Megdöbbentő - de nem meglepő - hirek a pszichiátriáról

Mégsem működik másképp az „ADHD-s” gyerekek agya, erősítette meg egy új tanulmány

• Nyomtatás
• E-mail

Egy új tanulmányban a kutatók autista, ADHD-s és diagnózis nélküli (vagyis normálisan fejlődő) gyerekek fMRI agyi képalkotó vizsgálatainak adatait elemezték ki. [Az fMRI a funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat, ami az agy és a gerincvelő idegi aktivitását méri – a ford.]
Különösen a funkcionális kapcsolatokat vizsgálták, annak mértékét, hogy az agy egyes területei mennyire jól kommunikálnak egymással.
Úgy találták, hogy nincs agyi eltérés az egyes diagnózis-típusok között. A kutatók azt feltételezték, hogy a kognitív képességek, mint a figyelem, a memória, a tervezés és a problémamegoldás, összefüggésben lehetnek az agyi funkcionális kapcsolatokkal. Azonban ebben sem találtak agyi eltérést a különböző kognitív képességekkel rendelkező gyerekek között. Dina R. Dajani, a Miami Egyetem kutatója a következőt írta:
„Jelenlegi eredményeink megerősítik a szakirodalmak azon, egyre növekvő részét, amelyek azt mutatják, hogy a hagyományos diagnosztikai kategóriák nem határoznak meg neurobiológiailag elkülöníthető csoportokat.” [Vagyis a jelenleg alkalmazott, megfigyeléseken és véleményeken alapuló diagnózisok, melyek az agy eltérő fejlődését és működését feltételezik, nem támaszthatóak alá képalkotó eljárásokkal, mivel nem találtak különbséget az agyműködésükben. – a ford.]
A korábbi kutatások az agy funkcionális kapcsolatait illetően nem vezettek egyértelmű eredményre. Néhány tanulmány talált némi eltérést ezzel a biológiai vizsgálattal az ADHD-diagnózissal rendelkező és nem rendelkező gyermekek, illetve az autizmus diagnózisával rendelkező és nem rendelkező gyermekek között. A tanulmányok túlnyomó része azonban nem talált semmilyen agyi eltérést. Még a talált különbségek is származhattak hamis pozitív eredményekből, melyek megfertőzték a neurobiológia területét az elmúlt évek során.
Dajani és a többi kutató tisztázni akarta ezeket az ellentmondásos eredményeket, ezért jelen tanulmányuk során nagyobb célcsoportot és célzottabb módszertant alkalmaztak. 168 gyermek fMRI vizsgálati eredményeit tanulmányozták (8-13 évesekét) három csoportra osztva: ADHD-val diagnosztizált gyerekek, autizmussal diagnosztizált gyerekek, és diagnózis nélküli gyerekek (akikre „átlagosan fejlődőként” hivatkoztak a tanulmányban).
Néhány gyerek egyszerre volt autista és ADHD-s, ezért további elemzéseket végeztek el, hogy felmérjék, jelent-e különbséget mindkét diagnózis megléte.
A kutatók nem találtak különbséget a diagnosztikai csoportok között. Vagyis az „átlagosan fejlődő” gyermekek agyi aktivitása nem tért el azokétól, akiket ADHD-val vagy autizmussal diagnosztizáltak.
A kutatók ezután csoportokra osztották a gyerekeket kognitív képességeik alapján – függetlenül a diagnózisaiktól. Három csoportot alkottak: átlag feletti, átlagos és átlag alatti képességek. Majd összehasonlították a három csoport agyi funkcionális kapcsolatait.
A kutatók ezúttal sem találtak agyi aktivitásbeli eltérést a három csoport résztvevői között. Még az átlag feletti és az átlag alatti csoportok is hasonló agyi aktivitást mutattak.
A kutatók úgy érvelnek, hogy a korábbi agyi eltéréseket mutató eredmények „hamis pozitívak voltak a minták alacsony száma miatt”. Azt mondják, hogy a diagnosztikai osztályozó rendszer – legalábbis ami ezt a két diagnózist illeti – neurobiológiailag nem megalapozott, ahogyan a kognitív képességek alapján történő viselkedési osztályozásrendszer sem.
A végkövetkeztetés az, hogy az agytudomány nem tud különbséget tenni az ADHD-s, az autista és az átlagosan fejlődő gyerekek között, sem pedig a különböző szintű kognitív képességek között.

Az eredeti cikk: https://www.madinamerica.com/2019/04/no-brain-connectivity-differences-autism-adhd-typical-development/

Tényleg mindent ki kell próbálni?

• Nyomtatás
• E-mail

Mi az, amiről bizonyosan, feltétel nélkül elhihetjük, hogy működik?

Az, amit mi magunk élünk át, tapasztalunk meg.

Azonban biztosan minden megoldás megéri a kockázatot, hogy saját bőrünkön tapasztaljuk meg, vajon működik-e?

Lehetünk olykor elég elkeseredettek vagy bánatosak ahhoz, hogy pszichiáterhez fordulunk a javulás, enyhülés reményében. Azonban saját érdekünkben célszerű érdemben tájékozódni arról, mit is várhatunk egy ilyen „szakembertől”. Az életbeli probléma kezelése helyett, ami kiváltja érzelmi állapotunkat, szinte biztosra vehető, hogy egy mentális rendellenesség diagnózisa (szorongás, depresszió, stb.) lesz a válasz a panaszainkra, melynek tünetei „csakis tudatmódosító pszichiátriai szerek hatására fognak enyhülni”. Az általános megfigyelés ugyanis azt mutatja, hogy egy pszichiáter rendelőjéből a legritkább esetben távozhat bárki is recept nélkül. Ez a pont azonban sorfordító lehet egy ember életében.

Számtalan „pszichiátriai betegnek” bélyegzett férfi és nő tanúsíthatja, miféle segítséget jelentett számukra a diagnózis és a „gyógyszer”: amellett, hogy ezek a szerek gyakran meglepően erősen eltompítják az emberi érzelmeket, érzéseket, és egyéb kellemetlen mellékhatásokat okoznak, olyan erős függőséget képesek kialakítani, hogy akár egy életen át képtelenség lehet a tőlük való megszabadulás. Mire az ember észreveszi, hogy a szer jelentős testsúlygyarapodást okozott, eltorzította a személyiségét, problémái pedig továbbra sem oldódtak meg, már késő, hogy meggondolja magát. Mivel ekkorra már olyan változásokat okoz az idegrendszerben, hogy a szer elhagyása embertelen kínokkal jár, a legtöbben inkább újra elkezdik szedni a „gyógyszereket”, beletörődve sorsukba.

Az ember csakis akkor hozhat felelős döntést saját sorsa felől, ha minden szükséges adat a birtokában van. Egy pszichiáter viszont a legkisebb valószínűséggel fogja felvázolni a valódi tényeket „betegei” számára – ami a minden beteget megillető tájékozott beleegyezést jelentené – hiszen a cél mindössze a gyógyszer felírása.

Tönkrement a fiú az otthonban

• Nyomtatás
• E-mail

Az édesanya azért adta be a fiát a vidéki gondozóotthonba, hogy megfelelően ápolják, ehelyett a fiú egészsége mostanra komolyan károsodott – durván elhízott, májnagyobbodása lett. Az anya feljelentést tett a rendőrségen.

Minden szülő számára fájdalmas, amikor testi vagy szellemi fogyatékosság miatt gondozóotthonba kell adnia gyermekét. Sokszor muszájból kerül sor ilyen lépésre, és a szülő azzal a reménnyel hozza meg ezt a nehéz döntést, hogy gyermekének jobb sora lesz a gondozók szakértő kezei közt.

Ezt remélte az az édesanya is, akinek fiát 22 éves korában viselkedési problémák miatt egy vidéki intézetben helyezték el. A fiú hatéves korában megvakult, ezt követően mentális fogyatékosnak minősítették, duplán igényt tartott hát a gondoskodásra és törődésre.

A fiút azonban gondoskodás gyanánt pszichiátriai szerekkel kezdték tömni az intézetben. Ennek következtében a fiú gyakran volt kábult, legyógyszerezett állapotban, ráadásul furcsa testi problémák is elkezdtek jelentkezni nála. A bekerülésekor 80 kg-os fiú idővel közel 130 kg-osra hízott, amely számos egyéb, negatív egészségügyi következménnyel járt.

A súlynövekedés, étvágynövekedés, testtömeg-növekedés gyakorlatilag minden egyes pszichiátriai szer mellékhatásai között szerepel, amelyeket a fiúnak adagolnak. De a hivatalos gyógyszerleiratokban felsorolt mellékhatások közt ott van a magas vérnyomás, májelégtelenség, hepatitis, kóros májműködés is, csakúgy mint a nyugtalanság, zavartság, hallucináció, sőt, a hirtelen halál is. Ennek ellenére a fiúnak továbbra is szednie kell ezeket a pszichiátriai szereket – hiába tette szóvá az édesanyja a riasztó jeleket.

Mostanra a fiatalembernél számos komoly egészségügyi probléma alakult ki: magas vérnyomás, magas koleszterinszint, gyomor- és nyelőcső gyulladás, májnagyobbodás, meszesedett nyaki gerinc. Hiába írta elő az orvos a zsírszegény diétát, a mozgást, a hepatitis B elleni oltást, az anya nem tud róla, hogy fiának ezeket biztosítanák az otthonban.

Mivel a fiú állapota komolyan leromlott, és több, visszafordíthatatlannak tűnő egészségkárosodástól szenved, az anya megelégelte a dolgot, és a napokban feljelentést nyújtott be a rendőrséghez, kérve az ügy alapos kivizsgálását.

Albert Györgyi emlékére – 55 éves lenne a médiaszemélyiség

• Nyomtatás
• E-mail

Már 11 éve, hogy hirtelen távozott közülünk Albert Györgyi. Épp egy televíziós interjú helyszínére tartott egy budapesti taxiban, amikor a szíve megállt.
A magyar média közismert személyiségét magánéleti problémái miatt hosszú éveken át kezelték pszichiátriai szerekkel, amelyek közrejátszhattak halálában. Május 9-én lenne ötvenöt éves.

Albert Györgyi – aki újságírói pályáján interjúit nem kisebb sztárokkal készítette, mint Gregory Peck, Paul Simon, Joseph Heller, Glenn Close, John Travolta vagy Madonna – maga is gyakran a figyelem középpontjába került. Magyarországon aligha van még híres ember, közéleti személyiség, akinek a lelki problémájáról annyit tudnánk, mint Albert Györgyiéről, pedig számos rendkívüli művészt ért utol szintén pszichiátriai kezelése idején a halál – József Attilát, Soós Imrét, Szécsi
Pált, Latinovits Zoltánt vagy másokat.

Ám arról, hogy magánéletét átható lelki gondjait a nyilvánosság elé tárja, maga Albert Györgyi döntött – és, visszatekintve, lehet, hogy jó oka volt rá... „Én a legbelsőbb érzelmeimet, hogy úgy mondjam, azt vagy négy fal között tartom, vagy, ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek – megírom egy könyvben” – idézi Albert nyilatkozatát az egyik legismertebb hírportál, amikor az újságírónő halálhírét bejelenti 2008 októberében. Haláláig Albert Györgyi hosszú éveken át pszichiátriai kezelést kapott, ám ennek ellenére, úgy tűnik, problémáit elmondania valójában nem volt kinek...

Világjelenség, hogy a gyógyszergyártók számára jó befektetésnek számító „depresszióipart” terjesztő pszichiáterek ténylegesen már csak annyi ideig figyelnek oda pácienseikre, amíg a pszichiátriai szereiket felírják. A pszichiáterek érdekeltsége a gyógyszergyártó iparágban annyira nyilvánvalóvá vált, hogy nyakra-főre teremtik az újabbnál újabb mentális betegségeket, amelyek listája hihetetlen sebességgel gyarapszik. Ráadásul, sok esetben akkor is pszichiátriai szereket írnak föl, amikor valójában a kedvezőtlen lelki jelenségeket testi betegségek vagy táplálkozási problémák idézik elő.

És, bizony, ezek az antidepresszáns szerek az utcákon árult, tiltott kábítószerekhez hasonló kémiai anyagokból készülnek és ugyanúgy függőséget okoznak – ami nem akármilyen bevételi forrást jelent, hiszen a páciens élete végéig tartó betegsége jól jövedelmez a gyógyszeriparnak. S ott vannak e szerek mellékhatásai: számtalan tragédia okozójaként azonosították már ezeket, hiszen az öngyilkossági hajlamtól, a súlyos szorongáson keresztül különféle szervi működészavarok előidézőinek bizonyultak – így például számos pszichiátriai szer jól ismert mellékhatása, hogy tönkreteszi a szívet.

Albert Györgyi – annak ellenére, hogy „szakember” kezelte – úgy érezte, az írás egyfajta önterápia, és fontos, hogy kiírja magából a gondolatait. De azt sohasem tudjuk már meg, hogy az írás mennyit segített volna, ha az önterápiával a súlyos mellékhatásaik miatt veszélyes „gyógyszerek” nélkül próbálkozik a korán távozott újságírónő.

Kép forrása: Origo

Újabb pszichiátriai agyrém a láthatáron: az új eszköz alvás közben vezet áramot a gyermek agyába

• Nyomtatás
• E-mail

Új pszichiátriai eszköz használatát engedélyezte a közelmúltban az amerikai Élelmezésügyi és Gyógyszerészeti Hivatal (FDA): egy olyan kütyüét, amely kis áramütésekkel „azokat a gyerekeket, akik a pszichiáterek szerint ADHD-ban (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar) szenvednek. Az eszköz így szabad utat kap az USA-ban.

Egy újabb pszichiátriai próbálkozás, hogy fizikai eszközzel kezeljenek egy olyan állapotot, amelyről tudományosan sosem bizonyították, hogy neurobiológiai probléma lenne. A gyermekek tanulási, viselkedési problémáira (amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még maguktól értetődően oktatási-nevelési kérdések voltak) az utóbbi évtizedekben elsősorban pszichiátriai szerek felírását favorizálták, ám ezek a tudatmódosító szerek egyre több nyilvánosság kapnak kellemetlen, sőt sokszor kifejezetten káros, rövid és hosszú távú mellékhatásaik miatt (mint például mánia, pszichózis, öngyilkossági késztetések). Talán emiatt kezdenek teret nyerni olyan pszichiátriai eszközök, amelyek a kémiai „megoldás” helyett új, ezúttal fizikai megközelítéseket favorizálnak.

A nagyjából mobiltelefon méretű, lítiumion-akkumulátoros eszközt 7 és 12 év közötti, „ADHD-s” gyerekek számára ajánlják. Az eszköz elektródáját tapasszal rögzítik a gyermek homlokára, hogy az alvás közben folyamatos áramütésekkel stimulálja a még fejlődésben lévő idegrendszert, csípős, bizsergő érzést okozva a bőrön a két szemöldök között.

Az ADHD-t a hozzá kapcsolódó többi gyermekkori pszichiátriai diagnózissal együtt heves viták övezik világszerte. Nem is csoda: bár a gyerekeknek egyértelműen lehetnek problémáik a tanulással, figyelmük fókuszálásával, ezekről az állapotokról soha nem igazolták tudományos eszközökkel, hogy orvosi értelemben betegségek lennének. Ugyanakkor jól ismert, mennyi minden okozhat ilyen tüneteket a gyermekeknél: ételallergia, mérgezések, túlzott cukorfogyasztás, családi zűrök, és számos más hétköznapi probléma. Ennek ellenére manapság mintegy 20 millió gyermeket kezelnek tudatmódosító pszichiátriai szerekkel, ezekre az állapotokra hivatkozva.

Bár az új eszközt úgy hirdetik, mint olyan kezelési módot, amely – a pszichiátriai szerekkel ellentétben – nem okoz komoly mellékhatásokat, saját weboldala szerint a következő mellékhatásokat okozhatja: álmosság, fokozott étvágy, alvási problémák, fogak összeszorítása, fejfájás és kimerültség. A hosszú távú mellékhatásokat pedig még senki nem ismeri.

Mindez sokak szerint olyan világ borús képét vetíti előre, ahol teljesen szokványossá válik, hogy az emberek lelki gondjait, búját-baját fizikai-kémiai módszerekkel tartják kordában. Ha így megy tovább, a pszichiátria „szép új világa” lassan a képzeletbeli jövőből a jelenünkbe csúszik át. Ennek pusztító hatásait pedig most még csak találgatni tudjuk.

-------------------------

Több információ:

https://www.newswire.com/news/cchr-condemns-fdas-approval-of-electricity-zapping-for-adhd-kids-20883366

Az anya nem adja fel a gyermekéért vívott harcot

• Nyomtatás
• E-mail

Valószínűtlennek tűnhet az a történet, ami egy budapesti anyukával esett meg a közelmúltban: okos, eleven fiával gyermekpszichiáterhez kellett fordulniuk, és mivel az anya nem engedte, hogy pszichiátriai szert szedessenek a fiával, most el akarják venni tőle a gyereket. Az anya bíróságra vitte az ügyet, az első tárgyalás a napokban történt.

Hétköznapi ember könnyen azt gondolhatja, hogy ilyesmi Magyarországon biztosan nem fordulhat elő. A fiún első ránézésre látszik, hogy lényegesen intelligensebb az átlagosnál, tanulmányi és versmondó versenyeken indul, szinte minden érdekli őt, jóval tájékozottabb a korabelieknél.

Sajnos azonban egy korábbi családi traumából adódóan nehezen viseli az iskolai körülményeket, kihívást jelent számára a beilleszkedés. Az anyukának emiatt gyermekpszichiáterhez kellett fordulnia fiával, aki homeopátiás szerekkel jó eredményeket ért el a gyermeknél. Később azonban a gyermek új szakorvoshoz került, aki a korábban már jól bevált homeopátiás szerek helyett az ADHD-ra, vagyis „figyelehiányos hiperaktivitásra” elsődlegesen alkalmazott szert írta fel neki – egy serkentőszert, ami kémiailag nagyon közel áll a kokainhoz. Mivel az anyuka alaposan tájékozódott afelől, hogy ez a szer milyen károkat képes okozni a gyermek egészségében, nem egyezett bele, hogy kisfia ennek hatása alatt töltse hétköznapjait.

Válaszként az anyuka tiltására a kórház a gyámhivatalnál indított eljárást azzal a céllal, hogy kötelezzék őt gyermeke gyógyszerezésére. Az elsőfokú hatóság az eljárás végén a gyermek védelembe vételéről döntött, egyszersmind a gyógyszerezés elrendeléséről. Az anya fellebbezett, de a másodfokú hatóság is ragaszkodott a gyermek kötelező pszichiátriai gyógyszerezéséhez. Miután az anya ezt visszautasította (hiszen a szakemberek is leírták, nem szükséges a gyógyszeres kezelés), a hatóság bekeményített: az elsőfokú határozatot megsemmisítették, és a gyermek nevelésbe vételéről döntöttek – vagyis arról, hogy a fiút kiemelik a családból és nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban helyezik el, ahol már nincs akadálya a kényszergyógyszerezésnek.

Az anya azonban még ezután sem adta fel a gyermekéért vívott harcot: keresetet nyújtott be a bíróságra a másodfokú hatóság határozata ellen, elvégre két külön szakvélemény is alátámasztja a gyógyszerezés szükségtelenségét – melyeket a hatóság figyelmen kívül hagyott. Az első tárgyalásra április tizedikén került sor, az anya küzdelme fiáért májusban folytatódik.

Mára már köztudott dolog, hogy a diagnózist, mely alapján a pszichiátriai szer adagolását a kórház elrendelte a gyermeknek, teljes egészében fizikai vizsgálatok nélkül, szubjektív vélemények és megfigyelések alapján állítják fel. Mindössze ennyi kell ahhoz, hogy egy gyermeket olyan szer szedésére kötelezhessék, amelyet méltán sorolnak egy kategóriába a súlyos függőséget okozó drogokkal: külföldön utcadrogként adják-veszik egymást közt a diákok, a videójáték versenyek (e-sport) résztvevői pedig teljesítményfokozóként használják.

A gyámhatóság azon törekvése, hogy egy – nagyon is megkérdőjelezhető – pszichiátriai szakvéleményre alapozva elszakítson egy gyermeket szerető, gondoskodó édesanyjától, hogy ezentúl pszichiátriai szerek szedésére kényszeríthessék, komoly aggodalomra adhat okot bármelyik szülő számára: vajon mennyire tudhatjuk biztonságban gyermekeinket egy olyan rendszerben, amely már ettől sem riad vissza?