet azóta minden évben megünnepeltünk a gyermekek jogainak világnapján. Az egyezmény annak szellemében született, hogy a gyermekek, akik nem dönthetnek saját sorsuk felől, ne lehessenek kitéve a jogaikat sértő bánásmódnak – melybe kétségkívül beletartoznak az akaratuk ellenére végrehajtott orvosi kezelések is.

A jövő generációja ennek ellenére évről évre egyre nehezebb helyzetbe kerül: ma már rövid úton mentális betegnek nyilváníthatják bármelyik gyereket, aki nem tud az iskolai elvárásoknak megfelelően viselkedni. Ez a világnap tehát ma már egyre inkább csak jelképes szerepet tölt be, nem vesszük elég komolyan ezt a szituációt.

Pár évtizeddel korábban a „viselkedési problémás” gyerekeket nevelési eszközökkel próbálták rávenni, hogy igyekezzen együttműködni az osztály többi részével, ma már azonban orvosi kérdésnek tekintik ezt, és „gyógyszerekkel” igazítják helyre azt, aki kilóg a sorból. Kevesen tudják, de valójában az erre leggyakrabban használt szerek egy kategóriába esnek az olyan súlyos függőséget okozó drogokkal, mint a kokain vagy a speed. Bármilyen morbidnak is tűnik, a gyakorlatban nincs másról szó, mint arról az elképzelésről, hogy a nem megfelelően viselkedő gyerekeket egészségügyi érvekre hivatkozva „normálissá gyógyszerezzük”. A helyzetet csak tovább fokozza, hogy semmilyen tényleges orvosi vizsgálat nem előzi meg a drogokkal egyenértékű tabletták alkalmazását – a gyermekpszichiáter pusztán a véleményére alapozva hoz döntést a gyermek sorsa felett. Persze nem véletlenül nincsenek fizikai vagy laborvizsgálatok, hiszen ezekkel képtelenség kimutatni egy olyan állapotot, mint a „hiperaktivitás”, melyről mindeddig nem sikerült bebizonyítani, hogy valós agyi rendellenesség lenne.

Bár a pszichiáterek azt bizonygatják, hogy ezek a stimuláns szerek biztonságosak, a szülők elmondása alapján egyértelmű droghatás mutatkozik meg a gyermekeken: kitágult pupillával néznek maguk elé, érzelmeik eltompulnak, egyéni jellemzőik háttérbe szorulnak, és robot módjára koncentrálnak a kiadott feladatra. Sokan úgy gondolhatják, hogy ez még mindig jobb megoldás, mint ha a folyamatos konfliktusok miatt a gyermeket elbocsájtják az iskolából, ám ez valójában nem több, mint az oktatási és nevelési képességeink kudarca – ahol a gyermekek jogai sérülnek, ők húzzák a rövidebbet.

A jelenség alól Magyarország sem kivétel. Egy iskolás fiú évekig szedte iskolai nehézségeire a fent említett pszichiátriai szert, majd teste szinte egyik napról a másikra félig lebénult, szellemi képességei pedig drámai módon visszaestek. Az orvosi vizsgálat úgy találta, hogy a fiú károsodása valószínűleg az évekig adagolt pszichiátriai szer mellékhatása volt.

A pedagógusoknak érthetően nincs mindig könnyű dolguk ezekkel a gyermekekkel, ám még közülük is sokan tisztában vannak vele, hogy a pszichiátriai gyógyszerezés nem oldja meg a gyermekek problémáját. „A gyógyszer eleinte ‘lenyomja’ a gyereket, és rövid időn belül a probléma visszaáll a gyógyszerszedést megelőző szintre” – írta az egyik pedagógus. „A mellékhatások miatt nem biztos, hogy a fejlődésben lévő szervezeteknek ez a gyógyszeres kezelés megfelelő” – írta egy másikuk.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi központja néhány éve dokumentumfilmet készített a pszichiátria területén történő emberjogi visszaélésekről, amelynek részeként a gyermekek pszichiátriai gyógyszerezésének problémáját is vizsgálták. Ez a filmrészlet itt tekinthető meg:

http://hu.cchr.org/videos/psychiatry-an-industry-of-death/kids-in-psychiatrys-cross-hairs.html

November 20-a azok jogainak világnapja, akik a jövőt jelentik társadalmunk számára. Ezért az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány ezen a napon felhívja a nyilvánosság figyelmét a gyerekek pszichiátriai gyógyszerezésének veszélyeire, abban a reményben, hogy ennek helyét minél hamarabb észszerű, a gyerekeknek valóban segítséget nyújtó megoldások veszik át.

Fotó: freepik.com

Távolból elnyomott egészség

• Nyomtatás
• E-mail

Egyre csak nő a figyelem a világjárvány mentális egészségre gyakorolt hatásain, miközben elsiklunk egy igen lényeges dolog felett: a lelki problémák „kezelésére” szánt pszichiátriai szerek teszik igazán veszélyessé a fertőzéseket. Ráadásul minderre csillagászati összegek mennek el minden hónapban a társadalombiztosításból.

A legújabb felmérések szerint az emberek több mint fele észlelt magán valamilyen pszichológiai rendellenességet a korlátozások ideje alatt, ami valljuk be, nem okoz nagy meglepetést. Legtöbbünk életére ezek az új körülmények nem csak hogy hatással voltak, de fenekestül fordították fel, szó szerint elvesztettük stabil pontjainkat.

Ami viszont már aggasztóbb: a megkérdezettek 70%-a elismeri, hogy bárki, akár ők maguk is szenvedhetnek ilyen mentális zavarokban.

Miért kellene emiatt aggódnunk?

A krízishelyzetekre adott emberi reakcióink, érzelmi válaszaink könnyen egybevághatnak azokkal a tünetekkel, amelyek alapján a pszichiátriai zavarokat diagnosztizálják. Amennyiben például valaki két hétnél tovább érez nyomott hangulatot és örömtelenséget, máris beleeshet a depresszió kategóriájába. Tehát a járványhelyzet miatti lelki válságával lehet, hogy egyúttal megváltotta a jegyét az antidepresszáns nevű körhintára is, amiről leszállni nagyságrendekkel nehezebb, mint fel. Bár az OPAI főigazgatója, Németh Attila többször bizonygatta már, hogy ezek a szerek nem okoznak függőséget, mégis nemzetközi figyelem került erre a témára az elmúlt években: az angliai Royal College of Psychiatry is elismerte, hogy a betegek súlyos elvonási tüneteket élhetnek át, melyek hetekig, hónapokig eltartanak. Ám meglepően kevesen tudják ezt azok közül, akik egy pszichiáter tanácsára szedni kezdik ezeket a tablettákat. Itt azonban nincs vége a történetnek – valójában itt kezdődik csak igazán.

A napokban látott napvilágot a The Global Burden of Disease (A Betegségek Globális Terhe) című tanulmány, amely a The Lancet című orvostudományi folyóiratban jelent meg, és amely a globálisan elterjedt krónikus betegségek hatását elemezte a koronavírus világjárvány kapcsán.

A folyóirat főszerkesztője így nyilatkozott a tanulmány kapcsán: „Az olyan krónikus állapotok, mint a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, az elhízás és a magas koleszterinszint, amelyekben több millióan szenvednek világszerte, kritikus szerepet játszottak abban, hogy mostanra több mint egymillió fölé emelkedett az új koronavírus okozta Covid–19–betegség halálos áldozatainak a száma” – adta hírül az MTI.

Aligha szállhatunk vitába ezzel a gondolattal, hiszen tudjuk, hogy sokkal jobban ki volt téve a fertőzés veszélyeinek az, aki eleve krónikus betegséggel küzdött – és szintúgy tudjuk, hogy jelen társadalmunkban a krónikus betegségek nem tekinthetőek ritka jelenségnek.

Ami igazán sötétre színezi az összképet, az a WHO által kiadott jelentés, amely szerint a mentális betegek 10–20 évvel rövidebb ideig élnek, mint az átlag populáció. Ennek a konkrét okait többféle nézőpontból is megközelítették, de van néhány adat, ami mellett nem mehetünk el behunyt szemmel. A WHO szerint a pszichiátriai betegek 2–3–szor nagyobb arányban haláloznak el, mint az átlag populáció. A súlyos mentális zavarokkal küzdők 50%–ára jellemző, hogy túlsúlyosak, és 2–4–szeres gyakorisággal halnak meg cukorbetegség következtében.

Az olyan fertőző betegségek pedig, mint például az influenza, 4–8–szor gyakrabban halálos kimenetelűek az ő esetükben.

Bizony jókora szemellenzőt kell felvennünk ahhoz, hogy ezeket a statisztikákat ne akarjuk összefüggésbe hozni a mentális zavarok kezeléseként használt pszichiátriai szerekkel. Mit ír ezekről a WHO?

„Az SMD–re (súlyos mentális zavarok) alkalmazott szerek az SMD–s személyek fizikai egészségére is hatással lehetnek. Az antipszichotikus szerek fejtik ki a legnagyobb negatív hatást a fizikai egészségre, ezeket követik a hangulatstabilizáló szerek, a triciklikus antidepresszánsok és az új típusú antidepresszánsok.”  Majd pedig: „A sokak számára a kezelés alapját képező antipszichotikus szerek összefüggenek olyan jól ismert mellékhatásokkal, mint az elhízás, a glükóz intolerancia (cukorbetegség előtti állapot) és a diszlipidémia (eltérés a vérzsírok mennyiségében).

A jelentésből kiderül továbbá, hogy az antidepresszáns és a hangulatstabilizáló szerek szintén jellemzően okoznak testsúlygyarapodást, illetve májkárosodást.

Talán mindannyian emlékszünk még az első valóságshow–győztesre, BB Évire, milyen változásokon ment keresztül (gyakorlatilag a felismerhetetlenségig elhízott, ma már nem is hasonlít régi önmagára), miután megkezdték a pszichiátriai szerekkel folytatott kezelését: naiv feltételezés volna azt hinni, hogy mindez a véletlen műve.

Nos, ha a WHO álláspontja szerint a pszichiátriai szerek éppen azon állapotokat idézik elő, amelyek nagyságrendekkel veszélyesebbé teszik a koronavírushoz hasonló fertőzéseket, vajon miért ez az elsődleges "kezelési" módja minden lelki eredetű betegségnek?

A fertőzésveszély miatt ma sokkal kevesebben jelennek meg személyesen a rendelőkben, hogy tablettákat írassanak fel, nincs ez másképp a pszichiátriával sem. Azonban, ahogy Bitter István pszichiáter ezt egy korábbi interjúban kifejtette, „a telemedicina bevezetése jól vizsgázott: telefonon és videohíváson keresztül tudtunk értekezni a betegekkel, a felhőn keresztül a patikában elérhetővé váltak a receptek”. Így lehetséges, hogy bár az emberek kerülik a személyes találkozókat, a gyógyszerfelírások mostanra távdiagnózisok révén is létrejöhetnek, a gyógyszertárakban pedig már ott várja őket a digitálisan megírt recept – a gyógyszereladásokon tehát abszolút nem lehet észrevenni a változást.

Mit jelent ez számokban?

Átlagosan 300 ezer doboz antidepresszáns talál gazdára Magyarországon minden egyes hónapban, ami körülbelül 600 millió forintra rúg az összforgalomban. Az antipszichotikus szerek esetében pedig ez az érték megközelíti a másfélmilliárd forintot. Havonta.

Míg ezekkel a szerekkel senkinek a problémái nem oldódnak meg, helyette valósággal olajat önthetnek a tűzre: mellékhatásaikkal fokozzák a fertőzések súlyosságát, és mivel hozzászokást és súlyos elvonási tüneteket válthatnak ki, a páciensek már nem tudják „csak úgy” önszántukból abbahagyni a szedésüket. A rájuk költött szédületes összegeket pedig jó eséllyel költhetnénk a mentális egészségügy olyan irányú fejlesztésére, ami tényleges segítséget nyújthatna a jelenlegi álmegoldások helyett.

COVID–19 és a mentális betegségek – Füst van bőven, de a lángokat sehol sem találjuk

• Nyomtatás
• E-mail

A koronavírussal riogató legfrissebb hírek szerint a kór kapcsán mentális problémákkal járó „szövődményekre” is számítani lehet – legalábbis ezt olvashattuk a szalagcímeken. Ám a cikkek által hivatkozott amerikai tanulmány alaposabb átolvasásakor kiderül, hogy a koronavírus alig jelent nagyobb veszélyt a mentális egészségre, mint más légúti fertőzések, vagy éppen az epekövek. Jó kérdés, hogy ezt miért mulasztották el megemlíteni a hírekben.

Családi vitától a börtönkórházig – egy életveszélybe torkolló kényszerkezelés

• Nyomtatás
• E-mail

A nő sosem hitte volna, hogy a pszichiátriai börtönkórházban fog kikötni a balesettel végződő nézeteltérés után – a sors mégis éveket hozott számára a rémálomba illő helyszínen. Szerencsére lánya nem adta fel érte a harcot, és egy jogvédő szervezet segítségével végül kiszabadította édesanyját a börtönkórházból, ahol kis híján életét vesztette.

A 60 év körüli, budapesti nő egy nap összeveszett az anyjával. A veszekedés elmérgesült, dulakodni kezdtek, az idős anya elesett, és eltört a karja. A szomszédjuk kihívta a rendőrséget és a mentőket, a rendőrök pedig, a helyzetet látva, feljelentést tettek a nő ellen súlyos testi sértés miatt. Mivel a nő immár gyanúsított volt büntetőügyben, az ügyvédje azt javasolta: feküdjön be a pszichiátriára, akkor – pszichiátriai kórtörténettel – elmeállapotra hivatkozva nem fogják elítélni súlyos testi sértésért. A nő így is tett: befeküdt egy pszichiátriai osztályra.

Csakhogy onnan már nem volt kiút. A nőt hamarosan átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), abba az országos, hírhedt börtönkórházba, amit kifejezetten a zavart elméjű, elmebeteg bűnelkövetők számára tartanak fent. A kapu bezárult mögötte.

Időközben elindult és lezajlott a büntetőper is, és bár az idős édesanya kérte, ne ítéljék el a lányát, végül is ő csak elesett – a nőt súlyos testi sértés elkövetése miatt határozatlan idejű pszichiátriai kényszerkezelésre ítélték az IMEI-ben.

A börtönkórház zárt falai mögött a nő állapota hamar romlásnak indult. Nem csupán azért, mert folyamatosan tömték tudatmódosító szerekkel, hanem azért is, mert meglévő testi betegségeinek kezelésével érdemben senki nem foglalkozott. A nő hamarosan stroke-ot kapott, de nem vitték át másik kórházba, hogy a súlyos állapotot megfelelően ellássák.

A nő lánya kétségbeesetten vette fel a kapcsolatot az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvánnyal, hogy megtudja, hogyan lehetne édesanyját kimenteni válságos helyzetéből – tekintettel arra, hogy az ügyvéd sem tudta kihozni őt az intézetből. Az alapítvány kikérte a teljes orvosi dokumentációt az IMEI-ből, alaposan áttanulmányozták és dokumentálták az ügyet, majd panasszal fordultak a hivatalos hatóságokhoz, kérve az ügy teljes kivizsgálását a nő drámai állapotromlása miatt, ami a halálával fenyegetett.

Végül az ügyet kivizsgálták, megállapították a szabálysértéseket, és a megfelelő elmarasztalást megtették. Hogy pontosan mit, az sajnos – az ügy és az intézet jellege miatt – nem került nyilvánosságra, legalábbis egyelőre.

Az ügy lezárultával, érdekes módon, a nő állapota hamarosan javulni kezdett – mint később kiderült, elsősorban azért, mert a folyamatos tudattompító szedálást csökkenteni kezdték. A lány az alapítvány segítségével nyomás alá helyezte az intézetet, követelve, hogy a nőt helyezzék át máshová, el az IMEI-ből. A nyomás addig fokozódott, hogy néhány nappal ezelőtt a nőt véglegesen kiengedték a börtönkórházból. Egy idősotthonban talált magának lakhelyet, hiszen – bár a közvetlen életveszélytől megmenekült – testi állapota annyira leromlott, hogy önálló életvitelre sajnos már nem képes.

Az alapítvány szerint nagy szükség lenne rá, hogy az elmeegészségügy alapos átalakításon menjen át; a jogvédők szerint nem új pszichiátriai intézeteket kellene építeni, hanem olyan ellátórendszert kialakítani, amely – a jelenlegivel ellentétben – valóban képes arra, hogy helyreállítsa emberek mentális egészségét.