Megdöbbentő - de nem meglepő - hirek a pszichiátriáról

A pszichiátria diagnózisai használhatatlanok – állítják a kutatók

psych diagnose freepik Egy új tanulmány, melyet a Psychiatry Research nevű pszichiátriai szaklapban publikáltak, arra a következtetésre jutott, hogy a pszichiátria diagnózisai tudományosan használhatatlanok az egyes mentális rendellenességek azonosítására.

A Liverpool Egyetem kutatói által vezetett tanulmány részletes elemzést tartalmazott a széles körben használt Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv (DSM) legújabb kiadásának öt kulcsfejezetéről: skizofrénia, bipoláris zavar, depresszív zavarok, szorongási zavarok, traumával kapcsolatos zavarok. Az olyan diagnosztikai kézikönyveket, mint a DSM, azért hozták létre, hogy közös diagnosztikai nyelvet biztosítsanak a mentális egészségügy szakértői számára, és elérhetővé tegyenek egy meghatározott listát a mentális problémákról, a tünetekkel együtt.

A kutatás fő eredményei ezek voltak:

Minden pszichiátriai diagnózist egyénileg eltérő döntéshozatali szabályok alapján állítanak fel.
Hatalmas az átfedés az egyes diagnózisokhoz tartozó tünetek között.
Szinte minden diagnózis elrejti a trauma és a kedvezőtlen események szerepét.
A diagnózisok igen keveset árulnak el az egyéni betegekről és a nekik szükséges kezelésről.

A szerzők arra a megállapításra jutottak, hogy a diagnosztikai címkék egy „hamis kategória-rendszert” képviselnek.

A vezető kutató, Dr. Kate Allesopp a Liverpool Egyetemről azt mondta: „Habár a diagnosztikai címkék látszólag magyarázatul szolgálnak, tudományosan értelmetlenek, és előítéleteket, stigmákat kreálhatnak. Remélem, ezek az eredmények arra bátorítják majd a mentális egészségügy szakértőit, hogy a diagnózisokon túl vegyék tekintetbe a mentális problémák más magyarázatait is, mint a traumákat és más kedvezőtlen életbeli eseményeket."

Peter Kinderman professzor a Liverpool Egyetemről azt mondta: „Ez a tanulmány még több bizonyítékkal szolgál arra, hogy a pszichiátriai diagnózisok biológiai megközelítése nem felel meg a célnak. A diagnózisok, melyeket gyakran és kritikátlanul állítanak be »valódi betegségekként«, valójában következetlen, zavaros és ellentmondásos, nagyrészt önkényes kritériumok alapján születnek. A diagnosztikai rendszer tévesen feltételezi, hogy minden probléma mentális zavarokból ered, és erősen támaszkodik szubjektív véleményekre azzal kapcsolatban, mi számít normálisnak.”

John Read professzor, a Kelet-London Egyetemről ezt mondta: „Talán eljött az ideje, hogy többé ne tegyünk úgy, mintha az orvosi hangzatú címkék bármivel is hozzájárulnának, hogy megértsük az emberi problémák összetett kiváltó okait, vagy hogy milyen segítségre van szükségünk az ilyen problémák esetén."

Eredeti cikk: https://neurosciencenews.com/meaningless-psychiatric-diagnosis-14434/

Kép: Designed by Pressfoto / Freepik

A depresszió „gyógyszerei” veszélyt jelentenek a betegekre

Egy, a napokban publikált svájci tanulmány újfent megerősítette: az antidepresszáns szereket szedők körében lényegesen gyakoribbak az öngyilkosságok. A kutatás vezetője interjút adott a Daily Mail nevű internetes magazinnak, melyben eloszlatta a kétségeket afelől, hogy az antidepresszánsok okozzák-e az öngyilkosságra való késztetést.

Az antidepresszánsok szedése növeli az öngyilkosság kockázatát, állítja egy új tanulmány. A kutatás vezetője, Dr Michael Hengartner a Zürich-i Egyetemről, azt mondta: „Biztosan állíthatjuk, hogy ezek a szerek jelentősen megemelik az öngyilkosságok arányát, túl magán a depresszión is.” „Nem fér kétség ahhoz, hogy ez magára a szerek farmakológiai (gyógyszerészeti) hatására adott reakció.”

A szakértők arra figyelmeztettek, hogy a betegekkel tudatni kell a lehetséges veszélyeket, mielőtt elkezdenék szedni a tablettákat. A kutatás szerint a szereket szedő depressziósok körében két és félszer annyi volt az öngyilkosságok aránya, mint azoknál a hasonló betegeknél, akik nem szedték őket. A kutatásban, melyet a Psychotherapy and Psychosomatics (Pszichoterápia és Pszichoszomatika) nevű folyóiratban publikáltak, 14 tanulmány eredményeit vetették össze, összesen 32 000 résztvevővel, akik különböző fajta antidepresszánsokat szedtek. A szerzők kiemelték, hogy mindez valós számokkal mérve 77 befejezett öngyilkosságot és ezen felül 413 öngyilkossági kísérletet jelent 100 000 főre nézve. Angliában ez több ezer befejezett öngyilkosságot jelentene, Magyarországon pedig akár 200-at évente, melyet az antidepresszáns szerek váltanak ki.

A legmagasabb kockázat, úgy tűnik, a kezelés első négy hetében alakul ki. Dr. Hengartner azt mondta: „A tanulmányunk egy ritka, de súlyos kockázatot jelez, melyre fel kell hívnunk az orvosok figyelmét, főként, amikor elkezdik vagy leállítják az antidepresszáns kezeléseket.”

Dacára annak, hogy Magyarországon a mentális egészségügy képviselői egyre-másra azt szajkózzák: a kezeletlen depresszió okozza az öngyilkosságokat, egymás után kerülnek napvilágra arra vonatkozó adatok, hogy maguk a depresszió „gyógyszerei” azok, melyek saját életük kioltására sarkallják a lelki bajokkal küzdő embereket. Ha ránézünk arra a tényre, hogy sem a depresszió, sem más hangulatzavarral kapcsolatos „mentális betegség” megléte nem diagnosztizálható semmilyen tudományos eszközzel (képalkotó eljárás, laborvizsgálat stb.), vagyis nem tudják megállapítani a szervi eredetű okokat, mégis az agyat veszik célba a tudatmódosító szerekkel, gyorsan levonhatjuk a következtetést: könnyen lehet, hogy nem is maga az úgynevezett depresszió, hanem az arra alkalmazott „kezelések” jelentik a veszélyt az emberek számára.

Észszerű lépés volna kipróbálni, milyen arányban lennének öngyilkosok azok az emberek, akik teljesen „gyógyszerek” nélkül, egyszerűen csak figyelemmel és törődéssel kapnának segítséget, hogy megtalálják lelki problémáik valódi okait, és kezeljék azokat.

Források:

https://www.karger.com/Article/Pdf/501215

https://www.dailymail.co.uk/news/article-7176689/New-study-finds-rare-risk-suicide-patients-antidepressants.html

Kép: Designed by Freepik

Szociológust kényszerítettek a zárt osztályra – tanulmányt írt róla

Parkinson-kórjának tüneteit értelmezhették félre a mentősök, amikor a mozgásképtelenné vált nőt tavaly októberben az egyik kiemelt budapesti pszichiátriára vitték. Ott sok választása már nem volt: kénytelen volt hat napot akarata ellenére a zárt osztályon tölteni. Viszont szociológusként kitűnő és igen tanulságos írást készített a pszichiátrián uralkodó állapotokról, amelyeknek maga is szenvedő alanya volt.

„2005 óta szenvedek Parkinson-betegségben, ez azzal jár, hogy mozgásom néha lelassul, néha teljesen mozgásképtelen, bénult vagyok, főleg olyan esetekben, ha nem jutok időben a gyógyszereimhez”, írta a nő előzményképpen arról, hogyan is indult kálváriája. Ez történt tavaly októberben is, amikor mozgásképtelen állapota miatt családja kihívta a mentőket.

A mentősök jelezték: a pszichiátriára fogják szállítani. A nő tiltakozott: néhány nappal korábban a neurológiai klinikán volt gyógyszerbeállításon, ha valahova vinni akarják, mondta a mentősöknek, akkor inkább oda vigyék. A mentősök ezt „fertőző hasmenésjárvány” indokával utasították el, a pszichiátriai osztály felé robogva pedig azt tanácsolták neki: jobban teszi, ha odabent együttműködő lesz, mert ha nagyon tiltakozik, csak ront a saját helyzetén.

Történt mindez annak ellenére, hogy a hatályos egészségügyi törvény egyértelműen kimondja: csak az vihető akarata ellenére a pszichiátriára, akiről orvos állapította meg, hogy közvetlenül ön- vagy közveszélyes állapotú. A szociológusnő nem hogy nem veszélyeztetett senkit, de mozogni sem nagyon tudott, ráadásul orvos sem vizsgálta meg a beszállítása előtt.

A pszichiátrián egy nyomtatványt tettek elé, hogy írja alá, hozzájárul a kezeléséhez. A nő ezt megtagadta, de úgy tűnt, ez nem zavart senkit. „Nem baj, enélkül is bent tarthatjuk”, közölte a felvételt ügyintéző dolgozó.

„Kérdeztem, mi fog itt történni velem”, írta utóbb készített tanulmányában a szociológusnő. „Egyelőre semmit nem mondhattak, majd ha lesz szakorvosom, az eldönti. Hogy mikor lesz? Hát, sajnos négynapos ünnep kezdete van, mindenki szabadságon. Majd ha visszajöttek, kiderül. Így tudtam meg, hogy legalább négy napig ezen a helyen kell lennem, elzárva a külvilágtól, mobiltelefon, tablet, laptop, minden nélkül, még az emailjeimet sem olvashattam el.” Kénytelen volt hát több napi pszichiátriai osztályos kényszertartózkodásra berendezkedni.

Eközben volt ideje megfigyeléseket tenni, nem csupán a kórházról, de a személyzetről is. „Furcsaságukat megjelenésükkel is hangsúlyozzák”, írta. „A férfiak többsége hosszú, hátul lófarokba font hajviselettel jár, akinek a szakálla is hosszú, az csomóra kötve viseli. A nők közt egy idősebb, őrmester típusú szerzet férfiasan rövidre vágott ősz hajat hord. Egy fiatalabb, tenyeres-talpas nővér pedig oldalt és hátul kopaszra felnyírt feje tetején, taréjhoz hasonló hosszú tinccsel kiegészített frizurát, hozzá vastag keretes szemüveget visel. Ha pedig még ki is bontja néha a tarajt, egészen megrázó látványt nyújt. Nem könnyen felejthető jelenség. Sok a tetovált, a piercinges vagy más divatkreációkkal egyénivé tett figura is. Összességében Meseország jellegű az osztály, ahol megjelenésüket elsőre akár a betegek iránti tolerancia, vagy a felvidításukra való törekvés jelének is vélhetnénk, miközben viselkedésük mindennek nevezhető, csak türelmesnek nem.”

Utóbbiról bővebben is ír: „[A]z előtérben száguldó fehér köpenyeseket semmi nem állítja meg. Ez a siető léptű szaladás a folyosón az ápolók védekező stratégiája, ne lehessen lelassítani, megszólítani őket. Valaki megpróbálta: – Doktornő kérem! – Nem vagyok doktor! – felelte a fehér köpönyeges, és amire ezt végigmondta, már sikeresen hallótávolságon kívülre helyezte magát. Holott a szerencsétlen beteg valószínűleg nem a foglalkozását akarta megkérdezni. És még csak azt sem mondhatom, hogy elítéltem őket ezért a távolságtartó viselkedésért, hiszen, ha csak egyszer is megállnának válaszolni, talán elszabadulna a pokol. Az ápolók amúgy korlátlan hatalommal rendelkező, élet-halál urai, öblös torokhangon ordítoznak, zsidóznak, káromkodnak, valódi smasszerként viselkednek annak tudatában, hogy bármit megtehetnek, hiszen ők maguk is »áldozatok«. Hivatásuk áldozatai.”

Mindez egy mai, budapesti, kiemelt pszichiátriai osztály leírása. „Nos, valóban nem szívderítő munka, de hát ők választották. A frusztrációt pedig a betegeken vezetik le. Kápóként [főnök] viselkednek, akik érzik, hatalmuk van.”

A szociológusra az osztály pszichiáterei sem tettek sokkal jobb benyomást: „Az orvosok mások, ők itt kiemelt kaszt, nem kommunikálják kifelé gondolataikat. Vagy ha igen, akkor ferdítve, együttérzést, biztatást sugallva, miközben belül sejtelmesen mosolyognak. Szinte hisztérikusan rettegnek attól, hogy bármi olyat mondjanak, aminek tartalma van. A magasabb rangúak már fehér köpenyt sem viselnek, pedig valaha ez volt a kórházi hatalom szimbóluma, inkább civilben, sőt feketében járnak. A főorvos első látásra inkább temetkezési vállalkozóra emlékeztetett, agyonrémisztve az új betegeket.”

Törvényi előírás, hogy a pszichiátriára kényszerrel felvett beteget négy napon belül egy úgynevezett bírói szemlének kell látnia, eldöntendő, hogy beszállítása jogszerű, indokolt volt-e, vagyis állapota tényleg veszélyeztető-e.

„A negyedik napon igen nagy örömhír érkezett, hiába nincs még vége a négyes ünnepnek, megtartják a keddi szemlét. A »szemle« varázslatos szó volt, úgy ejtették ki a betegek, mint az imádságot.” „A bírósági szemlét azért várják nagyon a betegek, mert elvileg itt születhet döntés arról, hogy indokolt-e a kötelező gyógykezelésbe vétel. Habár a szemlén részt vesz egy bíró/bírósági titkár, az igazságügyi elmeorvos-szakértő, a kezelőorvos, és ügyvéd hiányában egy ügygondnok..., azért mindezeken kívül a beteg saját ügyvédje, vagy nagykorú hozzátartozója is ott lehet, és képviselheti a beteget a szemlén. Bár nehezen képzelhető el, hogy ilyen körülmények között ott, egy kórházi osztályon, pár perces szemle után majd az egyik orvos felülbírálja a másik döntését, a szemlét mégiscsak a szabadulás egyik kulcsának szokták tekinteni.”

„Én egészen biztos voltam benne, hogy kibeszélem majd magam, csak amiatt aggódtam, nehogy kimaradjak az aznapi szemléből. Hát nem maradtam ki, viszont katasztrofálisan szerepeltem. Izgatott voltam, hiszen óriási volt a tét: lehet, most azonnal kikerülök? Ügyvédet, hozzátartozót már nem volt idő keríteni, féltem és bizonytalan voltam, nem láttam át, hogy a Vésztörvényszék (magamban így neveztem őket) tagjai kik voltak, milyen szerepet viseltek a tárgyalásomon, ami mindössze néhány percig tartott. Ahogy beszélni kezdtem, rémülten vettem észre, hogy a mozgásszervi tünetek erősödni kezdenek, a kezeim egyre erősebben remegnek, próbáltam rejtegetni, de észrevették. Hamar megszületett a döntés: a történetem zavaros, a fizikai tüneteim pedig arra utalnak, hogy a gyógyszereim nincsenek jól beállítva.”

„Ekkor – tudom, hiba volt, de annyira meghökkentett, hogy egy jogász felülbírálja az ország egyik legjobb neurológusa által elrendelt [Parkinson] gyógyszeradagolást – kicsúszott a számon: a beállítás jó, csak közbejött az, hogy több mint 24 órán át megvonták a gyógyszereimet, mert nem találták meg őket. Rögtön rájöttem, hogy ezt nem kellett volna. A bizottság vezetője letette a tollat, becsukta a jegyzőkönyvet, és határozott hangon azt közölte: marad. No, ekkor tényleg elkezdtem hülyén viselkedni, elnézést kértem, és könyörögtem, kezdjük elölről az interjút.”

De nem volt apelláta – így már hivatalos bírósági döntés rendelte el a kényszerkezelést. A nő a bírói szemlét követően három napig rendszeresen hányt.

„A következő napon kiengedtek. Hirtelen, minden előzmény nélkül, fogalmam sem volt, és nincs a mai napig sem, hogy minek köszönhetően. … KISZABADULTAM!!! Nem tudom hogyan, mint ahogyan azt sem tudom, miért voltam bent. A zárójelentésben a diagnózishoz azt írták: alkalmazkodási zavarok.”

A szociológusnő, azon túl, hogy felháborodásában az ügyet széles körben nyilvánosságra hozza, személyi szabadsága megsértése miatt most aktívan keresi a jogorvoslat lehetőségét. Ennek érdekében már felvette a kapcsolatot egy emberjogi szervezettel, amely a pszichiátriákon történő jogsértések feltárására és igazságszolgáltatás elé állítására szakosodott. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű szervezet szerint a szociológusnő tanulmánya jellegzetes leírása a mai pszichiátriákon uralkodó állapotoknak.

Kép: Designed by Dragana_Gordic / Freepik

Tíz éve halt meg Michael Jackson - Mit üzen a popkirály tragédiája?

Halálának tizedik évfordulóján rajongók milliói emlékeznek meg a poplegenda haláláról. Michael Jackson amerikai zenész nem csak lemezeladási csúcsaival hívta fel magára a világ figyelmét, hanem különcségeivel is. A popkirály legendás életútjának hóbortjai – „Jacko” legjei – egy maratoni koncertsorozatban tetőztek volna 2009–2010-ben, amelyre azonban már nem került sor: orvosa „segítsége” révén függőséget okozó szerek végeztek a popkirállyal tíz esztendeje, június 25-én.

A minden idők egyik legsikeresebb előadóművészének számító világsztár albumai több tízmillió példányban keltek el világszerte. A jó 45 évnyi zenei pályáján tizenhárom Grammy-díjjal jutalmazott zenész 2009-ben bejelentette, hogy visszatér a koncertszínpadra. Rajongók tömegei várták a tervezett londoni koncertsorozatot a több mint egy évtizedes turnészünet után: az utolsó nagy-britanniai fellépésként beharangozott előadásokra már egy évvel előbb – szinte percek alatt – elfogyott mind a háromnegyed millió jegy.

A maratoni koncertsorozatra készülő énekes nyugtatókat és antidepresszánsokat szedett, s e szerek mellékhatása kóros álmatlanság volt. Magánorvosa, hogy ezt kezelje, rászoktatta Jackót a propofol nevű, műtétekhez használatos kórházi altatószerre. Az orvos összesen 17 súlyos szakmai hibát vétett a popsztár kezelése során, amelyek végül az énekes halálához vezettek – nyilatkozta a Columbia University egyik professzora, akit a vád tanújaként hallgattak meg. Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében a Los Angeles-i esküdtszék bűnösnek találta az elhunyt popsztár orvosát, aki a rárótt négy év börtönbüntetésből kettőt töltött le, amikor 2013-ban szabadlábra került.
Michael Jackson a halálát megelőző órákban hatalmas adag, 25 milligrammnyi propofolt kapott az egyébként szedett, nem kevesebb mint 6 különböző szer – nyugtató, antidepresszáns és fájdalomcsillapító – mellé. A sok-sok kémiai anyag méregként telítődött a popkirály szervezetében.

A művészvilágban nem ő az egyetlen, aki így járt: az Oscar-díjas Heath Ledger ausztrál filmszínész szervezete is tele volt kémiai anyagokkal – pszichiátriai szerekkel és fájdalomcsillapítókkal –, aminek következtében életét vesztette 2008-ban; ő is álmatlanságban szenvedett, és hat különböző szert szedett.
Brittany Murphy amerikai színésznő szervezete úgyszintén ilyen mérgekkel telítődött; ő is 2009-ben vesztette életét.

Tudatmódosító szerekre szedett újabb tudatmódosító szerek:nyugtatók, antidepresszánsok, függőséget okozó altatók – tömegesen írják föl szereiket a pszichiáterek, ami sok-sok milliárd dolláros profitot termel nemzetközileg a gyógyszergyártóknak. A 2009. évi adatokon nyugvó becslések szerint – Michael Jackson halálának éve ez – mellékhatásukként a pszichiátriai szerek évente több mint 700 ezer súlyos reakciót váltanak ki és évente 42 ezer ember halálát okozzák. A Michael Jackson által – a híradások szerint – szedett pszichiátriai szerek magyarországi gyógyszerleiratában is szerepel, hogy ezek a szerek szívproblémákat, légzészavart okozhatnak.
Vajon hány emberéletbe kerül még – hány pótolhatatlan művésznek kell még meghalnia, mielőtt a "csodaszerként" ajnározott, valójában álmegoldást jelentő pszichiátriai tudatmódosító szerek a múlt süllyesztőjébe kerülnek?

Utcai drogot depresszióra?

Vészjósló irányba tart a mentális egészségügy: ahol az antidepresszánsok csődöt mondtak, a pszichiátria egy utcai drog származékát kínálja megoldásképpen a depressziós tünetek enyhítésére. Az eleve súlyos függőséget okozó pszichiátriai szerek sora így egy újabb ellentmondásos hatóanyaggal bővül, továbbra is ragaszkodva a lelki bajok kémiai szerekkel történő „kezeléséhez”.

Idén márciusban az amerikai Food and Drug Administration (Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság) új „gyógyszert” engedélyezett azok számára, akiknél nem váltak be a hagyományos antidepresszáns szerek – ez pedig a depresszióban szenvedők minimum egyharmadára igaz. Az új „csodaszer” hatóanyaga a ketamin egy változata, vagyis azé az anyagé, melyet évtizedek óta használnak rekreációs célokra a szórakozóhelyeken. Bár a ketamin eredetileg egy általános fájdalomcsillapító-érzéstelenítő szer, bizonyos hatásai miatt (testtől és a környező világtól való eltávolodás, hallucináció) utcadrogként is aktívan jelen van, és I-porként vagy Icaként is ismeretes.

Aggodalomra ad okot az a törekvés, hogy az úgynevezett „terápiarezisztens” emberek számára (vagyis akik nem reagálnak az antidepresszáns szerekre) egy utcadrog kémiai változatát – mely nagyjából kétszer olyan erős hatású, mint az eredeti szer – szánják megoldásképpen, újabb kémiai elméletekkel magyarázva az új szer hatékonyságát. Ha ránézünk erre a folyamatra, ekképp foglalhatnánk össze: ha a súlyos lelki bajokkal küzdő emberek nem lesznek jobban egy kémiai anyagtól, mely nyilvánvalóan nem oldotta meg egyetlen valós problémájukat sem, adjunk nekik drogot!

Sokan számoltak be arról, mennyivel jobban lettek az esketamintól (az új szer hatóanyaga): szinte teljesen múlni látszott a depressziójuk. Ugyan ki gondolná, hogy a drogos társadalom nem ugyanebből a célból használ újra meg újra illegális szereket? Való igaz, kábítószer hatása alatt az ember nem depressziós. Kémiailag tartja távol magától a rossz érzéseket, gondolatokat, ám amikor a hatás elmúlik, a problémák továbbra is ott lesznek. Ez a szer ráadásul különleges a maga műfajában: azt éri el, hogy az ember eltávolodik saját testétől és a valóságtól. Vagyis ahelyett, hogy venné a fáradságot, hogy lelki problémáinak valós kiváltó okait felkutassa, inkább „kémiai szabadságra megy”; eltávolodik a megoldást sürgető gondoktól.

Ez a megközelítés roppant csábító lehet, hiszen csak be kell vennünk egy újabb tablettát (esetünkben egy orr-spray kell használnunk), és máris "jobban leszünk". Azonban a „kezelés”, mellyel a gyógyszeripar ismét előállt, továbbra sem jelent megoldást semmilyen valós problémára, és ismét csak erősíti a pszichiáterek amúgy is szokványos "nyomjuk el a tüneteket" módszerét.
Nem ez az egyetlen pszichiátriai szer, amelynek egy utcai drog szolgált alapanyagául: az ADHD-ra ("figyelemhiányos hiperaktivitás zavar") világszerte leggyakrabban használt szerek szinte mindegyike az amfetamin, vagyis a speed különféle származékait tartalmazza. Vajon melyik illegális utcai drog lesz a következő, melyet a pszichiátria receptre felírható csodaszerré változtat majd?

Kép forrása: Designed by Freepik

Újabb indokolatlan gyermekgyógyszerezést hiúsított meg egy elszánt szülő

15078 Amikor a nyolc év körüli lánynak viselkedési és tanulási problémái alakultak ki, az élete alaposan felfordult.

A dolgok odáig fajultak, hogy édesanyját az iskola kötelezte: vigye el a lányát pszichiáterhez. A pszichiáternél tett látogatásnak meg is lett az eredménye: az ADHD-ra elsődlegesen alkalmazott stimuláns szert írták fel a lánynak, és kötelezővé tették számára, hogy beszedje azt.

Az anya, megfelelően tájékozódva a szer hatásairól, tiltakozott ez ellen. A események odáig fajultak, hogy gyámhivatali eljárás indult az anya ellen, azzal a céllal, hogy a gyereket kiemeljék a családból – vagyis a lányt elvegyék az anyától, mert nem hajlandó beadni a gyermekének a pszichiátriai szert.

Az édesanya addig kutatott az interneten, míg rátalált egy hiperaktivitásról szóló kiadványra, melyből kiderült számára, hogy rengeteg tényező válthat ki ADHD-ra jellemző tüneteket – melyeket a gyermekpszichiátriai vizsgálatokon rendszerint figyelmen kívül hagynak.

A kiadványban olvasottakon felbátorodva az anya fizikai kivizsgálásra vitte a gyereket, ahol kiderült, hogy a lánynak ételallergiája van – ez okozta a nyugtalanságát és a viselkedési problémáit.

A vizsgálati eredmények birtokában az anya az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért alapítványhoz fordult, hogy megtudja, mitévő legyen, mert attól fél, el fogják venni tőle a gyereket. Az alapítvány jogi képviselőjének segítségével az anya sikeresen elérte, hogy a lányát vizsgáló pszichiáter visszavonja korábbi álláspontját a gyógyszer szükségességét illetően.

Ha az édesanya nem lett volna ilyen kitartó és elhivatott, akkor mára bizonyosan az ő lánya is azon gyerekek egyre népesebb táborába tartozna, akik indokolatlanul szednek veszélyes pszichiátriai szereket, miközben a problémák eredeti kiváltó okai felfedetlenül maradnak, és csak rosszabbodnak az idő múlásával.

Kép: Designed by prostooleh / Freepik

További cikkeink...

1. oldal / 13

Első
Előző
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
Következő
Utolsó