Antidepresszáns szerek

Az antidepresszánsok a leggyakrabban használt pszichiátriai szerek közé tartoznak, és alig akad olyan ember, aki ne hallott volna róluk.

Magyarországon a 2020-as évben közel 8 milliárd forint értékben váltottak ki antidepresszánsokat a patikákban és a kórházakban, ami több mint háromszázezer ember napi adagját fedezte a teljes évre nézve.

Mik ezek a szerek valójában, és mennyire hatékonyak?

Az antidepresszáns szerek az agy kémiai folyamataiban szerepet játszó vegyületekre, az ingerületátvivő anyagokra (neurotranszmitterek) fejtenek ki hatást azzal a céllal, hogy ezáltal megszüntessék azok feltételezett hiányából adódó „kémiai egyensúlyzavart”.

Ami ténylegesen történik tehát, az az, hogy az antidepresszáns szerek hatására az agyban többek között felerősödik egyes anyagok hatása (pl. szerotonin, noradrenalin), így ha eddig nem is volt tényleges egyensúlyzavar, a tabletták hatóanyagai kétségkívül el fogják érni, hogy legyen.

A hatékonyságukról rengeteg kecsegtető ígéret hangzik el a pszichiáterek szájából, a valós adatok alapján azonban közel sem tűnnek az ideális megoldásnak a „depressziónak” nevezett állapot kezelésére.

A németországi Egészségügyi Minőségért és Hatékonyságért Intézet (Institute for Quality and Efficiency in Health Care) olyan antidepresszánsokról készült tanulmányokat elemzett ki, melyekben a palcebó (aktív hatóanyag nélküli tabletta) tablettákkal hasonlították össze az aktív hatóanyagok hatékonyságát depressziósnak ítélt embereken.

Antidepresszánsok nélkül: A placebót szedő 100 emberből körülbelül 20-40 észlelte a depressziós tünetek javulását hat-nyolc héten belül.
Antidepresszánsokkal: Az antidepresszánst szedő 100 emberből körülbelül 40-60 észlelte a depressziós tünetek javulását hat-nyolc héten belül.

Más szóval az antidepresszánsok 100 emberből körülbelül 20-nál javítottak a tüneteken.

A tanulmány ITT olvasható.

További érdekes adat, hogy a placebónak nincs semmilyen mellékhatása, míg az antidepresszánsok nagyon jól felismerhető kellemetlen tüneteket okoznak. Tehát aki nem volt biztos benne, hogy placebót vagy valódi hatóanyagot kapott a kutatás alatt, az első mellékhatás megjelentével már biztos lehetett benne, hogy nem szőlőcukor tabletta jutott neki.

Milyen jellemző mellékhatásokkal kell számolni?

Szorongás, nyugtalanság, szexuális diszfunkció, idegesség, pánikroham, zavart állapot, agresszió, deperszonalizáció, hallucináció, mánia, öngyilkossági gondolatok, öngyilkos magatartás – a teljesség igénye nélkül. A fiatal páciensek esetében pedig sokkal nagyobb arányban fordulnak elő öngyilkosságok az antidepresszáns kezelések hatására.

Mindezek szerepelnek a betegtájékoztatókban is, ami viszont rendre kimarad, az az elvonási tünetek felsorolása. Ha megkérdez egy pszichiátert, azt fogja hallani tőle, hogy az antidepresszánsok nem okoznak függőséget, és különösebb probléma nélkül néhány hét alatt el lehet hagyni azokat.

A valóságban közel sem ilyen rózsás a helyzet: többek között fájdalom, fáradtság, szívritmuszavar, hasmenés, homályos látás, zsibbadás, agyi áramütés-érzületek, amnézia, depresszió, hallucinációk és stroke-szerű tünetek jelentkeznek a betegek mintegy felénél, akik hosszabb idő után hagyják abba az antidepresszánsok szedését. És mivel a „fenntartó kezelés” minimum egy évig tart a tünetek enyhülésétől számítva, így ezáltal a szakma gondoskodott róla, hogy a lehető legtöbb fogyasztó hosszú távon szedje a szereket. A pszichiáterek nagyon gyakran a depresszió kiújulásának tekintik az elvonási tünetek megjelenését, és visszaállítják a beteget az antidepresszánsokra – így a páciensnek esélye sincs megszabadulni a tablettáktól.

Hogyan állapítják meg, hogy a betegnek antidepresszánsra van szüksége?

A feltételezés szerint a depresszió oka az agyban keresendő, vagyis az ingerületátvivő anyagok nem megfelelő aránya okozza – ezt volna hivatott helyreállítani az antidepresszáns. Tehát hogyan állapítják meg, hogy nincs rendben az agy kémiája? A rövid válasz az, hogy sehogy.

Ha a páciens a megfelelő panaszokkal áll elő (pl. örömtelenség, nyomott hangulat, melyek kihatnak az életére, munkájára is), akkor megkapja a depresszió diagnózisát, melynek elsődleges kezelési módja a „gyógyszer”. A tudományos diagnosztikai eszköz tehát egy lista, amelyen egy meghatározott számú tünetnek kell egyeznie a diagnózis felállításához.