Támogassa Ön is alapítványunk munkáját adója 1%-ával! Adószámunk: 18282704-1-13

ADHD – Biztos, hogy betegség?

ADHD

Szeptembertől ismét rengeteg általános és középiskolás diák kezdi meg az új tanévet Magyarországon. Egyes nemzetközi kutatási eredmények szerint az iskolai tanulási problémákkal párhuzamosan nő azoknak a tanulóknak a száma, akik a tudományosan soha nem igazolt „betegségben”, az ún. figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban, azaz ADHD-ban szenvednek. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyre nagyobb számban írnak fel a „figyelemhiányosként” vagy „hiperaktívként” megbélyegzett tanulóknak veszélyes tudatmódosító pszichiátriai szereket. 

Biztos, hogy ez a jó megoldás? Michael Phelps példája egészen mást mutat.>>>

Könnyű lerázni a felelősséget, és ráfogni a gyerekre, hogy ADHD-s

Az ADHD gyakran kerül előtérbe az új tanév kezdetén. Ilyenkor ugyanis a gyerekeknek újra szembe kell nézniük a tanórák, illetve a tanulás jelentette kihívásokkal és meg kell felelniük az iskola követelményeinek. Borítékolható tehát, hogy a figyelem középpontjába kerülnek az átlagosnál mozgékonyabb, szétszórtabb vagy épp intelligensebb gyerekek.

Napjainkra sajnos egy nehezebben kezelhető gyerek láttán a tanárok egy részében felmerül a gondolat: biztosan ő is hiperaktív. Ezzel a címkével ugyanis drámaian csökkenthetőek azok az erőfeszítések, amelyeket a gyermek fegyelmezésére kellene fordítani. Ennek oka, hogy a hiperaktivitásra felírt erős pszichiátriai szerek hatása alatt a gyerek már nem lesz önmaga többé: a játékos, érdeklődő természete egy kényszeres állapotba fordul, amelyben a gyermek sokkal kezelhetőbbnek tűnik.

De mit jelent ez a gyerekek számára?

A gyerekek élénksége és a tanulás vagy az iskolai órák iránti érdektelensége – ami valószínűleg a szabadtéri tevékenységek iránti preferenciájuknak vagy az átlagosnál magasabb intelligenciájuknak köszönhető – teherré teheti őket mások számára. 

Gyakran csak akkor tolerálják ezeket a helyzeteket, ha gyógyszerrel kezelik őket, ami káros önképhez vezet. Ilyen esetben egy gyerek könnyen azt hiheti, hogy a társadalom számára az értéke attól függ, hogy rendszeresen szedi-e a „gyógyszereit”.

Ha lenne bármilyen kézzelfogható bizonyítéka az ADHD-nak, talán könnyebb lenne megbirkózni vele. A helyzet azonban az, hogy az ADHD diagnózisát a mai napig teljesen szubjektív módon állítják fel: 

  • beszélgetnek a gyerekkel,
  • megfigyelik a viselkedését,
  • majd ítéletet hoznak.

Mindeközben egyetlen valódi tesztet vagy vizsgálatot sem végeznek el, ami tényleges elváltozást, rendellenességet igazolhatna a gyermek testi állapotában.

Elméletekre alapozott „kezelések”

A gyerekek hiperaktivitására vagy figyelemhiányára irányuló elmélet szerint:

  • egy bizonyos agyi működési rendellenesség okozza a „betegség” tüneteit, azaz az alacsonyabb dopaminforgalmat az idegsejtek között,
  • erre pedig az a megoldás, hogy amfetamin (hétköznapi nevén: speed) jellegű droggal kell megnövelni annak mennyiségét az agyban. 

Bár egyetlen diagnózis esetén sem igazolták még a feltételezett agyi rendellenességet, a „kezelés” mégis minden esetben azt jelenti, hogy a gyereket olyan szerek szedésére kötelezik, amelyek nem véletlenül esnek egy nyilvántartási kategóriába a közismerten függőséget okozó illegális drogokkal.

Habár igen sokféleképpen megközelíthető lenne egy „hiperaktívnak” címkézett gyerek kezelése, a lehetőségek végigpróbálgatása nyilvánvalóan sokkal több energiát és időt igényelne, mint az, hogy egyszerűen zöld utat adnak a pszichiátria „megoldásának”.

Az első magyar áldozat

„Ezek a tanulók rettenetesen unatkoznak, és aki unatkozik, az babrál a kezével, izeg-mozog, kaparászik, nyújtózkodik és (különösen a fiúk) valami rosszban sántikál. Legtöbbjük láttán 30-35 éve csak legyintettek volna: »Á, csak gyerekek!«, és sportolni küldik őket”  – mutat rá a problémára Dr. Sydney Walker, A hiperaktivitás koholmánya című könyv szerzője.

Az ADHD-ra felírt szerek egyik első magyarországi áldozata egy tatabányai fiú, akit 30 évvel ezelőtt lehet, hogy focizni küldtek volna. 

A fiú 5 éven át szedte a „hiperaktivitására” felírt serkentőszereket, majd hirtelen elkezdődött a fizikai leépülése:

  • a testének bal fele görcsbe rándult,
  • a fejét nem tudta balra fordítani,
  • a bal kezét nem tudta használni.

Mindez szellemi leépüléssel is járt. A tanulmányi eredményei fokozatosan romlottak. Az orvosi kivizsgálás legvalószínűbb okként a pszichiátriai szer szedését jelölte meg.

A kérdésben megszólaltatott pszichiáter szerint egyetlen pszichiátriai gyógyszernek sem ismert a hosszú távú mellékhatása.

Michael Phelps sikere a bizonyíték arra, hogy van másik út

Van példa arra, hogy az egyetlen igazi kiút ebből a helyzetből a törődő szülők szeretete: ez pedig nem más, mint a világ legeredményesebb úszóolimpikonjának sikertörténete.

A mostanra 34 esztendős, amerikai Michael Phelps 2000 és 2008 között három egymást követő olimpián (Athén, Peking és London) összesen 18 aranyérmet, 2 ezüstöt és 2 bronzérmet nyert. 

Michaelt az édesanyja arra biztatta, hogy komolyan kezdjen el úszni, amikor 9 éves korában súlyos hiperaktivitást diagnosztizáltak nála, és a pszichiáter gyógyszereket írt fel neki. Az öntudatos anya leállíttatta fia gyógyszeres kezelését, cserébe sokat foglalkozott vele.

Több mint egy évtizeddel később Michael, az úszólegenda úgy ünnepelte athéni győzelmét, hogy babérkoszorúját és csokrát is az édesanyjának adta át. 

Michael Phelps az egyik legjobb példa arra, hogy a sport, a következetesség, a gondoskodás és az anyai szeretet megfelelő kombinációja igazi gyógyír lehet bármelyik gyerek számára. Phelps úgy fogalmazott, miután az év sportolójának választották: „Egyszerűen más vagyok a vízben!”

Kétségtelen, hogy az ADHD-nak nevezett állapot valódi kiváltó okainak felkutatása és kezelése nem a gyorsabb, és nem is a könnyebb út. Ugyanakkor minden gyerek megérdemli, hogy drogok nélkül nőhessen fel és előnyt kovácsolhasson azokból a (mások számára zavaró) tulajdonságokból, amelyek őt különlegessé teszik.

Minden új tanévet kezdjünk ezzel a gondolattal!