A COVID-19 fertőzésekre való felkészülés miatt a pszichiátriai betegágyakat is jelentősen lecsökkentették, ami bizony sokakat tölthet el aggodalommal. Haza kell küldeni a pszichiátriai betegeket? Rászabadulnak a társadalomra, hogy aztán elszabaduljon a pokol? Ennyire szörnyű volna a helyzet? Nos, éppen ellenkezőleg…
Vajon hallottunk-e már olyan esetről, hogy valakit akarata ellenére tartanak bent egy pszichiátriai osztályon, miközben „kezelés” gyanánt olyan tudatmódosító szereket kap, melyektől magatehetetlen bepelenkázott fekvőbeteggé változik? Sajnos erre nagyon is szép számmal akad példa, bár sokan csak akkor szembesülnek ezzel, ha saját szemükkel látják.
Az ön- és közveszélyes betegek kérdése pedig valóban nem elhanyagolható, viszont vegyük észre, hogy e tekintetben a pszichiátria már nem gyógyító, hanem sokkalta inkább rendészeti szerepet tölt be. Kémiailag lecsendesíti és elkülöníti a zavart elméjű személyeket, míg minderről a nagyközönséget úgy tájékoztatják, hogy ez szükséges a gyógyulásukhoz. Azt hihetnénk, hogy ezek az emberek egy ponton majd gyógyultan távoznak az intézményből, és újra a társadalom teljes értékű tagjai lehetnek, a gyakorlat viszont lényegesen elszomorítóbb módon alakul.
Egy pszichiátriai beteg életében csupán egy epizódot jelent a kórházban tartózkodás, mely újra meg újra megismétlődik, hiszen a tudatmódisító szerek mindössze a tüneteik elnyomására alkalmasak, aligha hoznak számukra tartós gyógyulást. Eltöltenek néhány napot, hetet, hónapot a pszichiátrián, majd hazaengedik őket, újra
