A depresszió fogalmának megjelenése előtt az egyes embereknél jelentkező, hosszan tartó nyomott hangulatot, az öröm hiányát, a mindennapi feladatok elvégzésére való képtelenséget és az emiatt megjelenő fizikai tüneteket (mint pl. a fájdalom) súlyos lelki gondokra utaló tüneteknek tekintették. Manapság már gyógyszeresen kezelhető agyi rendellenességként ismerik el – ezzel tehát meg is van oldva a probléma. Vagy mégsem?
A gyógyszerek elrejtik a lényeget: a depresszió okát
A depresszió eredetének megértése kulcsfontosságú a hatékony kezelés és támogatás biztosításához. A gyógyszeres kezelés viszont elrejti a lényeget: a depresszió okát.
Hány olyan dolgot tudna felsorolni, ami manapság jelentősen megnehezíti az emberek életét? Hány oka lehet annak, ha valaki rosszul érzi magát?
Alighanem bárki hosszasan tudná sorolni a saját életének közel sem ideális részleteit, amelyek olykor maguk alá temetik. Adott tehát egy tényező, ami bárkit szomorúságra, kedvetlenségre, rossz hangulatra késztethet: az élet.
Számtalanszor hallani olyan esetekről, amikor a depressziós tünetek látszólag teljesen ok nélkül jelentkeznek. A beteg tehát „ártatlan”, mert nincs az illető életében kezelésre szoruló helyzet vagy más, ami figyelmet igényelne, és zaklatottá tenné őt. Vagyis teljesen boldog lehetne, ha nem jött volna a depresszió.
Aki lelkileg nehéz helyzetben van, annál vélhetően van elég hajlandóság arra, hogy ténylegesen ránézzen az élete különböző aspektusaira.
- Van-e mégis valami, amiről nem akar beszélni?
- Van-e olyan dolog, amire nem akar gondolni?
- Van-e olyan, ami súlyos nyomást helyez rá?
Ekkor jön a képbe a másik lehetőség, ami ezzel szemben jóval könnyebbnek tűnik:
- Nem kell megkeresni a probléma lelki okát, ha egyetértünk azzal, hogy a depressziót az agyunk működési zavara okozza.
Ezzel a döntéssel csak az a gond, hogy az érintett gyakorlatilag egy időben mond le a saját felelősségéről az életét illetően, és a reményről is, hogy valaha megtalálja a tünetei kiváltó okát.
Ettől a pillanattól kezdve ugyanis teljesen jogosan érzi magát rosszul, elvégre egy súlyos pszichiátriai betegségben szenved. Ezért pedig teljesen helyénvalónak tűnhet, amikor bármiféle tényleges vizsgálat nélkül kimondják róla, hogy agyi betegsége van. Merthogy, túlzás nélkül, pontosan ez történik.
A beteg elmondja a panaszait, 20 perc múlva pedig már útban van a gyógyszertár felé, kezében az agyműködést befolyásoló szerekről szóló recepttel, pedig egyetlen kézzelfogható bizonyítéka sincs annak, hogy a problémái forrása az agyában keresendő.
Egyszerű a megoldás. De tényleg megoldás?
Másrészről pedig ott van az az ennél sokkal gyakoribb eset, amikor a páciens életében teljesen nyilvánvaló módon ott van egy vagy akár több súlyos szituáció, ami a hosszú ideje fennálló mentális tüneteit okozhatja. Erről az állapotról be is számol a pszichiáterének, aki kezelés gyanánt ebben az esetben is a rosszul működő agyi folyamatokat jelöli meg a tünetek okozójaként, és rövid időn belül fel is ír egy antidepresszánst, mellé pedig talán egy szorongásoldó szert is.
Ilyen esetekben mennyire fogják ezek a szerek megkönnyíteni egy két gyermekét egyedül nevelő anya életét, aki már nem tudja fizetni a devizahitelének a részleteit? Vagy egy olyan férfiét, akinek a felesége és egyetlen gyermeke autóbaleset áldozata lett, és a gyásztól már a munkáját is egyre nehezebben tudja ellátni? És mi a helyzet a tizenéves fiúval, akit alkoholista szülei gyakran bántalmaztak, majd nevelőotthonba került? Neki milyen tényleges segítséget nyújt majd az, ha depressziósnak bélyegzik, és pszichiátriai szereket kap?
Persze tudjuk, hogy jelenleg az egészségügyben nincs kapacitás arra, hogy beszélgessenek a betegekkel, és segítsenek nekik megtalálni a valódi megoldást arra, hogyan tehetnék rendbe az életüket.
Itt jön a képbe a depresszió diagnózisának nagyszerűsége! Mert így nincs szükség további beutalóra és vizsgálatra. Nem kell kideríteni, kiértékelni semmit, egyszerűen kikiáltják a kórosan működő agyi anyagcsere-folyamatokat a betegség okaként, és elkezdik tudatmódosító szerekkel kezelni az érintett pácienseket.
Ami ekkor valójában történik, nem több, mint hogy a „beteg” rákerül az egészségügy futószalagjára, minden problémája leírhatóvá válik egy diagnózissal, kezelhetővé válik egy kémiai anyaggal, és ő maga ezentúl nem lesz több, mint csupán a körülmények áldozata.
