Megdöbbentő - de nem meglepő - hirek a pszichiátriáról

Alaptalanul szakították szét kis híján a családot

• Nyomtatás
• E-mail

Fölöslegesen próbálták elszakítani a 10 éves Koppányt az édesanyjától, aki megtagadta a fiú pszichiátriai gyógyszerezését: több évnyi hercehurca után a szakértők most kimondták, hogy nincs már jele ADHD-nak, vagyis hiperaktivitásnak, ami miatt a kisfiút pszichiátriai szerek szedésére akarták kötelezni. Az anyuka három bírósági tárgyaláson és ezernyi megpróbáltatáson van túl, de a harc végül meghozta gyümölcsét: fiának nem kellett éveken át tudatmódosító szert szednie. Csak becslések lehetnek arra, hány szülő járhat még ugyanebben a cipőben Magyarországon.

Agyi fejlődési rendellenesség, mondják a pszichiáterek, a diagnózis felállítása mégis csupán a gyermek teljesítőképessége alapján történik – hiába is kérné a szülő az agyi vizsgálatokat, hiszen ilyenek nincsenek. Így történhetett meg, hogy Koppány, a szuper értelmes kisfiú, akit édesanyja éveken át kitartóan megóvott a kényszergyógyszerezéstől, most végre megszabadulhatott ettől a bélyegtől.

2017 óta tartó kálváriája kezdetén mondták ki először Koppányról, hogy ADHD-s. Korábbi családi traumákból adódóan a fiúnak magatartási problémái voltak, nehezen viselte az iskolai körülményeket. Mindenre kíváncsi, mindent tudni akar, mindent látni akar, mindent kipróbálna – így bizony cseppet sem illik bele az osztályterem fegyelmezett csendjébe. Az ebből adódó iskolai konfliktusok miatt édesanyja már korábban elvitte őt egy szakemberhez.

A gyermekgyógyász természetes eszközök segítségével meggyőző eredményeket ért el a fiúnál, a tanulmányai is ígéretesen alakultak. Egy nap azonban egy, az akkori iskolájából érkezett feljelentés okán a Gyámhivatal eljárást kezdeményezett az édesanya ellen. Kötelezni próbálták őt arra, hogy az ADHD-ra alkalmazott pszichiátriai szert adja Koppánynak, ám az édesanya, miután megfelelően informálódott ennek a szernek a veszélyeiről, erre nem volt hajlandó.

Amikor a gyámhatóság már a családból való kiemelést is kilátásba helyezte, az édesanya egy jogvédő szervezet segítségével peres úton támadta meg a hivatal határozatát. Alapos okkal tette ezt, elvégre több szakértői vélemény is született arról, hogy Koppány szépen fejlődött az addigi kezelésektől, és nincs szüksége ADHD-szerekre.

Egymást követték a bírósági tárgyalások, ahol a gyámhivatal képviselője ádáz küzdelmet folytatott azért, hogy Koppányt elszakítsa édesanyjától, és végül ne ússza meg, hogy pszichiátriai szereket kelljen szednie. A sors fintora volt talán, hogy a bírónak feltűnt egy jogi szabálytalanság a gyámügy részéről, ezért a másodfokon hozott gondozásba vételi határozatukat a bíróság semmisnek nyilvánította. Mielőtt a további jogi csatározások folytatódhattak volna, a világ figyelme a koronavírusra szegeződött, így a viharfelhők egy időre elvonulni látszottak.

Koppány édesanyja kitartásának köszönhetően soha sem kényszerült pszichiátriai szerek szedésére, a feltételezett ADHD viszont úgy tűnik, mostanra ennek ellenére is megszűnt nála. A legfrissebb szakértői vélemény kimondta, hogy nem figyelemzavaros, így semmi szüksége nincs ADHD-szerekre. A „vérlázító” talán még enyhe kifejezés is lenne arra, hogy egy magától is megszűnő „betegség” miatt szétszakítottak volna egy családot, a kifejezetten értelmes kisfiút pedig idegenek között, tudatmódosító szerek által letompítva nevelték volna fel. Joggal feltételezhetjük, hogy ha mégis szedte volna az ellentmondásos tablettákat, majd ugyanígy megszűnik a figyelemzavara, a „gyógyszer” áldásos hatásának könyvelték volna el a sikert – holott láthatóan azok nélkül is megszabadult a nemkívánatos állapottól.

Az ADHD, vagyis "figyelemhiányos hiperaktivitás zavar" egyike azoknak a pszichiátriai címkéknek, amelyekkel egyre több gyermeket bélyegeznek meg világszerte – annak ellenére, hogy semmilyen valódi tudományos vizsgálat nem támasztja alá, hogy orvosi értelemben vett betegségről lenne szó. Mégis, az állapotra gyakran olyan pszichiátriai tudatmódosító szereket írnak fel megoldásként, melyek csupán arra alkalmasak, hogy kémiai kontroll alá vonják a gyermek nemkívánatos tüneteit, ám hosszú távú hatásaik akár tönkre is tehetik a gyermek életét. A gyermekek tanulási, viselkedési problémáira felírt pszichiátriai szerek aggasztó terjedése komoly viták tárgyát képezi szerte a világon, tudományos és társadalmi körökben egyaránt.

Belegondolni is rossz, hány szülő lehet ma Koppány édesanyjának helyzetében, aki a kényszer hatása alatt még mindig a kisebbik rossznak gondolja a pszichiátriai szert, így bűntudattal ugyan, de beadja gyermekének a tablettákat. Kétségtelen, hogy ezzel a legtöbb esetben a feszültség enyhül, a gyermek kémiai befolyás alatt képes olyan lenni, mint a többiek, odafigyel a tanórán, így a probléma megoldottnak látszik tőle. Sok gyermek számol be arról, hogy a serkentőszerektől elvesztik saját személyiségüket, olyan érzés, mintha nem önmaguk lennének tőle – ez az érzés pedig nagyon ijesztő és elnyomó egy gyermek számára.

Az édesanya pártját fogó jogvédő szervezet, a CCHR reméli, hogy Koppány esete erőt és reményt ad azoknak a szülőknek, akik ugyanezzel a nehézséggel néznek szembe, egyszersmind felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekek pusztán tüneti alapon történő pszichiátriai megbélyegzése, viselkedési vagy tanulási nehézségekre hivatkozva, súlyos károkat okozhat a felnövekvő generációnak.

A kezeléssel kapcsolatos óvatosságra int a pszichiáter

• Nyomtatás
• E-mail

Kerülje el azokat az orvosokat, akik lebeszélnék arról, hogy leszokjon a pszichiátriai szerekről – javasolja egy német pszichiáter egy frissen megjelent cikkében. Világszerte megoldatlan problémának számít a receptre felírt tudatmódosító szerekről való leszokás, ami nehezebb is lehet, mint a leszokás a szokványos utcai kábítószerekről. A cikk hasznos szakmai tanácsokkal igyekszik segíteni a tablettáktól megszabadulni vágyó pácienseket.

Vajon hányszor fordul elő egy nap világszerte, hogy valaki, akinek feje fölött összecsaptak a hullámok és mentális nehézségek gyötrik, gyanútlanul pszichiáterhez fordul segítségért? Innen aztán könnyen kényszerpályára kerülhet az ember: a pszichiáter rendszerint rövid úton intézi el a problémát egy olyan tudatmódosító szer felírásával, amely a mentális tüneteket jótékonyan elkendőzi ugyan, ám a kiinduló problémát semmilyen szinten nem oldja meg. Az egyén számára pedig, aki eleinte talán örül a jótékony droghatásnak, megkezdődhet a hétről hétre erősebb függőséget kiváltó szerek okozta pokoljárás.

A pszichiátriai szerekről való leszokás esetenként rendkívül nagy kihívást jelenthet, mivel az adagok hatékony és biztonságos csökkentéséről gyakorlatilag nincsenek elérhető információk. Volkmar Aderhold, a Hamburg-Eppendorf Egyetemi Klinika pszichiátere által vezetett csoport a napokban publikált egy cikket egy szakmai folyóiratban a pszichiátriai szerek abbahagyásának nehézségeiről, és a folyamat megkönnyítésének lehetőségeiről. „Senki sem tudja megjósolni, hogy egy pszichotróp [tudatmódosító] szer abbahagyása pontosan hogy fog alakulni” – írják a szerzők.

A pszichotróp szerek abbahagyásának kulcstényezője egy olyan szakember, aki hozzáértő módon képes segíteni a hatékony és biztonságos leszokásban. Sajnos azonban a pszichiátereket hagyományosan nem tanítják meg arra, hogyan szoktassák le betegeiket a szerekről, sokkalta inkább arra fókuszálnak, hogy felírják a tablettákat.

A cikk szerzői türelemre intik a betegeket a leszokás folyamatához, lassú, fokozatos elhagyást javasolnak. Azt tanácsolják, hogy ha a tabletta vagy kapszula kiszereléséből adódóan nehéz lecsökkenteni a dózisokat, próbáljanak meg személyre szabott adagokat felíratni, hogy könnyebb legyen a leszokás folyamata.

A cikk szerint a megvonás testi és lelki tünetei több módon is elviselhetőbbé tehetőek. Sokat segíthet egy csendes környezet, a testmozgás, egy tápláló étrend, és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. A szerzők javasolják még gyógyteák fogyasztását, a klorofillban gazdag és kéntartalmú ételeket, mint a zöld színű növények, gyógynövények, zöldségek, illetve olyan természetes kiegészítőket, mint az omega-3 zsírsavak, a folsav, a C- és az E-vitaminok. Szorgalmazzák még az olyan önsegítő tevékenységeket, mint a barátokkal való időtöltés, megnyugtató zene hallgatása, az írás, a kertészkedés, és így tovább, melyek enyhítik a leszokással járó feszültséget.

Azt javasolják a pácienseknek, hogy informálódjanak a pszichiátriai szerek lehetséges elvonási tüneteiről, mert ezek esetenként hónapokig vagy akár évekig is elhúzódhatnak. Arra bátorítják az egyéneket, hogy kerüljék el azokat az orvosokat, akik megpróbálják lebeszélni őket a gyógyszerek abbahagyásáról. A szerzők szerint azok az orvosok, akik nem adnak át betegeiknek megfelelő adatokat a pszichiátriai szerek kockázatairól, maguk is felelősek a sikertelen leszokási kísérletekért, és a pszichiátriai szerek folyamatos, kéretlen adagolásáért.

Ez a jelenség Magyarországon is erőteljesen jelen van: a páciensek a pszichiátriai szerek szedésének elkezdésekor közel sincsenek teljes tudatában annak, milyen nehézségeket tudnak okozni ezek a szerek a későbbiekben, illetve milyen erőfeszítésekbe kerülhet megszabadulni a már kialakult, esetenként rendkívül erős függőségtől. Azok a páciensek tehát, akik a pszichiátriához fordulnak életbeli problémáik megoldása miatt, nagyon gyakran nem tudnak felelős döntést hozni saját sorsuk felett.

A cikk forrása: https://www.madinamerica.com/2021/04/little-guidance-available-discontinuing-psychiatric-drugs/

Elhazudott jogi garancia

• Nyomtatás
• E-mail

Megint futószalagon ítéltek valakit kényszerkezelésre egy Somogy megyei pszichiátrián: mindössze tíz perc alatt letudták a bírósági meghallgatást, amit a vírushelyzet óta már csak online végeznek. A férfinak egy teljes hónapot kellett várnia erre az alkalomra, miközben kényszerkezelték, végül pedig esélyt sem kapott rá, hogy megvédje magát. A jogi szakértők szerint az online tartott bírói szemle szinte semmilyen módon nem garantálja a pszichiátrián csapdába esett ember jogait.

Ha valakit kényszerrel visznek a pszichiátriára, eleve nagyon kiszolgáltatott helyzetben van – állítja az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű emberi jogi szervezet hazai csoportja, akik az ügyről tudomást szereztek. Amióta pedig a kényszerkezelések felülvizsgálata online történik, szinte esély sincs rá, hogy az illető érdemben ki tudjon állni a jogaiért a pszichiátrián, mondják a jogvédők.

A férfit tavaly tavasszal szállították akarata ellenére a Somogy megyei kórház pszichiátriájára, ahol – bár semmi jele nem volt annak, hogy ön- vagy közveszélyes lenne – meg is kezdték az antipszichotikumokkal és nyugtatókkal való kényszerkezelését. Egy dühöngő őrült vagy egy öngyilkosjelölt esetében ez talán helyénvalónak tűnhet, ez esetben azonban közel sem volt így: a férfi indokolatlanul hívta a segélykérő vonalat, és tett feljelentést jelentéktelen dolog miatt a rendőrségen – ennyi éppen elég volt hozzá.

És ha már elkezdték önhatalmúlag kényszerkezelni a kórházban, azt sem tartották igazán fontosnak, hogy a három napon belül kötelezően megtartandó bírói szemlére időben sort kerítsenek. (A bírói szemle elvileg egy jogi biztosíték arra, hogy senkit ne tarthassanak valódi indok nélkül a pszichiátrián akarata ellenére.) Később persze pótolták ezt a mulasztást – közel 4 héttel később –, ám túl sok köszönet ebben sem volt: a teljes bírósági procedúra lezajlott mindössze 10 perc leforgása alatt, méghozzá online módon, egy monitoron és webkamerán keresztül. Hogy mi minden bele tud férni egy 10 perces tárgyalásba, az szinte bámulatos: a bírósági titkár, a kórház kijelölt orvosa, a férfi ügygondnoka és egy független elmeszakértő is szót kapott, a férfi megválaszolta a titkár kérdéseit, majd végül az ítélet meghozatalára és kihirdetésére is jutott elegendő idő – legalábbis a jegyzőkönyv szerint.

A döntés végül további kényszerkezelést hozott a férfinak, bár ennek konkrét indoka nem derül ki a dokumentumból. Ezen a ponton szinte az lett volna meglepő, ha hazaengedik. A döntés nyomán született végzés csak egy évvel később került a férfi birtokába, mivel ő maga kérte ki azt a jogvédő szervezet tanácsára.

Eleve nem egyszerű feladat egy pár napja pszichiátriára szállított személy számára, hogy egy monitoron és webkamerán keresztül győzze meg a bíróságot arról, hogy nincs ott további keresnivalója. Ez a futószalagra emlékeztető eljárás szinte reménytelenné teszi a „beteg” számára a kijutást.

A jogvédő szervezet, amelyet a kényszerkezelt férfi segítségért megkeresett, a történtek miatt panasszal fordult az Ombudsman hivatalához, aki meg is kezdte az eset kivizsgálását.

"Csak oda ne kelljen visszamennem többé...!"

• Nyomtatás
• E-mail

Hallani sem akarnak többé pszichiáterekről azok a fiatalok, akiket kényszerrel kezeltek pszichiátriai osztályokon – derült ki egy friss tanulmányból. Jó kérdés, hogy vajon hogyan tekinthető gyógyításnak az, amitől hanyatt-homlok menekülnek az emberek, akik megtapasztalták.

Egy márciusban publikált amerikai tanulmány a kényszerkezelések negatív hatásait dokumentálta a mentális problémákkal küzdő fiatalok körében. A Dél-Floridai Egyetem kutatói úgy találták, hogy az akaratuk ellenére kezelt mentális egészségügyi páciensek a kezelést büntetésként élték meg, és elvesztették a bizalmukat a pszichiátriában.

A kutatók mélyreható interjúkat készítettek 40 fiatal személlyel (16-27 évesek), akik legalább egyszer éltek át pszichiátriai kényszerkezelést. A megkérdezettek 70%-a számolt be arról, hogy megrendült a bizalma és az együttműködésre való hajlandósága a mentális egészségügyi dolgozókkal szemben.

„…egy alkalom a kórházi kényszerkezelésből elég volt nekem ahhoz, hogy bármiféle segítséget kizárjak terapeuta jellegű alakoktól, iskolai dolgozóktól vagy a szüleimtől, mert annyira félek, hogy ismét visszakerülök arra a helyre. Rémálmaim is voltak emiatt. Tehát emiatt csak még jobban bezárkóztam, és távol tartom magamtól a segítségüket ahelyett, hogy kinyúlnék érte és elfogadnám” – mondta a megkérdezettek egyike. A beszámolók szerint a kényszerkezelések alatt a fiatalok sokkalta inkább embertelen és büntetés jellegű, mintsem gondoskodó bánásmódot tapasztaltak, amik messze alulmúlták az elvárásaikat.

Mivel a Dél-Floridai Egyetem csak az Egyesült Államokból kérdezett meg pácienseket, nyugodt szívvel legyinthetnénk az egészre, ám a kényszerkezeléseket illetően sajnos hazánkban sem tekinthetjük jobbnak a helyzetet: itthon is sokan büntetésként és lelki traumaként jellemezték a rájuk kényszerített pszichiátriai kezelést. Egy Magyarországon immár 25 éve működő jogvédő szervezetet számtalan kényszerbeszállítással és kényszerkezeléssel kapcsolatos esettel kerestek fel sértettek az elmúlt évtizedek során. Bár a hivatalos álláspont szerint ezek a személyek egészségügyi kezelésben részesültek, az alapítványt mégis sértettként keresték fel: az embertelen bánásmód, amit a pszichiátriákon átéltek, nem is állhatott volna messzebb a segítségtől vagy a gyógyítástól. Az Ombudsman, vagyis az Alapvető Jogok Biztosa is számos jelentésében tárt már fel hasonló atrocitásokat a hazai pszichiátriákon az elmúlt években.

Különösen elrettentő tény, hogy hazánkban az öngyilkosságot megkísérelt emberek a szakmai irányelvek szerint ugyanezen borzalmakat felvonultató heteknek néznek elébe: bár kétségkívül lelki válságban szenvednek, mégis kényszerintézkedések, ágyhoz kötözés, kényszergyógyszerezés és szabadságmegvonás várja őket. Kiválóan szemlélteti ezt a helyzetet az a tanulmány, amit egy szociológusnő írt korábban a kényszerkezelését követően. Így írja le a kórházi dolgozókkal kapcsolatos saját élményeit: „Az ápolók amúgy korlátlan hatalommal rendelkező, élet-halál urai, öblös torokhangon ordítoznak, zsidóznak, káromkodnak, valódi smasszerként viselkednek annak tudatában, hogy bármit megtehetnek, hiszen ők maguk is »áldozatok«. Hivatásuk áldozatai.”

Nagyon is itt lenne az ideje megreformálni ezt a területet, mert jelenleg úgy tűnik, roppant kevés köze van a tényleges gyógyításhoz – a büntetés-végrehajtásra viszont kísértetiesen hasonlít.

Nyomoz a rendőrség a kényszerkezelés után meghalt férfi ügyében

• Nyomtatás
• E-mail

Belehalt a kezeletlenül hagyott tüdőgyulladásba a férfi, akit másfél héten át kényszerkezeltek egy Hajdú-Bihar megyei kórház pszichiátriáján. Tényleges orvosi kezelést csak azután kapott, hogy elkezdett látványosan leromlani az állapota – a mulasztás pedig az életébe került.

A férfi tavaly szeptemberben került kórházba, miután gondozója saját otthonában a földön fekve talált rá. A sürgősségi osztályon készült vizsgálatok eredményei gyulladásos betegségre utaltak, ezért bent akarták tartani a kórházban. A férfi azonban tiltakozott ez ellen, így az orvosi vizsgálatok helyett pszichiátriai szakvizsgálatot végeztek nála.

Mivel a szakvizsgálat zavartságot, hallucinációt és tájékozatlanságot állapított meg, felvették őt a pszichiátriai osztályra, ahol meg is kezdték a tudatmódosító szerekkel való kezelését. Noha a korábbi vizsgálatok valós testi problémára utaltak, úgy tűnik, innentől fogva mindezt teljesen figyelmen kívül hagyták, és úgy kezelték, mintha eleve pszichiátriai betegként került volna az intézménybe. Végeredményben tehát sikeresen elérték azt, hogy ne hagyhassa el a kórházat, az orvosi kezelés azonban, ami miatt bent akarták tartani, a jelek szerint már nem tűnt fontosnak.

Ennek csakhamar meg is lett az eredménye: egy hét pszichiátriai szeres kezelés után testileg elkezdett leromlani, egyre kevesebb ételt és folyadékot fogadott el, így infúzióval kezdték meg nála a folyadékpótlást. A rá következő harmadik napra már olyannyira legyengült, hogy gyakorlatilag etetni-itatni sem tudták, így végül mégis sort kerítettek néhány orvosi vizsgálatra, sőt belgyógyászati konzíliumot hívtak össze.

Ezek után a férfit a belgyógyászati osztályon kezelték tovább, ám a pszichiátrián töltött egy hét alatt annyira leromlott az állapota, hogy már csak életben tartani tudták néhány hétig.

Az elhunyt férfi családja egy jogvédő szervezethez fordult segítségért, feljelentésük nyomán már elindult a rendőrségi nyomozás.

5 év “kezelés”, 15 “gyógyszer”, nulla tényleges segítség

• Nyomtatás
• E-mail

Egy olvasónk, aki névtelen kívánt maradni, megosztotta velünk saját tapasztalatait a pszichiátriai kezelésekkel kapcsolatban. Annak reményében tette ezt, hogy az ő példájából okulva mások elkerülhessék mindazt, amin ő már nem tud változtatni.

“2015 nyarán kerestem fel a helyi pszichiátriai rendelőt, a háziorvosom tanácsára. Szorongásos tünetek és ritka pánikroham miatt. Ekkor kezdődött a bő 5 éves kalandom a pszichiátrián. 5 éven keresztül kb 15 féle gyógyszert próbáltak ki rajtam, amiből csak a nyugtató volt hatásos, és talán 1-2 alvásban segítő másik gyógyszer, de ezek is depressziót váltottak ki mellékhatásként. Amit persze hamar be is vezettek a papírjaimba, hogy depressziós vagyok, előtte nem voltam soha.

Nyilvánvaló számomra, hogy párkapcsolati nehézségek és az akkori párom rideg cserbenhagyása vezetett ahhoz, hogy rosszul éreztem magam 2015-ben.

Ezután elkezdtek sorra néhány havonta új antidepresszánst felírni. Elenyésző pozitív hatás mellett súlyos negatív mellékhatásokat tapasztaltam, mint éjszakai izzadás, még erősebb szorongás, álmatlanság, szívdobogás, öngyilkos gondolatok, később súlyos depresszió.

Az állami ellátásban 3 pszichológusnál jártam, egynél pár alkalommal, aki mindenért engem hibáztatott, semmi empátia nem volt benne, és még el is aludt az üléseken rendszeresen. Ezt másoknál is csinálta, akikkel volt alkalmam beszélni.

A másik 2 pszichológusnál már volt tapasztalatom, ahogy elkezdtek lekezelően, engem hibáztatva viselkedni, illetve az ülés közepén felállt és kiment, mert neki dolga van, nem is kerestem őket többet.

Úgy döntöttem, hogy felkeresek egy magán pszichológust. Ő alátámasztotta, hogy az állami rendeléseken dolgozó pszichológusok ilyenek.

Hozzá jártam 8 hónapig, 300 ezer Ft-ba került, hol segített, hol nem. A végeredmény utólag szerintem annyi, hogy kicsit változott a gondolkodásom, ő mindenképp jól keresett. Holott az első alkalommal megígérte, hogy tud segíteni, 8 hónap után, mikor mondtam, hogy elakadtunk és sehova se haladunk, közölte, hogy ez a terápia évekig tarthat, és hogy ő erről többször szólt. Persze ez hazugság, egyszer sem tette, a szemembe hazudott, számlát sosem adott, arról is hazudott a végén, teljesen hülyének nézett.

Erre 6 hónapra a sok csalódás miatt úgy összecsaptak a hullámok felettem, hogy begyógyszereztem magam. Be is zártak ennek hála 2 hétre a zártosztályra. Mert hát egy elkeseredett, szomorú embernek mi is tehetne jobbat, minthogy bezárják és elveszik a szabadságát is.

Tudom, hogy erre ez az eljárás, és úgy ahogy törvényes is. Bár jött egy bíró akinek hiába mondtam, hogy nem akarok ott lenni, addig szugeráltak a pszichiáterek, mondhatom hogy befolyásoltak, míg elérzékenyültem, és ennyi elég is volt nekik, hogy ott tartsanak.

2 hét után, ami egy örökkévalósággal felér, ha valaki volt már bezárva, csak a koronavírus járvány kitörése miatt engedtek ki. Persze a kezelőorvosom várta a 2x-i hálapénzt, és erősen éreztette is ezt, hogy várja a családomat mielőtt kiengedne.

Úgy engedtek ki, hogy 5 percnél nem többet beszéltem összesen a 2 hét alatt orvossal, pszichológussal egyáltalán nem találkoztam, pedig szerettem volna.

Ez után már 6 féle pszichiátriai betegséget ragasztottak rám. A 2015-ös pánikzavarból lett bipoláris zavar, szorongásos zavar, labilis személyiségzavar, depressziós epizód, és nem-meghatározott alvászavar.

Kérdezem én, hogy lehet, hogy hatványozódnak a problémák 5 év „segítség” után…

Éveken keresztül olvastam ezekben a témákban, tudom mi a bipoláris zavar, soha nem mutattam jeleit, egy orvos beírta, azóta ott van, vele 1 percet beszéltem életemben. Senki meg sem kérdőjelezte, hogy ez valós-e. Akkor több orvos is látott, az ő általuk kiadott papíron nem volt rajta. Később mégis ott ragadt az ambuláns lapokon.

Egyszer összecsaptak a hullámok, és már érzelmileg labilis személyiségzavaros és bipoláris is „vagyok”.

Már félek tőle, hogy ha visszamennék az orvoshoz, rámbélyegezné, hogy nem vagyok tudatában a betegségem súlyosságának, és be is zárat, mert nem vagyok „hajlandó” meggyógyulni a 15 féle mérgüktől.

Minden gyógyszer betegtájékoztatójára rá van írva, hogy nem ismert a gyógyszer hatásmechanizmusa. Fogalmuk nincs hogy működik, csak hogy valamit csinál az agy kémiájával, és lövöldöznek a vak világba, hogy vagy bejön vagy nem, és sorra 15 féle gyógyszer, ha nem működik akkor kombinálnak 3-at random módon.

Beszéltem a kórházi kényszerkezelés idején az ottani betegekkel, mindenki csak menekülni akart, bánta aki önként ment be, az is aki bárhogy bejutott. Senki se gyógyult meg, mindenkinek „megtanították”, hogy hetekig hazudni kell, különben sose mennek ki onnan.

Az orvosok olyan lekezelően beszélnek a betegekkel, mintha valami kártékony rágcsálók lennénk. A nővérek hol milyen hangulatban voltak, egyszer megpofozott az egyik mert nem tetszett neki valami.

A kórházi körülmények olyanok mint egy háború után. Telefonálni nem lehet kifelé, csak ha kintről keresnek.

Ezen csalódások után már nem szívesen megyek vissza pszichiáter orvoshoz, 5 év alatt ennyit tudtak bizonyítani, hogy jobb ha távol marad, akinek egy csepp esze van.

Láttam bent 150 kilóra elhízott beszélni alig tudó embert, kicsit megismertem, rendesnek tűnt, a gyógyszerekkel tönkretették a testét és az agyát is. Mint egy zombi, olyan lassú, bevizel, csorog a nyála, úgy él már szegény.

Már elhagytam a gyógyszereket önszántamból. Rájöttem, hogy egyszerűen a változatos étrend, vitaminok, sport, természet jobb hatással van rám, mint a gyógyszernek nevezett mérgeik összessége.“