Folyamatos veszélynek tesszük ki az ellátottakat és a kórházi személyzetet, ha nem cseréljük le a korlátozó és kényszerítő gyakorlatokat a pszichiátriákon – írja a Pszichiátriai Világszövetség (WPA) egy 2022 februárjában kiadott állásfoglalásában. Több működő alternatíva is létezik már a kényszerkezelések és a fogva tartás helyett, a világszövetség ezek mielőbbi alkalmazását sürgeti. A téma Magyarországon is aktuális: számos kórházban vannak zárt osztályok, ahol napi alapon ítélnek kényszerkezelésre embereket.
A pszichiátriai kényszerítésről saját tapasztalattal rendelkező páciensek és családtagjaik, csakúgy, mint a pszichiáterek és más egészségügyi szakemberek széleskörűen egyetértenek abban, hogy a kényszerítéseket túlzottan gyakran alkalmazzák a mentális egészségügyben – írják a világszövetség állásfoglalásában. „Erősen vitatott a kérdés, hogy a pszichiátriai kezelés és a mentális egészségügyi ellátás során a kényszerintézkedések a páciens saját érdekeinek védelme érdekében vagy más okokból valaha is indokoltak lehetnek-e.”
Pedig a kényszerítés mindennapos rutin a mai pszichiátriákon, olyannyira, hogy a magyar egészségügyi törvény szabályozza is, hogyan, mikor lehet kényszert alkalmazni. Az Országos Bírósági Hivatal adatai szerint Magyarországon 2021-ben 25 539 (!) esetben döntött a bíróság pszichiátriai kényszerkezelésről, vagy annak meghosszabbításáról. Ez havonta több mint 2000, naponta mintegy 70 esetet jelent.
Mivel a Pszichiátriai Világszervezetnek a Magyar Pszichiátriai Társaság is tagszervezete, így a WPA állásfoglalása a magyar pszichiátereknek is szól – annál is inkább, hiszen Magyarországon mind a mai napig találunk pszichiátriai zárt osztályokat a kórházakban, ahol rutinszerűen alkalmaznak kényszerítő eszközöket. Az ombudsman éppen a közelmúltban tette közzé egy e témában elvégzett vizsgálata eredményét: egy Somogy megyei, illetve egy Bács-Kiskun megyei kórházban “megfigyelésre” hivatkozva zártak be egy-egy pácienst akaratuk ellenére, majd elvették a telefonjukat és a ruháikat, holott egyikük sem tanúsított veszélyeztető magatartást. A hatályos egészségügyi törvény igyekszik ugyan jogi garanciát biztosítani a jogtalan kényszerítés ellen az úgynevezett bírói szemle formájában (ahol egy néhány fős bírói testület vizsgálja meg, indokolt-e a kényszerkezelés), ám a tapasztalat szerint ezek a rutinból, futószalagon végzett szemlék a gyakorlatban szinte semmilyen valódi garanciát nem jelentenek – a zárt osztályra szállított alanyok a beadott erős pszichiátriai szerek hatása alatt képtelenek kiállni jogaik védelmében a percek alatt meghozott döntéssel szemben.
A WPA álláspontja szerint több olyan kipróbált és működőképes alternatíva is létezik, melyek alkalmazása szükségtelenné tehetné a kényszerítéseket, illetve sokkal hatékonyabbá tehetné az egészségügyi ellátást. A világszövetség arra szólítja fel a világ pszichiátereit, hogy saját országukban érjék el – például a törvények, jogszabályok módosítási javaslataival –, hogy a jelenlegi elavult módszerek helyett az új ellátási módokat használják, melyek nem sértik az alapvető emberi jogokat.
Az egyik ilyen alternatíva az úgynevezett Open Dialogue (nyílt párbeszéd), melyet már a nyolcvanas évek óta sikerrel alkalmaznak Finnország egyes területein. Ez a módszer a pszichotikus állapotok okát nem az egyénben, hanem az őt körülvevő emberi kapcsolatok hálózatában keresi. A bénítóan erős tudatmódósító szereket és a bezárást szinte teljesen nélkülözve segítenek felépülni a pácienseknek azáltal, hogy maga a páciens adhat hangot saját érzéseinek az időközönként megtartott találkozókon, melyeken a páciens családtagjai, ismerősei is részt vesznek.
Szintén példaként említik azt az emberi jogokról szóló online tanfolyamsorozatot, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) indított útjára tavaly. Ezek az ingyenesen elvégezhető tanfolyamok többek között az egészségügyi dolgozókat látják el ismeretekkel az emberi jogok érvényesítéséről, illetve a kényszerítőeszközök káros hatásairól, ugyanakkor megoldásokat is bemutat a konfliktushelyzetek – és ezáltal a kényszerítőeszközök alkalmazásának – elkerülésére.
Nem a Pszichiátriai Világszervezet az első, amely aggodalmát fejezte ki a pszichiátriákon alkalmazott kényszerintézkedések használatával kapcsolatban. 2017-ben az ENSZ különleges referense, Dainius Puras professzor fogalmazott meg éles kritikát a pszichiátria mai gyakorlatával szemben, többek között így jellemezve a rendszert: “Ezen elképzelések állandósítják a megbélyegzést és megkülönböztetést, csakúgy, mint a kényszerítés gyakorlatát, amely széles körben elfogadott marad napjaink mentális egészségügyi rendszerében.” 2021-ben kiadott jelentésében a WHO is erős bírálatokkal illette a pszichiátriai kényszerkezeléseket, amelyek a jelentés szerint “mindenütt elterjedtek, és egyre gyakrabban alkalmazzák őket a világ országaiban, dacára annak, hogy semmi sem bizonyítja azok előnyös kimenetelét, ellenben jelentős bizonyíték van arra, hogy fizikai és pszichológiai károkhoz, sőt halálhoz vezetnek.”
Ha a pszichiátria központi szervezete, a Pszichiátriai Világszövetség is úgy véli, lejárt a kora a kényszerítésekre alapozott mentális egészségügyi kezeléseknek, az reménykeltő lehet mindazok számára, akik mentális állapotuk miatt segítségre szorulnak. A tendencia pedig előbb-utóbb minden bizonnyal pozitív hatással lesz a magyar mentális egészségügyre is.