Megdöbbentő - de nem meglepő - hirek a pszichiátriáról

Gyermekpszichiátrián történt horror rémtettek után nyomoz Új-Zéland királyi vizsgálóbizottsága

Lake Alice hearingBüntetésként alkalmazott elektrosokk, pokoli fájdalmakkal járó injekciók és szexuális bántalmazás jellemezte az új-zélandi Lake Alice pszichiátriai kórház fiatalkorú lakóinak napjait, az elkövetők pedig évtizedekig büntetlenül maradtak – derül ki az új-zélandi királyi vizsgálóbizottság honlapjáról. A Bizottság most a törvény erejével hozza napfényre a 70-es évek óta sötét homályba burkolózó szörnyűségeket.

Összesen negyven tanút hallgat meg két hét leforgása alatt az Új-Zéland kormánya által életre hívott „Gondozásban elkövetett visszaélések királyi vizsgálóbizottsága” a Lake Alice pszichiátriai kórházban történt embertelenségeket feltáró bírósági tárgyalássorozatban. Az első számú vádlott egy ma már 92 éves pszichiáter, Dr. Selwyn Leeks, az intézmény egykori vezetője. A tanúk között szerepelnek többek között a kórház egykori páciensei, akik túlélték a válogatott kegyetlenséggel végrehajtott kínzásokat, illetve az intézmény volt dolgozói is, akik közül – bevallásuk szerint – néhányan nem is tudtak a szemük előtt zajló barbarizmusról.

A civilizációtól távol épült, isten háta mögötti pszichiátriai kórházban Dr. Leeks rémuralma alatt fiúgyerekek százai éltek rettegésben éveken át. A pszichiáter a tanúvallomások egyre bővülő sorai szerint büntetőeszközként alkalmazta az elektrosokk-kezeléseket: érzéstelenítés nélkül sokkolta a gyerekek fejét, végtagjait, és néha még a nemi szerveiket is. Egyes beszámolók szerint Leeks a gyerekeket is kényszerítette, hogy feltekerjék az elektrosokk-készülék feszültségszabályozó tárcsáját, míg egy másik társuk eközben elszenvedte a letaglózó erejű áramütéseket. "Emlékszem a rémületre annak a fiúnak az arcán, aki ezt kapta. Úgy nézett ki, mintha sikoltozna, de egy hang sem jött ki a száján"hangzott el az egyik túlélő beszámolójában.

Leeksnek szintén bevett szokása volt, hogy egy paraldehid nevű szert injekciózott a gyerekek fenekébe, ami pokolian kínzó fájdalmakat okozott nekik:
"Az injekció először nagyon hideg érzés volt, de aztán forró, égető savvá változott.” mondta az egyik tanú. A túlélők közül többen arról is beszámoltak, hogy a kórház dolgozói szexuálisan is bántalmazták a bent lakó fiúkat, melynek Leeks is aktív résztvevője volt.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi szervezete (amely a pszichiátriákon történő jogtalanságok feltárására specializálta tevékenységét) hosszú éveken át látta el újabb és újabb bizonyítékokkal a vizsgálóbizottságot annak érdekében, hogy a kórházban megfordult közel 300 fiatal fiút ért felfoghatatlan kegyetlenségek ne maradjanak büntetlenül – fáradságos munkájuk pedig végül nem volt hiábavaló.

Az első számú vádlott, Dr. Selwyn Leeks még a 70-es évek végén Ausztráliába költözött, ügyvédjével a Bizottság (Royal Commission of Inquiry into Abuse in Care) már felvette a kapcsolatot.

A 2021. június 14-én kezdődött tárgyalások jelenleg is zajlanak.

Alaptalanul szakították szét kis híján a családot

Nikolett és KoppányFölöslegesen próbálták elszakítani a 10 éves Koppányt az édesanyjától, aki megtagadta a fiú pszichiátriai gyógyszerezését: több évnyi hercehurca után a szakértők most kimondták, hogy nincs már jele ADHD-nak, vagyis hiperaktivitásnak, ami miatt a kisfiút pszichiátriai szerek szedésére akarták kötelezni. Az anyuka három bírósági tárgyaláson és ezernyi megpróbáltatáson van túl, de a harc végül meghozta gyümölcsét: fiának nem kellett éveken át tudatmódosító szert szednie. Csak becslések lehetnek arra, hány szülő járhat még ugyanebben a cipőben Magyarországon.

Agyi fejlődési rendellenesség, mondják a pszichiáterek, a diagnózis felállítása mégis csupán a gyermek teljesítőképessége alapján történik – hiába is kérné a szülő az agyi vizsgálatokat, hiszen ilyenek nincsenek. Így történhetett meg, hogy Koppány, a szuper értelmes kisfiú, akit édesanyja éveken át kitartóan megóvott a kényszergyógyszerezéstől, most végre megszabadulhatott ettől a bélyegtől.

2017 óta tartó kálváriája kezdetén mondták ki először Koppányról, hogy ADHD-s. Korábbi családi traumákból adódóan a fiúnak magatartási problémái voltak, nehezen viselte az iskolai körülményeket. Mindenre kíváncsi, mindent tudni akar, mindent látni akar, mindent kipróbálna – így bizony cseppet sem illik bele az osztályterem fegyelmezett csendjébe. Az ebből adódó iskolai konfliktusok miatt édesanyja már korábban elvitte őt egy szakemberhez.

A gyermekgyógyász természetes eszközök segítségével meggyőző eredményeket ért el a fiúnál, a tanulmányai is ígéretesen alakultak. Egy nap azonban egy, az akkori iskolájából érkezett feljelentés okán a Gyámhivatal eljárást kezdeményezett az édesanya ellen. Kötelezni próbálták őt arra, hogy az ADHD-ra alkalmazott pszichiátriai szert adja Koppánynak, ám az édesanya, miután megfelelően informálódott ennek a szernek a veszélyeiről, erre nem volt hajlandó.

Amikor a gyámhatóság már a családból való kiemelést is kilátásba helyezte, az édesanya egy jogvédő szervezet segítségével peres úton támadta meg a hivatal határozatát. Alapos okkal tette ezt, elvégre több szakértői vélemény is született arról, hogy Koppány szépen fejlődött az addigi kezelésektől, és nincs szüksége ADHD-szerekre.

Egymást követték a bírósági tárgyalások, ahol a gyámhivatal képviselője ádáz küzdelmet folytatott azért, hogy Koppányt elszakítsa édesanyjától, és végül ne ússza meg, hogy pszichiátriai szereket kelljen szednie. A sors fintora volt talán, hogy a bírónak feltűnt egy jogi szabálytalanság a gyámügy részéről, ezért a másodfokon hozott gondozásba vételi határozatukat a bíróság semmisnek nyilvánította. Mielőtt a további jogi csatározások folytatódhattak volna, a világ figyelme a koronavírusra szegeződött, így a viharfelhők egy időre elvonulni látszottak.

Koppány édesanyja kitartásának köszönhetően soha sem kényszerült pszichiátriai szerek szedésére, a feltételezett ADHD viszont úgy tűnik, mostanra ennek ellenére is megszűnt nála. A legfrissebb szakértői vélemény kimondta, hogy nem figyelemzavaros, így semmi szüksége nincs ADHD-szerekre. A „vérlázító” talán még enyhe kifejezés is lenne arra, hogy egy magától is megszűnő „betegség” miatt szétszakítottak volna egy családot, a kifejezetten értelmes kisfiút pedig idegenek között, tudatmódosító szerek által letompítva nevelték volna fel. Joggal feltételezhetjük, hogy ha mégis szedte volna az ellentmondásos tablettákat, majd ugyanígy megszűnik a figyelemzavara, a „gyógyszer” áldásos hatásának könyvelték volna el a sikert – holott láthatóan azok nélkül is megszabadult a nemkívánatos állapottól.

Az ADHD, vagyis "figyelemhiányos hiperaktivitás zavar" egyike azoknak a pszichiátriai címkéknek, amelyekkel egyre több gyermeket bélyegeznek meg világszerte – annak ellenére, hogy semmilyen valódi tudományos vizsgálat nem támasztja alá, hogy orvosi értelemben vett betegségről lenne szó. Mégis, az állapotra gyakran olyan pszichiátriai tudatmódosító szereket írnak fel megoldásként, melyek csupán arra alkalmasak, hogy kémiai kontroll alá vonják a gyermek nemkívánatos tüneteit, ám hosszú távú hatásaik akár tönkre is tehetik a gyermek életét. A gyermekek tanulási, viselkedési problémáira felírt pszichiátriai szerek aggasztó terjedése komoly viták tárgyát képezi szerte a világon, tudományos és társadalmi körökben egyaránt.

Belegondolni is rossz, hány szülő lehet ma Koppány édesanyjának helyzetében, aki a kényszer hatása alatt még mindig a kisebbik rossznak gondolja a pszichiátriai szert, így bűntudattal ugyan, de beadja gyermekének a tablettákat. Kétségtelen, hogy ezzel a legtöbb esetben a feszültség enyhül, a gyermek kémiai befolyás alatt képes olyan lenni, mint a többiek, odafigyel a tanórán, így a probléma megoldottnak látszik tőle. Sok gyermek számol be arról, hogy a serkentőszerektől elvesztik saját személyiségüket, olyan érzés, mintha nem önmaguk lennének tőle – ez az érzés pedig nagyon ijesztő és elnyomó egy gyermek számára.

Az édesanya pártját fogó jogvédő szervezet, a CCHR reméli, hogy Koppány esete erőt és reményt ad azoknak a szülőknek, akik ugyanezzel a nehézséggel néznek szembe, egyszersmind felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekek pusztán tüneti alapon történő pszichiátriai megbélyegzése, viselkedési vagy tanulási nehézségekre hivatkozva, súlyos károkat okozhat a felnövekvő generációnak.

 

A WHO új jelentésben marasztalja el a pszichiátriai kényszerkezeléseket

9789240025707 engMaga az Egészségügyi Világszervezet emelt szót a napokban az emberi jogokat sárba tipró kényszerkezelések ellen, amelyek teljes egészében átszövik a mentális egészségügy rendszerét a világ országaiban, és ez alól Magyarország sem kivétel. A WHO által kiadott júniusi jelentés a megoldásokra is rámutat – úgy tűnik, végre helyre kerülhetnek az emberi jogok a pszichiátria útvesztőiben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentésében erős bírálatokkal illeti a pszichiátriai kényszerkezeléseket, amelyek a jelentés szerint “mindenütt elterjedtek, és egyre gyakrabban alkalmazzák őket a világ országaiban, dacára annak, hogy semmi sem bizonyítja azok előnyös kimenetelét, ellenben jelentős bizonyíték van arra, hogy fizikai és pszichológiai károkhoz, sőt halálhoz vezetnek”. Ugyanakkor a kiadványban a WHO iránymutatással is szolgál a Föld nemzetei számára, azzal a céllal, hogy a jövőben a mindenkit megillető emberi jogokat szem előtt tartva alakítsák ki a mentális egészségügyi szolgáltatásokat.

14 pontban gyűjtötték össze azokat a kulcsfontosságú intézkedéseket, amelyeket az országoknak a WHO szerint be kellene vezetniük a mentális egészségügy hatékony reformjához. A felsorolt pontokban nyomatékosítják, hogy mind a pszichiátriai betegfelvételekre, mind pedig a kezelésekre (tudatmódosító szerek adagolása, elektrosokk) tájékozott beleegyezés után kerüljön sor – felülírva azt az eljárásmódot, hogy a veszélyesnek ítélt betegeket akaratuk ellenére zárják be és kényszerkezeljék, amely teljes egészében szembemegy korunk emberi jogi törekvéseivel. A WHO emellett törvényi szabályozást szorgalmaz a kényszerkezelések ellen, illetve a kényszerintézkedések helyett alternatívaként szolgáló megoldások biztosítására.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi szervezete örömmel fogadta a WHO kiadványát – a Magyarországon is jelen lévő jogvédő szervezet évtizedek óta küzd a pszichiátriákon történő jogsértések, megaláztatások és károsodások ellen. Természetesen nem kérdés az, hogy egy zavart elmeállapotú személyt, aki tényleges veszélyt jelenthet a környezetére, el kell különíteni, amíg az állapot fennáll. Mindezt azonban gyógyító tevékenységként feltüntetni, és teljesen szubjektív módon alkalmazni bárkire, akinek viselkedése vagy gondolkodásmódja eltér az átlagtól, embertelen és jogsértő az elmeegészségügy részéről – megszámlálhatatlanul sokan estek már áldozatául ezeknek az önkényes eljárásoknak.

A jogvédők remélik, hogy a WHO üzenete elég erőteljes hatással lesz a törvényhozókra ahhoz, hogy érdemi változásokat vezessenek be a pszichiátria idejétmúlt és jogsértő gyakorlataiban.

Itt érhető el a WHO kiadványa:
https://www.who.int/publications/i/item/9789240025707

Elhazudott jogi garancia

kórházi folyosóMegint futószalagon ítéltek valakit kényszerkezelésre egy Somogy megyei pszichiátrián: mindössze tíz perc alatt letudták a bírósági meghallgatást, amit a vírushelyzet óta már csak online végeznek. A férfinak egy teljes hónapot kellett várnia erre az alkalomra, miközben kényszerkezelték, végül pedig esélyt sem kapott rá, hogy megvédje magát. A jogi szakértők szerint az online tartott bírói szemle szinte semmilyen módon nem garantálja a pszichiátrián csapdába esett ember jogait.

Ha valakit kényszerrel visznek a pszichiátriára, eleve nagyon kiszolgáltatott helyzetben van – állítja az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű emberi jogi szervezet hazai csoportja, akik az ügyről tudomást szereztek. Amióta pedig a kényszerkezelések felülvizsgálata online történik, szinte esély sincs rá, hogy az illető érdemben ki tudjon állni a jogaiért a pszichiátrián, mondják a jogvédők.

A férfit tavaly tavasszal szállították akarata ellenére a Somogy megyei kórház pszichiátriájára, ahol – bár semmi jele nem volt annak, hogy ön- vagy közveszélyes lenne – meg is kezdték az antipszichotikumokkal és nyugtatókkal való kényszerkezelését. Egy dühöngő őrült vagy egy öngyilkosjelölt esetében ez talán helyénvalónak tűnhet, ez esetben azonban közel sem volt így: a férfi indokolatlanul hívta a segélykérő vonalat, és tett feljelentést jelentéktelen dolog miatt a rendőrségen – ennyi éppen elég volt hozzá.

És ha már elkezdték önhatalmúlag kényszerkezelni a kórházban, azt sem tartották igazán fontosnak, hogy a három napon belül kötelezően megtartandó bírói szemlére időben sort kerítsenek. (A bírói szemle elvileg egy jogi biztosíték arra, hogy senkit ne tarthassanak valódi indok nélkül a pszichiátrián akarata ellenére.) Később persze pótolták ezt a mulasztást – közel 4 héttel később –, ám túl sok köszönet ebben sem volt: a teljes bírósági procedúra lezajlott mindössze 10 perc leforgása alatt, méghozzá online módon, egy monitoron és webkamerán keresztül. Hogy mi minden bele tud férni egy 10 perces tárgyalásba, az szinte bámulatos: a bírósági titkár, a kórház kijelölt orvosa, a férfi ügygondnoka és egy független elmeszakértő is szót kapott, a férfi megválaszolta a titkár kérdéseit, majd végül az ítélet meghozatalára és kihirdetésére is jutott elegendő idő – legalábbis a jegyzőkönyv szerint.

A döntés végül további kényszerkezelést hozott a férfinak, bár ennek konkrét indoka nem derül ki a dokumentumból. Ezen a ponton szinte az lett volna meglepő, ha hazaengedik. A döntés nyomán született végzés csak egy évvel később került a férfi birtokába, mivel ő maga kérte ki azt a jogvédő szervezet tanácsára.

Eleve nem egyszerű feladat egy pár napja pszichiátriára szállított személy számára, hogy egy monitoron és webkamerán keresztül győzze meg a bíróságot arról, hogy nincs ott további keresnivalója. Ez a futószalagra emlékeztető eljárás szinte reménytelenné teszi a „beteg” számára a kijutást.

A jogvédő szervezet, amelyet a kényszerkezelt férfi segítségért megkeresett, a történtek miatt panasszal fordult az Ombudsman hivatalához, aki meg is kezdte az eset kivizsgálását.

Új tanulmány hitelteleníti a "hiperaktivitás-járványt"

Jóval több gyereket neveznek hiperaktívnak a kelleténél 450x300Jóval több gyereket neveznek hiperaktívnak a kelleténél, fedte fel egy új orvosi tanulmány. Az ausztrál kutatók szerint könnyelműen osztogatott diagnózisok miatt feleslegesen gyógyszerezik és stigmatizálják a gyerekek sokaságát, csak azért, hogy megfeleljenek a rendszer elvárásainak – teszik ráadásul mindezt egy kábítószer-kategóriába eső szerrel.

Kazda elismeri, hogy az ADHD diagnózisa több szempontból is problémás. A pszichiátria diagnosztikai kézikönyve, a DSM-5 kiterjesztette, hogy mi tartozik bele a hiperaktivitás diagnosztikai kategóriájába, így a túldiagnosztizálásnak is nagyobb teret enged (azon gyerekekre nézve például, akik kevesebb tünetet produkálnak). Azt is megjegyzi, hogy a gyermekeknél egykor normálisnak tartott viselkedésformákat egyre inkább medikalizálják, és a "betegség" bizonyítékának tekintik. Mivel nincsenek biológiai tesztek az ADHD kimutatására, és a diagnózist szubjektív módon állítják fel életkortól, nemtől, származástól és életkörülményektől függetlenül, így bőven adódik lehetőség a diagnózis kiterjesztésére. Ráadásul a diagnosztikai kritériumok lazításával az ADHD-s esetek száma is nőtt.

Szintén kiderül a tanulmányból, hogy a korábbi kutatások egyike sem mutatta ki eddig hosszú távon a gyógyszeres kezelés előnyeit – jellemzően eleve csak rövid ideig követik nyomon a kezelt gyerekek életútját. A kutatók megállapították, hogy maga az ADHD-diagnózis megkapása is növeli a megbélyegzést: "A diagnózis olyan identitást hozhat létre, amely fokozza az előítéleteket és az ítélkezést, ami még nagyobb elszigeteltség, kirekesztettség és szégyenérzet kialakulásával jár együtt".

A hazai fronton sincs ez másként

Magyarországon sem ritka jelenség az ADHD-val diagnosztizált gyerek, ezzel együtt pedig a pszichiátriai szeres kezelésük sem. A mai szülők jó eséllyel sosem hallották a „kábítószer kiadási engedély” kifejezést, pedig két évtizeddel ezelőtt még így hívták azt a meghatalmazást, amellyel az ADHD-ra felírt pszichiátriai szert ki lehetett váltani a gyógyszertárakban. Minthogy a mai napig ugyanaz a hatóanyag számít az elsődleges "kezelésnek" erre az állapotra, joggal merülhet fel a kérdés: miért nevezték ezt akkoriban kábítószernek, és ha húsz éve kábítószer volt, vajon ma miért ne lenne az?

A ma már inkább csak „fokozottan ellenőrzött szerként” emlegetett tablettákkal gyakran azért gyűlik meg a szülők baja, mert gyermeküknek esze ágában sincs önként bevenni azokat. „Mintha nem önmagam lennék” a szer hatása alatt, mondják a gyerekek – ez pedig egy hatéves kisfiú szájából igencsak ijesztő kijelentés. Mégis, egyes szülők inkább ráveszik gyermeküket a tabletták bevételére, mert a szer hatása alatt képesek olyan nyugodtan és együttműködően viselkedni, ahogyan azt az osztályteremben elvárják tőlük.

Ahogy a tanulmány szerzői megfogalmazták: kialakulhat a fiatalokban egy olyan tudat, hogy az ő személyisége nem kívánatos a közösség számára, és csakis tudatmódosító szer hatása alatt fogják őt valaha is elfogadni. Az abszurd része a dolognak az, hogy ezt az "agyi rendellenesség" számlájára írt tünetegyüttest soha meg sem próbálja a pszichiáter tényleges fizikai vizsgálatokkal alátámasztani a diagnózis felállításakor. Ehhez a szakmai irányelvek szerint ma bőven elég, ha a gyermek viselkedése megfelel bizonyos, meglehetősen szubjektív feltételeknek – olyanoknak, mint például "gyakran nem figyel megfelelően a részletekre" vagy "gyakran érzi magát nyugtalannak".

Ugyanakkor pedig ellenpéldát is találunk: egy budapesti édesanya éppen a közelmúltban érte el, hogy gyermekéről négy év küzdelem után lekerüljön a megbélyegző ADHD-diagnózis. Az anya a gyermekéért folytatott, évekig tartó küzdelme során következetesen nem engedte, hogy a kisfiúnak tudatmódosító szert adjanak – ami az őt ért fenyegetések árnyékában (többek között azzal, hogy ha nem teszi, elveszik tőle a gyereket) egyáltalán nem volt könnyű.

Aki egy kicsit is belelát egy „hiperaktív” gyermek szüleinek hétköznapjaiba, az tudhatja, hogy a szülőnek bizony nincs egyszerű dolga. Különleges gyermeke nem illik bele a rendszerbe, egymást érik a konfliktusok, a helyzet így egyre égetőbbé válik a szülő számára: hiszen a megoldást tőle várják, a rendszer nem fog igazodni gyermeke igényeihez. Így egy idő után elfogadható áldozatnak tűnhet, ha a legális drogok használatára fanyalodnak, melyeket ráadásul az orvosok és az iskola tanárai is támogatnak, és amelyek lehetséges mellékhatásairól szinte soha nem tájékoztatják a szülőket kellően kimerítően. Elítélni tehát a gyermekeiket begyógyszerező szülőket éppoly kegyetlen dolog volna, mint ahogyan a szülők ráerőltetik a tudatmódosító szert gyermekükre, hogy ne legyen velük probléma az iskolában. Hogy mindez hosszú távon hogyan teheti tönkre a gyermek életét, és hogyan teheti hajlamossá a későbbi drogfogyasztásra, az külön megér egy tanulmányt.

Ahelyett, hogy betegnek neveznénk lassan minden gyereket, aki eltér a „normálistól”, és begyógyszereznénk őket, érdemes volna magáról a rendszerről alkotni egy diagnózist, és arra alkalmazni terápiát. Így a gyermekeink „fokozottan ellenőrzött szerek” nélkül nőhetnének fel, ahogyan legtöbbünk felnőtt néhány évtizeddel ezelőtt.

Nyomoz a rendőrség a kényszerkezelés után meghalt férfi ügyében

patient handBelehalt a kezeletlenül hagyott tüdőgyulladásba a férfi, akit másfél héten át kényszerkezeltek egy Hajdú-Bihar megyei kórház pszichiátriáján. Tényleges orvosi kezelést csak azután kapott, hogy elkezdett látványosan leromlani az állapota – a mulasztás pedig az életébe került.

A férfi tavaly szeptemberben került kórházba, miután gondozója saját otthonában a földön fekve talált rá. A sürgősségi osztályon készült vizsgálatok eredményei gyulladásos betegségre utaltak, ezért bent akarták tartani a kórházban. A férfi azonban tiltakozott ez ellen, így az orvosi vizsgálatok helyett pszichiátriai szakvizsgálatot végeztek nála.

Mivel a szakvizsgálat zavartságot, hallucinációt és tájékozatlanságot állapított meg, felvették őt a pszichiátriai osztályra, ahol meg is kezdték a tudatmódosító szerekkel való kezelését. Noha a korábbi vizsgálatok valós testi problémára utaltak, úgy tűnik, innentől fogva mindezt teljesen figyelmen kívül hagyták, és úgy kezelték, mintha eleve pszichiátriai betegként került volna az intézménybe. Végeredményben tehát sikeresen elérték azt, hogy ne hagyhassa el a kórházat, az orvosi kezelés azonban, ami miatt bent akarták tartani, a jelek szerint már nem tűnt fontosnak.

Ennek csakhamar meg is lett az eredménye: egy hét pszichiátriai szeres kezelés után testileg elkezdett leromlani, egyre kevesebb ételt és folyadékot fogadott el, így infúzióval kezdték meg nála a folyadékpótlást. A rá következő harmadik napra már olyannyira legyengült, hogy gyakorlatilag etetni-itatni sem tudták, így végül mégis sort kerítettek néhány orvosi vizsgálatra, sőt belgyógyászati konzíliumot hívtak össze.

Ezek után a férfit a belgyógyászati osztályon kezelték tovább, ám a pszichiátrián töltött egy hét alatt annyira leromlott az állapota, hogy már csak életben tartani tudták néhány hétig.

Az elhunyt férfi családja egy jogvédő szervezethez fordult segítségért, feljelentésük nyomán már elindult a rendőrségi nyomozás.

Friss hírek

Thumbnail Büntetésként alkalmazott elektrosokk, pokoli fájdalmakkal járó injekciók és szexuális bántalmazás jellemezte az új-zélandi Lake Alice pszichiátriai kórház fiatalkorú lakóinak napjait, az elkövetők...
Thumbnail Maga az Egészségügyi Világszervezet emelt szót a napokban az emberi jogokat sárba tipró kényszerkezelések ellen, amelyek teljes egészében átszövik a mentális egészségügy rendszerét a világ...
Thumbnail Jóval több gyereket neveznek hiperaktívnak a kelleténél, fedte fel egy új orvosi tanulmány. Az ausztrál kutatók szerint könnyelműen osztogatott diagnózisok miatt feleslegesen gyógyszerezik és...
More inFriss hírek  

Állások Magyarországon

Állások Magyarországon

Állások Magyarországon