BUDAPEST – Békés tüntetés zajlott november 9-én, szombaton az elektrosokk-kezelés alkalmazása ellen, amelyet a mai napig használnak Magyarországon is. A tüntetők azt próbálták elérni: ezt a káros pszichiátriai módszert vonják ki végre a forgalomból.A rendezvény apropóját egy éppen Budapesten zajló elektrosokk-konferencia jelentette, egy olyan pszichiátriai csoport szervezésében, amelynek deklarált célja az elektrosokk népszerűsítése. A tüntetést szervező Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért, amely a pszichiátriákon történő jogsértések feltárásával foglalkozik, arra hívta fel a figyelmet: az elektrosokkot – amely inkább kínzás, mint kezelés – már régen be kellett volna tiltani.A számos országból érkezett tüntetők (a magyarok mellett Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából, Németországból, Ukrajnából, Spanyolországból, Görögországból, sőt még Japánból is érkezett résztvevő) a Liszt Ferenc térről a városon keresztül a Balassa utcai Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika elé vonultak, amely nem csupán az elektrosokkolás egyik hazai központja, de egyben az elektrosokk-konferenciának is helyet adott. A klinika előtt felszólalók beszédeikben kitértek arra, hogy az elektrosokkot (bár a legtöbben úgy hiszik, már régen nincs használatban) még ma is számos országban használják; évente több mint egymillió emberen hajtanak végre elektrosokkot „orvosi kezelésként”. Szó esett arról is, hogy az elektrosokk számos orvosi tanulmány szerint komoly agykárosodást és súlyos memóriavesztést okoz, és olyan tanulmány viszont nincs, ami egyértelműen alátámasztaná, hogy az eljárásnak bármilyen valódi gyógyhatása lenne.A szervező alapítvány elnöke, Dobos János elmondta: Magyarországon nem könnyű adatot szerezni az elektrosokk gyakoriságáról, de az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint 2000-től 2008-ig Magyarországon 1022 esetben hajtottak végre elektrosokkot.Az elektrosokk brutalitását pszichiáterek gyakran azzal bagatellizálják, hogy az eljárást ma már altatásban és izomlazító beadás mellett végzik, amely az elektromosság következtében fellépő görcsrohamot külső szemlélő számára láthatatlanná teszi. Ez azonban semmit nem szépít a nagyfeszültségű áram által az agyszövetben okozott pusztításon.A tüntetők a rendezvénnyel arra kívánták felhívni a figyelmet: eljött az ideje, hogy az elektrosokkot végre kitiltsák a gyakorlatból.
BUDAPEST – Békés tüntetés
zajlott november 9-én, szombaton az elektrosokk-kezelés alkalmazása
ellen, amelyet a mai napig használnak Magyarországon is. A tüntetők
azt próbálták elérni: ezt a káros pszichiátriai módszert
vonják ki végre a forgalomból.
A
rendezvény apropóját egy éppen Budapesten zajló
elektrosokk-konferencia jelentette, egy olyan pszichiátriai csoport
szervezésében, amelynek deklarált célja az elektrosokk
népszerűsítése. A tüntetést szervező Állampolgári Bizottság
az Emberi Jogokért, amely a pszichiátriákon történő jogsértések
feltárásával foglalkozik, arra hívta fel a figyelmet: az
elektrosokkot – amely inkább kínzás, mint kezelés – már
régen be kellett volna tiltani.
A
számos országból érkezett tüntetők (a magyarok mellett
Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából, Németországból,
Ukrajnából, Spanyolországból, Görögországból, sőt még
Japánból is érkezett résztvevő) a Liszt Ferenc térről a
városon keresztül a Balassa utcai Pszichiátriai és
Pszichoterápiás Klinika elé vonultak, amely nem csupán az
elektrosokkolás egyik hazai központja, de egyben az
elektrosokk-konferenciának is helyet adott. A klinika előtt
felszólalók beszédeikben kitértek arra, hogy az elektrosokkot
(bár a legtöbben úgy hiszik, már régen nincs használatban) még
ma is számos országban használják; évente több mint egymillió
emberen hajtanak végre elektrosokkot „orvosi kezelésként”. Szó
esett arról is, hogy az elektrosokk számos orvosi tanulmány
szerint komoly agykárosodást és súlyos memóriavesztést okoz, és
olyan tanulmány viszont nincs, ami egyértelműen alátámasztaná,
hogy az eljárásnak bármilyen valódi gyógyhatása lenne.
A
szervező alapítvány elnöke, Dobos János elmondta: Magyarországon
nem könnyű adatot szerezni az elektrosokk gyakoriságáról, de az
Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint 2000-től
2008-ig Magyarországon 1022 esetben hajtottak végre elektrosokkot.
Az
elektrosokk brutalitását pszichiáterek gyakran azzal
bagatellizálják, hogy az eljárást ma már altatásban és
izomlazító beadás mellett végzik, amely az elektromosság
következtében fellépő görcsrohamot külső szemlélő számára
láthatatlanná teszi. Ez azonban semmit nem szépít a
nagyfeszültségű áram által az agyszövetben okozott pusztításon.
A
tüntetők a rendezvénnyel arra kívánták felhívni a figyelmet:
eljött az ideje, hogy az elektrosokkot végre kitiltsák a
gyakorlatból.