A pszichiátriai kezelések alternatívái

Fel

CCHR - A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete

cchr a mentalis egeszsegugy nemzetkozi megfigyelo szervezete
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (Citizens Commission on Human Rights, CCHR) 1969-ben azzal a céllal jött létre, hogy kivizsgálja és feltárja az emberi jogok ellen pszichiáterek által elkövetett visszaéléseket, és hogy megtisztítsa a mentális gyógyítás területét.
 
Több mint egy évszázadon át a pszichiátria alapelve az volt, hogy mivel sem a szellemi dolgokat, sem az elmét nem lehet fizikai eszközökkel megmérni, ezért azok nem is léteznek, igy nincs helyük a mentális egészségügyi kezelésben.
 
Gondolják át Hollywood egyik sztárjának, Frances Farmernek az esetét, aki az 1940-es években hat év alatt 18 filmben, 3 színielőadásban szerepelt a Broadway-n, valamint 30 jelentősebb rádióműsorban, mindezt 27 éves kora előtt. Ezután, több kudarcba fulladt párkapcsolat után, és az elhízás ellen szedett amfetaminoktól való függés miatt beutalták egy Washington állambeli pszichiátriai kórházba. Ott az ápolók megerőszakolták, pénzért odaadták egy közeli laktanya katonáinak, bezárták egy ketrecbe, valamint elektrosokkokat és inzulinsokkot adtak neki; ezen kívül jéghideg fürdőket rendeltek kezelésképpen, nagyon erős gyógyszereket adtak neki, valamint agysebészeti eljárást is végeztek rajta. Frances Farmer személyisége és karrierje tönkrement.
 
Sokakkal ellentétben Frances Farmer túlélte mindezt, és képes volt elmondani a tapasztaltakat: „Soha ne ringassák magukat abban a hitben, hogy a borzalomnak vége van, mert ma ugyanúgy létezik, mint a Bedlam borzasztó korszakában. És nekem muszáj elmondanom mindazokat a szörnyűségeket, amelyekre emlékszem, abban a reményben, hogy talán hatni tudok valamilyen, az emberiségért tevékenykedő erőre, és megmentik azokat a szerencsétlen teremtményeket, akik a mai napig is sötét szobákban vannak bebörtönözve a málladozó intézetek mélyén.”
 
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért ez az erő.
 
 
Powered by Phoca Download

Friss hírek

Thumbnail   Törölték az orvosi nyilvántartásból azt a fiatal pedofil pszichiátert, akit az Egyesült Királyságban egy rendőr kapott rajta, hogy szexuális ajánlatot tett egy kiskorú...
Elektrosokk: terápia vagy trauma?
2017. július 20. csütörtök
Thumbnail   Ernest Hemingway többszöri elektrosokk kezelés után olyan állapotba került, hogy főbe lőtte magát - nem látott más kiutat. Valószínűleg a legtöbben úgy gondolják, hogy az elektrosokkot brutális...
Jim Morrison halálának évfordulóján
2017. július 03. hétfő
Thumbnail   Július 3-án, halála évfordulóján Jim Morrisonra, a látomásos költőre emlékezünk, aki alig 28 évesen távozott közülünk. Amerikai szexszimbólum, lázadó, költő, énekes – Jim Morrison a Doors zenekar...
Thumbnail A jelenlegi pszichiátriai kezelések eredménytelenségére, a pszichiátriai megközelítések elavultságára, a gyógyszeripar túlzott befolyására hívja fel a figyelmet az ENSZ különleges referensének új...
Thumbnail   A fizikailag gyenge állapotú férfi több mint két hetet volt kénytelen a pszichiátrián tölteni akarata ellenére, noha a kórházi vizsgálat elmebetegséget nem mutatott ki. A kényszert csak tetézte a...
More inFriss hírek