Támogassa Ön is alapítványunk munkáját adója 1%-ával! Adószámunk: 18282704-1-13

Halál a szociális otthonban

A házaspár egyetlen gyermeke 2010 novemberében került a budapesti intézetbe. Magatartási problémái miatt addigra már többféle pszichiátriai szerrel kezelték, ám azzal együtt, hogy állapota nem javult, a szülők olyan aggasztó tüneteket észleltek gyermekükön, amelyek gyakorlatilag megegyeznek a fiúnak adott pszichiátriai szerek mellékhatásaival. Az állapotromlásokat a szülők jelezték a kezelő pszichiáter, illetve az intézet vezetősége és a személyzet felé, ám ennek nem lett eredménye. Mint ahogy az azzal kapcsolatos panaszuknak sem, hogy a fiú testén rendszeresen találtak bántalmazásra utaló sérüléseket. A szülők szerint bár a fiút rendszeresen korlátozták fizikailag, ezekről az intézetben nem készítették el a törvény által előírt dokumentációt.

2011 októberében a szülők telefonon kapták a hírt, hogy fiuk összeesett és az újraélesztés nem sikerült. Az intézetbe kerülése után egy éven belül a fiú halott volt.

A szülők a fiuk halálának ügyében az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért alapítványhoz fordultak, akik segítségével több hatósághoz is panaszt nyújtottak be, illetve rendőrségi feljelentést is tettek.