Támogassa Ön is alapítványunk munkáját adója 1%-ával! Adószámunk: 18282704-1-13

Egyszerű a magyarázat, miért akart ölni a miskolci kamasz

Amint az a napokban nyilvánosságra került, a Terrorelhárítási Központ kommandósai vitték el otthonából azt a 17 éves fiatalembert, aki az interneten tette közzé, hogyan tervez fegyveres mészárlást végrehajtani egy miskolci iskolában. Édesanyja szerint a fiú a légynek sem ártana, érthetetlennek tűnik hát, hogyan foganhatott meg ilyen vérfagyasztó terv a kamaszban. Pedig a magyarázat úgyszólván kéznél van.

Az anya szerint a látszat és a valóság nem is állhatna messzebb egymástól, fia egy pofont sem adott még életében senkinek. Ugyanakkor az ügy drámai fejleménye, hogy elfogása után a fiú öngyilkosságot kísérelt meg. A híradásokból azonban az is kiderült: imádott nagyszülei halála után a kamasznál depressziót diagnosztizáltak, gyógyszert is szedni kezdett. Mindez mellékesnek tűnhet, ám valójában riasztó magyarázat lehetőségét kínálja.

Bár a sajtóhírek arról nem szólnak, milyen gyógyszert kellett a 17 éves fiúnak szednie, ha depresszióval diagnosztizálták, nagy az esélye, hogy antidepresszánst írtak fel neki. Ha pedig ez történt, máris megoldódni látszik a rejtély, mi késztette a fiút a vérengzés kitervelésére. Az antidepresszánsokról ugyanis egy ideje jól ismert, hogy mellékhatásként erőszakos viselkedést vagy öngyilkossági késztetést válthatnak ki.

E szerek orvosoknak szóló, hivatalos gyógyszer-előirata rendre tartalmazza a mellékhatások között az idegességet, agresszív viselkedést és az öngyilkossági gondolatokat, ez a hivatalos magyar gyógyszeradatbázisban könnyen megtalálható. Az elmúlt években számos egészségügyi és gyógyszerhatóság, köztük az FDA (az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság), illetve az Európai Gyógyszerügynökség, csakúgy, mint más szervek szerte a világon, bocsátott ki hivatalos figyelmeztetést antidepresszáns szerek ingerlékenységet, agressziót, erőszakos késztetést vagy öngyilkos hajlamot okozó hatásairól. Az Egyesült Államokban történt számos iskolai lövöldözés közös nevezője, hogy az elkövetők szinte minden esetben tudatmódosító pszichiátriai gyógyszerezés alatt álltak – ahol ez nem derült ki, ott rendszerint megtagadták az erre vonatkozó információk kiadását.

Kiterjedt magyarországi adatbázist tart fenn a pszichiátriai kezelés alatt álló emberek által elkövetett erőszakos cselekményekről az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) nevű jogvédő szervezet, mely évtizedek óta gyűjti azokat az esettörténeteket, amelyek a média útján nyilvánosságot kaptak. A szervezet régóta igyekszik felhívni a figyelmet erre a sokszor mellékesnek tartott tényezőre, mely a szervezet szerint számos emberéletet követelt már hazánkban is. Az adatbázist itt lehet megnézni.

Hogy a miskolci kamasz elkövette volna-e a tervezett vérengzést, már sosem derül ki. A TEK talán tényleg megakadályozta egy borzalmas tragédia bekövetkeztét. Az eset azonban sürgetően hívja fel a figyelmet: jóval nagyobb éberséggel kellene kezelnünk a receptre felírt pszichiátriai szerek erőszakos viselkedést okozó mellékhatásait, mielőtt egy tudatbefolyásolt kamasz tényleg tüzet nyit ártatlan iskolásokra.