Testi problémával az elmeosztályon: ezúttal sem lett jó vége

Egy friss tanulmány megdöbbentő adatokat tárt fel arról, mekkora a baj a receptre felírt antidepresszánsok terén: függővé vált pszichiátriai kezeltek óriási tömegei kényszerülnek online közösségektől segítséget kérni a tengerentúlon, amikor függőségükkel az ellátórendszer magukra hagyja őket. Hazánkban sem feltétlen jobb a helyzet, mivel zömmel ugyanazok a pszichiátriai szerek forognak a magyar egészségügyben is.
Bárki fel tud sorolni olyan szereket, amelyek fájdalmasan épülnek be az ember hétköznapjaiba – hiszen társadalmunk jelentős része személyesen is érintett a témában. Nem is kell ehhez messzebbre mennünk napi rituáléinknál, mint a reggeli kávé, a cigaretta, vagy a fárasztó munkanap végén elfogyasztott egy-két sör. Gondolkodás nélkül ide sorolnánk a hírhedt illegális drogokat is, hiszen ezek látványosan tesznek tönkre emberi életeket.
Van azonban egy szervesen ide tartozó kategória, amire talán csak a közvetlenül érintettek gyanakodnának: a receptre felírt pszichiátriai szerek. Bár a legtöbben tisztában vannak vele, hogy az altató- és nyugtatószerekre könnyen rá lehet szokni, az antidepresszáns tabletták esetében ez már nem ilyen közismert. Különösképp azért, mert orvosi körökben az a népszerű álláspont, hogy a depresszióra felírt hatóanyagokat egészen könnyedén el lehet hagyni. Ezt azonban rémálomba illő történetek tízezrei cáfolják, hiába tartanak ki magyar pszichiáterek is az antidepresszánsok ártalmatlansága mellett.
Egy januárban publikált nemzetközi tanulmány arra mutatott rá, hogy a betegek gyakran kénytelenek saját megoldásokat találni, amikor az ellátórendszer cserben hagyja őket: emberek tízezrei fordulnak közösségi média csoportokhoz segítségért az antidepresszánsokról való leszokásban. 16 különböző Facebook-csoport bejegyzéseit követték nyomon 13 hónapon át, melyekben 67 125 résztvevő osztotta meg tapasztalatait.
„Több tízezer ember elvonási tapasztalatai rejtőznek ezekben a csoportokban, ahol segítséget kapnak a leszokásban, pedig ezért az egészségügyi ellátórendszernek kellene felelnie” – írja a két angol és egy amerikai kutató által jegyzett tanulmány. A kutatók azt figyelték meg, hogy a betegek sok esetben éppen a pszichiáter javaslatára felezték le az adagot, majd pedig hagyták el teljesen, mindezt pedig egyetlen hét vagy akár csak néhány nap leforgása alatt. „Ez a megközelítés gyakran jelentős szenvedést és szorongást okoz a pácienseknek, amely után teljesen elveszítik a bizalmat és hitet abban, hogy a kezelőorvosuk képes segíteni nekik a biztonságos leszokásban” – írják.
Egy korábbi tanulmány szerint a betegek 56%-a tapasztal elvonási tüneteket, amikor megpróbálják abbahagyni az antidepresszánsok szedését. Az elvonási tüneteket tapasztalók 46%-a a súlyos kategóriába esik, náluk esetenként akár egy éven át is fennmaradhatnak ezek a tünetek. A probléma ezzel az, hogy az említett tünetek, melyek olykor a létezést is elviselhetetlenné teszik az ember számára (pánikrohamok, szorongás, hangulatingadozás, szexuális zavarok), gyakorta egybevágnak a „betegség” tüneteivel, amelyre eredetileg felírták őket, csak éppen nagyságrendekkel meghaladják azokat. A pszichiáter azt a következtetést vonhatja le, hogy a beteg „depressziója rosszabbodott”, így ismét felírja a korábban szedett tablettákat – így beletaszítva a pácienst egy olyan lehúzó örvénybe, amelyből nagyon keserves a visszaút.
A Facebook-csoportok jellemzően arra tanítják a tagokat, hogy havonta 10%-kal csökkentsék az adagot, elkerülve ezzel a bénító erejű elvonási tüneteket. A kutatás szerzői szerint ez egy jól megalapozott és dokumentált eljárásmód.
Szintén ezt a területet fedi le a SurvivingAntidepressants.com (túlélni az antidepresszánsokat) című weboldal, melynek tulajdonosa maga is átélte az antidepresszánsokról való leszokás borzalmait. Annak idején ő maga is orvosról orvosra járt, hogy találjon végre valakit, aki elhiszi neki: a tünetei nem valami rejtélyes elmebaj visszatértét jelzik, csupán az idegrendszere kiált segítségért, mert képtelen visszaállni a normális működésre az éveken át tartó antidepresszáns-szedés után. A weboldalon 6000 (!) különböző esettörténetet találunk, ahol korábbi pszichiátriai kezeltek mesélik el azt a kínokkal teli utat, ahogyan ők maguk végül sikeresen kiszabadultak az antidepresszánsok szorításából. Ha egy megbízható ellátórendszer a rendelkezésükre állt volna, amikor le akartak szokni a tudatmódosító szerekről, valószínűleg ezek a történetek sohasem születtek volna meg. Ironikus tény, hogy mindezek dacára az OPAI főigazgatója, Németh Attila is a makacs tényekkel szemben álló nézetet képviseli: „Az antidepresszánsoknál bizonyított, hogy nem okoznak függőséget.”
Egy külső szemlélőben joggal fogalmazódhatnak meg kérdések. Vajon Magyarországon ki vállal felelősséget azokért, akik hasonló helyzetbe kerülnek – főként most, hogy az ellátórendszer a járványkezelést helyezi előtérbe, és a tablettákat online, személyes találkozók nélkül írják fel? Másodszor pedig: a pszichiáter vajon megfelelően tájékoztatja-e a pácienseit az antidepresszánsokról való leszokás lehetséges elnyújtott időtartamáról – ami a példákból okulva akár egy éven át is eltarthat, kínok között?
A mindennapi gyakorlatban egy pszichiáter teljes egészében a szabályok szerint jár el, ha bármiféle agyi vizsgálatot mellőzve, az agy kémiai folyamatait befolyásoló tudatmódosító szereket ír fel. Hogy ezek után mekkora felelősséget tud vállalni pácienseiért és azok egészségéért, az éppen annyira jó kérdés, mint az, hogy az így létrejövő, kétes hatékonyságú elmeegészségügy hosszú távon hova vezet.
Ijesztő történet rajzolódik ki az első ránézésre szokványos bűnügyi hír mögött: január 9-én egy fiatalember fogyatékkal élő férfira tört rá saját otthonában, hogy bántalmazza, majd gyógyszerét elvegye tőle. Úgy tűnik, olyan „gyógyszerek” keringenek társadalmunkban, melyek akár őrült erőszakra is rávehetik fogyasztójukat, épp úgy, mint a tiltott kábítószerek. Ráadásul e szereket nap mint nap írják fel segítséget kereső, gyanútlan pácienseknek. Ezekre a tablettákra az egészségbiztosító tavaly egyetlen hónap alatt 62 millió forintot fizetett ki.
A rendőrség hírei szerint a 19 éves fiatalember azért tört rá az 52 éves férfira saját otthonában, mert szüksége volt a gyógyszerre, amit a férfi szedett. Ahogy a rendőröknek később elmondta: bármire hajlandó lett volna ezekért a tablettákért.
Mégis miféle „orvosság” késztet egy embert ilyen tettekre?
Bár a tudósításból nem derült ki a válasz, a rendőrségi fotók egyikén jól kivehető, hogy az elkövető megszállottságának tárgya a „klonazepam” nevű hatóanyag volt, amit legtöbben Rivotril néven ismerünk. Ennek a tablettának, amelyet a pszichiáterek előszeretettel írnak fel szorongásoldóként, a legszembetűnőbb jellemzője, hogy akár hetek alatt képes meglepően erős függőséget kialakítani. A „beteg” viszont csak akkor kezdi el érezni a helyzet súlyát, amikor valamiért egy-két napig nem tudja, vagy nem akarja bevenni a következő adagot, és villámcsapásszerűen törnek rá a lehengerlő erejű elvonási tünetek, melyeket ha egyszer megtapasztal, bizonyosan nem akarja átélni többé.
Nem nehéz hát belátni, hogyan sarkall egy ilyen pszichiátriai szer valakit akár extrém dolgokra is azért, hogy elkerülje a bénító pánikrohamokat, hallucinációkat, zavartságot – hogy csak néhányat említsünk a tünetek hosszan kígyózó sorából. Persze arról nincs szó, hogy mindenki, aki ezt a szert szedi, őrülten fog rátörni szomszédjára, ha elhatalmasodnak rajta az elvonási tünetek. Kérdés viszont, hogy társadalmi szinten mindez megéri-e – különös tekintettel arra a közismert tényre, hogy ezek a szorongásoldók nem oldják meg a fogyasztók eredeti problémáját, ami miatt a pirulát felírták nekik. Napjainkban a pszichiátria megoldása a mentális nehézségekre még mindig egyszerű, mint a bot: kémiai anyagok használata a kellemetlen lelki tünetek elnyomására. Semmi valódi segítség.
A NEAK hivatalos adatai szerint a fent említett hatóanyagú szerekből csak 2020 novemberében 132 ezer doboz fogyott Magyarországon, amire az egészségbiztosító 62 millió forintot fizetett ki, természetesen az adófizetők által befizetett járulékokból. Vajon ebből az összegből nem lehetne valódi megoldásokat fejleszteni, melyek nem ejtik rabul a felhasználóit?
Ideje lenne ránézni, hogyan hat a társadalmunkra, ha tömegével alkalmazunk ilyen tudatmódosító, függőséget okozó szereket többek között szorongásra, depresszióra és kényszercselekvésekre is, melyeket a pszichiátria betegségként tart számon. Ami a pszichiáter számára gyors megoldás, az a betege életét szó szerint romba döntheti. Így akár sokkal rosszabb helyzetbe kerülhet végül, mint ami miatt besétált a rendelőbe.
Nem hogy nem segített édesanyján a pszichiátriai ellátás, hét év kezelés után öngyilkos lett, írta a nő lánya, aki egy internetes fórumon osztotta meg édesanyja szívszorító történetét. A dél-dunántúli nő mentális nehézségei miatt került pszichiáterhez, de segítség helyett állapota egyre csak romlott, egészen a végzetes napig. Az eset ismét csak felhívja a figyelmet a jelenlegi pszichiátriai kezelések hatástalanságára, illetve veszélyeire, véli egy emberjogi szervezet hazai csoportja, különösképpen a február 11-i, közelmúltbeli betegek világnapja alkalmából.
„Édesanyám kb. 7 éve került először kapcsolatba az ideggondozóval, ahol egy pszichológushoz járt havi rendszerességgel – kezdi beszámolóját a szociológusnő, aki jelenleg szociális munkásként igyekszik jobbá tenni a mélyszegénységben élők életét. A szakember úgy érezte, fontos megosztania édesanyja megrendítő történetét a nyilvánossággal. – Ide én küldtem el, egyre súlyosbodó állapota miatt. … 2018 nyarán az első szuicid [öngyilkossági] kísérlete után rengeteg pszichiáterrel kellett volna kapcsolatba kerüljön, de ez csak papíron történt meg… 3 üveg szorongásoldó szert [klonazepám] vett be a 0,5 grammosból, így próbálta megölni magát. Ez akkor nem sikerült, és 3 hét pszichiátriai ellátás várt rá, ahol a leszedáláson kívül más nem történt. Velem többször beszélt pszichiáter, mint vele.
Beültették ilyen csoportos foglalkozásokra, amiket kb. egyedül is el tudott volna vezetni. De igazán orvos, aki a gyökereket feltárta volna, nem foglalkozott vele. Minden kezelőorvost megkerestem, akinek a neve szerepelt a dokumentációjában, és elmondtam, hogy mik történtek vele gyermekkorától napjainkig, olyan információkat átadtam, amiket tudtam, hogy édesanyám nem mondana el. Letelt a három hét, és amit a mai napig nem tudok feldolgozni, kiadták ugyanazokkal a gyógyszerekkel, amik bejuttatták őt oda. Napi háromszori adagolásban, mert abban a 3 hétben azt beállították. Kb. 10 éve szedte ezeket a gyógyszereket, olyan szinten hozzá volt szokva, hogy 3 üveg nem ölte meg… és ez volt az ellátás.”
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű szervezet szerint, akikkel a nő megosztotta édesanyja történetét, az eset egyáltalán nem egyedi. Sőt: a jogvédő szervezet tapasztalatai szerint a mai elmeegyészségügyi ellátásnak kifejezett jellegzetessége, hogy a kezelés csupán tudatmódosító szerek éveken, évtizedeken át tartó felírására korlátozódik, ami azonban igen messze áll a gyógyítástól. Nem csoda, hogy vezető pszichiáterek többször elismerték már, Magyarországon is: kezeléseikkel nem is célozzák a gyógyulást.
“Kikerült, próbáltam felvenni a kapcsolatot a pszichiáterrel rendszeres gondozást igényelve. Ez júniusban volt, szeptemberig szabadságra ment, de a gyógyszert szívesen felírják az asszisztensek… Eljött a szeptember, kapott egy gyógyszert, ami nem segített az állapotán, majd kértem, hogy váltsanak gyógyszert, így kapott egy antidepresszánst. Szedte, de nem volt jól… Járt a pszichológushoz rendszeresen, és 10 percre látta kb. félévente pszichiáter, aki felírta neki az adott gyógyszereket. Ebből állt a pszichiátriai gondozás.
Majd jött a február, és édesanyám nem kért telefonos konzultációt, tartott minden gépesített dologtól, még vezetékes telefonon kommunikált. Eljött a június, szedte a gyógyszereit, a korona hatása ezekre a pszichiátriai betegekre elképesztő hatással lehetett… Június 12-én öngyilkos lett, másodszorra már biztosabbat választott: felakasztotta magát.”
A mentális nehézségekkel küzdő emberek öngyilkosságát a nagyközönségnek nyilatkozó pszichiáterek gyakran hajlamosak válogatás nélkül a “betegségre” fogni, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva az egyre szaporodó mennyiségű, riasztó tudományos bizonyítékok sokaságát, amelyek arra figyelmeztetnek: számos pszichiátriai szer – közöttük sok olyan, amelyeket komoly mentális nehézségekre, vagy éppen öngyilkossági magatartás kapcsán írnak fel – mellékhatásként maguk is kiválthatnak öngyilkossági gondolatokat és késztetést. A helyzetet súlyosbítja, hogy – legalábbis az emberi jogi szervezet tudomása szerint – egyáltalán nem vizsgálják, hogy a megkísérelt vagy elkövetett öngyilkosságok vajon hány százaléka tulajdonítható éppen a felírt pszichiátriai szereknek. Pedig ennek nyomon követése idővel számos emberéletet menthetne meg.
Fotó: www.freepik.com
Életébe került a Baranya megyei férfinak a pszichiátriai kezelés. Kényszerrel vitték a kórházba, ahol testi betegségeit figyelmen kívül hagyva pszichiátriai szerekkel kezdték "kezelni" – nem is bírta sokáig. A most elkészült gyógyszerészi szakvélemény szerint a gondatlanul adagolt szerek hozzájárultak a férfi halálához. Az Állampolgári Bizottság az Emberio Jogokért Alapítvány foglalkozás körében elkövetett, halált okozó veszélyeztetés gyanújával rendőrségi feljelentést tett.
A Baranya megyei férfi háza előtt rendőrök és mentők jelentek meg 2019 szeptemberében, hogy kényszerkezelésre szállítsák őt a pszichiátriára. Később kiderült: a háziorvos a szomszéd elmondása alapján állított ki beutalót anélkül, hogy az érintettet látta volna. A férfi gyanútlanul végezte szokásos napi tennivalóit az otthonában, érthető módon zaklatottá és elutasítóvá vált a hívatlan vendégek láttán – először nem is akart ajtót nyitni. Végül megbilincselve vitték el a saját házából, és még csak azt sem tudta, hogy miért.
A kórházba érve a férfi továbbra is hevesen ellenállt, ezért erős tudatmódosító szerekkel injekciózták le, és egy ágyhoz kötözték. A férfi jó ideje járt már ebbe a kórházba különféle szakrendelésekre, mivel súlyos krónikus testi problémái voltak. És bár mindez nyilvánvalóan nem volt titok a kezelő pszichiáter számára, a szerek beadását mégis úgy rendelte el, mintha nem állna fent semmilyen kizáró körülmény, sőt, ottléte alatt egyetlen labor- vagy EKG vizsgálatra sem került sor. A hat napon át tartó gyógyszerezés azért nem folytatódott tovább, mert a férfi szervezete végül feladta a küzdelmet, és eltávozott az élők sorából.
A történtek után az elhunyt férfi testvére a CCHR-hoz fordult segítségért, amely az ügy átvizsgálása után panasszal fordult az illetékes hatóságokhoz, hogy az eset kivizsgálását kezdeményezze. A család ezen kívül rendőrségi feljelentést is tett, és bár a vizsgálatok nyomán született igazságügyi orvosszakértői vélemény kimondta, hogy az elmaradt vizsgálatok szabályszegésnek minősülnek, és az alkalmazott szerek hozzájárultak a beteg korai halálához, a feljelentést ez alapján mégis elutasították.
A pszichiátriai jogsértések kivizsgálására szakosodott alapítvány azonban nem adta fel a harcot: az orvosi dokumentumok alapján gyógyszerészeti szakvéleményt készíttetett, amely rámutatott olyan pontokra is, melyekre az igazságügyi szakértő nem tért ki a véleményében. Így több súlyos szakmai tévedésre is fény derült, illetve arra is, hogy „nagy valószínűséggel a túladagolással adott, és a szakmai javallatokkal ellentétesen alkalmazott gyógyszer-kombináció okozták” a férfi halálát okozó szívelégtelenséget.
Az alapítvány az új szakvélemény birtokában most újra feljelentést tett a férfi korai halálának ügyében, hogy az eset ne maradhasson büntetlenül.