Minden kiemelkedő társadalomnak megvannak a maga alkotó elméi – a művészek. Az ókori Görögországtól és Rómától kezdve, a reneszánszon keresztül a mai világig, az emberiség szemtanúja lehetett férfiak és nők kivételes művészi tehetségének, és nagyra becsülte azt.
Sajnos sok esetben olyan értékek ők, melyeket túl hamar elveszítünk – a veszteségek pedig szegényebbé tettek minket. Az utóbbi évtizedekben több nagyszerű művész időelőtti halálát gyászoltuk meg, akik gazdagabbá tették életünket, de mielőtt a munkájukat befejezték volna, eltávoztak…
…Elég rápillantanunk erre a korántsem teljes felsorolásra ahhoz, hogy az a benyomásunk támadjon, a művészek élete annyira elkerülhetetlenül viharos, és a siker nyomása annyira igénybe veszi ôket, hogy képtelenség kibírni. Azt is hihetjük, hogy egy sikeres művésznek törvényszerűen neurotikusnak, vagy annál is rosszabbnak kell lennie. Ebből azonban egy szó sem igaz. A fenti esetek mindegyikénél meghúzódott a háttérben valami, ami biztosította a tragikus kimenetelt. Az igazság az, hogy a fenti művészek közül mindegyiknek, és sok más eltávozott művésznek is „segítséget” ajánlottak fel. Ehelyett azonban elárulták, és olyan ösvényre terelték őket, ami biztosította pusztulásukat.
