Megdöbbentő - de nem meglepő - hirek a pszichiátriáról

Tovább küzd a maradandóan károsodott férfi

• Nyomtatás
• E-mail

 A bajai családapa 2016-ban lett lítiummérgezés áldozata. A lítiumot feszültségre és alvászavarra írták fel neki, ám a szer ellenőrizetlenül addig halmozódott fel a testében, amíg a férfi súlyos beszédkárosodása maradandó lett. Az első rendőrségi vizsgálat eredménytelenül zárult, ám egy friss toxikológiai szakvélemény megállapította a kezelő pszichiáter mulasztását. A férfi és családja most újabb jogi csatát indít.

A lítiumtartalmú pszichiátriai szert még 2013-ban írták fel a férfinak a bajai kórházban. Mivel a lítium elemi állapotában egy fém, amely idővel képes felhalmozódni a szervezetben, így annak szintjét az előírás szerint folyamatosan ellenőrizni kell a páciens vérében. E szerint fél év szedés után legalább háromhavonta kellett volna a lítium szintjét vizsgálni a vérszérumban, mégis eltelt 14 hónap anélkül, hogy egyetlen ilyen vizsgálatra sor került volna. Így történhetett meg, hogy a férfi vérében a – mellesleg mobiltelefonok akkumulátorában is használt – fém végül a megengedett érték háromszorosát is elérte.

A férfi munkája részeként rendszeresen járt külföldre vásárolni, és a kezelés alatt teljesen megváltozott: például vezetés közben nem figyelte a közlekedési táblákat, fogalma sem volt, induláskor mennyi üzemanyag van az autóban, vagy hogy mennyi pénz van nála.

2016 júniusában már olyan rossz állapotban volt, hogy ismét pszichiáterhez került, aki újabb két pszichiátriai szert írt fel neki. Miután ezeket szedni kezdte, rémálmok, alvajárás, térbeli és időbeli dezorientáció jelentek meg viselkedésében. Így aztán újra befektették a pszichiátriára, ahol visszaállították a lítium-terápiát.

Néhány hónap elteltével a férfi állapota rohamosan romlani kezdett: éjjel már nem tudott aludni, szaladgált, dobálta magát az ágyon, izomrángásai és remegése egyre erősebbé váltak. A felesége szállíttatta a kórházba, ahol a vérvételt követően kiderült: a férfi lítiumszintje már meghaladta a megengedett érték háromszorosát. Csupán ezután kezdték meg a lítiummérgezés kezelését. A férfinak ekkor már nyelési nehézségei voltak, a feleségének nem tudott válaszolni; a kórházban öntudatlanul, bepelenkázva és kikötözve feküdt.

A pszichiátriáról az intenzívre került, ahol gerinccsapolást végeztek rajta. Egyéb kiegészítő terápiáknak köszönhetően állapota lassacskán javulni kezdett. Miután állapota stabilizálódott, rehabilitációs kezelésekben vett részt, hogy ellensúlyozni próbálják a pszichiátriai szer okozta mérgezés káros hatásait. Gyógytornász segítségével lassan ismét lábra tudott állni, és a négy végtagra kiterjedő bizonytalan mozgása és egyensúlyzavara fokozatosan javult, de teljesen nem múlt el. Viszont súlyos beszédkárosodása úgy tűnik, maradandóvá vált.

Bár a korábban elindított rendőrségi nyomozás eredménytelenül zárult, a család nem adta fel a harcot. A napokban elkészült toxikológiai szakvélemény újfent megállapította, hogy a férfi – bár elméletileg folyamatos orvosi felügyelet alatt állt – mégis lítiummérgezés áldozata lett. A szekértő megállapította, hogy más, egy időben szedett gyógyszerek (melyekről a pszichiáter is tudott) hatására nem tudták a férfi veséi megfelelően kiválasztani a lítiumot, így érhetett el mérgező szintet a vérében.

A család egy jogvédő szervezet segítségével most új kivizsgálást indítványozott a férfit kezelő pszichiáter ellen.

Betiltották az elektromos sokkolót

• Nyomtatás
• E-mail

Az amerikai gyógyszerhatóság március elején betiltotta annak az elektromos sokkolóeszköznek a használatát, amivel főként fogyatékos embereket büntettek „viselkedésterápia” címszóval. A hatóságnak több mint 20 évbe telt, mire erre a döntésre eljutott – hogy mikor születik ugyanilyen döntés a sokkal nagyobb áramot használó és így sokkal nagyobb kárt okozó elektrosokk-gépekkel kapcsolatban, arról egyelőre nincs hír.

Mégsem volt jogos a kismama kényszerkezelése

• Nyomtatás
• E-mail

Igazat adott a bíróság annak az édesanyának, akit akarata ellenére zártak a pszichiátriai osztályra. Az anya magánéleti problémák miatt fordult pszichiáterhez, ám a kórházban szinte azonnal elvették tőle gyermekét, és a nőt veszélyeztető állapotra hivatkozva leinjekciózták. A másodfokú bíróság úgy találta: nem volt alapja a kényszer alkalmazásának, a nőt fölöslegesen fosztották meg szabadságától.

Az Angliában élő, középkorú édesanyának tavaly romlott meg a viszonya a párjával, olyannyira, hogy kapcsolatuk meg is szakadt. A nő ezután egyéves kisfiával hazautazott Magyarországra a családjához, ám párkapcsolati problémája erősen rányomta bélyegét lelkiállapotára: viselkedése zaklatottá vált. Ekkor testvére tanácsára pszichiáter segítségét kérték, aki írt is neki egy beutalót egy úgynevezett baba-mama programba, ahol lehetősége nyílt volna nap mint nap látni gyermekét. A kórházban azonban, állítása szerint, rögtön a betegfelvételt követően szinte azonnal elvették tőle a kisfiút, mondván, hogy a nő veszélyeztető magatartást tanúsít, és kényszerkezelésre lesz szüksége - mindezt úgy, hogy az egészségügyi törvény szerint csak akkor lehet valakit a pszichiátriára kényszeríteni, ha közvetlenül és súlyosan ön- vagy közveszélyes, amire pedig a nő esetében semmiféle bizonyíték nem volt. A kisfiú hiába sírt, édesanyját már nem engedték a közelébe, ehelyett, a nő elmondása szerint, négy ápoló az ágyához kísérte, és nyugtató injekciót adtak be neki. Hogy mire alapozták a nő veszélyeztető magatartását, valójában egyetlen dokumentumból sem derül ki – és a probléma éppen itt mutatkozik meg. Veszélyeztetőnek tekintik azt, akit a jelen lévő pszichiáter annak nevez. Mivel ez idáig nem kellett soha megindokolnia döntését, így erre még csak kísérletet sem tett.

Három nappal ezután került sor az ún. bírói szemlére, amely azt hivatott eldönteni, jogszerű-e a pszichiátriai kényszerkezelés. Az ott hozott "szakértői vélemény" jóváhagyta a kényszerítést, pusztán ezzel az indokkal: „a kérelmezett nyugtalan, felgyorsult, paranoid tartalmak kerülnek nála felszínre aktuális (reális) élethelyzeti problémákkal, bizonytalanság, lakhatás, kapcsolatok krízise témában”. Az anyukának egy egész hónapot kellett a pszichiátrián töltenie, ez idő alatt pedig mindössze egyszer sikerült találkoznia gyermekével. Eközben pedig olyan tudatmódosító szereket kapott, amelyek miatt nem is szoptathatta volna kisfiát.

A nő mélységesen megalázónak és igazságtalannak érezte a vele történteket, ezért fellebbezést nyújtott be a helyi törvényszéken, mint másodfokú bíróságon, a bírói szemle korábbi döntése ellen. Ez nem is bizonyult hiábavalónak. A törvényszék nem találta elégségesnek azt az indoklást, amely alapján egy hónapra megfosztották őt a szabadságától. Indoklásában a törvényszék kifejtette:

„A veszélyeztető magatartás megvalósulásának ténybeli megalapozását azonban sem a kérelem, sem a szakértői vélemény, sem a bíróság végzése nem tartalmazza. Önmagában az, hogy a kérelmezett szorong, nyugtalan, ellenséges, feszült, nem elégséges ahhoz, hogy a veszélyeztető magatartás törvényben meghatározott feltételeinek fennállása megállapítható legyen. A veszélyeztető magatartás megvalósulásának ténybeli megalapozása hiányzik, és ilyen következtetés a kérelmezett meghallgatásából sem vonható le okszerűen és közvetlenül.”

A törvényszék megállapítása élesen ráirányítja a figyelmet döntésének kiemelt fontosságára: „A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy a kötelező pszichiátriai gyógykezelés elrendelése a polgári ügyekben eljáró bíróság egyik legsúlyosabb, személyi szabadságot korlátozó intézkedése.” Ennél kifejezőbben nem is fogalmazhattak volna, hiszen az egészségügy egyetlen más területén sem fordulhat elő, hogy az érintettet akarata ellenére ragadják ki mindennapi életéből és zárják be bizonytalan időre. Ilyen intézkedést a pszichiátrián kívül kizárólag a büntetőjogban tehetnek meg, ahol azonban a gyanúsítottnak lehetősége van érveket felhozni mentségére, vagy bizonyítani ártatlanságát. Egy pszichiátriai betegnek kikiáltott személy ezzel szemben azonmód jogfosztottá válhat, amint egy pszichiáter megkérdőjelezi mentális állapotát.

Az Alapvető Jogok Biztosa 2019-ben – már nem először – nagyító alá vette a pszichiátriai kényszerkezelések gyakorlatát. A kivizsgálás ez alkalommal sem talált megnyugtató eredményeket: „Az elrendelő bírósági végzés az érintett önrendelkezésének, személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását megvalósító kényszerintézkedést tartalmaz. A jogszerűtlen, illetve aránytalan intézkedés következményei jóvátehetetlenek, a megelőzés biztosítása kulcsfontosságú lenne.”

A másodfokú bíróság, úgy tűnik, ezúttal figyelembe vette az ombudsman ajánlásait, és részleteiben vizsgálta a szabadságkorlátozás indokoltságát. Az eset remélhetőleg kedvező hatást gyakorol a mentális egészségügy önkényességekkel sűrűn átszőtt területére: csökkenhet annak veszélye, hogy ködös magyarázatokra alapozva váljanak emberek a zárt osztályok lakóivá.

Amikor végleg búcsút mond a libidó

• Nyomtatás
• E-mail

Lehengerlően sokféle módon keseríthetik meg az emberek életét azok a tudatmódosító szerek, melyeket például depresszióra írnak fel egyes fehér köpenyt viselő jóakaróink. Nem másról van szó, mint a sokat emlegetett antidepresszánsokról. Ha pedig mellékhatásként a szexuális teljesítőképesség veszik oda, akár örökre, azzal senki sem áll ki dicsekedni.

A szerek jól ismert mellékhatásként előfordulhat némi émelygés, alvási nehézség vagy éppen túlzott fáradtság, testsúlygyarapodás, hasmenés, vagy akár szorongás, nyugtalanság, remegés is. Ezekre általánosan jellemző, hogy a szerek elhagyásával (feltéve persze, hogy nem okoznak azonnal elvonási tüneteket) maguktól elmúlnak. Van azonban egy sokkal kellemetlenebb jelenség is, melyet orvosi nyelven ekképp jelölnek meg: szexuális diszfunkció.

Mit is jelent ez tulajdonképpen?

Nők és férfiak esetében is jelentheti a libidó csökkenését vagy teljes elvesztését, tehát a szexuális érdeklődés hiányát. Emellett az együttlétekben szerepet játszó szerveink érzéketlenné válhatnak, akár olyannyira, hogy az érintett abszolút képtelenné válik élvezni az intim pillanatokat. Nemcsak hogy sokkal inkább zavarba ejtő ez az állapot, mint az általános rosszullétek, de van egy roppant ijesztő jellemvonása is: hajlamos maradandóvá válni.

A Psychology Today nevű szaklap egy olyan vizsgálat eredményeiről számolt be, mely szerint az antidepresszánsok okozta szexuális zavaroktól szenvedő betegek 81%-a a tabletták abbahagyása után 6 hónappal még semmilyen javulást nem érzékelt a tüneteiket illetően. Egy korábbi, 2001-es tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a manapság oly népszerű SSRI-antidepresszánsok (legnagyobb arányban ezeket írják fel hazánkban is) 58-73%-os bizonyossággal okoznak szexuális problémákat azok használóinak. Ez az arány kétségkívül roppant hervasztó, hiszen az arányból kiindulva az a kevésbé valószínű, hogy valaki megússza libidócsökkenés, vagy a nemzőszervek tartós érzéketlensége nélkül. És ugyan ringathatjuk magunkat abba a naiv hitbe, hogy ez már egy régi tanulmány, napjainkban bizonyára már korszerűbb szereket használnak – ezzel kapcsolatban sem tudunk megnyugtató hírekkel szolgálni, mivel a tanulmányban vizsgált szerek országunkban jelenleg is az antidepresszáns forgalom gerincét képezik, számszerűsítve pedig forgalmuk ötmilliárd forint feletti éves forgalmat tesz ki.

Az Európai Gyógyszerhatóság (EMA – European Medicines Agency) éppen a tavalyi év júliusában adott ki egy tájékoztatót arra vonatkozólag, milyen figyelmeztetéseket volna indokolt feltüntetni a gyógyszeres dobozokon. Az EMA javaslata szerint rá kellene írni a dobozokra, hogy az SSRI/SNRI típusú antidepresszánsok szexuális diszfunkciót okozhatnak – továbbá jelentések érkeztek olyan esetekről, akiknél a szer abbahagyása után is hosszú ideig fennmaradtak a tünetek.

2018 áprilisában egy állampolgári petíciót adtak be az amerikai FDA-nak, mely igen hosszasan taglalta, miért volna szükségszerű kötelezővé tenni, hogy feltüntessék a szexuális diszfunkció veszélyét az antidepresszánsok dobozain. A petíció benyújtója tanulmányok és egyedi esetek felsorolásával támasztotta alá érveit, olyan esetekkel, akik akár két hét antidepresszáns szedés után súlyos tünetekre panaszkodtak, melyek egészen a petíció elkészültéig nem múltak el – ez több esetben 10-20 évet is jelentett.

Arról ugyan nincs pontos adatunk, hogy Magyarországon hányan szenvednek ettől a megalázó jelenségtől, egyet azonban biztosan tudunk: azok az emberek, akiknek antidepresszáns-kúrát javasolnak, távolról sincsenek megfelelően tájékoztatva a szer veszélyeiről. Hiszen némileg kisarkítva a dolgot, egy ilyen „tájékoztatás” olyan volna, mintha azt mondanánk a páciensnek: „Dobjunk fel egy érmét; ha fej, akkor továbbra is működni fog a varázspálca, ha írás, akkor nem. Nos, kezdhetjük a kezelést?”

Ahelyett, hogy az antidepresszáns javítana az illető életminőségén, gyakorlatilag szó szerint hátrányos helyzetűvé teheti őt, akár élete végéig. Egy fiatal vagy középkorú ember életét túlzás nélkül tönkre teheti; párkapcsolat, családalapítás: ilyen célok már elérhetetlenné válnak. Ha korábban nem volt elég életbeli oka a depresszióra, most már bőséggel rendelkezésére áll, a kezelés pedig jó eséllyel erre is egy újabb tabletta lesz...

Fokozott vírusveszélynek teszik ki az időseket

• Nyomtatás
• E-mail

Az idősek otthonainak lakói koruknál fogva fokozottan ki vannak téve a koronavírus fertőzésveszélyének, mégis olyan pszichiátriai szereket szedetnek velük, melyek a kutatók szerint káros hatással lehetnek immunrendszerükre, így lecsökkentve a vírussal szembeni védettségüket. Erre hívja fel most a figyelmet egy jogvédő szervezet, amely szerint fontos lenne felülvizsgálni az időseknek adagolt pszichiátriai szerek indokoltságát.

A szervezet (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért – CCHR) szerint világszerte jellemző, hogy az otthonokban élő időseknél túlzott mértékben alkalmaznak antipszichotikus szereket (, mindössze azért, hogy a személyzet számára könnyebb legyen kezelni őket – és nincs ez másként Magyarországon sem. A New England Egyetem kutatói nemrégiben publikáltak egy tanulmányt, melyben a talált eredmények alapján kifejtik, hogy az egyik leggyakrabban alkalmazott antipszichotikum – amely hazánkban is az egyik legtöbbször felírt ilyen szer – jelentősen elnyomhatja az idősek immunrendszerét. Klinikai jelentések rendszeresen arra mutattak rá, hogy az ilyen szerekkel kezelt idős páciensek fogékonyabbak a fertőzésekre. Mindeddig nem volt magyarázat a jelenségre, ezért fogtak bele az ilyen irányú kutatásokba.

A kutatók azt írják, hogy az eleve legyengült immunrendszerű idősebb betegeknél erősen mérlegelni kell az ilyen pszichiátriai szerek felírását az úgynevezett indikáción túli esetekben (vagyis amikor a szert nem a hivatalos diagnózis alapján írják fel), mint a demencia vagy az álmatlanság, mivel az ilyen kórképekben jelentősen hiányosak a hatékonyságukat igazoló bizonyítékok.

A jogvédő szervezet jónéhány olyan magyarországi esettel is találkozott, ahol indokolatlanul alkalmaztak antipszichotikus szereket szociális otthonokban élő idős embereken. Az alábbi két eset például a közelmúltban történt:

2018-ban egy idős asszony szociális otthonba került, miután lánya pszichiátriai kivizsgálásra vitte. Korábban, míg saját házában élt, el tudta látni magát, másik lánya rendszeresen látogatta. A pszichiátrián, mivel nem viselte jól, hogy kiszakították saját lakhelyéből, antipszichotikus szert írtak fel neki, amit az otthonban is folyamatosan adagoltak tovább. Kilenc hónap múlva annyira leromlott az állapota, hogy elhalálozott.

2017-ben egy idősek otthonában élő férfit nyugtalanság miatt pszichiátriára szállítottak, ahol antipszichotikumot állítottak be neki, méghozzá az indokolt adag több mint négyszeresét. Bár a férfi egészségi állapota egyre romlott, súlyos fertőzések alakultak ki nála, a szert mégis csak bő két hónap után állították le, mikor már alig tudott kommunikálni a külvilággal. Néhány hónappal ezután a kialakult fertőzések okozták a halálát.

Figyelembe véve, hogy éppen az idősebb korosztályban a legnagyobb a halálozási arány a COVID-19 fertőzöttek között, a jogvédő szervezet felhívja a nyilvánosság figyelmét, hogy kiemelt fontosságú lenne felülvizsgálni az olyan szerek alkalmazását, melyek a jelenleginél is nagyobb veszélynek teszik ki őket.

Bíróság előtt a hallucináló édesanya

• Nyomtatás
• E-mail

A napokban állt a Győri Törvényszék előtt az édesanya, aki hallucinációi miatt autójával frontálisan ütközött, miközben óvodáskorú kisfia a hátsó ülésen utazott. Egy látomástól vezérelve balra tekerte a kormányt, így a szembejövő autóba rohantak – csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszták. Fontos kérdés azonban: az anyának felírt pszichiátriai szerek megelőzhették volna, vagy éppen okozták a hallucinációkat? A per márciusban folytatódik.

A TV2 híradója szerint a középkorú nő éppen szüleitől tartott hazafelé gépkocsijával, amikor az a gondolata támadt, hogy a hátsó gyerekülésben utazó kisfia valamiféle isteni lény, ezért követnie kell az utasításait. Elmondása szerint a visszapillantó tükörben lett figyelmes rá, hogy fiú enyhén balra biccent a fejével, melyet isteni jelként értékelt. Meg is kérdezte gyermekétől: „Menjünk balra?” Az akkor óvodáskorú fiú ösztönösen igennel felelt, ezzel fel is tette az i-re a pontot: a következő pillanatban 120 km/órával csapódtak bele a szembejövő sávban közlekedő autóba. A másik sofőr szerencsére idejében észlelte a közeledő veszélyt, sikerült eléggé lelassítania a kocsiját, hogy a sorsdöntő találkozásnak ne kelljen halállal végződnie. Könnyebb sérülésekkel megúszták az esetet mindannyian, az anyát azóta pszichiátrián kezelik.

Továbbra is kérdés azonban, hogy az anyának felírt pszichiátriai szerek milyen szerepet játszottak a kis híján tragédiába torkolló esetben.
Az édesanyát korábban depresszióval diagnosztizálták, melyre „nyugtatókat és hangulatjavítókat” kapott, melyeket a TV2 tudósítása szerint „nem szedett rendszeresen”. Könnyen arra a következtetésre juthatnánk, hogy a hébe-hóba szedett pszichiátriai szerek juttatták a nőt ebbe az állapotba, és ha rendesen szedte volna a szereket, nem lett volna semmi baj. Kevéssé ismert tény, hogy a depresszióra alkalmazott szerek egyik mellékhatása a hallucináció és az öngyilkosságra való késztetés is, emellett a nyugtatószerek is okozhatnak hallucinációkat. Amikor tehát a nő depresszióra jellemző tünetei miatt kért segítséget, lelki problémáit kémiai anyagokkal próbálták megoldani – ez általános jelenség ma a mentális egészségügyben. Most, hogy élete talán éppen a kapott szerek miatt vett tragikus fordulatot, korábbi depressziója immár új diagnózisokkal is bővülhetett, lehetővé téve, hogy még több pszichiátriai szert írhassanak fel a nőnek – sőt, ezúttal szigorúan kontrollálják azok szedését.

A valódi sorsfordulat tehát nem az autópályán, hanem annál jóval korábban, egy orvosi rendelőben következhetett be. Mi történt volna, ha annak idején tudatmódosító szerek helyett valódi segítséget kap depressziós tüneteire? Ha valaki tényleg meghallgatta volna a problémáit ahelyett, hogy agyi működési zavart feltételez, melyet kémiailag kell helyreállítani? Alighanem mind az ő, mind pedig gyermeke – akinek az eset óta szintén pszichiáterhez kell járnia – élete normális lehetett volna. Ám szomorú tapasztalat, hogy ha az ember egyszer elindul ezen a lejtőn, az eredmény szinte már akkor borítékolható: a rendszer soha többé nem ereszti el.

A hallucináló anya pere márciusban folytatódik a bíróságon.