Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

 

Thomas Szasz pszichiáterThomas Stephen Szasz 1920-ban született Budapesten, 1938-ban költözött családjával az Egyesült Államokba. A New York-i Állami Egyetem pszichiátria professzoraként, több mint ötven különböző díj nyerteseként a pszichiátria egyik legkeményebb kritikusaként vált ismertté világszerte. A témában több száz cikket és mintegy 35 könyvet írt, amelyek közül nem egyet egyetemi tankönyvként is használtak. Szasz társalapítója volt az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) nevű nemzetközi szervezetnek, amely kifejezetten a pszichiátria területén történő jogsértések feltárásával foglalkozik, és amely ma már az egész világon a pszichiátria első számú megfigyelő szervezeteként működik.

„A pszichiátriai diagnózisok nem csak az értelmetlenségükből fakadóan jelentenek problémát – írta Szasz –, hanem magukban hordozzák a lehetőséget, hogy szemantikai [a szavak jelentéseivel kapcsolatos] bunkósbotként hadonásszanak velük – ami nagyon gyakran meg is történik: összezúzzák az illető méltóságát, olyan könnyedén, mintha a koponyáját zúznák be. A különbség csupán annyi, hogy a bunkósbottal hadonászó emberről mindenki tudja, hogy gengszter, a pszichiátriai diagnózissal hadonászóról viszont nem.”
Szasz szövetsége a CCHR-ral annak megalakulásakor, 1969-ben kezdődött, amikor az Egyesült Államokban felkarolták egy magyar menekült, Győry Viktor sorsát. Győryt kényszerrel szállították egy pszichiátriai intézetbe, meztelenre vetkőztették, elkülönítették és akarata ellenére elektrosokkolták. Szasz segítségével derült ki, hogy amit a pszichiáterek skizofréniának bélyegeztek (összefüggéstelen, érthetetlen beszéd), az nem volt más, mint Győry anyanyelve, a magyar. Ez volt a CCHR első sikeresen végigvitt ügye, amely precedenst teremtett a pszichiátriai kényszerbeszállítások és a kényszerítő pszichiátriai gyakorlat tekintetében.
Thomas Szasz nagy visszhangot kiváltott könyvei közül kettő magyar nyelven is megjelent. „Az elmebetegség mítosza” című művében azzal érvel, hogy bár a kellemetlen, zavaró, „elmebeteg” magatartás valóban zaklató lehet az illető környezetében élőkre nézve, ez nem tekinthető orvosi értelemben vett betegségnek, nemcsak azért, mert a betegség olyan valami, ami valakinek „van”, nem pedig olyasmi, amit valaki „csinál”, hanem azért is, mert ezeknek az állapotoknak nincs orvosi eszközökkel kimutatható nyoma az egyénben. Szasz szerint az „elmebetegség” kifejezés ezért nem több, mint metafora.
„A kényszerrel végrehajtott pszichiátriai beavatkozásokra évszázadokon keresztül úgy tekintettek – írta –, hogy az állítólagos páciensek érdekeit szolgálják, nem pedig ellene vannak. A mentális egészségügy és a közvélemény oldalán is egyre többen ismerik el, hogy a kényszerrel végrehajtott pszichiátriai beavatkozás a társadalmi kontroll eszköze.”
Thomas Szasz gazdag életműve arra buzdít, hogy a pszichiátria területének ma is meglévő visszásságait, az itt történő önkényes visszaéléseket minél szélesebb körben továbbra is fel kell tárni, mert csak ez vezethet egy olyan elmeegészségügyhöz, amely mentes a kényszertől, és valóban a kezeltek érdekeit szolgálja.