Erőszakos cselekmények

A pszichiátriai szakma rendre figyelmen kívül hagyja vagy éppen bagatellizálni igyekszik, a pszichiátriai szerekre kiadott figyelmeztetéseket. Pedig némelyiknek a fele sem tréfa: az Egyesült Államokban például az FDA nevű gyógyszerhatóság elrendelte, hogy bizonyos antidepresszánsok esetében a szer dobozán kell feltüntetni, vastag fekete keretben, hogy a szer fokozza az erőszakos viselkedés vagy öngyilkossági késztetés kockázatát. Hazánkban is meglepően sok eset történt, ahol megmagyarázhatatlannak tűnő erőszakos tettek visszavezethetőek a korábban szedett pszichiátriai szerekhez.

A Magyarországon történt, pszichiátriai kezelést követő erőszakos cselekmények listája nem tartalmazza az összes begyűjtött esetet. És természetesen az is sokszor előfordul, hogy a számos hasonló tartalmú újságcikk elkerüli a lista összeállításán dolgozó munkatársaink figyelmét. A következő felsorolás az erőszakos cselekményekről szóló, a CCHR közreműködése nélkül íródott cikkekből vett idézeteket tartalmazzák.

Alapítványunk a egy ingyenes kiadványt is készített minderről, azzal a céllal, hogy áttekintést nyújtsunk az olvasónak a témáról, egyszersmind azért, hogy a döntéshozókat bátorítsuk: tegyenek lépéseket a további hasonló tragédiák megelőzése érdekében.


Gyógyszerváltás után gyilkolta meg feleségét a tárnoki férfi

“A férje először megkötözte a kezeit, fojtogatta, kiszúrta a szemeit, majd többször torkon és mellkason szúrta, végül agyonverte egy sólámpával.”
Rajongásig szerették egymást, Zsolt a tenyerén hordozta Zsuzsit. A gyilkosság előtti napokban azonban megváltoztatták a férfi gyógyszereit. Könnyen lehet, hogy ez volt rá rossz hatással.”
2019.november.12.; origo.hu


Elítélték a csecsemőjét megnyomorító halászteleki nőt

“Felfüggesztett börtönre ítélte jogerősen a Budapest Környéki Törvényszék azt a halászteleki nőt, aki úgy megverte a 4 hónapos csecsemőjét, hogy maradandó fogyatékkal járó sérüléseket szenvedett.
A nőt egy kórház pszichiátriai osztályán kezelték, a házaspár ennek ellenére úgy döntött, hogy gyermeket vállal, így a kezelőorvos átállította a nő gyógyszeres kezelését, fokozatosan csökkentve a gyógyszeradagját.”
2019. szeptember 03.; 24.hu


A 20 éves anyagyilkos Tatabányáról költözött Káldra a családjával

„A 20 éves fiatalember többször is mellkason szúrta édesanyját, aki olyan súlyosan megsebesült, hogy a helyszínen meghalt.”
„A zavart fiútól sokan féltek a faluban, pszichiátriai kezelés alatt állt.”
2019. május 05., kemma.hu


Kizuhant egy beteg az Országos Onkológiai Intézet ablakán

“Vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetben egy 66 éves beteg halála miatt, aki a sikeres műtétje után, egy nappal azelőtt, hogy hazaengedték volna, kizuhant a negyedik emeletről és meghalt.
A riportban a beteg lánya elmondja, a rendőröktől tudta meg a halálhírt, akik azt közölték vele, hogy öngyilkosság történt. Állítása szerint édesanyja jól volt, haza akart menni, ugyanakkor azt elismeri, hogy depressziós volt, gyógyszereket is szedett a mentális betegség miatt.”
2018. október 02., index.hu


Kényszergyógykezelték, a rendszer elengedte a kezét, másodszor is ölt

„Éveket töltött elmeorvosok felügyelete alatt egy speciális, zárt intézményben a tornyospálcai apagyilkos, amiért 2003-ban brutálisan megölte a barátnőjét. A férfit kóros elmeállapotára való tekintettel börtön helyett kényszergyógykezelésre küldték, majd szülei gyámsága alá helyezték. Néhány évvel később a rendszer mégis elengedte a kezét, még az apa gyámságát is megszüntették. A 36 éves, tornyospálcai férfi 25 késszúrással ölte meg saját apját.”
2018. január 30., hirtv.hu


Kalapáccsal verte agyon szüleit a skizofrén Róbert

“Kegyetlen gyilkosság áldozata lett egy idős soproni házaspár. A gyanú szerint szeretett fiuk olthatta ki az életüket kalapáccsal.
Két-három hétre a pszichiátriára került, majd kiengedték, de az orvosok azt mondták, hogy mindennap szednie kell a gyógyszereket.”
2017. november.04.


Kiugrott egy gyermekotthon második emeletéről egy 11 éves, figyelemzavaros fiú

” Pár hete vitték be Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriájára a 11 éves Tibort, aki kicsi kora óta ADHD-ben szenved. Szerdán pedig kiugrott az otthon második emeletéről, ami miatt megsérült a gerince, eltörött a jobb lábfeje. A fiúnál első osztályban állapították meg a gyógyíthatatlan, de kinőhető figyelemzavart. Családja szerint erősen addiktív szert írtak fel a bajára. “
2016. december 05., hvg.hu


Hónapok óta kényszergyógykezelik a budaörsi gyújtogatót

“A fiatal férfi több tucat esetet vallott be, végül 16 hétvégi ház és egy autó felgyújtása miatt emeltek vádat. Az RTL Klub Híradójának információi szerint már az elfogása előtt is pszichiátriai kezelés alatt állt, elfogása után az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került, azóta is ott kezelik.”
2016 május/2019 február, index.hu


Nyáron is meghalt egy ember a Merényi zárt osztályán

„Idén augusztusban kiugrott egy férfi a Merényi Gusztáv Kórház zárt osztályának második emeletéről, és a helyszínen meghalt – értesült az Index. A férfi berúgta a kulcsra zárt nővérszoba ajtaját, ennek a helyiségnek nem volt rács az ablakán, így könnyedén ki tudott ugrani.”
2015. november 02., index.hu:


Kiugrott egy beteg a Merényi kórház zárt osztályának ablakán

„Szombat dél körül kiugrott egy beteg a Merényi Gusztáv Kórház zárt osztályának második emeletéről. Ugyanabból a szobából, ahol a héten az egyik beteg megölte a másikat. A pácienst életveszélyes sérülésekkel ápolják a kórház sürgősségi osztályán…”
2015. október 31., index.hu


Meggyilkoltak egy beteget a fővárosi kórházban

„…a Pszichiátriai Osztály zárt részlegén az egyik beteg »halálosan megsebesítette a kórteremben ápolt másik beteget«…az áldozat fejét szinte a felismerhetetlenségig összeverte támadója.”
2015. október 27., origo.hu


Szíven szúrta magát a magyar fociedző

„Jung József pszichiátriai kezelés alatt állt. Aznap kellett volna megjelennie a szakember előtt, amikor öngyilkos lett.”
2015. május 28., borsonline.hu


Egy 20 éves drogos ölt a Nyírő Gyula Kórházban

„Egy többszörösen kezelt, kisebb bűncselekményeket is elkövető drogbeteg férfi támadta meg kedden este a 68 éves beteget, aki ezt követően meghalt.”
2015. május 18., hir24.hu


Negyedikről ugrott ki egy vásárhelyi nő

„Öngyilkos akart lenni az a 37 éves vásárhelyi nő, aki szerda reggel ugrott ki egy társasház 4. emeletéről. … Az asszonyt több alkalommal is kezelték már a makói pszichiátrián.”
2015. 05. 18., delmagyar.hu


Az anya, aki meggyilkolta a saját lányát

„Korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, ivott és gyógyszereket is szedett az a nő, aki egy tatai panzióban megfojtotta és késsel összeszurkálta nyolcéves kislányát. Az anya korábban többször részegen vitte a gyereket az óvodába, az apát pedig már korábban is fenyegette a kislány meggyilkolásával.”
2015. április 8., index.hu


Már korábban is el akarta rabolni a feleségét a furgonos férfi

„…megtámadtak egy nőt Budapesten a Szerencs utcában: egy furgon fékezett le mellette, a sofőr betuszkolta a kocsiba. A nőnek csak azután sikerült megmenekülnie, hogy lefújta gázspray-vel a támadót és sikoltozott. A Blikk most fontos információkkal egészítette ki a sztorit. A támadó ugyanis a nő férje. A nő, K. Tímea azt mondta a Blikknek, hogy a férfi a kollégája volt, két éve zaklatta, és szabályosan rettegett tőle. A férfit a lap szerint 2013–14-ben pszichiátrián is kezelték. Ennek fényében érdekes, hogy tavaly februárban mégis hozzáment feleségül. Hogy miért? Azt állítja, akkor már annyira rettegett tőle, hogy nem mert nemet mondani.”
2015. április 2., index.hu 


Le akarta szúrni a rendőrt, elmegyógyintézetbe került a férfi

„Az édesanyjával együtt lakó 42 éves vádlott 1996 óta pszichiátriai kezelés alatt állt… Az ominózus napon is rátámadt anyjára, üvöltözött vele, közben szemetet dobált ki a lépcsőházba, valamint a lakásajtó ablakán kifelé szurkált egy tíz centis késsel. Ekkor ért oda a felsőbb emeleten lakó szolgálaton kívüli rendőr,” aki „megpróbálta meggyőzni a vádlottat, tegye el a kést és takarítson össze a lépcsőházban. Miután kérése hatástalan maradt, kijelentette, kihívja a rendőröket. A pszichiátriai kezelés alatt álló férfi erre dührohamot kapott, kirohant a lakásból, s szurkálni kezdett lakótársa felé, aki a lakása ajtajáig követte, s ott megpróbálta nyakon szúrni. A szolgálaton kívüli rendőr azonban kitért a penge elől, s mellkason rúgta az őrjöngőt, aki erre visszament az otthonába és bezárkózott. A kiérkező rendőrök innen szállították a pszichiátriára.”
2015. április 2., sonline.hu


Gyilkos utca lett a Géza utca!

„Pszichiátriai kezelés alatt is állt, korábban pedig tudatmódosító szereket is fogyasztott az a férfi, aki hétfőn délután meggyilkolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik alkalmazottját, míg egy másikat életveszélyesen megsebesített, állítják környezetében. Az RTL Klub riportere hétfőn este azt közölte helyszíni tudósításában: sikerült beszélnie a gyanúsított apjával, tőle tudja, hogy a 35 éves férfit korábban többször is kezelték pszichiátrián.”
2015. február 25., mno.hu


Napokig élt halott felesége mellett a gyilkos

„Iszonyatos düh és bosszú hajtotta P. Henriket (57), aki százhat késszúrással végzett élete párjával néhány nappal ezelőtt. Henrik több mint egy évig egy zárt pszichiátriai osztályon volt, majd miután kiengedték és újra rosszul viselkedett, Katalin visszaküldette. Ezt Henrik soha nem bocsátotta meg neki – mesélte a Blikknek Marcsi, a szomszédasszony.”
2015. február 19., blikk.hu


Gyilkosság Táplánypusztán: halálra késelte lakótársát

„A Kisalföld úgy tudja, a táplánypusztai mentálhigiénés központ lakója volt már évek óta az a két férfi, akik hétfőn kora este szóváltásba keveredtek. Vitájuk odáig fajult, hogy egyikük tizenhat centiméter pengéjű késével többször is megszúrta szobatársát. A középkorú férfi belehalt a sérüléseibe.”
2015. január 20., kisalfold.hu


Iskolai késes dráma Zuglóban: trükkel foghatták el a támadót

„Egy 18 éves diák késsel fenyegetőzött egy zuglói középiskolában, akit álruhás rendőröknek sikerült ártalmatlanná tenni – értesült a Hír24. A rendőrség szerint az öngyilkos hajlamú fiataltól nem hangzott el fenyegetőzés. A fiú már állt már gyógykezelés alatt, legutóbb decemberben, azóta viszont nem szedte a gyógyszereit.”
2015. január 15., hir24.hu


Elmegyógyítóba viszik a döbröntei biztonsági őr gyilkosát

„Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 29 éves fiatalembert, aki november végén egy vasrúddal halálos ütéseket mért egy biztonsági őrre egy döbröntei telephelyen. Veszprémi Törvényszék Sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt döntöttek így. Az ülést – a korábban többször is pszichiátriai fekvőbeteg ellátásban részesült gyanúsított állapota miatt – nem a bíróság épületében, hanem a pszichiátriai osztály elkülönített helyiségében tartotta meg.”
2014. december 3., hir24.hu


Szex után szúrta szíven Danit (†32) a lány

„A lány a vallomása szerint szex közben hirtelen leküzdhetetlen ellenszenvet kezdett érezni a fiú iránt, így amikor végeztek az aktussal, Katalin kiment a konyhába, behozott egy kést, és szíven szúrta az ágyon gyanútlanul fekvő fiatalembert. A lányt 14 éves korától szorongás kínozta, pszichiátriára is került, ahol nyugtatót és altatót írtak fel neki. A lány többször próbált végezni magával, erős antidepresszánsokat szedett.”
2014. október 11., blikk.hu


Késelés a pomázi pszichiátrián

„Nyakon szúrta betegtársát egy ápolt szerda este a pomázi pszichiátrián. A 37 éves férfit a helyszínen őrizetbe vették, a rendőrség emberölési kísérlettel gyanúsítja. Áldozata csak könnyebben sérült, de az elsődleges orvosi szakvélemény alapján a támadás halálos is lehetett volna.”
2014. október 10., origo.hu


Áron lassan megőrült – A „combinós gyilkos” sztorija

„Egy férfi minden előzmény nélkül a villamos alá lökött egy idős hölgyet, aki meghalt. Mint kiderült, a férfi kezelt pszichiátriai beteg, aki nem volt beszámítható állapotban.”
2014. augusztus 10., atv.hu


Szatír ugrott be egy nő kocsijába Kecskeméten

„Péntek hajnalban a péniszét mutogatta a kecskeméti Széchenyivárosban, délután pedig a Ceglédi úton őrjöngött egy fiatal túrkevei férfi. Kiderült: korábban pszichiátrián kezelték…”
2014. június 24., hvg.hu


Öngyilkos lett a pszichiátriai szerek szedése után

„Kimerültséggel és alvászavarral kezdődtek a problémái a fiatal férfinak, ám a felírt pszichiátriai szerek szedésétől csak egyre rosszabb állapotba került. Végül önkezével vetett véget életének. … Négy évig tartó pszichiátriai »kezelése«alatt 19 különböző tudatmódosító szert kellett szednie, bár ő maga is érezte, hogy a szerek nem segítenek neki.”
2014. január 21., napidoktor.hu


Háromszor vonultak ki ma a tűzoltók egy pszichiátriai ápolt miatt

„A szombathelyi Markusovszky kórházban ápolt nőbeteg kétszer is gyújtogatott, majd amikor visszavitték a pszichiátriára, elővett egy rejtegetett öngyújtót, és harmadszor is lángra lobbantotta az ágyneműjét. Délelőtt az egyik ápolt az első esetben egy matracot, a másodikban egy takarót gyújtott meg. A második tűz miatt három ember, egy ápolónő és két beteg szenvedett füstmérgezést, őket a kórház egy másik részlegébe szállították.”
2013. december 16.,hvg.hu


Rettegtek a szomszédok a rakparti gyerekgyilkos anyától

„Két nagyobbik gyermeke rettegett az anyától, aki pici babájával belesétált a Dunába, majd a csöppséget hagyta vízbe fulladni. A nő a rendőröknek azt mondta: ő is meg akart halni.A pszichiátriai osztályon többször is kezelt nő előzetes letartóztatását indítványozta a rendőrség.”
2013. szeptember 29., borsonline.hu


Jogerős: 11 évet kapott az izsáki anyagyilkos

„Jogerősen tizenegy év börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt az izsáki férfit, aki 2013 nyarán meggyilkolta idős, beteg édesanyját. (…) az évek óta pszichiátriai kezelés alatt álló, 2005-ös öngyilkossági kísérlete után kórházban is kezelt vádlott azonban rendszeresen italozott.” 
2013. augusztus 7., nepszava.hu


Sokkot kapott a kaszás gyilkosság szemtanúja

„Korábban a pszichiátrián kezelték a 65 éves F. István, aki szombat este „lekaszálta” a motorral a közelben lakó Károlyt. A gyilkosságnak a 13 éves Norbi szemtanúja volt. – A Pista bácsi kaszálta a kerítése előtti füvet, majd megtámaszkodott a kaszán. Akkor tűnt fel Karcsi bácsi a motorjával. Amikor Pista bácsi elé ért, ő szó nélkül felemelte a kaszát és leütötte, lekaszálta vele a motorost, aki leesett, próbált volna hátrálni, menekülni, de Pista bácsi megkerülte a motort és újra kaszált.”
2013. május 21., borsonline.hu


Pszichiátriai kezelés alatt állt az anyagyilkos Richárd

„Halálra verte édesanyját a 31 esztendős, pszichiátriai kezelés alatt álló R. Richárd. Richárdot folyamatosan kezelték a pszichiátrián, de időnként kiengedték. Édesanyja ilyenkor komoly küzdelmet folytatott vele, úgy tudom, gyámot is kirendeltek melléjük – mondta el a Borsnak Ferenczi Ildikó társasházi közös képviselő.”
2013. február 24., borsinline.hu


Pszichiátriai kezelés alatt álló férfi őrjöngött Nagykanizsán

„Szolgálaton kívüli rendőrök fékeztek meg Nagykanizsán egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfit, aki egy nőt pofozott az utcán.”
2013. február 5., atv.hu


Döbbenet: Judit átvágta édesanyja torkát

„Pszichiátriai kezelés alatt állt az a nő, aki nagy mennyiségű gyógyszert adott be 81 éves édesanyjának, majd átvágta a torkát – értesült a Bors. M. Judit ezután önmagával is végzett.” 
2012. november 10., borsonline.hu


Megütött orvosnőt egy látogató a győri kórházban

„Ököllel arcul ütötte a doktornőt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátriai osztályán egy férfi. …kiderült, hogy járóbetegként pszichiátriai kezelés alatt áll.”
2012. augusztus 1., veol.hu


A kutyája és a tárcsere mentette meg az újpalotai ámokfutótól volt barátnőjét

„Mániákus depressziós és büntetett előéletű volt az a férfi, aki kedden reggel megölte volt barátnője apját, majd magával is végzett. A nőt csak az mentette meg, hogy a kutyája a férfira támadt – írja csütörtöki számában a Blikk. A gyilkos egykori szerelme, Réka a lapnak azt mondta, a büntetett előéletű, pszichiátriai kezelt férfi támadásának hátterében azt állt, hogy a férfi nemrég jött ki a börtönből, és képtelen volt feldolgozni, hogy a nő már nélküle tervez új életet.”
2012. március 22., hvg.hu


Belső vizsgálat indul a szentesi pszichiátrián meghalt beteg ügyében

„Az osztályon tartózkodtak az ápolók is, amikor egy beteg halálra verte a szobatársát a szentesi pszichiátrián.”
2012. február 7., origo.hu


Blikk: félnek, hogy öngyilkos lesz a darabolós gyilkos

„T. Edit rendszeresen járt pszichiátriára, legutóbb a gyilkosság előtt pár nappal engedték ki a kórházból, ahova azért került, mert megpróbálta felakasztani magát. Akkor azt írták a zárójelentésére: »nem veszélyes«. … T. Edit részben elismerte, hogy megfojtotta párját, ám magára a feldarabolásra nem emlékezett. … Ráadásul a nő volt az, aki 1980-ban elrabolt egy akkor kétéves kislányt, Cs. Orsolyát egy pestszentlőrinci bölcsődéből. Tettéért harminc évvel ezelőtt a nő szintén az IMEI-be került. Sokáig kényszergyógykezelték.”
2011. december 27., hvg.hu


Robbantással fenyegetőzött egy pszichiátriai beteg

„A szentgáli férfi, akit pszichiátriai intézetben kezelnek, június 19-én 24 alkalommal hívta föl a rendőrséget, a mentőszolgálatot és a katasztrófavédelmet azzal, hogy bomba és autó fog robbanni, valamint vasúti síneken kaszával, kapával sétáló veszélyes emberekről tett bejelentéseket. … A fenyegető kilétére július 8-án derült fény, amikor is saját mobiltelefonjáról, bemutatkozva értesítette a rendőrséget, hogy épp eltávozott a pszichiátriáról, és a nála lévő benzinnel felgyújtja élettársa lakását.”
2011. szeptember 2., hvg.hu


Öngyilkos beteg: kiugrott a kórház emeletéről

„Nem sokkal 6 óra után egy 44 éves nő kiugrott a megyei kórház Izsáki úti épületének első emeletéről. A pszichiátrián kezelt asszony azonnal életét vesztette.”
2011. augusztus 10., baon.hu


Gyógyszer mellékhatása befolyásolhatta a pécsi ámokfutót

Szedésükkor, illetve megvonásukkor is súlyos mellékhatásokat okoznak azok a pszichiátriai gyógyszerek, amelyekkel a pécsi egyetemi lövöldözőt kezelték ámokfutása előtt…
2011. február 14., Magyar Nemzet


Drogfüggő gyilkolt a Nyírő Gyula Kórházban

20 éves, drogfüggő szobatársa gyilkolta meg a kórház pszichiátriai osztályán kezelt 68 éves férfit. A kórház nem nyilatkozik, mindössze egy közleményt adtak ki, mely szerint a drogbeteg férfi a kórházi osztály zárt részlegén, a megfelelő óvintézkedések és kezelések ellenére támadta meg a testileg és tudatilag is leépült idős, súlyos beteget.
2011. január 5., TV2 Aktív


Családi tragédia Ácson

„Minden kétséget kizáróan az önmagával is végző 28 éves férfi ölte meg 27 éves élettársát és annak két gyermekét csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei Ácson – állítja rendőrségi forrásokra alapozva az MTI. A tragédia hátterében szerelemféltés állhat. A gyerekeket és a nőt késsel ölték meg, a férfit felakasztva találták meg. A család segélyekből élt, a férfi pszichiátriai kezelés alatt állt.”
2010. augusztus 19., index.hu


Brutális gyilkosság

36 éves férfi március 15-én brutálisan meggyilkolta 5 és 8 éves kislányát és feleségét tényői otthonukban, végül magával is végzett. A gyilkosság napján még reggelit készített családjának, majd kivégezte őket. A férfi testvére este talált rá a családra vérbe fagyva. Az apa egyébként másfél hónapig pszichiátriai kezelés alatt állt.
2010. március 31., MTI/Magyar Nemzet: 


Önkormányzati dolgozó gyilkolt brutálisan Salgótarjánban

„Az atv.hu információi szerint három testvérével együtt jószituált családban nőtt fel az a 27 éves férfi, aki egy bozótvágó késsel lemészárolt egy fiatal párt Salgótarjánban. Úgy tudjuk, F. László három-négy hete került be a balassagyarmati pszichiátriára.”
2009. december 16., atv.hu


Elhagyhatta a kórházat a megszúrt miskolci betegápoló

„Elhagyhatta a kórházat hétfőn az az ápoló, akit egy késsel sebesített meg egy beteg az egyik miskolci kórház pszichiátriai osztályán még csütörtökön éjjel. Az ápolót szegycsontja alatt szúrta meg a beteg – egy tizenhét éves fiú.”
2009. november 2., velvet.hu


Lövöldözés a pécsi egyetemen

„Egy ember meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek a Pécsi Tudományegyetemen történt csütörtöki lövöldözésben. A gyanúsítottnak állítólag volt fegyvertartási engedélye, viszont pszichiátriai kezelés alatt állt.”
2009. november 26., stop.hu


Emberölés Szeghalmon

„A korábban többször büntetett, rokkantnyugdíjas vádlott, aki 1996 óta áll pszichiátriai kezelés alatt,… konyhakéssel és sodrófával a sértettre támadt, a sértettet számos alkalommal megütötte és megszúrta. A férfi belehalt a sérülésekbe, mivel a szúrások mindegyike létfontosságú szervet ért.”
2008. május 28., jogiforum.hu


Öngyilkos lett egy idő s férfi Kisvárdán

„A közelmúltban pszichiátrián kezelték depresszióval. Állítólag a múlt héten már öngyilkossági szándékkal megmérgezte magát, ám a kísérletet túlélte.”
2005. május 3., Mai Nap


Késsel fenyegetőzött

„Késsel felfegyverkezve elbarikádozta magát a rendőrök elől egy pszichiátriai kezelt férfi (32) egy gyulai lakásban… Az intézkedő rendőrök tudomására jutott, hogy korábban a férfi már állt pszichiátriai kezelés alatt.”
2005. április 25., OBJEKTÍV Hírügynökség


Gyilkosság Szőregen

„November elején tárgyalja a bíróság annak a szőregi asszonynak az ügyét, aki egy évvel ezelőtt féltékenységből hatvan késszúrással meggyilkolta férjét. A vádirat szerint az asszony a bűncselekmény elkövetésekor kóros elmeállapotban volt, négy éve rendszeresen kezelték a pszichiátrián.”
2004. október 25., delmagyar.netrix.hu


Családi viszály

„Egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi összeveszett a feleségével, aki a rémülettől elfutott hazulról. A családfő rátámadt a gyerekekre, megverte a hétéves kisfiát, majd forró vízzel leforrázta a hatéves lányát. A két sérült gyereket azonnal beszállították a rahói járási kórházba. Ez ügyben megindult a nyomozás.”
2004. július 27., Kárpátinfo


Saját fegyverével lett öngyilkos

„Vadászfegyverével fő be lőtte magát egy középkorú férfi, miután megszökött a veszprémi kórház pszichiátriájáról. A 47 éves férfira egyik családtagja talált rá.”
2004. április 26., weborvos.hu


Dühöngő őrültet kellett megékezni a bajai kórházban

„Gézzel kötözték a dühöngő őrültet – Tört-zúzott a bajai kórház baleseti sebészetén egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi, aki ámokfutása során lefejelte orvosát.”
2004. február 6., Mai Nap


Önkéntes tűzhalál

„Orvoshoz indult, de inkább felgyújtotta magát tegnap reggel a fővárosi Köztársaság téren a 46 éves P. Györgyné. Az orvosok évek óta súlyos depresszióval kezelték.”
2004. február 6., Színes Mai Lap


Öngyilkosság a metróban

„A metró elé vetette magát egy ötvennégy éves budapesti asszony… Lapunk megtudta, hogy a hölgynek nem ez az első kalandja, ő ugyanis hosszabb ideje pszichiátriai kezelés alatt áll…”
2004. február 4., Mai Nap


Randalírozó férfi Újpalotán

„Övében késsel és baltával felfegyverkezve randalírozott egy férfi az egyik újpalotai panelház földszintjén, rettegésben tartva lakótársait. A korábban már többször pszichiátriai kezelés alatt álló K. József (55) elméje egy önkormányzati idézés miatt borult el.”
2004. január 20., Zsaru, 2004/3. 39.o


Kutyakennelbe zárkózott egy dühöngő férfi Ercsiben

„A férfi furcsán viselkedett. Agresszívvé vált, nem ismerte fel családtagjait. A férfi a kiérkező rendőrökre és az orvosokra is rátámadt, majd az udvaron lévő kutyakennelbe zárta magát, s nem volt hajlandó kijönni onnan.A fiatalembert korábban pszichiátrián kezelték.”
2003. július 23., ma.hu


Agyonütötte édesanyját

„Az 51 éves, rendszeres pszichiátriai kezelés alatt álló B.Gy. – maga sem tudja, miért – július15-én, kora délután, agyonütötte 81 éves édesanyját.”
2003. július 22., Zsaru, 2003/30. 8-9.o; zsaru.hu


Két árvát hagyott hátra

„Búcsúlevél nélkül lett öngyilkos tegnap N. Imréné. … A 42 éves asszony többször kísérelt meg öngyilkosságot, ezért pszichiátriai kezelés alatt állt. Legutóbbi kezelésérő l nemrégiben tért haza.”
2003. július 7., Színes Mai Lap


Robbantással fenyegetőzött

„Lakásának felrobbantásával fenyegető zött egy ötven év körüli asszony a fő városban. … A nőrő l kiderült, hogy régóta pszichiátriai kezelés alatt áll, a mentősök kórházba szállították.”
2003. május 2., RTL Klub Híradó


Egy férfi felgyújtotta magát Gödöllőn

„Belehalt égési sérüléseibe az a férfi, aki önmagát gyújtotta fel hétfőn este Gödöllőn. A helyszínre érkező felesége a rendőröket arról tájékoztatta, hogy férje pszichiátriai kezelés alatt állt, és többször kijelentette, látványosan vet véget életének.”
2003. március 11., koridor.hu; Zsaru 2003/12. 38-39.o; zsaru.hu


Felgyújtotta magát egy csengődi nő

„Lelocsolta, majd felgyújtotta magát egy idős asszony Csengődön, holttestére a férje talált rá… Mint kiderült, az asszony folyamatos pszichiátriai kezelés alatt állt és korábban már több tucatszor kísérelt meg öngyilkosságot.”
2003. február, korridor.hu


Rendőrök ellen támadt

„Életveszélyesen megsebesített két rendőrt Móron egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi hétfőn.”
2002. november 5., Népszabadság


Öngyilkos orvos

„Lelki betegségén már a pszichiátriai kezelések sem segítettek, melyekre öngyilkossága előtt járt.”
2002. november 4., Színes Mai Lap


Ebéd közben villával támadott

„Ebéd közben támadt az asszonyra a férfi – “szemben ültünk egymással a konyhaasztalnál”…- magyarázta az asszony “egyszer csak felugrott a székről, és mellbe döfött villával. Közben ordítozott hogy megöl”…”Két éve bakanccsal rúgott mellbe”- folytatja az asszony. K. Józsefet ideg- és elmeosztályon is kezelték már. Számos gyógyszert, nyugtatót szed.
2002. szeptember 10., Zsaru, 2002/37. 54-55.o; zsaru.hu


„Meg kell ölnöm, muszáj!”

„Két család életét tette tönkre F. Zsolt (27), amikor július 21-én éjszaka hirtelen haragjában kioltotta fiatal szerelme életét. … Információink szerint a fiatalember korábban pszichiátriai kezelés alatt állt.”
2002/32. szám, Zsaru magazin


Halálos szextitok

„Részletes beismerő vallomást tett az a mezőtúri fiatalember, aki korábban azt állította, hogy fegyverbaleset következtében, véletlenül lőtt agyon egy 15 éves fiút. … A gyanúsított … korábban is részesült pszichiátriai kezelésben.”
2002/32. szám, Zsaru magazin


Elásta újszülöttjét, fojtogatta gyermekeit

„A Csányban lakó 58 esztendős T. Mihály ellen a rendőrség annak idején természet elleni erőszakos fajtalanság bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást. … [A] gyanúsított korábban már több alkalommal állt pszichiátriai kezelés alatt.”
2002. szeptember 7., Heves Megyei Hírlap


Öngyilkos lett a polgármester

„Felvágta ereit Kádi Gergely Egyházasrádóc polgármestere. … A lakosság előtt nyílt titok volt, hogy… már régóta állt pszichiátriai kezelés alatt.”
2002. augusztus 29., Színes Mai Nap


Megölte anyját az idegbeteg

„Harcminckét késszúrással végzett anyjával L. Ildikó szombat délelőtt Pécsett. … L. Ildikó régóta idegorvosi kezelés alatt áll.”
2002. augusztus 5., Blikk


Agyonverte jótevőit

„Hihetetlen brutalitás és közöny: A nagyigmándi K. Ferenc éhes volt. Gyomra a szomszédba hajtotta, ahol mindig kapott ínyére valót. Ezúttal azonban nem kért ételt a jótét lélek szomszédasszonyoktól, hanem brutális kegyetlenséggel megölte őket. A vérben úszó lakásból már teli hassal távozott. A fiatalember korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, hol szedte a gyógyszereit, hol nem.”
2002. június 25., Zsaru 2002/26. 6-7.o; zsaru.hu


Mészárlás Nagyigmándon

„Több mint húsz kalapácsütéssel mészárolta le kedden egy fiatalember Nagyigmándon a szomszédjában lakó két nőt. – A férfi sokáig pszichiátriai kezelés alatt állt – mondta el a Mai Napnak egy helybéli.”
2002. június 20., Mai Nap


Több késszúrással ölte meg idős anyját

„A magát »skorpiókirálynak« nevező férfi január 20-án több késszúrással megölte 77 éves nagymamáját, akit előtte brutálisan bántalmazott. … Az egyébként két nyelvet beszélő informatikus többször állt pszichiátriai kezelés alatt.”
2002. június 16., Mai Nap


Elmeosztályon az ámokfutó

„Ideggyógyászati kezelés alatt áll az a férfi, aki… akciófilmekbe illő ámokfutást rendezett Nyíregyháza utcáin.”
2002. június 7., Színes Mai Lap


»Nézzétek, mit tettem!«

„Ezekkel a szavakkal fogadta a helyi rendőröket az a monorierdei asszony, aki – a gyanú szerint – szombat este megölte 3 és fél éves unokáját. … Mint megtudtuk, többször adódtak pszichés problémái is, ezért sokáig pszichiátriai kezelés alatt állt.”
2002. január 30., Színes Mai Lap


Rátámadt egy igazoltató rendőrjárőrre egy férfi 

„Hétfőn éjfélkor rátámadt egy férfi az őt igazoltatni akaró rendőrre Jánoshalmán. A rendőr az iratait kérte, személyazonosságának igazolására szólitotta fel M. J.-t (38), aki nem volt hajlandó megmondani a nevét, lakhelyét. A bilincs láttán azonban támadott, de a rendőrnek sikerült megbilincselnie. Kiderült: a férfi évek óta pszicihiátriai kezelés alatt áll.”
2001. augusztus 15., Nógrád Megyei Hírlap


Nekirohant a HÉV-nek

„Csukott szemmel rohant a HÉV-nek a pszichiátriáról szökött férfi (25), szerencsére könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. Lipcsei Attila, a Szent János Kórház professzora elmondása szerint a fiatalember többször állt már pszichiátriai kezelés alatt.”
2001. július 31., Bulvár


Elmebeteg lövöldözött a Józsefvárosban

„Budapest VIII. kerületben, a Szigony utcában négy rendőr rontott az asszonyra, de így is csak komoly nehézségek árán tudták megfékezni a tomboló fegyverest. Kórházba szállították ahol kiderült, régóta pszichiátriai kezelés alatt áll.”
2001. július 6., Népszava


Emberi csontok egy ózdi templomkertben

„Emberi csontokra bukkantak a hét végén kúttisztítás közben az ózdi templomkertben. Az áldozat egy 1999 augusztus 9-én eltűnt férfi. Hozzátartozói azonositották. Pszichiátrai kezelés alatt állt.”
2001.június 25., Színes Mai Lap


Nevelő anyjára gyújtotta az ágyat

„Letartóztatták a 14 esztendő s P. Zitát, miután a lány beismerte, ő gyújtotta rá az ágyat 64 éves nevelő anyjára. … Mint a Blikk megtudta, a lány már másfél hónapja elmeorvosi kezelés alatt állt.”
2001. május 18., Blikk


Gyújtogató elmebeteg

„Saját gyermekét (6 hónapos) gyilkolta meg egy huszonkilec esztendős nő Solymáron. A vizsgálat kideritette hogy a nő már korábban is megkísérelte megölni gyermekét. A nő pszichiátrai kezelés alatt állt.”
2001. április 26., Új Néplap


Sírva ismerte el bűnösségét a Korda-gyilkosság vádlottja

„H. L. a pénteki tárgyaláson elmondta: igen nehéz családi körülmények között nevelkedett, pszichiátriai kezelés alatt állt, és antidepresszánsokat szedett.”
2001. március 23., Origo


Újabb áldozat

„Egy 17 esztendő s miskolci fiú a … kilencedik emeletről vetette le magát tegnap reggel, valamivel hét óra előtt. Információink szerint – amelyeket a rendőrség is megerősített – a pszichiátriai kezelés alatt álló tinédzsernek rövid időn belül ez volt a harmadik öngyilkossági kísérlete.”
2000. június 6., Mai Nap


Lángoló kórház

„Nagykanizsán a rendőrség eljárást indított egy 51 éves inkei férfi ellen, aki a városi kórház pszichiátriai osztályán állt gyógykezelés alatt. A férfi szándékosan meggyújtotta a kórház értékes berendezését, amellyel 7 millió forint értékű kárt okozott.”
2000. május 13., Népszava


Anyaégető beteg

„Ágyhoz kötött anyjával élt Budapesten P. Lászlóné. … A 30 éves asszony előbb étolajjal meglocsolta a néni párnáját, majd felgyújtotta. … Az idős hölgyet mégsem az égési sérülései miatt kellett kórházba szállítani, hanem azért, mert magából kikelt lánya még meg is rugdosta. … A Mai Nap információi szerint mind az 58 éves anyát, mind a lányát kezelték már szkizofrén elmebetegként.”
2000. április 16., Mai Nap


Megölte kislányát

„Konyhakéssel szíven szúrta kislányát, majd önmagával is végzett Mike Viola mikepércsi édesanya. … Viola az utóbbi hónapokban pszichiátriai kezelés alatt állt.”
2000. április 10., Blikk


Lezuhant a Gellérthegyről

„A 46 éves áldozatot korábban pszichiátrián kezelték, és már többször követett el öngyilkossági kísérletet.”
2000. március 16., Népszava


Agyonszúrta feleségét

„Gyermekei szeme láttára szurkálta agyon feleségét L. A., aki egynapos eltávozásra érkezett haza a kaposvári pszichiátriáról.”
2000. március 1., Blikk


Szétverte édesanyja fejét a kiengedett skizofrén férfi

R. Miklóst hét végére engedték ki az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből.”
1999. május 11., Blikk


Féltette az életét, ezért is ölt

„Az ágy mellé készített sodrófával több, nagy erejű ütést mért alvó feleségére L. József. Miután értesítette a rendőrséget, fia láthatta édesanyja véresre vert holttestét a szülői ágyban. Vallomása alapján a férfit többször kezelték a gyöngyösi kórházban veleszületett idegrendszeri panaszai miatt.”
1998 november 19., Horizont


Megölte édesanyját, mert nem kapott krumplit

„Leszúrta édesanyját Sz. József, mert nem kapott krumplit az ebédre készített pacalpörkölthöz. … A pszichiátriai kezelés alatt álló férfi gyakran veszekedett az ugyancsak gyenge idegállapotú édesanyjával.”
1998. november 19., Blikk


Ötvenszer sújtott le a késsel a gyilkos

„Egy sportcipőért kellett meghalnia a 34 éves veszprémi E. Lászlónak. A gyanúsított, K. Krisztiánt (24) a tett elkövetésének napján, pontosabban annak délelőtjén engedték ki a sümegi pszihiátriáról, ahol drogfüggőségéből próbálták kigyógyítani. 
1998. szeptember 24., Veszprémi Nap


Az elmeosztályon lövöldözött

„Lopott fegyverrel ötször tüzelt az elmeosztályon kezelt fiatalember. … Szerelemből lőtte szitává az orvost a jogászhallgató.”
1998. március 26., Blikk


Leégett a miskolci Deszkatemplom

„1997 december 4-én hajnali 2 és 3 óra között lobbantak lángra a messze földön híres műemléképület [a miskolci Deszkatemplom] gerendafalai. … A vizsgálatok során kiderült, hogy a tettes korábban is pszichiátriai kezelés alatt állt, sőt, néhány nappal a Deszkatemplom felgyújtása előtt is bent feküdt az osztályon.”
1998. március 5., Magyar Demokrata


Megölte kedvesét, majd öngyilkos lett

„H. László, aki egy hónapja Kecskeméten pszichiátriai kezelés alatt állt, beváltotta fenyegetését, és megölte volt élettársát.”
1997. november 6., Pető fi Népe


Két késszúrással végzett édesanyjával

„A 40 éves H. Szabolcs dinnyeevés közben vitába keveredett 78 éves édesanyjával, majd két késszúrással végzett az asszonnyal. … Még húszéves sem volt, amikor már pszichiátriai kezelésre szorult. Azóta – a házfelügyelő szerint – állandó »vendége« volt a Jahn Ferenc Kórház pszichiátriai osztályának.”
1997. augusztus 30., Népszava


Gyilkossá vált pszichiátriai betegek

„Az elmúlt napokban három ember halálát okozó, megdöbbentő gyilkosságok történtek Bács-Kiskun megyében. Miután mindkét eset gyanúsítottja pszichiátrián kezelt beteg, mindkét tragédia ráirányította a figyelmet az orvosok felelősségére.”
1997. július 16., Népszabadság


Lefejezte hitvesét

„G.-né Cs. Ágnes sokáig gyógykezelés alatt álló idegei felmondták a szolgálatot.”
1997. május 9., Mai Nap


Családirtás Fehérváron

„Brutális kegyetlenséggel meggyilkolta 12 és 13 éves gyermekeit a székesfehérvár-tóvárosi 41 éves B. Imre. A férfi ideggyógyászati kezelés alatt állt.”
1996. november 16., Magyar Hírlap


Felbolydult a falu a gyilkosságtól

„Az elmeosztályról nemrégiben hazaengedett Sz. László vasrúddal agyonverte Horváth Pált, a harmincéves süketnéma férfit.”
1996. április 19., Népszava


Nem szólt a néma

„Valószínűleg már soha nem derül ki, miért látogatta meg a 29 éves vajdácskai fiatalember a néhány házzal odébb lakó, 41 éves Sz. Lászlót. De annyi bizonyos, a szomszédolás végzetes volt számára, Sz. László egy vascsővel agyonverte. … Mint kiderült, az áldozat azért nem válaszolt a házigazda kérdésére, mert születése óta süketnéma volt.”… Sz. Lászlót “három és fél évig elmegyógyintézetben kezelték, tavaly október közepén gyógyultnak nyilvánítva távozott az intézetből.”
1996. március 20., Kurír


Anyagyilkos

„S. Ildikó 38 éves ideggondozói kezelés alatt álló nő egy gyertyatartóval többször is fejen ütötte 66 éves édesanyját, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.”
1996. január 30., Népszabadság


Hazaengedték szabadságra

„A szentgotthárdi elmegyógyintézetből szabadságolt fiú megfojtotta, majd a pottyantós vécébe dobta édesanyját.”
1995. december 22., Blikk


Szamurájkarddal metszette le anyósa fejét

„Gyógykezelése után februárban kapott eltávozást M. Pál a balassagyarmati elmegyógyintézetből.”
1995. május 4., Mai Nap


Késsel ölte meg élettársát

„Gyöngyöspatán tegnap Ny. János több késszúrással megölte élettársát. Kiderült, a férfi pszichiátriai kezelésre járt.”
1995. március 2., Népszabadság:


Ciklikus vérfürdő

„Szabályos vérfürdőt rendezett egy beteg a Fővárosi Önkormányzat Tompai Pszichiátriai Intézetében. … A negyvenesztendős B. M. éjjel 11 órakor késsel rárontott két betegtársára, és megsebesítette őket. … Tudnivaló: a budapesti Kozma utcai intézetben tavaly szeptemberben megállapították, hogy gyógyult, a súlyos bűnismétlés nem áll fenn.”
1995. február 17., Kurír


22 fejszecsapás a férj fején

„Megállapították, hogy az asszony jelenleg elmebeteg. … Betegsége valószínűleg lappangva kezdődött, hiszen már 1992-ben állt pszichiátriai kezelés alatt.”
1994. július, 07 magazin


Felmentették a kalapácsos gyilkost…

„A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság felmentette azt a férfit, aki kalapáccsal agyonverte feleségét. A tettest … elmebetegséggel már többször kezelték a győri kórházban.”
1994. május 17., Mai Nap


Kiirtotta családját

„… egy fiatal férfi kislánya kivételével kiirtotta a családját. … Kiderült, hogy a férfi már nemegyszer megfordult a nagykállói ideg- és elmegyógyintézetben.”
1994. január 24., Kurír


Elmebetegnél robbant

„A legfrissebb jelentések szerint súlyos elmebeteg volt a békásmegyeri szerencsétlenség okozója. … Rendszeres elmegyógyászati kezelés alatt állt.”
1993. szeptember 5., Mai Nap