Családi vitától a börtönkórházig – egy életveszélybe torkolló kényszerkezelés

A nő sosem hitte volna, hogy a pszichiátriai börtönkórházban fog kikötni a balesettel végződő nézeteltérés után – a sors mégis éveket hozott számára a rémálomba illő helyszínen. Szerencsére lánya nem adta fel érte a harcot, és egy jogvédő szervezet segítségével végül kiszabadította édesanyját a börtönkórházból, ahol kis híján életét vesztette.

A 60 év körüli, budapesti nő egy nap összeveszett az anyjával. A veszekedés elmérgesült, dulakodni kezdtek, az idős anya elesett, és eltört a karja. A szomszédjuk kihívta a rendőrséget és a mentőket, a rendőrök pedig, a helyzetet látva, feljelentést tettek a nő ellen súlyos testi sértés miatt. Mivel a nő immár gyanúsított volt büntetőügyben, az ügyvédje azt javasolta: feküdjön be a pszichiátriára, akkor – pszichiátriai kórtörténettel – elmeállapotra hivatkozva nem fogják elítélni súlyos testi sértésért. A nő így is tett: befeküdt egy pszichiátriai osztályra.

Csakhogy onnan már nem volt kiút. A nőt hamarosan átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), abba az országos, hírhedt börtönkórházba, amit kifejezetten a zavart elméjű, elmebeteg bűnelkövetők számára tartanak fent. A kapu bezárult mögötte.

Időközben elindult és lezajlott a büntetőper is, és bár az idős édesanya kérte, ne ítéljék el a lányát, végül is ő csak elesett – a nőt súlyos testi sértés elkövetése miatt határozatlan idejű pszichiátriai kényszerkezelésre ítélték az IMEI-ben.

A börtönkórház zárt falai mögött a nő állapota hamar romlásnak indult. Nem csupán azért, mert folyamatosan tömték tudatmódosító szerekkel, hanem azért is, mert meglévő testi betegségeinek kezelésével érdemben senki nem foglalkozott. A nő hamarosan stroke-ot kapott, de nem vitték át másik kórházba, hogy a súlyos állapotot megfelelően ellássák.

A nő lánya kétségbeesetten vette fel a kapcsolatot az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvánnyal, hogy megtudja, hogyan lehetne édesanyját kimenteni válságos helyzetéből – tekintettel arra, hogy az ügyvéd sem tudta kihozni őt az intézetből. Az alapítvány kikérte a teljes orvosi dokumentációt az IMEI-ből, alaposan áttanulmányozták és dokumentálták az ügyet, majd panasszal fordultak a hivatalos hatóságokhoz, kérve az ügy teljes kivizsgálását a nő drámai állapotromlása miatt, ami a halálával fenyegetett.

Végül az ügyet kivizsgálták, megállapították a szabálysértéseket, és a megfelelő elmarasztalást megtették. Hogy pontosan mit, az sajnos – az ügy és az intézet jellege miatt – nem került nyilvánosságra, legalábbis egyelőre.

Az ügy lezárultával, érdekes módon, a nő állapota hamarosan javulni kezdett – mint később kiderült, elsősorban azért, mert a folyamatos tudattompító szedálást csökkenteni kezdték. A lány az alapítvány segítségével nyomás alá helyezte az intézetet, követelve, hogy a nőt helyezzék át máshová, el az IMEI-ből. A nyomás addig fokozódott, hogy néhány nappal ezelőtt a nőt véglegesen kiengedték a börtönkórházból. Egy idősotthonban talált magának lakhelyet, hiszen – bár a közvetlen életveszélytől megmenekült – testi állapota annyira leromlott, hogy önálló életvitelre sajnos már nem képes.

Az alapítvány szerint nagy szükség lenne rá, hogy az elmeegészségügy alapos átalakításon menjen át; a jogvédők szerint nem új pszichiátriai intézeteket kellene építeni, hanem olyan ellátórendszert kialakítani, amely – a jelenlegivel ellentétben – valóban képes arra, hogy helyreállítsa emberek mentális egészségét.