Az első gondolat, ami eszünkbe ötlik az olyan hírek hallatán, mint hogy hányan fertőződtek vagy haltak meg a környező országokban, bizonyára nem az lesz, hogy mi itt teljes biztonságban vagyunk. Sokkal valószínűbb, hogy vészjósló képsorok futnak át az agyunkon: vajon mi lesz, ha nálunk is elszabadul a pokol?
Minél több ilyen hírrel tömjük tele a fejünket, annál vadabb fantáziák villanhatnak be a közelgő eseményekről, így tulajdonképpen az volna a meglepő, ha ezek után nem tapasztalnánk némi szorongást emiatt.
Mit tesz az ember, amikor szorong?
Jellemzően megpróbálja elnyomni valamivel, legyen az éppen valami édesség, egy szórakoztató műsor a TV-ben, vagy esetleg a jó öreg alkohol – pedig tudjuk, hogy ezek egyike sem fogja megszüntetni a szorongásunk okait. Sajnos ma már társadalmilag az is teljesen elfogadott dolog, ha valaki a jól bevált szorongásoldó szerekhez fordul segítségül. Ezeket a szereket a háziorvos is felírhatja, és úgy tűnik, tényleges segítséget nyújtanak, hiszen rövid időn belül kellőképpen letompítják az embert, így enyhítik a feszültséget. Amit viszont valójában elérünk ezzel, az nem több, mint hogy kémiai függönyt húzunk magunk és a világ közé, hogy ezáltal kevésbé legyen felzaklató vagy ijesztő, nem törődve azzal, hogy eközben mit tesz ez a szer az agyunkkal. Kár is volna sorolni a szorongásoldók veszélyeit, hiszen elég csak kinyitni a betegtájékoztatót: a függőségen túl számos olyan szituáció előállhat a szedésük hatására, ami sokkal veszélyesebbé teheti ezeket az amúgy sem éppen mesébe illő napokat.
Nem egy olyan esettel találkoztunk már, ahol éppen ezek a „gyógyszerek” váltottak ki olyan reakciókat az emberekből, melyek miatt végül a pszichiátrián kötöttek ki. Azt gondolni tehát, hogy a szorongásoldókhoz hasonló tudatmódosító szerek, és akik felírják őket, a barátaink, könnyedén vezethet keserű csalódáshoz. Sőt, mi több, visszafordíthatatlan események sorát indíthatja el, melyeket akkor már késő újra átgondolni.
Ehelyett sokkal észszerűbb lenne megvizsgálnunk a szorongás valódi okát: a futószalagon érkező vészjósló hírek áradatát, és a látszólagos tehetetlenség gondolatát. Vajon tényleg szükségünk van arra, hogy a média által felfújt és felnagyított „hírekkel” töltsük tele az elménket? Alighanem bőven elegendő volna naponta egyszer megtekinteni a hivatalosan kiadott közleményeket a kialakult vírushelyzetről és a kormány intézkedéseiről, hogy megfelelően tájékozottak legyünk. Rettentően csábító lehet a rémisztő adatokat böngészni minden egyes órában, ezzel azonban nagyságrendekkel többet ártunk magunknak, mint amennyit használunk.
Tehetetlenek pedig távolról sem vagyunk, mindig meg tudjuk találni a módját, hogy felkészüljünk a veszélyre, és kezeljük, amit kell. Ami a leginkább képes oldani a szorongást, az a cselekvés. Bármelyikünknek szüksége lehet segítségre, bátorításra. Ne húzódjunk vissza az emberektől, beszéljünk, kommunikáljunk azokkal, akiket szeretünk! Tegyünk észszerű lépéseket a felkészülésre. Iktassunk be a napjainkba megfelelő mennyiségű testmozgást, és figyeljünk oda az étrendünkre, hiszen ezek is nagyban hozzájárulnak lelki állapotunkhoz. A pszichiátriai szereket pedig hagyjuk meg azoknak, akik gyártják és felírják őket.